Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1955-10-20 / 42. szám
October 20, 1955 AMERIKAI MAGYAR SZŐ 7 IGAZOLJÁK DARWINT Irta: Geréb József Végre én is abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy valaki megírta a rovatomat. Ezúttal tehát nem kell újságokat olvasnom, sem a rádiót hallgatni, mégcsak néhány enciklopédia kötetet sem kell átnéznem, hogy megfelelő tárgyra bukkanjak, mert egy régi jóbarátom az alábbi levelet intézte hozzám, amelyet továbbíthatok nemcsak munkamegtakarítás szempontjából, hanem egyben az olvasók okulására is. Íme igy szól a levél: Kedves Geréb Munkástárs! Engedje meg, hogy egy kis tanácsért magához forduljak, mert megint nagy bajban vagyok. A feleségem ugyanis nagyon komolyan veszi a televíziót s miután legtöbbször olyan programot csavar be, ami engem nem érdekel, én a helybeli angol napilap olvasásával töltöm az időmet. Meg kell jegyeznem, hogy nagyon jó újság ez! A minap is a hátfájásról meg “sinus” bajokról irt egy cikket s olyan jól megmagyarázta a fájdalmakat, hogy mindjárt magamra ismertem belőle. Olvasom aztán benne, hogy valami nagy tudós, R. Joshua William Davies, aki a New York kalicsba tanító, azt ajánlja, hogy az ilyen betegségek legjobb orvossága, ha az ember naponként néhányszor pár percen át négykézláb jár. Mert az ember az állatoktól származik, — mondotta Davies, — a belső szervei tehát a vízszintes helyzetben vannak természetes helyzetben, a hátfájás és egyéb bajokkal csupán a függőleges helyzet ellen panaszkodnak. Hát az lehet, —; mondom igy magamban, — hiszen azt már a Darwin is megmondotta, hogy az állatoktól származunk s igy talán igaza van ennek a Daviesnek. Gondoltam, nem kerül pénzbe az egész dolog, hát megpróbálom. Le is ereszkedtem mindjárt úgy kézre-lábra s kezdtem az ablak felé menni. De alig tettem pár lépést, hát az asszonynak éppen akkor kellett bejönni. — Hát te meg megbolondultál?! — kérdezi nagy csodálkozással. Mondom neki, hogy dehogyis bolondultam, csak most kezdek okosodni, tanulok az ujságomtól. A drága előfizetésért legalább kapok valamit ; ingyenes orvosi tanácsot. De az asszony ahelyett, hogy örült volna neki, el kezdett nevetni, hogy a könnyei is kicsordultak. Aztán “bu-bu-bu” hangokat hallatva s valami hosszú füleket mutatva hagyott magamra. No, mondom, itt felsültem a tudománnyal. El is felejtettem volna az egész dolgot, ha másnap este a vacsoránk után hozzám nem jön. De hozzám jött s el kezd engem cirógatni, babuskálni meg olyanformán becézgetni, mint tette valamikor 40 évvel ezelőtt, amikoriban összekerültünk. — Hát te veled meg mi van? — mondom neki, — csak nem ment el az eszed? — Dehogyis ment, — mondja az asszony, — csak éppen a betegségek ellen védekezem. — Hogy-hogy ? — kérdeztem, habár kezdtem gyanítani, hogy valami baj van. — Éppen most hallottam a televízión, hogy a szerető becézgetés legjobb védelem a virus/, betegségek ellen. Nagyhírű orvos, dr. A. F. Rasmussen mondotta. — De hiszen nekem nincs semmi virus betegségem, mondom neki. — Jaj, de szamár vagy, — jött a válasz, — túszén nem rólad van szó, hanem rólam. Látod, amikor erre a kifakult szófára, vagy arra a,mindig poros karszékre ráülök, mindig ki vagyok téve a virusz betegségnek, márcsak azért is, mert olyankor mindig nagyon mérgelődök, hogy mikor cseréljük már ki ezeket az ócska butoro- rokat ? — Oh, hát itt a baj, drágám?! — mondom neki. — Hát abból egyelőre nem lesz semmi, virusz betegség ide, virusz betegség oda! Pár napig az asszony nem igen szólt hozzám. Mogorván járt alá s fel a házban s azt hittem, hogy csakugyan valami virusz-betegséget kapott. Tegnap aztán az én kedvelt újságomat lobogtatva jön hozzám. — Ide nézz, milyen könnyen lehet valaki hires ember, olyan hires, hogy nagy pénzt kereshet vele. Lám, te ilyesmikre nem is gondolsz! Nézem az újságot, hát ott van egy csomó orvosnak a jelentése, olyan orvosoké, akik 50,000 végbél-operációt végeztek már. A nagy szenzáció az volt, hogy az 50.000 operált közül egynek Harriman a bevándoroltakról Az olasz származású Columbus Kristóf mai honfitársai csak tízévi bevándorlási huzavona után tudnák felfedezni Amerikát, mondotta Harriman kormányzó azon a Waldorf-Astoria hotelben tai'tott díszvacsorán, amelyet a Columbus Citizens Committee, Inc. rendezett Columbus Napján. Harriman e beszédében támadta a Walter- MrCarran-féle bevándorlási törvényt, amely többek közt megkülönböztetéssel él az olaszok ellen. A kormányzó ezt a bevándorlási törvényt “nemzeti szégyennek” nevezte: “Képzeljük magunk elé — mondotta — mi sors várna egy mai génuai lángészre, aki Amerikába szeretne jönni. Nevét először is rá kellene írnia olyan kvóta-listára, amely megkülönböztetést gyakorol olaszokkal szemben. Tiz hosszú évig kellene várakoznia, amig neve sorra kerül. Akkor azonban jelenlegi bevándorlási törvényünk más rendelkezései között kellene vesszőt futnia. Végtelen kérdőíveket kellene kitöltenie, hosszas nyomozáson keresztülmennie és támogatókat találnia itt az országban. “Akkor aztán, feltéve, hogy sohasem lépett be semmibe vagy nem lett vitás személlyé és hibátlan életet élt, megláthatná Szabadság-szobrunkat, ha ugyan még előbb nem adná fel az egész tervet, mint kivihetetlent. És kik lennének, akik vesztenek? Mi és ez az ország lennénk a vesztesek. Ez bizony szégyenletes dolog. Megszegi hagyományunkat, amelyre a legbüszkébbek vagyunk. Nem lehet és nem szabad engedni, hogy ez igy folytatódjék.” A GENFI SZELLEMÉRT Több mint száz amerikai előkelőség intézett nyílt levelet Eisenhower elnökhöz, azon reményét fejezve ki, hogy “a genfi szellem fog fölülkerekedni” az október 27-ére kitűzött genfi konferencián, amelyen a négy nagyhatalom külügyminiszterei jönnek össze. A levél megjegyzi, hogy az elnök “szerencsétlen beteginge árnyékot vet azokra a kilátásokra, hogy a júliusi legfelsőfoku konferencián elért eredményeket folytatni fogják.” Az üzenet annak az aggodalomnak is hangot ad. hogy az elnök kormányának szószólóitól származó sajtójelentések szerint “féket akarnak vetni a genfi szellemre.” A levél elindítói: Miss Emily Green Balch, az 1946-os Nobel-dij nyertese, a világhírű békeharcos ; Rév. Henry Hitt Crane, a Central Methodist Church lelkésze (Detroit) ; Charles K. Gilbert newyorki nyugalmazott episzkopális püspök; Clarence E. Pickett, philadelphiai quaker vezér, és Rev. Sandy F. Ray, a Cornerstone Baptist Church lelkésze (Brooklyn). 2 2 — azaz kettő végbele volt. Ez állítólag rendkívüli ritkaság. — Mit akarsz ezzel a hírrel? — kérdezem tőle. — Hát azt, hogy miért nem tudsz te ilyen híresség lenni? — De kérlek drágám, — mondom igazán szelíden, — ha volna is két vakbelem, azt csak úgy mutogathatnám, ha állandóan felvágva tartanának s igy pénzért mutogatnának. — Tudom! — mondja erre szeretett oldalbordám nagy határozottsággal. Persze ezt azért kaptam tőle, mert nem szaladtam az uj bútorokért, amire nincs pénzem. Most aztán az a kérdés, hogy mit csináljak? ★ Hát bizony eye a levélre igen nehéz választ adni. Először is családi pör-patvarba nem ajánlatos beleszólni. Nem ajánlhatom a barátomnak azt sem, hogy vágassa fel magát, hátha véletlenül, talán nála is két végbélt találnak. Viszont azt is tudom, hogy a négykézláb járással is nagy hírre tehet szert, ha kinn az utcán próbálgatja, persze nem az automobilok előtt, azt nem ajánlanám. Az egyetlen dolog, amit megjegyezhet az ember az, hogy az ilyen újságok, a rádió meg a TV ajánlatait nem kell komolyan venni. Az újságra vonatkozólag még azt lehetne hozzátenni, hogy vagy jobb újságot rendeljen, vagy ellenszerül legalább olvasson jó helilapokat és jó könyveket is, mert ha nagyon komolyan veszi az amerikai napisajtót, akkor úgyis a Darwin-el- méletre emlékeztet, mihelyt kinyitja a száját s mond valamit, mégha mindjárt nem is ereszkedik négykézlábra. A felszájkosarazott tudós szót kér Lapunk szeptember 28-iki számában már behatóan foglalkoztunk azzal a kérdéssel: “Miért nem beszélhetett dr. Muller?” A kérdés arra vonatkozik, hogy dr. H. J. Muller, Nobel-dijas tudósnak és egyetemi tanárnak, a rádiumsugárzás szak- embeiének az amerikai atomenergiabizottság megtiltotta, hogy felolvassa hozzászólását a genfi konferencián, ahol az atomenergia békés célokra való felhasználásának kérdéseit tárgyalták. Az ügy érdekes folytatásáról és részleteiről ir a N. Y. Post egyik múltkori számában Robert S. Allen “Miért tettek szájkosarat a professzor szájára ?” címmel: Két feltünéstkejtő figyelmeztetés miatt tiltották el dr. Herman J. Mutiert, az indianai egve- tem Nobel-dijas professzorát, a felszólalástól. A leszármazástan hires tudósa kéziratában azt fejtegeti, hogy 1) az atomenergia-bizottság módszerei és felállított mértékelvei a kisugárzás elleni védelemre nem megfelelőek és veszedelmesek. Haladéktalanul felül kell vizsgálni azokat. 2) Japánnak a háború alatt történt atombombá- zása hosszabb időszak leforgása alatt ugyanany- nvi áldozatot fog szedni az átöröklés révén, mint maguk a pusztító robbanások. “Nincs oly csekély mennyiségű atomkisugárzás., amelyik nem okozhatna ártalmas hatást:” igy érvel dr. Muller. Mind USA-ban, mind külföldön a tudósok köreiben még mindig dühöng a vita. amiért dr. Muller kéziratát a sülyesztőbe tették. Lewis Strauss, az atomenergiabizottság elnöke, több megbékéltető nyilatkozatot tett abbeli igyekezetében, hogy eljárását igazolja. Az atomenergia közös kongresszusi bizottsága ebben á kérdésben meghallgatásokat fog rendezni, ha majd összeül, hogy módot adjon dr. Mullernek és más vezető tekintélyeknek nézeteik szellőztetésére. A bizottság egyes tagjai bizalmasan jelzik, hogy ezek a meghallgatások az atombizottság azon módszereinek eddig még be nem jelentett “általános felülvizsgálására” vonatkoznak, amelyekkel a nyilvánosságot felvilágosítják. Már eddig is széles körökben heves bírálatokkal illették a bizottság tagjait. A kritikusok közt kimagasló helyet foglal el Gordon Dean. volt elnök, és Kenneth Nicholas tábornok, aki hónapokkal ezelőtt mondott le a bizottságban betöltött vezér- igazgatói tisztségéről. Dr. Muller atomgyárakban működő munkásokra mutat rá, akiknek különösen szükségük volna több védelemre a kisugárzás hatásai ellen. Letiltott kézirata azt állítja, hogy a heti egyszeri röntgenezés három-tizede nem biztonságos, Ez az a mérték, amelyet az atomenergia-bizottság felállított a veszélytelenség leszegezésére, mondván, hogy sem azonnali, sem későbbi következményeket ennyi kisugárzás r>em von maga után. A hires indianai tudós azonban kereken kijelenti. hogy ez nem áll s a következőket mondja: “Ha egy szülőt kitesznek vagy 15 esztendőn keresztül a heti egyszerű röntgenezés három-tizede úgynevezett megengedhető adagjának, még mielőtt utódokat nemzene, azzal az eredménnyel járna, hogy gyermekei felének fajfenntartási sejtjeiben változások történnek. Ez rendszerint hatásában kicsi és nem azonosítható, mindazál- tal irányzat állna be, hogy akadályozzon egymásután következő leszármazókat mindaddig, amig ez a leszármazás kihalásához, egy élet meghiúsításához vezetne. Hr. Muller hasonlóképpen szókimondó a japán atom bombázások hosszúlejáratú, súlyos következményei tekintetében. Strauss elnök legutóbbi magyarázkodó nyilatkozatában a Muller- vita körül, a professzornak a Japánra vonatkozó nézeteit hozta fel okul előadásának letiltására. JAPÁNBAN 470,000 vasúti munkás van, akiknek az átlag fizetése 44 dollár havonként. A reakciós uralkodó osztály minden elképzelhető akadályt gördít az elé, hogy a munkásság szervezetten igyekezzen sorsa megjavítására. Szigorú törvényt hoztak, amely elveszi tőlük a sztrájkjogot. Ezért a szabályok túl pontos betartásával fejezik ki elégedetlenségüket. Emiatt azután sok embert elbocsátanak, sőt mivel hogy a forgalmat lelassítják, többen börtönbe kerültek emiatt. ★ NEM ÉRDEKES? Ahogy elhallgattatták Mac Arthurt Los Angelesben tartott nagy beszéde óta, amelyben általános tartós béke hívének mondotta magát az egész világ részére?
