Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1955-07-07 / 27. szám
July 7, 1955 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 3 Az események nyomában A végétjére k@ngresszusi ülésszak ‘"eredményei” Elnapolás felé közeledik a jelenlegi, a 84. kongresszusi üléssorozat. A kongresszus elmúlt hetéről azt lehet mondani, hogy úgy nézett ki, mintha egypárti kormányzat alatt működött volna. A demokraták ugyanis nemcsak békében J éltek önmagukkal (Dixie H konzervatívokkal a paXák rancsnoki hidon,) hanem békésen megfértek a republikánusokkal a Z/zOJujjiJm Fehér Házban is. Ritkán lehetett látni ilyen összhangot. Ennél unal- masabb Kon^rcsszusFa nem emlékeznek a kon- gresszus hadastyánjai a-J-------,.~ "f;(I ! I II I eooli^sei napok óta. íuátitlMSíil Mill' Amikor ez az üléssorozat januárban kezdetét vette, a demokraták, kik a kongresszus mindkét házát a kezükben tartották, látszólag tüzet okádtak s az ember azt hihette, hogy az izzó politikai kérdéseket egymás után szét fogják robbantani. A tűz azonban kihamvadt és a robbantások elmaradtak. Jobb Eisenhower-hivek- nek igyekeztek lenni, mint maguk a republikánusok. Sok embernek arra kellett visszaemlékeznie, hogy volt idő, amikor a demokraták akarták Eisenhowert elnökké választani, mielőtt elhatározta magában, hogy ő republikánus. Egy-két összecsapás előfordult, de csak im- mel-ámmal. Eisenhower a legtöbb kérdésben győztes maradt és egyáltalán nem látszott fontosnak, a demokraták vagy a republikánusok urak-e a Házban. Eisenhower győzött a farmkérdésben; nem sikerült megfékezni őt az ország természeti kincseinek kiosztogatásában. A demokraták elvesztették a Hawaii és Alaska állammá válásáért vivott harcot. Győzött Eisenhower adóprogramja is. A kötelező katonai kiképzés végett készített tervét is már-már sikerrel elérte. Győzött a republikánus álláspont a házépítés, közegészség, iskolai szükségletek és munkásviszonyok kérdéseiben is. A bevándorlási politika változatlan maradt. A demokraták többet adtak meg Eisenhowernek és Brownell- nek, mint amennyit azok kértek tőlük. Kétpárti politika a külpolitikában a hidegháború óta különben is érvényben volt, miközben a demokraták gyakran még nagyobb háborús uszitóknak bizonyultak, mint a republikánusok. Lyndon Johnson texasi szenátor, többségi vezér érdemének tudják be, hogy kiverekedte a dixiekraták és az úgynevezett liberális demokraták közti egységet. A múlt héten oly közkedveltségnek örvendett a jobboldali körökben, hogy betegsége előtt már mint elnökjelöltet kezdték emlegetni. Johnson vezérsége alatt az egyesitett demokraták tömören összeálltak olyan emberek parancsnoksága alatt, mint a virginiai Harry Byrd, a louisianai Richard Russell és a georgiai Walter George. Tavaly nyáron a nagy meleg ellenére ördögi hévvel hozták honatyáink a népellenes törvényeket. Megszelídültek volna talán? Étvágyukat ismerve, alig hihető, hogy már jóllaktak és monopolista megbízóikat jólakatták volna. Még van konc, amin lehet osztozkodni! Vagy talán már ez a látszólagos szelidülés is hozztartozna a jövőévi választási kampányhoz ? McCarthy kudarca McCarthy szenátor ismét életjelt adott magáról: határozati javaslatot terjesztett a szenátus elé, utasítsa a szenátor Eisenhower elnököt arra, hogy a készülő genfi államfői konferencián követelje a tárgyalások sikere érdekében, hogy “bizonyos körzetekben”, beleértve a Szovjetuniót is, vessenek véget a “kommunista ellenőrzésnek.” A szenátus azonban a határozati javaslatot 7:4 arányban elvetette s ezzel McCarthy kudarcainak számát eggyel szaporította. Nem szólva arról, hogy ilyen határozattal eleve hajótörésre Ítélték volna a nagy genfi találkozót, ugyanakkor arról a képtelenségről is szó lett volna, hogy csak akkor ülnek le tanácskozni,, ha a szovjet rendszert, a Szovjetuniót megszüntetik. . A vita során McCarthy különféle visszakozásokkal szeretett volna kibújni a kudarc alól s többek közt határozatát is vissza akarta vonni, de J. William Fulbright, arkansasi demokrata szenátor a demokrata párt eltökélt szándékát követve, hogy a szenátussal McCarthyt minden lehetséges módon kudarcba fullasztatják, ellenezte a határozat visszavonását. Úgy hogy, még a telivér MeCarthy-cimbora, Knowland szenátor is a McCarthy ellen szavazók közé lépett. McCarthy dult-fujt mérgében. Ismételten azzal vádolta az egész demokrata pártot, hogy tervét csak azért ellenzi, mert “húsz évi múltja van” a kommunizmussal való megalkuvás dolgában. Aztán elkeseredetten támadta a republikánus többségét és Knowland szenátort is, a republikáns pártvezért, arra célozva, hogy most ö is a megalkuvás mesgyéjére lépett. Vádolta aztán magát Eisenhower elnököt is, még hozzá három különleges megalkuvási paktummal: a koreai fegyverszünettel; azzal a döntéssel, hogy Dacsen-szigeteket a kommunistáknak adta és végül, hogy “Indokinát is feladta” a kommunisták javára. Majd Fulbright szenátor ellen fordította dühét és azzal vádolta meg, hogy “a kommunista párt szolgálatában csillagos (vezető) szerepeet végzett.” Fulbright szenátor McCarthy támadására egyszerűen csak nevetett. Miért nevethetett Fulbright szenátor? Semmi kétségünk nincs a tekintetben, hogy a szenátor urak között, akik leszavazták McCarthyt, vannak jóegynéhánvan, akik hasonlóképpen gondolkodnak, mint a wisconsini volt führer jelölt, s akik szívesen dobnának le egy-két atom- vagy hidrogénbombát “bizonyos” helyekre. Nem azért szavaztak ellene, mintha nem osztanák felfogását, hanem azért, mert a világ egyre jobban erősbödő békeakaratával még nekik is számolniuk kell. A kardcsörtetőket nehéz helyzetbe hozza az államvezetők genfi konferenciája. A szovjet úgyszólván minden engedményt megtett, amelyet a nyugati hatalmak követeltek tőle a találkozó előfeltételéül s most voltaképpen arról van szó, hogy ezek után a nyugati hatalmaknak tulajdon követeléseiket kellene már teljesíteni. Jelek szerint azonban még erre sem hajlandók. Mindenesetre saját csapdájukba estek bele s bajos lesz abból kievickélni anélkül, hogy a világ közvéleménye előtt rájuk ne háruljon az ódium. A hidegháborús uszítás régi eszközei egyre inkább használhatatlanok és hatástalanok. McCarthy fegyvereinek éle elkopott, tüzesüszkei kihamva- dóban s leng körülötte valami elmúlt idők ódon- ságából. Führer akart lenni és lemaradt az újabb cselszövésekről. Van benne valami nevetséges már, valami képtelenség — s ha mccarthyzmus még van is, de McCarthy már majdnem nincs. Az útlevél kérdés - • ü a bírósági döntés után Illetékesek eddigelé úgy vélték, hogy a washingtoni utlevélosztály volt vezetőjének, Mrs. Ruth B. Shipley-nek és jelenlegi főnökének, Miss Frances Knightnak korlátlan joga van minden megokolás nélkül megtagadni az útlevelet bárkitől. Ugylátszik azonban ők is, Dulles külügyminiszter is félreértették hatalmuk korlátáit. Junius 23-án ugyanis a szövetségi fellebbezési törvényszék Max Schachtman ügyében hozott döntésében kimondta, hogy a külügyminisztériumnak nincs “önkényes joga” megtagadni az útlevél kiadását: “Az utazás joga, egyik helyről a másikra menni a közlekedési eszközök lehetőségeivel — természeti jog”, mondta ki a törvényszék Fahy biró által irt véleményben. Ezt a jogot “észszerű szabályozásnak” kell alávetni ugyan, de minden megszorításnak az alkotmány keretein belül, különösen az ötödik függelékkel összhangban kell maradni, amelynek értelmében senkit sem lehet megfosztani a szabadságtól korrekt törvényszéki eljárás nélkül, mondta a törvényszék, majd hozzáfűzte: “Önkényes cselekedet nem korrekt törvényszéki eljárás.” Dulles azt mondta múlt keddi sajtóértekezletén, hogy még nem határozta el, megfellebbezheti-e a végzést a legfelső törvényszékhez. A külügyminisztérium önkénykedése az elmúlt hetekben különböző kudarcot szenvedett: Henry Schweinhut biró rendeletére ki kellett adni dr. Otto Nathannak, Einstein végrendelete végrehajtójának, a NYU nagyrabecsült professzorának az útlevelet. Burnita S. Matthews biró pedig dr. Clark Foreman, volt New' Deal közeg, liberális közéleti férfi számára szóló útlevél kiadását vagy korrekt bírói kihallgatás tartását rendelte el. Most pedig sor kerül arra, hogy Paul Robeson és Anita Vilcox számára is követeljék az útlevelet. Ügyvédjük Leonard Boudin, a hires al- kományjogi jogtudós lesz. Gold, a hiteléi vésziéit “koronalanu” Nem hangsúlyoztuk eléggé a Dayton, O.-ban lezajlott atomkémkedési per eredményeit, amelynek folyamán az Ethel és Julius Rosenberg, valamint a Morton Sobell ellen lefolytatott perek “koronatanújának”, Harry Goidnak szavahihetőségét a kitűnő védelem következtében végérvényesen kétségbe vonták. A védelem ugyanis a bizonyítások közt benyújtotta John Wexley könyvének: a “The Judgment of Julius and Ethel Rosenberg” cimü munka több részletét. A daytoni esküdtbiróság nem adott hitelt Gold vallomásának, amely szerint ő 1939 és 1941 közt többizben megpróbálta Benjamin Smilg mérnök, repülőgép főszakértő beszervezését a kémgyürübe. Smigl azt vallotta, hogy nem volt tudomása, hogy Gold szovjet kém lett volna. Goldot azért vitték Daytonba a Lewisburg, Pa.-i szövetségi fegyházból, ahol mint önbeismert szovjet kém 30 évi büntetését tölti ki, hogy az 1952-ben a szövetségi esküdtbiróságon tett vallomása alapján vád alá helyezett Smigl ellen valljon. , Smigl védőügyvédje, William F. Hopkins, még a fegyházban elolvastatta Goiddal Wexley könyvét, amely többek közt a Gold korábbi vallomásainak hazugságait bizonyította be. Ennek hatása alatt összezavarodott a keresztkérdések alatt és alkalmat nyújtott az esküdtbiróságnak, hogy meggyőződjön hazugságairól. Gold korábbi vallomásai számos embert juttattak börtönbe és tragikusan alapját képezte Ethel és Julius Rosenberg, valamint Mórton Sobell elítélésének is, mert azt vallotta, hogy 1945-ben New Mexicó- ban meglátogatta Klaus Fuchs atomtudóst és David Greenglasstől kapott 500 dollár ellenében atomtitkokat. A Rosenberg-perben Greenglasa továbbszőtte Gold meséit, amelyek tarthatatlanságát Wexley és William A. Reuben a “The Atom Syp Hoax” cimü könyvében bizonyította be. pedig azok alapján keverték be a perbe Ro- senbergéket is. És ezzel Harry Gold dicstelen pályafutása véget ért. És ki fog derülni lassanként Rosenber- gék teljes ártatlansága is. RENDŐRKÉMEK A MUNKÁSOK KÖZT James A. Suffridge, a kereskedősegédek szak- szervezetének elnöke, a Commodore-szállóban lezajlott ötnapos konvención beszédet mondott, amelynek során kijelentette, hogy megdöbbentő adatok kerülnének nyilvánosságra, ha kivizsgálnák mennyi volt FBI-kémet alkalmaznak a cégek. E vizsgálatok eredményei túlszárnyalnák azokat a förtelmes adatokat, amelyeket annak idején LaFollette szenátor vizsgálatai derítettek ki. Megjósolta, hogy — bár nem az FBI-t kritizálja — a kongresszus rövidesen kénytelen lesz ilyen vizsgálatokat elrendelni. A konvenció határozatot fogadott el, amelyben némely munkáltató által gyakorolt “jogtalan módszerek” kivizsgálására kongresszusi lépéseket követelnek. A MAGYAR SZÓ HIVATÁSA, AZ IGAZSÁG MEGÍRÁSA. TANULJON ÖN IS BELŐLE, LEGYEN ELŐFIZETŐJE.
