Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1955-09-15 / 37. szám
AMERIKAI MAGYAR S70 3 September 15, 195$ A Magyar Szó országos lapkonferenciájára készített jelentés Az amerikai mezőgazdasági válság Amerika tőkésgazdálkodásának leggyengébb pontja: a mezőgazdaság, mutatja legélesebben az amerikai gazdasági rendszer gyengeségét. A mezőgazdasági válság jelenségei mind határozottabban mutatkoznak és előre vetik egy bekövetkezendő általános gazdasági válság árnyékát.' Magának a mezőgazdasági minisztériumnak hivatalos számadatai bizonyítanak e mellett. A mezőgazdasági árak, 1951 február óta 22%-kel estek, tehát ez alatt az idő alatt a mezőgazdák jövedelmük egy negyedét (16 billió dollárról 12 billióra- ment vissza) vesztették el. Az agrár adósság a háború vége óta megkétszereződött és a farmerek vagyona 10 és fél billió dolárral lett kisebb az utóbbi három év alatt. A gazdasági válságot viszonylagos többtermelés jellemzi. Kiemeljük — viszonylagos többterelés és nem tényleges többtermelés. Az amerikai szegény osztály nem tudja megvenni az élelmi cikkeket és gyapotárut. A világszerte éhező 100 milliónyi tömegek szívesen fogadnák a felesleget, de az amerikai tőkés-rendszer nem tjidja — és nem is akarja — a fogyasztókat olyan életnívóra emelni, hogy módjukban álljon ezeket a termékeket megvásárolni. A “túltermelést” — állami szubvencióval — az adófizetők zsebéből fizetik. De mióta a kormányzat a milliomosok kezében van — az szűkmarkú lett a farmerekkel szemben. A farmerek a búza paritásának 82 és fél százalékát, a tejtermékeknek 75 százalékát, az aprómagvu termékek 70 százalékát kapják csak — tehát az árzuhanást •mesterségesen segítik elő. Ez főként a szegény farmereket érinti súlyosan. A gazdag farmer szívesen beleegyezik a szántóföldek csökkentésébe, és több műtrágyával, intenzivebb gazdálkodással, még nagyobb terméseredményeket tud el. érni mint a régebbi hold szám mellett. A mezőgazdasági válság nyilvánvaló — min. denki szeme előtt játszódik le; de az igazi tragé* dia — a farmerek elűzése földjeikről, éhezésük és tönkremenetelük a nagy mezőgazdasági latifundiumok és gazdag farmerek bősége idején — teljesen ismeretlen a nagyközönség előtt. Az orQsz mezőgazdasági küldöttség előtt elhencegtek a gazdag farmerek teljesítményeivel, csúcseredményeivel, és gépeivel, de elfelejtették megemlíteni, hogy három év alatt 2,300,- 000 ember hagyta el a földet, mert nem adott neki megélhetést. A Benson fajta milliomosok újabb mezőgazda- sági politikája további 55,000 résztermelőt és bérlőt fog kiszorítani megélhetéséből. 300,000 kis gyapotültetvényes a megélhetés minimumával — 5 holdon aluli birtokkal — fog maradni. Amerika mezőgazdasága ma annyira eliparosodott, hogy a farmerek 50%-a el tudja látni a fogyasztás 90%-át. Ha ma hárommillió farmer család elhagyná birtokát (elméletben) Amerika lakossága nem éhezne. Ez azt jelenti, hogy a mai gazdasági életben, hárommillió farmer feleslegessé vált, tehát lassú tönkremenetel lesz a sorsuk. Az ok — gépesítés — fokozott termelés, — a tőke-erős gazdag farmerek eszköze — kiszorítja a gyengébb gazdák millióit. A háborút megelőző 3 billiós értékű gépek, a legközelebbi esztendőkben 20 billió értékűre fognak szaporodni, és ez teszi lehetővé a tőke-erős gazdálkodók megerősödését a gazdasági válság dacára — maga után vonva a tőke-szegény farmerek tönkjét. Amint a kisipart tönkre teszik a hatalmas ipar- vállalatok, hasonképpen a mezőgazdaságban a tőke-erős nagybirtok megeszi a kisbirtokot. Ezek a földtelen milliók már a városokban vannak és még további milliók várhatók. Megtakarított kis pénzük fogy és a városi proletárok tömegeit növelik. Amig városi prosperitás van, ez alig vehető észre, de jaj, ha az általános gazdasági válság ideje bekövetkezik! REAKCIÓS politikusok, akik ma magas állásokban vannak, annak idején a szenátusban tele szájjal kiabálták, hogy a koreai háború Truman háború, szükségtelen háború, stb. volt. És igazuk is volt. Ugyanazok a szájhősök ma ítéletet mondanak fiatal amerikai fiuk fölött, akik ugyanazt bevallották Kínában való hadifogságuk idején. A DOKKMUNKÁSOK SZTRÁJKJA MÖGÖTT A newyorki dokkmunkások múlt héten kezdődött sztrájkmozgalma mögött egy régi küzdelem húzódik meg az ellen, hogy kormány által kezelt sztrájktörő és munkáskémrendszerü munkahivatalt varrjanak a dokkmunkások és szakszervezetük nyakába. A nagyközönség csak annyit ért meg, hogy a newyorki, a newjerseyi, a Staten Island-i és brooklyni kikötőkben a dokkmunkások által elindított drámai akció tiltakozás a két-állami rakparti bizottság ellen. Alapjában véve ez a sztrájk a hajóvállalatok ellen irányul, amiért azok pártolták a bizottság felállítását, pénzelik is a bérlista után befizetett félszázalékos adóval és támogatják minden főintézkedését. Ezek táplálják a munkásellenes propagandagépezetet, beleértve a Dewey volt kormányzó bűnügyi bizottságának kihallgatásait, amelyeket 1952-ben szánt szándékkal rendeztek, hogy megvessék alapját annak a törvénynek, amelynek értelmében felállították a bizottságot és megszervezték a kormányfelügyeletet a rakparti munkaviszonyok felett. A munkaadók “ártatlan”-nak próbálnak feltűnni, hivatkozva arra, hogy ők “középuton” álb nak, de “alkalmazkodnak a törvényhez” még akkor is, ha a törvény semmivé teszi a januárban az ILA-val aláirt munkaszerződést. Többről van szó Tágaoo értelemben az ILA az egész munkásság harcát vívja. Azért harcol, hogy véget vessen a kormányellenőrzés trükkjeivel való kísérletezéseknek. mert hiszen ezekkel akarják helyettesíteni a kollektiv béregyeztető tárgyalásokat. Ez a hivatal tulajdonképpen a kormány által vezetett sztrájktörőket töborzó és szakszervezetrobbantó ügynökség. Nem titok, hogy a newyorki rakpart-bizottság kísérletét élénk figyelemmel kisérik más iparágakban annak lehetséges alkalmazása végett. Az ötletet egy másik munkásellenes fegyvernek tekintik, hogy ezzel is gyarapítsák a munkaadók rendelkezésére álló korábbi arzenált (fegyverraktárt) a Taft-Hartley, az állami “munkajog” és másfajta törvények révén. A tényleges ok, amely a newyorki rakparton elindította a jelenlegi harcokat, akkor merült fel, amikor a Hudson-folyam partján a Grace Line 57-es kikötőállomásán a rakparti bizottság aug. 22-én visszavonta egy ILA-munkás, John (Mickey) McLoughlin, beiktatását, tehát munkaengedélyét, azon az alapon, hogy rovottmultu. Nem volt szükség sztrájkszavazásra, hogy az egész rakparton megálljon a munka. A sztrájk harmadik napján a munkabeszüntetés csaknem teljes volt. És csak azért tértek visz- sza munkahelyeikre, mert az ILA elnöke, William V. Bradley kapitány, megígérte, hogy a dokkmunkások panaszát két héten belül rendezik. E két hét alatt abszolúte semmi sem történt, ezért hagyták ismét abba a dokkmunkások a munkát. Egy döntő tényező A dokkmunkásoknak a rakparti bizottság ellen érzett hangulata tisztán megmutatkozott múlt hét szerdáján a Chelsea-i dokkgyülés alkalmával, ahol a helyzetjelentést akarták meghallgatni. Ámde észrevették, hogy megjelent a helyszínen a bizottság egy nyomozója, a volt FBI-ügynökök hadseregének egy tagja, aki most a bizottság szolgálatában áll. A nemkívánatos alaknak megjelenése eldöntötte a kérdést. Felszólították, hogy távozzon. Amikor megtagadta, Bradley kapitány azt mondta az embereknek, hogy menjenek haza, mert munka nem lesz, ha a dokkmunkásoknak még annyi joguk sincs, hogy maguk közt gyűlést rendezhessenek és tanácskozzanak. A sztrájktilalmi végzés, amely még az 1954 március-áprilisi munkabeszüntetés óta — amely- ivei már akkor is a bizottság ellen tiltakoztak — ott függ a szakszervezet feje felett, lehetetlenné téve, hogy a munkásvezetők felhívást bocsássanak ki a sztrájkra. így hát a kérdés eldöntése az egyszerű munkásokon múlott, nekik pedig nem volt szükségük szabályszerű elszólitásra. A bizottság időközönként nagy garral bellire deti a nagyközönség előtt, hogy egy volt fegyen- cet vagy egy gengsztert eltilt a rakparti munkától. A McLoughlin-ügy csak mellékes dolog volt. A légkörben már benne volt a leszámolás elektromossága és minden ürügy alkalmas lett volna a helyzet kirobbanásához. A munkahelyről való kivonulás és az a lehetőség, hogy az egész atlanti parti ILA támogatni fogja a newyorki dokkmunkásokat, rengeteg felgyülemlett panasz következménye volt a bizottság ellen. A nehezményezések a bizottság másfél éves működése alatt halmozódtak fel. A bizottság olyan szabályokat állított fel, amelyeknek értelmében veterán dokkmunkásokat diszkvalifikálhattak, viszont újonnan jöttek áradatát minősítették alkalmasnak a munkára. Tavaly például hétezer munkást dobtak ki a szak- szervezet megkérdezése nélkül, legújabban pedig 6,500 dokkmunkásnak adták értésére, hogy minősítésük kétséges. A diszkvalifikált munkásoknak legalább egy évig kell várni, mielőtt visszatérhetnek a rakparti munkához, ujonnanjötteket pedig olyan nagy számmal vesznek fel, hogy ma már a nyilvántartásban több munkás van felvéve, mint azelőtt, s a korlátozott munkáért folyó versengés minden eddigit felülmúl. ; G est apó-rend szer N A bizottság volt FBI-emberekből álló Gestapo-t szervezet, amely nyomoz a munkások előélete után. A bizottság 3,000 sztrájktörőt toborzott össze. A bizottság 143 dokkmunkást állított a bíróság elé, amiért 1954-ben resztvettek a sztrájkban s a per folyamán nem dolgozhattak. A bizottság szándékosan támogatja a hitelét vesztett versenytárs AFL-szakszervezetet és egyidőben jelentette be saját intézkedéseit az ILA és a hajózási vállalatok közt kötött megállapodással avégett, hogy érvénytelenítse a zártüzemi rendszerre vonatkozó záradékot. Közben pedig — noha a bűncselekmények megakadályozása céljából hozták létre a bizottságot, semmit nem tesznek ebben az irányban. A kábítószerekkel való kereskedés, dézsmálás, hazárdjátékok a régi tempóban dívnak. A bizottság azzal falaz a gazembereknek, hogy azt mondja, hogy azok “munkásjogokért” harcolnak. A dokkmunkások azok, akik őrködnek a maguk és szakszervezetük jogaiért és visszavé- rik a támadásokat, amelyeket egy-egy kiszemelt “gonosztevő” áldozat alapján intéznek ellenük. Politikai szempontból Úgy Harriman kormányzó, mint Robert Mey- ner, New Jersey kormányzója, választási kam- pányigéreteket tettek a rakparti bizottság ügykezelésének kivizsgálása ellenében. Most aztán már nem érdekli őket a dolog. Bradley kapitány felkérte őket, lépjenek közbe még a munkabeszüntetés előtt, de felszólítását hűvösen fogadták. Ugylátszik a két kormányzó ma már csak a hajótulajdonosokra hallgat, no meg bizonyos AFL-főemberekre, akik még mindig abban reménykednek, hogy a bizottság szétrombolja az ILA-t s újra ők lesznek a legények a csárdában. Ez AFL-vezérek kannibáli felfogása éles ellentétben áll sok AFL és CIO szakszervezet bizottságellenes állásfoglalásával. Ha pedig a két kormányzó nem intézkedik, hogy a helyzetet megoldják, annak a vádnak teszik ki magukat, hogy Thomas E. Dewey müvét folytatják. Vasárnap hire jött, hogy Bradley kapitány kiadta a rendeletet, hogy a dokkmunkások térjenek vissza munkahelyeikre. Azt hitték az emberek, hogy a sztrájknak vége. Nemsokára aztán Patrick J. Connolly, az ILA alelnöke, bejelentette, hogy a munkások nem térnek vissza a munkába. A reakciós lapok most azzal fordultak az ILA ellen, hogy vezetői ellentmondó intézkedéseket tesznek. A valóság azonban egészen más, és pedig a következő: Bradley kapitánynak le kellett utaznia Houston, Tex.-ba, hogy az Int’l Longshoremen’s As- sóciation-nek a Gulf Coast District-tanácsával tárgyaljon arra nézve, hogy a déli kikötők dokkmunkásai nem rakják ki az északi kiötőkből le- irányitott hajók rakományait. Elutazásakor Bradleynek a rakparti bizottság megígérte, hogy a szakszervezet panaszait meg fogják hallgatni. Bradley kapitány ennek következtében adta ki fenti rendeletét. Közben azonban Ostrander N. Y. állami republikánus képviselő, a bizottság tagja, kijelentette, hogy a dokkmunkások panaszait nem fogják meghallgatni, mert Miller, a bízott-" ság egy másik tagja, anélkül tett Ígéretet Bradleynek, hogy a teljes bizottsággal e tekintetben megegyezett volna. Ostrander elutasításának hallatára jelentette ki az ILA alelnöke, Connolly, hogy a munkások akkor hát nem térnek vissza a munkába. A bizottságnak négy republikánus és négy demokrata tagja van. Ezek mosT egymást okolják a fejetlenségért és zűrzavarért és vádaskodásaikba politikai szempontokat kevernek. Innen keletkezett hétfőn az, hogy a helyzet a feje tetejére állt. A SZÁMOK BESZÉLNEK] írja: Eörsi Béla
