Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1955-06-30 / 26. szám

June 30, 1955 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Az amerikai szabadságharc története Az Egyesült Államokat létrehozó forradalom, amely az első volt az egész féltekére kiterjedő szabadságharckorszakban, sok előcsatározás után 1775-ben fegyveres összeütközésben robbant ki és az 1783-ban Párizsban megkötött győztes bé­kével ért véget. A forradalom a 13 gyarmaton növekvő uj ka­pitalista erők hosszú ideig tartó, a széles dolgozó tömegek által támogatott, következetes erőfeszí­téseinek eredménye volt. Ezek az erőfeszítések arra irányultak, hogy lerázzák az angol kapita­lizmus igáját és szabadon terjeszkedhessenek. Az angol tőkések és földesurak 1606-tól, a james- towni első település megalapításától kezdve abból az önkényes feltevésből indultak ki, hogy az ame­rikai gyarmatokat és népeiket valójában kizáró­lag az angol uralkodó osztályok kedvére és hasz­nára teremtették, és minden erőfeszítést megtet­tek, hogy elfojtsák a gyarmatok független gaz­dasági és politikai fejlődését. A gazdasági elnyomás Az angol uralkodók a gyarmtok első éveitől kezdve egész sor hajózási törvényt hoztak, ame­lyek a gyarmati kereskedelem monopóliumát az angol hajóskapitányok kezére adták; a kereske­delmi törvények a gyarmati kesreskedelem javát monopolárak mellett az angol kereskedők számá­ra biztosították; az ipari törvények a gyarmati ipari vállalkozók rovására védelmezték az angol vállalkozók érdekeit; a pénzügyi törvények meg­szüntették a gyarmatok papirpénzkibocstási jo­gát és általában arra irányultak, hogy kiszolgál­tassák a gyarmati adósokat az angol hitelezők­nek és igy tovább. A gyarmatok egyik jellegzetes panasza ebben az időben ez volt: “A gyarmatos nem készíthet egy gombot, egy patkót vagy egy bakancsszeget sem anélkül, hogy a kormos angol vaskereskedő vagy tiszteletreméltó gombkötő üvölteni és ordí­tani ne kezdjen, miszerint a gonosz amerikai re­publikánusok a leggaládabbul bánnak vele, sér­tik és kirabolják az ő nagybecsű méltóságát.” — (Boston Gazette, 1765 ápr. 29.) A kapitalizmus az angolok minden korlátozó intézkedése ellenére tovább fejlődött az atlanti­parti gyarmatokon. A gyarmati korszak vége fe­lé iparágak keletkeztek, a kereskedelem kiterjedt, növekedett a munkások száma, a nép egyre na­gyobb mértékben kezdeményezőként lépett fel a politikai életben. A kisfarmerek, munkások és néger rabszolgák számos növekvő felkelése a gyarmati idők elején és a tömegek egyre növekvő elégedetlensége, angolellenes érzelme jelentős ’előfutárai voltak a végül is kitörő nagy forradal­mi viharnak. Anglia a gyarmati forradalom előtt csaknem egy évszázadon át a kemény háborúk egész sorát vívta Franciaországgal, melyekben résztvettek a gyarmatok. A gyarmatosok felhasználták a há­borús helyzetet, amelybe az angol anyaország belebonyolódott, merészen felrúgták az önkény­uralmi angol kereskedelmi törvényeket és kezd­ték erőteljesen kiterjeszteni saját iparukat, ke­reskedelmüket és politikai szabadságjogaikat; a harcokban lekötött Anglia vajmi keveset tehe­tett ennek megakadályozására. A politikai elnyomás Anglia uralkodó osztályai azonban, amelyek becslés szerint 10.000 nagybirtokosból és ipari vállalatból tevődtek össze, nem tűrték a gyarma­toknak ezt a kihívó magatartását. így III. György király és miniszterelnökei, először Townsend, majd North, miután Anglia a hétéves háborúban hatalmas és végső győzelmet aratott Amerikában Franciaország felett, igen kemény kézzel kezdtek bánni a gyarmatokkal. Egész sor megtorló tör­vényt foganatosítottak, amelyek a gyarma­tok növekvő iparának és kereskedelmének a megnyirbálására irányultak. A legrosszabbak közé tartoztak az 1764. évi cukortörvény és az 1765. évi bélyegtörvény. Az angol uralkodó osz­tály, hogy méginkább megnehezítse a gyarmato­sok helyzetét, beiktatta az 1765. évi lázadási tör­vényt és az amerikai gyarmatokat csapatokkal árasztották el, hogy kibontakozó politikai harcai­kat szétzúzzák. Ezek a provokatív és elnyomó törvények mély­ségesen felháborították a gyarmatok népét és GEORGE WASHINGTON fokozták ellenállásukat. A népi mozgalom köz­pontja Bostonban volt, élén az elszánt Samuel Adamsszel; elégedetlenkedtek azonban a déli gyarmatok is, amelyek vezetői között volt Isaac Sears, John Lamb és Patrick Henry. 1765-ben megalapították a “Sons of Liberty”, “Szabadság Fiai” nevű szervezetet, amely gyorsan nőtt és nagyarányú harcos agitációt folytatott az angol elnyomás ellen. A “Szabadság Fiai”, amely a kü­lönböző gyarmatok szerint más és más szerkeze­tű volt és nem mindig működött hivatalos szerv­ként, elsősorban kézművesekből, szakmunkások­ból és napszámosokból állt, akiket többnyire har­cias kereskedők és ügyvédek vezettek. Ezek a tömegek részben a kialakuló munkásosztályból, részben a kispolgárságból álltak. Forrong a nép Az erősödő gyarmati lázadás először a gyűlölt bélyegtörvény ellen irányult, amely a lakosság valamennyi rétegét érintette. 1765 októberében New Yorkban bélyegtörvény-kongresszust tartot­tak, amelyen bojkottakciót indítottak az angol áruk ellen. A királyhoz is nyújtottak be petíciót az ügy orvoslására, de hiába. A gyarmatok láza­dását még inkább fokozta az 1770 március 5-i bostoni mészárlás, amikor az angol csapatok hi­degvérrel lőttek embercsoportok közé. Megöltek hat amerikaiat és megsebesítettek ötöt, köztük a néger Crispus Attucks-öt. A “Szabadság Fiai” rohamosan növekedett, erősödött és fokozta agi- tációs tevékenységét. 1772-ben Samuel Adams javaslatára megalakították Bostonban a “levelező bizottságot”, a “Committee of Correspondence”-!. A többi gyarmatokon is gyorsan megalakult a bi­zottság és végül a forradalmi, erők megszerve­zésének hatalmas eszközévé lett. Az angol parla­ment, amely vakon állt szemben a gyarmatok mind forradalmibb állapotának igazi jelentőségé­vel, 1773-ban elfogadta a hírhedt teatörvényt. Hatalmas méltatlankodás lángolt végig á gyar­matokon. “Nincs adóztatás képviseleti jog nél­kül” — ez a kiáltás töltötte be a gyarmatokat 1773 december 16-án. a hires “teadélutánon”, az indiánoknak öltözött, feldühödt bostoni polgárok csoportja, tiltakozásul 17,000 font értékű teát szórt be a Keletindiai Társaság három hajójáról a kikötő vizébe. Az angol kormány erre a merész lépésre azzal válaszolt, hogy öt újabb megtorló törvényt foganatosított; többek között szigorúan elzáratta Boston kikötőjét, betiltotta a városi gyűléseket és Massachusettsben több csapatot szállásolt el. Megkezdődik a szabadságharc Ezekre a további sérelmekre a felizgatott gyarmati nép éles választ adott. 1774 szeptember 5-én összehívták Philadelphiában az Első Konti­nentális Kongresszust. A Kontinentális Kong­resszus, noha egyáltalán nem jutott el odáig, hogy nyílt harcot indítson a nemzeti független­ségért, mégis támogatta Massachusetts merész kiállását, megszervezte az angol áruk bojkottját és a kongresszusi határozatok érvényesítése cél­jából ‘biztonsági bizottságokat”, “committee of safety”-ket szervezett a különböző gyarmatokon. A farmerek, kézművesek és munkások fegyver­kezni kezdtek. Anglia válasza nem sokáig késieke dett. A Bostonban állomásozó Gage tábornok; meghallotta, hogy amerikaiaknak a massachu- settsi Concordban rejtett fegyverkészleteik van­nak és csapatokat küldött a fegyverek lefoglalá­sára. Paul Revere ezüstmüves azonban, lovon megtett legendás útja során (társa Will Davis munkás volt), felkelésre mozgósította a farmere­ket. így a farmerek 1775 április 19-én Lexington mellett összecsaptak az angol csapatokkal és el­dördült az első puskalövés, amelynek dörrenése “az egész világon visszhangzott”. Megkezdődött az amerikai forradalmi háború, messzire kiható következményeket vonva maga után. A forradalmár gyarmatosok erre 1775 májusá­ban Philadelphiában egybehívták a Második Kon­tinentális Kongresszust. A Szabadság Fiain és a radikálisabb rétegeken kívül eddig még keveset beszéltek a nemzeti függetlenségről. A forrada­lom hivatalos kereskedő és ültetvényes vezetői mindig hittek abban, hogy Angliával megegye­zésre kerülhet sor. Most azonban nyíltan szembe kellett nézni az alapvető kérdéssel. A nemzeti függetlenség követelésének ereje ellenállhatatlan­ná nőtt, amikor 1776 januárjában megjelent Tho­mas Paine hires könyve, a “Common Sense” (Jó­zan ész). Ezt a könyvet néhány hónap alatt csak­nem valamennyi felnőtt gyarmati lakos elolvasta. A kongresszus a helyzet magaslatára emelkedett; George Washingtont, a gyarmatok állítólag leg­gazdagabb ültetvényesét, kinevezték a gyarmati hadsereg élére, és Thomas Jefferson, egy másik ültetvényes, kidolgozta a Függetlenségi Nyilat­kozatot, amelyet elfogadtak, majd 1776 julius 4- én kihirdettek az amerikai nép és a világ előtt. A felkelő gyarmatok New Hampshire, Massachu­setts, Rhode Island, Connecticut, New York, New Jersey, Pennsylvania, Delaware, Maryland, Vir­ginia, Észak-Karolina, Dél-Carolina és Georgia voltak. A függetlenségi nyilatkozat A Nyilatkozat, amely az angol forradalom veze­tői által már régen megfogalmazott elvekből, va­lamint a francia enciklopedisták müveiből is köl­csönzött, merészen hirdette a nép veleszületett jogát a forradalomra. “Magától értetődőnek tekintjük azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőnek születik, hogy teremtőjük bizonyos elidegenít­hetetlen jogokkal ruházza fel őket, és hogy ezek között szerepel: jog az élethez, a szabad­sághoz és a boldogság kereséséhez. Hogy e jo­gok biztosítása céljából az emberek kormányo­kat hoznak létre, amelyek jogos hatalmukat a kormányzottak beleegyezése által nyerik. Hogy ha bármikor, bármely kormányzati,forma e cé­lokat veszélyezteti, a népnek jogában áll, hogy azt megváltoztassa vagy megdöntse, és uj kor- mányzatot létesítsen olyan elvek alapján és hatalmát olyan formában szervezze meg, amely szerinte leginkább elősegíti a nép biztonságát és boldogságát.” A brit uralkodó osztály megvetéssel nézte az amerikai gyarmatosok erőfeszítéseit, akik fegy­verrel akarták kivivni nemzeti függetlenségüket. Anglia volt ugyanis a világ legerősebb hatalma és pályája határozottan felfelé iveit. Anglia már egy évszázaddal azelőtt megvívta polgári forra­dalmát, amelyben a kereskedelmi tőkések, földes­úri és paraszti szövetségeseikkel együtt, elég erősnek bizonyultak ahhoz, hogy megfékezzék a király abszolút hatalmát és döntő mértékben megnöveljék a parlament hatalmát: 1649-ben le­fejezték I. Károlyt, 1688-ban végleg elűzték a Stuartokat a trónról azért,, hogy forradalmi cél­jukat kihangsúlyozzák. Anglia, melynek a gyor­san növekvő kapitalizmus erőteljes ösztönzést adott, ezután sorozatos háborúkban legyőzte va­lamennyi nagyobb ellenfelét — Spanyolországéi., Franciaországot és Hollandiát — és Portugáliát csatlósává sülyesztette. Anglia a tengerek urává lett és haladt hatalma teljes kobintakozásának időszaka felé, amikor 100 éven keresztül a világ vezető nemzete volt. Az őrült III. György király (Folytatás a 14-ik oldalon) n

Next

/
Thumbnails
Contents