Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-06-23 / 25. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ June 23, 1955 (28) S milyen semmi. Úgy érzi, mint a megfogott madár az aranykalitkában, mindegy, ha arany, ha kalitka ... Már jó volna otthon lenni a maga kis házában, a hegyek alatt: ha meg lehetne semmisíteni mindazt, ami történt... Ha újra lehetne kezdeni. Ha moccanás sem történtté válhatnék ez az egész félelmes rettegés, ami körülveszi. .. Nem akarja, nem vállalja a harcot, amit ez a különösség jelent, nem veszi fel a kesztyűt, amit a kék grófné dobott felé... Irtózik az élettől. Nem akarta, nem kívánja, nem kell. Lázas rosszérzéssel van tele egész teste. Semmi sem kell, de az igen: meg kell menekülni. Amint a füzekhez ért, Antal, a lóról, egy paraszttal beszélt. Első gondolata az volt, hogy nem áll meg, tovább vágtat, de különös, démoni vágy támadt benne, hogy egy parasztnak a hangját, a szavát hallgassa. Csak mert paraszt. Hallani kellett egy parasztnak a hangját, hogy mi is az, mi a paraszt ?. . . Szinte izgalom volt benne, hogy most hallani fogja azt a különös nyelvet, ahogy az beszél. . . — Egy rossz flóbertér, méltóságos gróf ur, — hallotta a parasztot. Szinte meg volt varázsolva ettől a jelentéktelen szótól. A fiatal parasztember hangjában volt valami, ami pontosan emlékeztetett a betyárra. Félelemtelenség volt benne. Az alázatosság mellett bizodalmasság. Kedélyesség, ami azonnal kicsapott, ahogy a láng rögtön világit is. — No és mit kaptál érte? — kérdezte Antal gróf lóhátról, de mintha ő is átvette volna a parasztnak a kedélyes hangját. —Harminc koronát, vagy tizenötnapi elzárást, — mondta az ember sunyi nevetéssel és fekete bogár szemei felpislogtak, de ravasz csillogással, a lovasokra. Deára is ránézett egyúttal, és nem volt megijedve tőle. Antal gróf felnevetett s szintén Deára nézett, mintha neki a paraszttal valami közös csínye volna. — De nem a vót a baj, méltóságos gróf ur, — húzta a nyakát az ember s félresanditott — hanem az asszony. Mer külön vagyok fülle. Osztán mikor engem a kerülő megfogott, nem látta a puskát, mer eldobtam a rozsba, de mikor a csendőrök vallattak, hiába esküdtem, hogy nincs fegyverem, csak felolvasta, hogy Török Andrásné vallomása: hogy igenis van, a télen hoztak haza vadat. Nem lehetett semmit se mondani többet, ugy-e ? S fesztelenül elnevette magát, mintha a jó cimborái előtt beszélne. Egyáltalán semmi félelem nem volt benne, hogy az urak ártani fognak neki. — Mer tetszik tudni, az asszony vót a bírónál, hogy tartásdijat kér, asszonytartást. Dé a biró *Yf]óricz ^SÍgmoncl: A BETYÁR meg aszonta, hogy mennyen, akkor nem kellett a tartás. Most keresett egész nyáron? Maga fizette a mosást, meg a kosztot, meg mindent? De hogy valamicskét félretett, most azt el aka- rod tülle szedni? így ütet elűzték, ü meg engem kiadott.. . Megfogott most.. . Antal vidáman nézett Deára s Dea meglepetve látta, hogy ez az Antal a paraszttal konfidensebb viszonyban van, mint bárkivel a saját rangbeliek közt. — Lőttél vele valamit legalább ? — kérdezte. — Hogyne, — sunyiskodott s kacsintott az ember. — Múlt télen legalább harminc nyulat vittem haza neki. Úgyis ott nőt fel a mi fődünkön, méltóságos gróf ur, mer a nyúl is olyan, ehetne eleget az uradalomban, de csak a tilos kell neki, a mi káposztánk, azt szereti igen. A csőszök nem tanítják meg ükét, hogy ki ne menjenek az uradalom legelőjéről... nem igaz?... Hát kell a szegény embernek a puska, mer mit csinál télen? Mozogni kell, mer megaszalodik az ember, osztán nyáron nem tud dógozni, ha télen nem mozog. . . Folyton nevetgélt, de hangtalanul és hunyorítva minden szóhoz. — Kérem, az nem más, szenvedély. Vagy úgy, hogy két órakor fekszünk le, nem azér, mintha rá vóna az ember szorulva arra a nyulra, de azok a jó csillagos éccakák kicsalják az embert. A nem jó, ha világos hold van. Mert ha világos van, a fácán meglátja az embert. — Fácánt is lőttél, te bitang? — kuncogott Antal. — Annak van nagyon jó húsa, méltóságos gróf ur... — De ha nincs feleséged, hogy eszed meg? — ó, neki is én készítettem el, mer én igenigen jól tudom megcsinálni, akár vadason, akár perkeltesen. — Na, többet nem fogsz enni, ha nincs puskád. — Van, — húzta el a nyakát hamisan az ember. — A fene egyen meg, hol vetted? — A vasas zsidónál, egy forintér. — Avval is lehet lőni? — Hord. — Osztán nem lelik meg neked? — Nem, — Mibe kerül az engedély? — A nem sokba, öt korona, meg az adó is öt korona, de nekem nem adnak. Antal gróf jóízűen nevetett és szivart adott az embernek.' — Látja, milyen gazemberek ezek? — mondta Deának vidáman. A paraszt elvette a szivart és haptákba vágta magát. Antal gróf továbbléptetett, nem jutott eszébe, hogy köszönjön a parasztnak. Erre Dea sem nézett vissza rá, de megerőltetésébe került, hogy legalább egy pillantással el ne búcsúzzék tőle. Antal vidáman beszélt egy kicsit ezekről a parasztokról, de benne csak a hang muzsikája maradt meg. Most már egészen biztos volt benne, hogy a betyár valóban paraszt volt. Ugyanez a lelkiélet. Hogy lehet az, hogy ezek alapjában véve ennyire bátrak és merészek. Egészen mások, mint az ő vidékének alázatos népe. Ott elképzelhetetlen, hogy egy paraszt ilyen független bátorsággal beszéljen a gróffal az orvvadászatról s közben még azt is tudtára adja ,hogy neki joga van lelőni a kártevő vadat. De jó lett volna köztük születni. Igazán, a falu a boldogság fészke. Egy ilyes „kis alföldi falu. Ezeknek még nincs lelki válságuk. Élnek bátran és egyszerűen és vidáman, mint a vadállatok a tágas mezőkön. Eszébe jutott, hogy mikor a betyárnak ezt mondta, az megleckéztette őt: ‘Ne tanitson engem arra,, mi a falu ? Jobban tudom én azt.” S milyen keserűket mondott. Már messze jártak, mikor mégis visszanézett s a távolban meglátta a kis parasztot s most csapott az orrába a szaga. .Az a savanyu parasztszag. Egész testében megborzadt. Amint beértek a faluba, hintó jött szembe velük. 9 A hintóbán egyenruhás csendőrőrnagy ült és egy idősebb ur. Meglátták őket s mindketten mély tisztelttel köszöntötték. Antal gróf hidegen kalapot emelt s Dea is biccentett feléjük. — Nagyon helyes, — mondta Antal. — Csak menjenek kedvükre, — nevetett. Kik ezek? — Két kiváló úriember, kedves. Dea megrettent. Ezek az ő ellene kiküldött urak. Egész testében végigiszonyodott. Most, hogy eltávoztak, csak most érzi át, milyen borzasztó az, ha az embert emberek üldözik. Mi bűnt tett ő, hogy kiváló úriemberek jönnek-mennek a faluban és utána nyomoznak. Összehúzta szemöldökét, nagyon amazon volt e pillanatban, ahogy karcsún, cilinderben, hosszú 3ovaglóruhában ült a nyeregben és valami kis árkot ugratott át, hogy az úttestre értek. (Folytatjuk) “I ZŰRZAVAR MüSZA” Mostanában sokat cikkeznek a lapok azokról a példátlanul nagyszabású tervekről, hogy a new- yorki Pennsylvania-vasutállomást lebontják és helyébe valami csodálatos épületet, “a Haladás Palotáját” akarják építeni. A terveket a Zeckendorf ingatlanügynökség és vállalkozói érdekeltség főzte ki és a munkálatok élére az éjszakai élet egyik királyát, az “ezüstpatkós” Billy Rose-t teszik meg hirdetési főügynöknek. A szédületes tervek szerint — amint Martin D. Jacobs írja a “N. Y. Times”-ban a szerkesztőhöz intézett levelében, — olyan épületet terveznek emelni, mely magábanfoglalná egy “nemzetközi kereskedelmi központ és üzletpaloták állandó világkiállítását”, amely méreteiben még a Pentagont is túlszárnyalná. Nos, ebben a levélben Jacobs aztán alaposan odamondogat az illetékeseknek. Többek között a következőket Írja: “Néhány város negyed leszámításával, a lakóházak — legalább is Manhattanben és Bronxban, — a követelmények alatt leledzenek és nyomortanya jellegűek. A helyzet egyre csak rosszabbodik. Az emberek nagy tömege távolról sem tudja megfizetni azokat a házbéreket, amelyeket a korlátozott méretekben épített uj lakásokért követelnek és kiszorulnak a városból, iskoláink, kórházaink és középületeink szégyenletes állapotban vannak. A forgalom problémájáról sokat fecsegnek, de nem csinálnak semmit. “Látom, hogy városi közegeink, elszédülve a ‘mammutnagyságu tervtől”, nem sajnálják az időt, hogy kidolgozzák a “Haladás Palotájának” problémáit és milliókat készülnek költeni egy újabb, odavezető földalatti kiágazásra. Nem azt mondom, hogy a városi közegek ne működjenek közre bármely egészséges kereskedelmi tervezet fejlesztésében. A magam részéről azonban hangsúlyoznom kell, hogy jobban szeretném, ha az illetékesek ugyanezzel a lelkesedéssel és merészséggel foglalkoznának olyan problémákkal is, mint városunk lakásügyei. “Van ám a városi merész akciókra és együttműködésre tér bőven uj biztosítási vállalataink és takarékbankjaink segítségével ügy, hogy ez utóbbiak óriási rendelkezésre álló tőkéivel pénzelhetnek kereskedelmi építkezéseket és lakóházak építkezésére is vállalkoznának nagyszabású méretekben. Kereskedelmi tervezetek magukban véve nem fogják megoldani a fontosabb emberi problémákat, amelyek városunk előtt állanak. Az üzleti élet számára akarják talán városunkból “a paloták terét” csinálni, a lakosok pedig rostokoljanak “pokolbarlangokban”? Egy sor szürós kérdés után a következőképpen fejezi be a levelet: “Még sohasem jártak errefelé olyan idők, mint a mostaniak. Kell, hogy megoldást találjanak New York és az összes nagyvárosaink várostervezésére és irányítására. Mielőtt uj, nagyszerű tervekbe kezdenének New York kereskedelmi fejlesztésére, vegyük csak fontolóra ezeknek a terveknek kihatását városunk életére a maga egészében, azokat a problémákat, amelyeket elő fognak idézni, összemérve azokat hasznosságukkal és hogy vájjon nincsenek-e ezeknél fontosabb szükségletek, amelyeknek kielégítéséről gondoskodnunk kell. Kérdezzük csak meg önmagunktól, vájjon a tervbevett “Haladás Palotája” nem a “Zűrzavar Cirkusza”-e?” Mit jelent az ,hogy a New York Times, amely végeredményben maga is az ingatlantröszt — és minden más ipari és pénztröszt — hivatalos lapja, leközöl egy ilyen élesen kritikai hangú levelet ? Azt jelenti, hogy a nagytőke egyes, értelmesebb képviselői már sejtik, hogy a lakáskérdés kezd égetővé válni. Érzik, hogy komoly politikai visszhangja és következménye volna, ha New York kisjövedelmű lakóinak százezreit most azzal ütnék arcul, hogy százmilliókat költenek el uj üzleti épületkolosszusra, ahelyett, hogy a magas lakbérektől vagy tűrhetetlen lakásviszonyoktól fuldokló embereken segítenének fokozott olcsó lakásépítő akciókkal. SZÁZÁVAL pusztultak el juhok a hóviharban Connemara községben az Aran-szigeten az idén, mikor emberemlékezet óta most volt először hóvihar Írország azon részében. ★ MISS LYDIA WILBERFORCE, Tulford, Angliában 84 ezer dollárt hagyott végrendeltében 16 kutyája eltartására. ★ ÖREG FUIKNAK éppúgy, mint a fiataloknak vannak játékaik a különbség leginkább csak az árakban van. (Benjamin Flanklin)
