Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-06-16 / 24. szám
2 AMERIKAI MAGYAR SZÓ June 16, 1955 \ Az események nyomában A SZOVJET JEGYZÉK DOLLESÉK KÉSZÜLŐDNEK A NAGY TALÁLKOZÓRA ___________ _ ----------------------------------------------------------------------- eiuiio XU, ±UUQ amelyben Moszkvába hívják Adenauert Junius 7-én a szovjet jegyzéket intézett Nyu- ;at-Németországhoz és felkérte Konrad Adenau- >r kancellárt, látogasson el Moskvába a két ország diplomáciai, kereskedelmi és kulturális kap- :solatainak létesítése és Németország egységesítése végett. A jegyzéknek különösen a bevezető része érdekel bennünket, mert ott foglalkozik általános világpolitikai kérdésekkel, igy hát az alábbiakban ezt, valamint a befejező részt közöljük: “A történeti tapasztalat arra tanit bennünket, hogy a béke megőrzése és megszilárdítása Európában nagy mértékben függ a szovjet és a német népek közti normális és jó kapcsolatok fennállásától. “A két nép közti ilyen kapcsolatok hiánya, másfelől, csak nyugtalanságot okozhat Európában és fokozza az általános nemzetközi feszültséget. Ez a helyzet pedig csak azoknak az agresszív erőknek kedvez, amelyeket a nemzetközi kapcsolatokban fennálló feszültség fenntartása érdekel. Normális kapcsolatokat kívánnak “Ebből az következik, hogy azok, akik a békét meg akarják őrizni és erősíteni, óhajtják a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság közti kapcsolatok normalizálását. “Köztudomású, hogy azokban az években, amikor baráti kapcsolatok és együttműködés léteztek két népünk közt, mindkét ország nagy előnyöket húzott belőlük. “Viszont két népünk közt a múltban fennálló ellenséges kapcsolatok kimondhatatlan nyomort és szenvedést eredményeztek. A szovjet és a német nép szenvedte a két világháborúban a legnagyobb veszteségeket. A szovjet és német népek által szenvedett veszteségek milliókra rúgnak és többszörösen felülmúlják a háborúban részt vett összes többi országok veszteségeit összevéve. “Az országaink közti háborúk eredményei tönkretett városok, földig pusztított falvak és mindkét nép óriási gazdagságának romlása voltak. “A szovjet kormánynak fel kell hívnia a Szövetséges Köztársaság kormányának figyelmét arra a tényre, hogy némely állam bizonyos agresszív köreiben tervek állnak készen, hogy szembeállítsák egymással a Szovjetuniót Ao Németországot és hogy a két országunk közti kapcsolatokat rosszabbitsák. “Agresszív körök e terveinek megvalósítása Németország területét elkerülhetetlenül csatatérré tenné és megsemmisítéséhez vezetne. “A Németország területén a tömegirtás modern fegyvereivel vívott ily háború még kegyetlenebb és pusztitóbb volna, mint minden eddigi háború. “Nem szabad megengednünk, hogy az események erre az útra térjenek. “A fenyegető veszélyt csak úgy lehet elhárítani, ha kölcsönös bizalomra és békés együttműködésre alapított normális kapcsolatok jönnek létre. “...Országaink kapcsolatainak normalizálása nemcsak Németország és a Szovjetunió nemzeti érdekeinek, hanem a béke megszilárdításának és az összes többi európai államok biztonságának érdekeit is szolgálja. “‘...Minthogy kívánatosnak tartjuk a két ország államférfiai közti személyes érintkezés létrejöttét, a szovjet kormány megtiszteltetésnek venné, ha a közeljövőben Moszkvában fogadná a Német Szövetségi Köztársaság koncel- Járját, Herr Adenauert. és más kormányképviselőket.” ★ Bizonyos, hogy Nyugat-Németországban még a konzervatívok sem hagyhatják tekinteten kivül az országuk egyesitésére irányuló óriási nyomást. A szovjetnek a tárgyalások megkezdésére vonatkozó javaslata nagy győzelem a szociáldemokraták és Nvugat-Németország szakszervezeti szövetsége számára. Ezek eleget hangoztatták, hogy a német munkásság lesz a feltámasztott német Egy találkozóra — politikai összejövetelre — lehet lázas lelkesedéssel is készülni, de lehet hűvös vonakodással is. Hogy Washington nagyon hűvösen készül a négy nagyhatalmi találkozóra “a legfelső fokon”’, az egyre inkább világossabbá válik. Sok szó esett arról, hogy a nyugat Genfet ajánlta a találkozó színhelyéül, de csak juh 18-21- re, jeléül, hogy csak szükreszabott ideig hajlandók tanácskozni. Eisenhower elnök kijelentette, hogy több időt nem s z e ntelhet neki, mert sok más dolga van. Mintha 1e h e tne ennél fon tosabb dolga! Majd kijelentette, hogy nem szabad “csodákat” várni. Aztán akkor, amikor nyilván tudomást szerzett a nép elégedetlenségéről, azt mondotta, hogy ha kell, mégis több időt szentel neki, nehogy — és itt — nyilván elszólta magát, “azzal vádolhassák a kormányt, hogy szét akarja robbantani a megbeszéléseket.” Dulles külügyminiszter és Adenauer kancellár — aki közben már Amerikába érkezett, hogy amint a “N. Y. Herald-Tribune május 25-én irta, “sürgesse Eisenhower elnököt, hogy álljon a sarkára az oroszok ellen”, azon mesterkednek, hogy még a találkozó előtt létrehozzanak egy “egységesített” frontot a Szovjetunió ellen. Amint Washington jelentette, a nyugati hatalmak előzetes megbeszélésekre gyűlnek össze New Yorkban junius 16—17-én. Dulles kijelentette, hogy kételkedik, hogy a Moszkvával folytatandó tanácskozások enyhíteni fogják a világfeszültséget s felszólította az amerikai népet: “éljen úgy, mint egy veszélyben forgó nemzet”. Nixon, az Egyesült Államok alelnöke, a Rotáriánusok előtt mondott beszédében kijelentette (junius 2- án), hogy “a Kremlin emberei a világ itélőszéke előtt fognak megjelenni” ez “utolsó esélyt” jelentő konferencián és a szovjet legújabb leszerelési ajánlatait booby trap-ekkel: aknát robbantó töltő toll, hajasbaba, fényképezőgép s egyéb használati tárgyakkal telerakott javaslatoknak nevezte. Még mit akarnak? Washington hangulatát említve a londoni “New Statesman” junius 4-iki számában a következő kommentárt közölte: “A tények jelenlegi állásánál az oroszok — és a kínaiak—észszerűen felvethetik azt a kérdést, hogy a jó szándéknak miféle további bizonyítékait várják el tőlük előre. A szovjet kormány aláírta az osztrák békeszerződést (és) sok engedményt tett a leszerelésre vonatkozó nyugati szempont kielégítésére, és a kínaiak nemcsak hogy megkezdték a fogságban tartott amerikai repülők szabadonbocsátását, hanem lelassították még a tengerpart mentén fekvő szigetek és Formóza körüli agitációjukat is. Ezzel szemben a nyugat még semmiféle jelét nem adta, hogy ő mit nyújt a kommunista engedmények ellenében.” Washington huzakodását annak a ténynek lehet betudni, hogy “erőpolitikája” hajthatatlan militarizmus első áldozata. Azt is hangsúlyozták, hogy Németország egyesítése lehetetlenség, ha az ország nyugati felét militarizálják, aztán meg bekebelezik olyan szovjetellenes szövetségbe, mint a NATO (a North Atlantic Treaty Organization). Ennélfogva sürgették, hogy közvetlen tárgyalásokat kezdjenek a Szovjetunióval. Állás- foglalásuk helyessége most beigazolódott még akkor is, ha Adenauer nem osztja nézeteiket. A megtárgyalandó szovjet-német megegyezés világszenzációt keltő hire éppen akkor futott be, amikor mind Eisenhower elnök, mind Dulles külügyminiszter próbálgatta lehűteni a közeledő négyhatalmi tárgyalásokhoz fűzött nagy reménységeket. m A North Carolinai egyetemen mondott beszédében Dulles kijelentette, hogy a négyhatalmi találkozó csak “azonosíthatja”, de nem küszöböíheazokban a kérdésekben, amelyek egész biztosan fel fognak merülni a konferencia-asztal mellett: — Németország, Kina, a leszerelés kérdésében — ámbár a körülmények közben gyökeresen megváltoztak. USA az ujrafelfegyvezett Nyugat-Né- metországra alapította politikáját Európában, és az ujrafelfegyvezett Japánra a Távol-Keleten, mind a kettő Washington ellenőrzése alatt lévén, e tervek közül azonban egyik sem sült el úgy, ahogy gondolták. . Németország a németeké Nyugat-Németország, amely közben Nyugat- Európa gazdaságilag legerősebb hatalmává lett, inkább német, mint amerikai vagy angol politikát kezdett, éppenugy, ahogyan azt Washington német politikájának kritikusai jóelőre megjósolták. A londoni “Economist” idézi egy tory delegátus felkiáltását, aki jelen volt az angol-német társaságnak a Rajnaföldön nemrég tartott egyik gyűlésén. Ez azt kiáltotta, hogy ő “hallott már ugyan patkányokról amelyek elhagyják a sülyedő hajót, de azt még nem hallotta, hogy olyan hajóról szöktek volna el, amelyet éppen most akarnak elindítani. Az angoloknak azonban pontosan ez volt a benyomásuk a németekről ezen a gyűlésen: azt tervezték, hogy cserbenhagyják a nyugati szövetséget, még mielőtt a tinta megszáradna.” A “The Nation” külföldi tudósítója, Carolus, junius 4-én figyelmeztetett arra, hogy “a nyugati hatalmaknak nem volna szabad alábecsülni a németeknek országuk egyesítése után érzett vágyát. A ma még csak Bécsből lengedező enyhe szellő, holnap már olyan viharrá változhat, amely elsöpri a nyugat illúzióit (hiú ábrándjait). Ade- nauerrel le fog hullni az utolsó sorompó, pedig ö már nyolcvan éves.” Amerika célja a léke, mondja Wilson Az 1776-ban elfogadott virginiai Jognyilatkozat szerzőjének, George Masonnak, tiszteletére rendezett emlékünnepélyen mondott beszédet Charles E. Wilson védelmi miniszter. Kijelentette, hogy a világ, sőt még a “vasfüggöny” mögött élő népeknek is tudomására akarja adni, hogy USA-nak “nem ambiciója (becsvágya), hogy több földterület felett uralkodjék, nem vágya az sem, hogy akaratunkat vagy inézményeinket rájuk erőszakoljuk.” Ezután arról beszélt, hogy a vezető személyiségeknek a közügyek élén gyakran gyomorfekélyeik vannak s bizonyára volt George Masonnak is. Saját munkaköréről szólva kiemelte, mily nehéz megfelelő illetékes személyeket találni a védelmi minisztérium szolgálatára. Majd ezzel fejezte be: “Néha nagyon felbátorít, ha olyan kimagasló hazafias embert találok, aki vállalja a megbiza- tást, ámbár akárcsak George Mason is, tulajdonképpen jobban kívánja a magánpolgár boldogságát és függetlenségét.” ti ki a világfeszültségeket. West Pointon mondott beszédében pedig Eisenhower azt mondta, hogy “balgaság” azt remélni, hogy a hidegháborúnak vége lehet kevesebb idő előtt, mint egy nemzedék. E sötét és lehangoló kijelentések közepette érkezett meg Moszkvából és Bonnból a hir, hogy van valóságos alapja a két nemzet közti kapcsolatok normalizálásának. Az osztrák szerződés, a szovjet-jugoszláv megegyezés, Nehru, India miniszterelnökének moszkvai békeküldetése után Eisenhower és Dulles igyekvése, hogy a feszültségeket minden áron fenntartsák, csak lerántja a leplet külpolitikájuk természetéről és megmutatja mélységesen amerikaellenes jellegét. Az amerikai nép továbbra is “remélni” fogja, hogy a feszültségek enyhülni fognak a német kérdés rendezésétől és a négy nagyhatalom tárgyalásain történendő megállapodásoktól. I fi €Xi g t< h al v; a. á! ál g< j< ír u, ti te d, ki hí a: le ti ti ti ír g: g' bi re 3 r< v; ti <x Oi t f* V n n k f/ s b —k t I é g n 1< n h C! r: n a IV n h V el ai ji n 1c ej sí k< nQ i V n *a
