Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-06-09 / 23. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ June 9, 2 Mi jelent a szosjet-mgoszláv egyezmény? Nyolc napi beható tárgyalások után a Szovjetunió és Jugoszlávia kormányainak legmagasabb- rangu képviselői egyezményt Írtak alá Belgrádiban a két állam közötti viszony baráti alapra való helyezésére és egymással való kereskedelmük ki- fejlesztésére. Az egyezmény megszüntette azt a feszültséget és gyanakvást, amely a két ország között 1948 óta fennállt, amikor Titót azzal a váddal illették, hogy politikája Jugoszláviát gazdaságilag a tőkés kizsákmányolási rendszerbe vezeti vissza és hogy ezáltal gyengíti, sőt elárulja a szocialista államok harcát az imperialista törekvésekkel szemben. A szovjet kormány vezetői nyilván arra a konklúzióra jutottak, hogy a világbéke ügyének erősítése — most, amidőn a Szovjetunió és Jugoszlávia közös halálos ellenségét, a német imperializmust újra kezdik fegyverezni — égetővé teszi a politikai és gazdasági nézeteltérések elsimítását, annál is inkább, mert, miként Kruscsev belgrádi beszédében feltűnő módon kijelentette, ezeket a világnézeti és gazdasági nézeteltéréseket az azóta hazaárulásért kivégzett Beria és társai tudatosan növelték, sőt kiprovokálták. Az egyezmény elérésében nagy szerepet játszott az a tény, hogy a jugoszláv népet, élükön Titóval, ép annyira aggasztja a német militariz- mus feltámasztása, mint a Szovjetuniót és a nácik által megtámadott és kirabolt többi keleteurópai állam népét. Az egyezmény lényege Mik a szovjet-jugoszláv megállapodás főbb pontjai ? 1. Külpolitikailag: Mindkét állam támogatja a békés együttélés elvét. Követelik a “kelet” és “nyugat” között fennálló feszültségnek, szóval a hideg háborúnak tárgyalások utján való levezetését. Jugoszlávia támogatja a Kínai Népköztársaság jogát úgy Formózához, mint az Egyesült Nemzetekben tagságához2. Gazdaságilag : Jugoszlávia jelentékeny támogatást fog kapni a Szovjetuniótól ipara és földművelése kifejlesztésére. Növelni fogják a két ország közötti kereskedelmet. Jugoszlávia ma is Európa egyik legelmaradottabb országa. A felszabaduláskor megindult fejlődése megakadt a népi demokráciákká! 1943-ban történt szakítása óta. Mig a többi népi demokráciák, köztük például Magyarország ipara, 1943 óta csaknem megduplázódott, Jugoszláviáé stagnált. Az amerikai kormány — amely természetesen örült a szovjet-jugoszláv viszony leromlásának — 1949 óta több mint 500 millió dollárnyi “segély’’-ben részesítette Jugoszláviát, azonban ennek nagyrésze fegyver és muníció volt ami nem nagyon emelte a nép életszinvonalát. Jugoszlávia nyersanyagjai ellenében küldtek neki ipari cikkeket is, ez azonban nem járult hozzá saját ipara kifejlesztéséhez. Jugoszlávia gazdasági helyzete egyre kritikusabbá vált és ez nyilván hozzájárult ahhoz, hogy Tito keresse az egyezményt a Szovjetunióval és a többi népi demokráciákkal, amelyek 1948 óta csaknem minden kereskedelmi kapcsolatot megszakítottak vele. Aggodalom, zavar nyugaton Az amerikai külpolitika intézőit és az üzleti sajtó külpolitikai szakértőit meglehetősen váratlanul érte és kételybe ejtette a szovjet-jugoszláv kibékülés és együttműködési egyezmény. A hideg háború katonai vezetői Jugoszláviát egyik fontos bástyájuknak ,s hadibázisuknak tekintették a Szovjetunió körül épített “védelmi” láncolatukban. Ezért készséggel küldtek neki sokszáz millió értékű hadifelszerelést. Most már kezdenek egy kicsit aggódni afölött, hogy ez a bástya szilárd-e, sőt talán afölött is, hogy tulajdonképpen kinek is bástyája Jugoszlávia? Hogy az uj fejleménynek a lehető legkedvezőbb magyarázatot adjanak, az üzleti sajtó “szakértői” azt magyarázgatják, hogy a Szovjetuniót állítólagos gazdasági nehézségei kényszerítik az engedékeny politikai lépések sorozatára, amelyek a leszerelési ajánlatukkal s az osztrák békeszerződés aláírásával kezdődtek, s amelyeknek egyik legfontosabbja a jugoszláv egyezmény volt. A szovjet politika rugói Akik azonban tovább látnak az orruknál, azok megértik, hogy a szovjet politikát nem lehet ily sekélyes feltevésekkel magyarázni, hogy a szov- jet-jugoszláv egyezmény szerves része a Szovjetunió nagy békekezdeményezési politikájának, amely nem az idén kezdődött, hanem legfőbb jellemzője a szovjet állam kül- és belpolitikájának. Az atom- és hidrogénbombák megjelenése óta a béke fenntartásának kérdése nemcsak életkérdésévé vált az emberiségnek, hanem “lét, vagy nem lét” kérdésévé. A népek százmilliói a világ minden országában — beleértve fogadott hazánkban, Amerikában is — egyre félreérthetetienebb jeleit adják békeóhajuknak, békekövetélésüknek. A Szovjetunió tekintetbe veszi azt a sürgősségi helyzetet, amely ennek következtében kialakult. Figyeljük meg, mit mond ezzel kapcsolatban az amerikai vezető körök egyik legeszesebb u j ságirója, Walter Lippmann (N. Y. Herald-Tribune, május 19): “A szovjet politika a világközvélemény uj felmérésén alapul- A szovjet politika irányítói meg akarják szerezni maguknak a nagy tömegek támogatását, amelyek a világ minden országában ki akarják magukat szabadítani a nukleáris háború lehetőségének pusztító öleléséből............és ezáltal uj és igen népszerű erőre tesznek szert.” Lippmann elemzése helyes. De nem magyarázza meg a szovjet politika alkalmazásának érdekes részleteit. A Szovjetunió uj békekezdeményezésének. a jugoszlávokkal való kiegyezésnek egyik legfontosabb célja az volt, hogy megakadályozza a két, egymással szemben álló katonai blokk kialakulását Európában, mert nézetük szerint az elkerülhetetlenné tenné a háborút. A Szovjetunió a két, egymással farkasszemet néző blokk helyett egy, az egész Európát felölelő kollektív biztonsági egyezményt akar, amelybe beletartozik MINDEN európai állam. A szovjet-jugoszláv egyezmény magábafoglalja ezt a fontos elvet. “Katonai tömbök politikája növeli a nemzetközi feszültséget... és növeli a háború veszélyét”, hangzik az egyezmény egyik szakasza! Nagy tévedést követnek hát el azok, akik szovjet “vereségnek” könyvelik el azt, hogy a Szovjetuniónak “nem sikerült” Titót a maga oldalára, állítani. A Szovjetuniónak nem ez volt a célja Titóval, mint ahogy nem ez a célja Németországgal sem. A Szovjetunió semlegesíteni akarja mindkettőt és mint semlegeseket, fokozatosan bevonni az európai kollektiv biztonsági szerződésbe. A VARSÓI SZERZŐDÉS A fontosnál fontosabb világesemények torlódása következtében lapunk csak röviden, jóformán egy mondattal számolt be arról a nagyhorderejű nemzetközi értekezletről Varsóban, melynek folyamán a Szovjetunió, a Lengyel Népköztársaság, a Csehszlovák Köztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Román Népköztársaság, a Bolgár Népköztársaság és az Albán Népköztársaság barátságit, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződést kötöttek egymással, és határozatot hoztak országaik fegyveres erői közös parancsnokságának létrehozásáról. Tünéneimi jelentőségű konferencia ért véget; uj, jelentős határkövéhez érkezett az Európa és a világ békéjéért folytatott küzdelem. A párisi szerződések ratifikálása megnyitotta az utat a nyugatnémet ujrafelfegyverzés előtt, és a nyugatnémet militaristák, a revánspolitika hívei lehetőséget nyertek a támadó nyugatnémet imperialista hadsereg felállításához. A nyugatnémet támadó hadsereget tömegpusztító fegyverekkel — beleértve az atomfegyvereket — szerelik fel. Az agresszió európai gócának kialakulása, az uj háború veszélyének felismerése, a békeszerető országok nemzeti biztonságának veszélyeztetettsége tette szükségessé, hogy ez országok, amelyek a moszkvai deklarációban figyelmeztették az európai népeket és a világ népeit a helyzet komolyságára, megtegyék a béke és biztonság érdekében szükségessé vált lépéseket. A A szovjet-jugoszláv egyezmény természetesen nem egy nap vagy egy hét müve volt Számos olyan esemény történt már tavaly és az idén, amelyek előrevetették Jugoszlávia nemzetközi helyzetének megváltozását. A szovjet sajtóban már hónapok óta megszűntek a Titóizmus elleni cikkek, sőt számos szovjet vezető, köztük Zsukov marsall, elismerő hangon Írtak Tito és a jugoszláv nép szerepéről a nácizmus fölötti győzelem kivívásában. A Pravda május 18-án hangsúlyozta nemcsak a két állam azonos nézeteit külpolitikai kérdésekben; hanem a két nép munkásainak és parasztságának közös alapvető érdekeit annak ellenére, hogy “a társadalmi fejlődés több fontos problémáit különbözően értelmezik.” Ebből indult ki a szovjet-jugoszláv kibékülés. Számos jel mutat arra, hogy Jugoszlávia egyes vezetői nem örvendeznek túlságosan e fejleményeknek. De nem utasíthatták vissza a szovjet kezdeményezést, mert szembe találták volna magukat. . . a jugoszláv néppel. Mily jogcímen utasíthatták volna vissza a szovjet békejobbját, amikor szemük láttára kél életre a jugosziav nép ősi ellensége, a német militarizmus? Milyen jogcímen utasíthatták volna vissza a szovjet békejobbot és gazdasági támogatást, amikor gazdasági ’helyzetük kezd “kétségbeejtővé” válni (N. Y. Times, május 25). Az utóbbi öt évi termésük 25 százalékkal volt rosszabb a békebeli időkénél. Miután ipar hiányában a földművelési termékek voltak legfőbb exportcikkeik, a katasztrofális termés miatt e minimális exportot csak a nép életszínvonalának fokozatos csökkentésével lehetett eszközölni. Ezt nem folytathatták a végletekig. Ezek a politikai, gazdasági fejlemények mélységes változást idéztek elő Jugoszlávián belül. E változásokba s azok következményeibe érdekes betekintést nyújt egy levél, amelyet az egyik jugoszláv emigráns, a horvát parasztpárt vezére, Krjnevic irt a N. Y. Times-hoz: “Jugoszlávia kommunistái megoszlanak a Szovjetunióhoz való viszony kérdésében. A tagság 100 százalékosan oroszpárti. Tito hivei a vezetőség soraiból kerülnek ki, de számuk elenyésző a tagság számához képest. Ezek persze aggódnak, mert nagyon exponálták magukat a szovjettel való nyilt konfliktusban. A szovjet vezetők közeli látogatása (a levél Kruscsev és Bolgánin látogatása előtt Íródott. — Szerk.) bátorítást fog nyújtani az oroszpárti elemeknek, akik elsősorban követelik a Szovjetunióval és szövetségeseivel való kiengeszelődés politikáját.” Ha ez az elemzés megállja a helyét, akkor az elkövetkező időszakban még további érdekes fejlemény várható Jugoszláviában, valamint a kelet s nyugat közötti tusában a békeszerető emberiség bizalma s támogatása megnyeréséért. varsói szerződés kifejezetten és félreérthetetlenül az európai béke biztosításának eszköze, kiválóan alkalmas az európai kollektiv biztonsági rendszer megteremtéséért folytatott harc továbbvitelére. AZ OLASZ KÖZTÁRSASÁG 13J ELNÖKE Giovanni Gronchi köztársasági elnökké történt választása rámutat a mai olasz politikai helyzet igazi atmoszférájára, a nemzetközi demokratikus erők megnövekedett jelentőségére az olasz politikai életben. Nemcsak Gronchi személye bizonyltja ezt. A most hatvanhét esztendős toscanai politikus annak idején élesen szembeszállt Mussolini rendszerével- A feketeingesek erőszakkal kergették ki a politikai életből és évtizedekig hallgatásra kényszeritették. A második világháború befejezése után Gronchi visszatért a politikai életbe és a legkülönbözőbb megnyilvánulásokkal jelezte, hogy helyteleníti a keresztény demokrata párt jobboldali vezetőinek népellenes, a fasisztákkal rokonszenvező politikáját. Az olasz köztársaság uj elnöke vezetője annak a kisebb csoportnak, a kei'esztény demokrata párton belül, amelyet a baloldal iránti bizonyos együttműködési készség, rokonszenv jellemez. Gronchi többizben mutatott rá a Nenni-féle baloldali szocialista párt politikai jelentőségére és arra igyekezett rávenni a keresztény demokrata párt vezetőit, hogy a veszélyes jobboldali orientáció helyett tárják szélesebbre a kapukat Nenniék, a baloldal felé.
