Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1955-04-28 / 17. szám

12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ April 28, A háború alatt még az amerikai újságok is ar­ról írtak, hogy az orosz szövetkezetek mezőgazda- sági termelés volt a háború győzelmének alapja. Az első világháború után az orosz muzsik — Írást olvasást nem tudva — a föld birtokában sem tu­dott boldogulni. A társadalmasitott ipar azon­ban oly mezőgazdasági gépet adott a muzsik ke­zébe, bogy a mezőgazdasági termelést eredmé­nyesebbé és a szövetkezeti alakulatoknak a nagy tizem összes előnyeit biztosította. Ma azonban az orosz mezőgazdaság újból el­maradt az ipar mögött. Kruscsev párttitkár sze­rint az ipar fejlődése 1940—1953 között 140 szá­zalék volt. .A mezőgazdaság ez idő alatt csak 10 százalék, vagyis az ipari fejlődés 14-szer akkora volt, mint a mezőgazdaságé. Legnagyobb baj ter­mészetesen az állattenyésztésben van, amely megakadályozza a könnyűipar fejlődését. A huszas évek végén a mezőgazdasági helyzet még reménytelenebb volt. A termelés a kulákok kezében volt, akik éhezni hagyták a városok la­kosságát és amikor 1933-ban a kormány kam­pányt indított a kulákok (zsíros parasztok) ellen, a kulákok levágták állatjaikat, sőt rémhírekkel rábírták a középparasztságot, hogy gonosz pél­dájukat kövessék. Éhség volt a következménye ennek az ellentá­madásnak. A szegény parasztság mögött álló ipa­ri munkásság azonban a szegényparasztsággal szövetkezve, újból meginditotta a mezőgazdasági termelést szövetkezetek létesítésével. Mért van a Szovjetben élelmezési probléma? A lakosság száma évi 3 millióval emelkedik. (Eny- nyivel több születik, mint meghal.) Ezenkívül az utolsó 5 esztendőben 17 millió munkás hagyta el a falut és elment városi munkásnak. Ennyivel kevesebb kéz maradt a faluban és ennyivel több lett a városi éhes gyomor. Mi a megoldás erre? A feleletet a tudomány adja meg. 1953-ban százezernyi fiatal hagyta el a városo­kat és Szibéria, Kazaksztan, Ural Alsó Volga (régi kirgizi sivatag) 32,000,000 hold soha fel nem szántott, szűz talajt ment felszántani hatal­mas gépekkel, aztán ponyvával letakarva ott­hagyták a gépeket, ősszel pedig eljöttek a kom­bájnnak nevezett arató- és cséplőgépekkel, pár nap alatt learatták és elcsépelték a termést és el­vitték traktorokkal. Az idén már 74 millió holdon fogják az uj ga­bonagyárakat megteremteni. Mindezt a technika és mélyszántás teszi lehetővé és az hogy olyan gabonájuk van, amely 55 fagymentes napon meg­érik. így Szibériában, ahol csak két hónapig van meleg és 10 hónapon át tél uralkodik, a tudomány segített a termelésen. Az újabb kukoricatermelési kísérlet a sivatag­ban, ahol nincs elég nedvesség és a földet csupán az isten madarai trágyázzák, az ifjúságnak az uj kapáló gépekkel kell a földet megmunkálni. Tervük szerint 1960-ban lesz elég búza és állat. Ha nehézségeik lesznek, ott a tudomány és az if­júság munkaakarata, mely a lehetetlent is meg tudja tenni. Einstein a szocializmusról ' (Folytatás a 11-ik oldalról) nak állhatat lanságában, ami egyre ridegebb gaz­dasági pangásokhoz vezet. Korlátlan versengés a munkaerő óriási pazar­lásához és AZ EGYÉNEK TÁRSADALMI ÖN­TUDATÁNAK MEGBÉNÍTÁSÁHOZ vezet. Ez a tókésrendszer legnagyobb betegsége. Meg vagyok győződve, hogy csak EGYETLEN­EGY utón lehet kiküszöbölni ezeket a bajokat, nevezetesen a szocialista nemzetgazdaság felállí­tásával, amelyet olyan közoktatási rendszer ki­sér, amely társadalmi célok felé irányul. Ilyen nemzetgazdaságban a termelési eszközöket maga a társadalom tartja tulajdonában és tervezetten használja fel. A tervgazdaság, amely a terme­lést a közönség szükségleteihez alkalmazza, osz­taná meg az elvégzendő munkát és garantálná a megélhetést minden férfi, nő és gyermek szá­mára. Az egyén nevelése saját veleszületett ké­pességeinek kifejlesztésének tetejébe megpróbál­ná kifejleszteni benne embertársai iránt érzett felelősségérzését is, a hatalom és a siker dicsőíté­se helyett, amint ez jelenlegi társadalmunkban #vik. BALATONI REGE Mint két kiváncsi gyermek, naponta kisétáltak a Balaton partjára. Komótosan leültek a viz szé­lére, szertartásosan elővették az elmaradhatatlan pipát és rágyújtottak. Akkurátusán szippantot­tak egyet-egyet belőle, aztán hozzáfogtak a be­szélgetéshez. Nemrégen indultak el az uj otthontól, melynek pár hét óta lakói voltak. Kivénhedt halászok vol­tak, még a Ferenc Jóska idejében is ők látták el hallal a környéket. Látták is a császárt nem egy­szer, mert nem alkott ugyan soha Magyarorszá­gon, de ha mégis eljött, hát a Balatonhoz mindig ellátogatott. Volt a környéken egy gyönyörii kas­tély, melynek az ura boldogan látta vendégül a császárt. Nagy volt a sürgés-forgás a kastélyban, ha várták a nagy urat, tatarozással, friss drapé­riákkal fogadták őfelségét. Látták is néha, hogy eltalumáriásozott, vagy sakkozott a kastély urá­val. No meg aztán sok friss pletykára való is akadt az asszonyok között ilyenkor. Bizonyára ide jött a császár-király, hogy egy kicsit kipi­henje az országigazgatás nagy fáradalmait. * A két öreg halász nem igen hagyta el faluját, de ezekre annál jobban emlékezett. Nem sokat értettek a világ folyásából, de környékükön min­den házat, minden bokrot ismertek, mindenről tudomásuk volt, ami ott történt és igy volt ami­ről beszélgetsenek. Szép időben indultak el hazulról, de a hirtelen szél felborzolta a nagy tó tükrét. Régi szokás sze­rint ismételték a Balatonról, hogy “haragos már megint!” Visszafordultak. A falu bizony elég szegényes­nek nézett ki, csupán az ő otthonuk, melyet nagy ceremóniával adták át nemrégen a falu és a kör­nyék öregeinek, vált ki a többi közül. Kitataroz­ták, szépen rendbe hozták a nagy házat, melyet az uj kormány a Il-ik világháború után hamaro­san átadott a falu és a környék dolgozó, illetve már rég kidolgozott öreg munkásainak. Hogy is volt csak? Hej, de félve is néztek az öregkor elé. Hiszen, ha dolgoztak is csak alig ten­gették életüket, hát ha már munkaképtelenek lesznek, mi is lesz velük? Sok panasz jött a faluból az uj kormányhoz az öregek miatt. Ki is küldtek egy delegációt meg­vizsgálni a helyzetet. Bizony jobb is, szebb is lett volna lerombolni a régi házakat s újat építeni he­lyettük, de a munkaképtelen öregek nem várhat­tak arra, amig elkészül. így a falu legnagyobb házát rendbehozták, kifestették és átadták az öregek otthonának. Haj, sürgősen kellett intéz­kedni az ország többi részében is, hiszen minden lerombolódott s egyelőre csak a legszükségesebb dolgokról intézkedhettek. A két halász a többi kiöregedett munkással együtt örült, hogy milyen jó dolguk van. Még mikor rendszeresen dolgozhattak, akkor sem gon­dolhattak ilyesmire. Most is csak tussogva mer­tek szerencséjükről beszélni, mert, mert hátha meghallja valaki és akkor mindent elveszthetnek. A babonát magukkal hozták a régi világból. Egyszerű, alig Írástudó emberek a legtöbbje, azt sem tudták megérteni eleinte, hogy mi is tör- ;ént velük, hogy jutottak a váratlan szerencsé­hez. Nem értették, hogy ez az a másik világ, amiről a fiatalok olvastak, beszéltek és álmodoz­tak, ők pedig legtöbbször csak kinevették őket. “Fiatalság, bolondság”. — Majd felébrednek ők is, mint mi felébredtünk. De most azért még sem szerettek volna felébredni ebből a szép álom­ból. Mire az otthonhoz visszatértek, a többi öreg már együtt volt, mert éppen vacsora idő volt. Vacsora után sokan a terraszra ültek ki és be­szélgettek. . Az újonnan jövőknek elmondta a halászok egyike, hogy milyen haragos volt már megint a Balaton. Erre egyik elmesélte a Balaton legendá­ját, mely szerint itt ebben a faluban élt egy dús­gazdag ember, aki vagyonát még az apjától örö­költe. Az első háború után sok fiatal jött ide, akik halászattal szerették volna kenyerüket meg­keresni, mert másutt nem volt munkaalkalom ré­szükre. A gazdag embertől kaptak kölcsönöket uzsora kamatra és igy hálót, horgot, csónakot, sőt egyesek bárkát is vettek. Hiába dolgoztak nehezen, az adósság nem igen apart, hanem in­kább növekedett. Valamennyi a gazdag ember­nek dolgozott. Volt ennek az urnak egy szép leánya aki bele­szeretett az egyik szegény legénybe. Eleinte ti­tokban találkoztak, de végre bátorságra kapott az ifjú és feleségül kérte a gazdag leányt. Halla­ni sem akart róla a gőgös apa s követelte, hogy az ifjú fizesse ki adósságát, úgy elveheti a lá­nyát, vagy távozzék a környékről. JÓZSEF ATTILA születésének ötvenedik évfordulója Nagyszabású, bensőséges ünnepségek kereté­ben emlékezett meg a magyar nép április 10-én József Attila, a Horthy-féle sötét idők, fasiszta elnyomás korszaka legnagyobb magyar költő jé- ről. A Szabad Nép a következő magasszárnyalásu cikkel indította meg az országos ünnepségeket: “József Attila emlékének adózik ezekben a na­pokban az egész ország. Aki életében apátlan- anyátlan árvaként az elnyomottak és szegények millióit vallotta családjának, ma a nagy család tiszteletét és szeretetét kapja a halhatatlan mü­vekért, a harcos életért, ötven esztendős volna most, de az évszám csak az élőknek lehet idő­mérték, a nemzet nagy halottai csak a halhatat­lanságot ismerik, a felparcellázhatatlan, végtelen jövőt. A munkásosztály nagy magyar költője, a szo­cializmus eszméinek hirdetője József Attila. Ver­seiből nemcsak a városperemek füstmarta, elha­gyatott képe bontakozott ki, osztályában felis­merte a jövőt formáló erőt is. Nemcsak éneke­se, harcosa lett az elnyomás elleni nagy csatának. Megérezte, meglátta a nagy lehetőséget, amely a munkásszivekben és dolgos karokban a holnap szabad Magyarországát hordozza. “Papok, kato­nák, polgárok után — igy lettünk végre mi hű — meghallói a törvényeknek” — hirdette a fel­ismert igazságok fényénél. A szabadságot a mun­kásosztály győzelmében látta, s rajta keresztül egész népe boldogulását is. így lett ő a nemzet költője. A város pereméről a világba nézett — ismerte, nagyságában átérezte a nemzetközi proletáriátus harcát. A fasizmus elleni küzdelem csatakiáltá­saitól a feldíiböi’gő testvéri tankok üdvözletéig futotta nagy költői erejéből, szegényeket dédel­gető meleg szivéből, ragyogó intellektusából. Ren­det keresett a világban, s biztos harci célpontot a legbonyolultabb helyzetekben is. A tömegek erejében és igazságában bízott, s nem tévedhe­tett. “Éljen a munkásság, parasztság, — nem fogja polgári ravaszság — felrúgja milliónyi láb” -— írja versében, s ez a hit adta. erejét, ez emelte magasra pártos költészetét. Tragédiája mindannyiunkat nagy szomorúság­gal tölt el. Hogy mit vitt el magával, nem tud­hatjuk, de amit örökül hagyott ránk, felmérhe­tetlen: Petőfi, Ady mellett irodalmunk legszebb életművét, ötvenedik születésnapján örökségé­nek birtokosa, szabad magyar népünk dédelgető szeretettel gondol fiára, ahogy ma már nagyon sokan hívják: Attilánkra. Itt él köztünk, mert élete a síron túl is itt lobog müveiben, soha nem halhat meg — mint ahogy Adyról ő irta: mert . virágzás, mert élet és örök... Aki szegény, az a legszegényebb Ha az isten iródiák volna s éjjel-nappal mindegyre írna, úgy se győzné ő se följegyezni, mennyit kell a szegénynek szenvedni. Aki szegény, az a legszegényebb, íázósságát odaadja a télnek, melegét meg odaadja a nyárnak, üres kedvét a puszta határnak. Köznapokon ott van a dologba. Várt szombatját száz gond nyomorítja, s ha vasárnap kedvét megfordítja, akkor máris hétfő szomoritja. Pedig benne laknak a galambok, gyerekfülnek olyan kedves hangok, de igy végül griffmadarak lesznek, Hollón épen igaz törvényt tesznek. József Attila (1924) Természetesen az ifjú nem bírta kifizetni tar­tozását, erre mindenét lefoglalta az ur és őt pedig kiűzte otthonából. Estére nagy vihar kelt a Balatonon és a halá­szok nagy része a mentéseknél dolgozott, mert sok hajó került bajba a nagy tavon. Mire vissza­jöttek nyomát sem találták sem az ifjúnak, sem a gazdag ember leányának, mintha elnyelte volna őket valami. Azóta a hullámzó Balatonra azt mondják, hogy “haragszik, bosszút áll az ifjú pár életéért.” Szevin Anna IA SZÁMOK BESZÉLNEK] íl írja: Eörsi Béla "" 1

Next

/
Thumbnails
Contents