Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-04-28 / 17. szám
10 AMERIKAI MAGYAR SZÓ ( April 28, 1955 A forradalom leányainak kirohanása A D. A. R., a Daughters of the American Re- vplution, az amerikai forradalom leányai igen előkelő szervezet. Tagjainak ősei valószínűleg a Mayflower-rel jöttek be Amerikába. Vagy 4,000 női delegátus jelenlétében tartották meg hatvannegyedik kontinentális kongresszusukat Washingtonban a múlt héten. Ez alkalommal nyomatékosan kifejezésre akarták juttatni megalkuvást nem ismerő “hazafiasságukat” és sikoltozva szavaztak meg olyan határozatokat, amelyekkel túlszárnyalták szeretett fogadott hazánk legtajtékzóbb háborús uszitóit. Ez igazán nem volt szép az előkelő hölgyektől, akiknek ősei a Mayflower- rel jöttek be Amerikába. Korra és csinosságra való tekintet nélkül éktelen sivalkodással felszólították Eisenhower elnököt, hogy “azonnal hagyja abba” az atomerőnek békés célokra való nemzetközi egyesítését és ahelyett inkább fordítson több figyelmet, hogy újabb atombombák céljaira fordítsák, hogy annál hathatósabban tudjunk “védekezni.” Ez, kérem, nem gyerekség. Ezt megfontolt, érett lelkű, érett, sőt túlérett testületü, a hatvannégyéves D. A. R. finomérzésü hölgyei művelték, nem pedig olyanok, akik seprűn szoktak lovagolni, ami különben is kiment a divatból a repülőgép ■korában. Hasonlóképpen öblös hangon szavaztak meg egy másik forradalmi határozatot, amelyet ugyancsak érett megfontolás után hoztak. Ebben a határozatban a maguk szerény eszközeihez mérten a UN, az Egyesült Nemzetek fejére sújtottak le. Ebből még nagy bonyodalmak származhatnak azért, mert az Egyesült Nemzetekkel azért mégsem lehet csak úgy kukoricázni. Azt követelték a náluk szokásos női gyengédséggel, hogy a UN “azonnal és teljesen hagyjon fel” az Egyesült Államok ügyeibe való “beavatkozással”. Ez, kérem, már tisztára világpolitika, ugyebár, ebbe nem mindenkinek van joga beavatkozni. Akadt egy komoly hölgy, Mrs. Roswell Tripp, Washingtonból, aki azt merészelte ajánlani a tomboló kedélyű, nagyon előkelő forradalmi “leányoknak”, (akiknek ősei bizonyára a Mayflower- rel jöttek Amerikába), hogy “mielőtt elitélő nyilatkozatot teszünk, nézzük meg közelebbről, miről js van szó.” Küldjenek — ajánlotta, — “meghatalmazott megfigyelőket” az Egyesült Nemzetekbe s azok ellenőrizzék, igaz-e, hogy “titkos vi- lágfederalista nyomást” gyakorolnak a UN-ben. Ekkor tört csak ki igazán a forradalmi hangulat. A titkos nyomás hallatára felpattant egy nagyon előkelő, a dölyftől egész kékvérű hölgy és kijelentette, hogy még csak az kéne: megfigyelőt küldeni abba a csúnya UN-be! Hiszen ez a D. A. R. “nagy szervezetéhez méltatlan cselekedet lenne!” Azt akarta ezzel mondani, hogy ilyen alacsonyra nem sülyedhetnek. Irtózatos, mennydörgésszerű taps keletkezett e méltóságos szavak hallatára s ettől az illető hölgy, Mrs. Ernest W. Howard, a missouri Cla- renceből, tüzbe jött. Nem viccelünk: valósággal tüzbe jött és exaltált “hazafias” lelkesültségében a következő csatakiáltással irta be nevét a D. A. R. történetének aranylapjai közé: “Hagyjuk a fenébe a megfigyelőket! Ragadjunk furkósbotokat és mindent, akárcsak ősatyáink, úgy verjük szét őket.” Nem tudtuk, hogy a forradalom leányainak ősatyái furkósbotokat ragadtak és mindent, de ennyi gyengédséget, ennyi megértést és világ- politikai éleselméjűséget még sem tételeztünk fel az ősatyák leányairól. Charles E. Wilson védelmi miniszter nem jelenhetett meg ezen a történelmi eseményen, mert éppen náthás volt, helyette Thomas (Charles S. Thomas) haditengerészeti miniszter tartott megnyugtató beszédet. Most még csak azt kell eldönteni, hogy melyik magánvállalat kapja a megrendeléseket a furkós- botokra s aztán eldől, ki a legény a csárdában: a furkósbot vagy az atomenergia békés célokra. JÓ LENNE megakadályozni, úgy a szövetségi mint az állami törvényhozó testületeket abban, hogy nagyban gyártsák a munkásellenes törvényeket. Ha minden egyes embert, akit megválasztottak e testületek bármelyikébe, köteleznének, hogy hivatala elfoglalása előtt egy évig, mint napszámos dolgozzon, napszámos fizetésért, rögtön megdupláznák a munkások fizetését is, akár csak a képviselőkét. ★ AZ AMERICAN Jewish Yearbook szerint jelenleg 11,867,000 zsidó él a földön. CORSI OSTOROZZA A “BANDAVEZÉREKET” A Walter-McCarran-törvényről megérdemelten elmondtak már minden kritikát. Truman vétójától kezdve homlokára sütötték a fasisztaszerü jelleget, a “fajvédelmet”, az igazságtalanságot, a megkülönböztetést és egyebet, de még úgy nem terítették rá és intézőire a vizes lepedőt, mint a viharos véralkatu Edward Corsi, a bevándorlási ügyek legfőbb szakértője tette. Corsit, mint ismeretes, Dulles, külügyminiszter diktátori kéz- legyintéssel és a diplomáciai körökben szokatlan durvasággal és megalázóan egyszerűen elcsapta. Corsi azonban nem hagyta magát és visszaütött. Sajtón, rádión, televízión, a méltatlankodó nyilatkozatok pergőtüzét árasztotta azokra, akik munkálkodásának véget vetettek. Hogy Corsinak van igaza, kitűnik abból is, hogy egyik állást a másik után ajánlották fel neki, ő azonban valamennyit visszautasította. Ezekkel az állásokkal nyilván meg akarták vesztegetni és el akarták hallgattatni. Amikor maga Walter képviselő, a törvény társszerzője, azzal vádolta meg, hogy “kommunista kapcsolatai” voltak, nyilvánvalóvá vált többek közt az is, hogy a politikai hajszát nemcsak progresszív gondolkodású, munkásmozgalmi emberek ellen irányítják, hanem mindenki ellen, sőt egymás ellen is, ha üzelmeik utjából valamilyen megokolással el akarnak tenni valakit. Corsit most vizsgálatoknak vetik alá s legutóbb a szenátus igazságügyi albizottsága elé idézték, ő azonban ott sem rejtette mondanivalóit a véka alá. S a Corsi-eset mindenekfölött azért tanulságos, mert a viták hevében olyan dolgok derülnek ki, amelyeket ilyen politikai botrány nélkül nemigen tudhatott volna meg az ország közvéleménye. Corsi tehát megjelent múlt héten az albizottság előtt s kijelentette, hogy nem vezeti semmiféle harag, hanem csakis igazságérzete készteti támadásra, amikor Scott McLeod-ot “biztonsági bandavezérnek” nevezi, aki a nemzet bevándorlási munkatervét “nemzeti botránnyá” változtatta. Közben McLeod is ottült a szenátusi albizottság kihaltgatótermében s végig kellett hallgatnia, amikor Corsi “rendőrnek” nevezte, akinek nincs megfelelő minősítése ahhoz, hogy a bevándorlási ügyeket intézze. Corsi elmondta a kihallgatás során, hogy mindössze kilencven napig töltötte be állását, amikor elcsapták. Amikor kinevezték állásába, Dulles külügyminiszter kijelentette róla, hogy az ország “legjobban minősített” embere erre az állásra. Három hónapra rá aztán Dulles azzal a megjegyzéssel csapta el, hogy többek közt, “nincs minősítése” erre az állásra. Ez természetesen Dullesre jellemző. Corsi kijelentette, hogy Dulles azért járt el igy, mert a Corsi terveit ellenséges szemmel néző kongresszusi elemek nyomást gyakoroltak rá, nehogy valami eredményt mutathasson fel az 1953-as bevándorlási törvény alapján. Corsi különösen ezen a McLeodon verte el a ENYHÜL A LÉG, VIDUL A HATÁR.... “Nemzedékünk életében az amerikai belső szabadság megcsonkításának mélypontján túlhaladó- ban vagyunk”, jelentette ki John B. Oakes, a “N. Y. Times” belső munkatársa, a város tanítói és tanítónői előtt. A N. Y. Times és a nevelési bizottság védnöksége alatt minden szerdán előadást tartanak a tanszemélyzet számára. Ilyenkor a Times szerkesztői közül valamelyik tartja az előadást, a- mely általában véve sokkal liberálisabb, mint a nagy tőkéslap tulajdonképpeni politikája, mindazonáltal nem lekicsinylendő ez előadások tartalma. Oakes szerkesztő nem hunyt szemet szabadságjogaink megtiprása előtt s azt fejtegette, hogy meggyőződése szerint évekig is el fog tartani, amig a károk, amelyeket a nemzet lelkiségében tettek, helyrejönnek. Véleménye szerint a legsötétebb válságon már túlvagyunk s az ország lassanként kezd magához térni. Jelek mutatják, hogy a javulás útjára léptünk. Ilyen jelek szerinte, hogy Amerika elsőszámú demagógja (Mc Carthy) háttérbe szorul, hogy a képviselőház megrendszabályozza a vizsgáló bizottságok módszereit, hogy a kongresszus módosította az alkotmány ötödik függelékével kapcsolatos “mentelmi eljárást”, hogy a legfelső törvényszék eltiltotta az elkülönítést az iskolákban s hogy a köport. Ez az ember a külügyminisztérium biztonsági igazgatója, aki egyszersmind a bevándorlási ügyeket is intézi. A törvény értelmében 1956 végéig 209,000 bevándorlót lehet bebocsátani az országba, de ez a számadat is ravaszul van meghatározva. (“Beván dorlók és rokonok” számát határozza meg, viszont a jelek szerint igen rugalmasan. Azt rúgják ki, akit akarnak, s azt a fasisztát engedik be, akit akarnak.) A törvény másféléves működése — mondotta Corsi — hétmillió dollárjába került a kormánynak s mindössze 30,000 vízumot adtak ki. Ennek a 99 százaléka előnyben részesített egyén volt és csak 1,044 volt “menekült”. Corsi nem érintette azt a kérdést, hogy miféle emberek voltak a bevándorlásra engedélyezettek. Szerencsétlen csillag alatt született Ami a bevándorlási törvényt illeti, mondotta Corsi, “az nem, kudarc, hanem teljes kudarc és nemzeti botrány. Két alapvető gyöngesége van. Mindenek előtt szerencsétlen csillag alatt született, mint valami törvénytelen lelenc, akit senki- sem akart, nehéz közigazgatási tulajdonságai vannak és elég ‘ha’ és ‘de’ található benne ahhoz, hogy születése pillanatától fogva problematikus gyermek legyen.” A másik gyengesége, fejtegette Corsi, az volt, hogy végrehajtása egy különben is túlterhelt konzuli hatóságra nehezedett a külföldön, “itthon pedig a McLeod vezetése alatt álló biztonsági banda kényére-kedvére bízták.” A törvény, szerinte, “rendőrök kezében nyugszik. Rendőri munkát csináltak belőle. McLeod rendőri kiképzést kapott. (Egykor az FBI ügynöke volt.) John Rieger, a főnökhelyettes, titkosrendőri kiképzést kapott. Roy Wáde, az európai képviselője, texasi vadőr (ranger), és igy végig az egész vonalon lefelé.” Ilyen kiképzés nem minősiti őket a bevándorlási törvény intézésére, vonta le a következtetés Corsi. “A törvény végrehajtását a biztonsági lélektan irányítja. A menekülteket halálra vizsgálják. Fődolog a nyomozás, a kihallgatás, a rendőri munka, nem pedig a bevándorlók bebocsátása. K% csak úgy mellékesen történik.” Beszámolt aztán európai körútjáról is, hogy kitapasztalja, hogyan folyik a munka a konzulátusokon. Németországban a konzul “meg volt lepve, hogy ilyesmivel vesztegetem időmet s hogy összeállók a McLeod-bandával. Senki se veszi komolyan a bevándorlási ügyeket. Az egész törvényt csak politikai sakkhuzásnak szánták, hogy néhány olasz és görög szavazatot nyerjenek vele,” mondta a németországi konzul. Amikor pedig a nápolyi konzult felkereste, “hogy magyarázatot kérjen tőle, miért a sok huzavona Olaszországban”, a konzult meg sem találta, a konzul egyszerűen eltűnt. “A bajokat csak egyféleképpen lehet orvosolni, fejezte be Corsi szavait, kézbe kell venni a műtő- kést, ki kell vágni a rákot, csakis igy adhatjuk vissza a beteg életét és reménységeit.” zönség határozottabb magatartást tanúsít a szabadságjogok megvédésében. i A mérleg másik oldalán Oakes szerkesztő szerint találhatók a negativ tételek: a biztonsági eljárások visszaélései, a KP törvényen kívül helyezése, az alapítványok elleni nyomozások, a postai szállítás megtagadása Arisztofánesz, a klasszikus görög vigjátékiró Lysistrata című darabjától kezdve a Pravdáig, a könyvégetés számos formája, az útlevél és a vizum-korlátozás, stb. aillllHllllIIHIIIllIllllllllliiniiiig OROSZORSZÁGBAN 54 ezer mérnök vizsgázik évente, US-ben pedig 22 ezer, mondotta nagy panaszosan Carl Hinshaw republikánus congressman és követelte, hogy az elnök nevezzen ki egy külön bizottságot, amely utána nézzen, hogy minden besorozott ifjú, aki tudományos pályára készül, a katonai szolgálat alól föl legyen mentve. — Walter Winchell és McCarthy habot fognak rágni, ha ezt olvassák, hogy meri egy hazafias republikánus képviselő állítani, hogy az oroszoknál valami jobb mint nálunk. Azután meg hogy ifjakat a katonai szolgálat alól fölmentsenek? Ha mindjárt leginkább csak gazdag emberek fiáiról-lehet is szó. Ezt a Hinshawt fölül kell vizsgálni, hátha a dédapja vörös heringre halászott, mondjuk Lincoln Ábrahámmal és e társulásból származik az, hogy most rokonszenvez a vörösökkel.
