Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-04-21 / 16. szám
April 14, 1955. AMERIKAI MAGYAR SZÓ 11 í AHOGYAN ÉN LÁTOM -1 \_________írja: EHN f Az amerikai magyarok, főként azok, akik még az első világháború előtt, vagy közvetlenül az után vándoroltak ki, gyakran emlegetik a “régi jó időket.” Érthető ez, mert hiszen a 30—40 év előtti időkben ezek a kivándorolt honfitársak pont ennyivel fiatalabbak voltak és amig az ember fiatal, — jogosan vagy jogtalanul, — sok mindent lát “jónak.” Meg aztán a földi halandók szerencséje, hogy az évek múltával a szomorú események feledés homályába merülnek, mig a kellemes és szép emlékek megmaradnak és minél régebbek az idők, annál “jobbaknak” tűnnek elő a múltból. Nemrégen egy kis társaság tagjai azt vitatták, hogy a régi jó időkben Magyarországon a tanítás és nevelés kiváló volt, sokkal jobb, mint jelenleg. A vitatkozók egyike sem árult el nagy tájékozottságot a népi demokráciák nevelési módozatairól és igy főként az volt a beszéd tárgya, hogy a . múlt rendszer középiskolai tanárai mily alapos képzettséggel bocsátották magasabb iskolába növendékeiket. Az én emlékeim a nyitramegyei Érsekújvár községi katolikus főgimnáziumához fűződnek, amelynek 1901—1908 évek között voltam példásnak nem mondható tanulója. . . Az igazgató Fin- ta János volt. Nem tanított és nem nevelt, csupán igazgatott. Ha lelki szemeim elé idézem, csak azt látom, hogy a szája feketére romlott fogakkal volt tele és nyolc éves diákságom alatt egyetlen egyszer sem láttam őt nevetni vagy mosolyogni. Szőke volt, fanyar volt: igazgató volt. Az osztályfőnök Wieber Jakab, a német és latin nyelvek tanára volt. Szelidlelkü jó ember volt, örült, ha békében hagytuk öt és tudtuk néha a leckét. A sok gyerek és az alacsony fizetés szomorú embert csinált belőle: egyetlen szórakozása a Lapka kávéházbeli “kaszinó” volt. ahová szombat délutánonkint kártyázni járt. Rossz kártyajárás után, a hét elején időnkint megpofozta hanyag diákjait, — de általában a viszony közte és diákjai között nem volt rossz. A pofozás szakértője és nagymestere Barák Imre, a számtan és fizika tanára volt. Visszataszító külseje, állandóan bibircses, vörös orra, már magában is félelmet keltett a tanulók között. Nagyon demokratikus ember volt: megkülönböztetést nem ismerve, szegényt és gazdagot, keresztényt és zsidót, kicsit-nagyot egyforma buzgalommal pofozott, amikor a pofozási alany “nem készült.” Voltak külön kedvencei, akiknek a pofozására rendkívüli súlyt helyezett: amikor ezeket pofozta, gyűrűjét kővel befelé fordította és igy természetszerűleg nagyobb hatást ért el. A mi osztályunkban Gunda Ödön a “trombitás”,Schwitzer Gyula és még egy páran rendszerint sötét vörösre pofozott arccal távoztak a fekete tábla mellől és ráadásra még szekundát is kaptak. Történelmet Noszkai Ödön, a “jezsuita”, tanított. Nem emlékszem, hogy valaha is tettlegesen bántalmazta volna a diákokat, de valami leírhatatlan sunyi motion rendkívül szigorú volt, amivel diákjait állandó rettegésben tartotta.. . Vra- nesics Gyula földrajzot és természetrajzot tanított. Sokgyerekes, szegény ember volt, akiről valamennyien tudtuk, hogy szerte a városban fü- nek-fának tartozott, főként tanítványai szüleinek, akik — érthető okokból — nem nagyon szorgalmazhatták a kollektálást. A szelíd .jó öreg Tiszó bácsi görögöt tanított volna, ha egyáltalán kedve és képessége lett volna a tanításhoz. Az óra elején betotyogott, az óra végén kitotyogott és amikor csendesek voltunk. édesdeden aludt, szegény. Rendszerint nem hagytuk őt aludni, helyette ifjúkori kegyetlenséggel szekiroztuk és csúfot űztünk belőle, amikor csak alkalom nvilt rá. A tanári kar legfiatalabb tagja, Sebestyén János, a magyar nyelv tanára volt. Nem volt rendszeres pofozó, de időnkint — néha a legkisebb vétségért, — egyetlen egy, de nagyon kiadós pofont kent le, aminek gyakran pár órára kiterjedő fülcsengés volt nem éppen kellemes következménye. Pesti látogatásom alatt, néhány volt osztálytárssal együtt, ezzel a nyugalmazott tanárral gyakran találkoztunk. Régi időkkel kapcsolatban egyszer ezt mondta: “Évtizedek szemszögéből most már megállapíthatom, hogy a pedagógia lényegéről fogalmunk sem volt. Engem és volt kollégáimat 50 éves korunkig el kellett volna tiltani a tanitásőrségváltás a Downing Sireeten Kül- és belpolitikai okok egyaránt elodázhatatlanná tették Churchill lemondását, amelyre —- a beavatottak szerint —,, most is csak erélyes rábeszéléssel tudták rávenni minisztertársai és a konzervatív-párti vezető személyiségek. Mióta a nyár folyamán Churchillt szélütés érte, szemmelláthatóan nem nyerte többé vissza korábbi frissességét és munkabírását. Meggondolatlannak játszó kijelentéseivel nem egyszer súlyos zavarba hozta kabinetjét és pártját. Az emlékezetes woodfordi-beszéd nyomán keletkezett botrányt mind a mai Papig nem tudta elfeledni a közvélemény. A Montgomeryhez küldött távirat kifecsegése azonban csak egyike volt érthetetlen és következményeiben káros rögtönzéseinek. A Molotovval folytatott levélváltások szövegének nyilvánosságra hozása óta széles körökben nehezményezték, hogy az Egyesült Államok nyomásának engedve meghiúsulásra Ítélte a tavaly nyáron reményekkel kecsegtető angol—szovjet tárgyalások létrehozását. Hasonlóan helytelenítették az ez év januárjában Mendés-France akkori francia miniszterelnökhöz intézett levelében használt durva és a diplomáciai életben merőben szokatlan fenyegetőző, zsaroló hangot. A miniszterelnök legszűkebb környezetében még az utolsó napok során is igyekeztek egy szalmaszálba kapaszkodni. Abban bíztak, hogy a lemondási elhalaszthatja a négyhatalmi tárgyalások tervére való hivatkozással. Nem győzték hangoztatni, hogy lehetőséget kell adni Chur- chillnek “életműve megkoronázására”, amelyet a nagyhatalmi tanácskozásokon érhet el “a világbéke biztosításának kivívásával”. Ez az ékesszólás sem segített már... Churchillnek — talán még a külpolitikai indi- tóokoknál is inkább — mennie kellett: belpolitikai meggondolások következtében. Szellemesen és találóan jegyezte meg a Die Tat: “A Bevan-ügy- gyel a munkáspártnak csak egy dolgot sikerült elérnie: Churchill eltávolítását a Downing Street 10-ből”. Valóban az a helyzet, hogy a munkáspárt belső viszályai láttán a konzervatív vezetők elhatározták, nem várják meg a jelenlegi alsóház ötévi mandátumának 1956-ban esedékes lejáratát, hanem mielőbb kiírják az uj általános választásokat. Már pedig Churchill hosszú évekkel ezelőtt kifejezetten és nyíltan megígérte: még az uj választások előtt átadja helyét kiszemelt utódjának. Minisztertársai úgyis elsősorban azzal vádolták, hogy jóformán semmi figyelmet sem hajlandó fordítani a számára “unalmas” belpolitikai és gazdasági kérdésekre s minden erejét külpolitikai problémákra összpontosítja. Az angol minisztertanács ülésein heves vita előzte meg Churchill lemondását és az uj választások megtartásának eldöntését. Churchill eredetileg azt tervezte, hogy utódjának, Edennek legalább féléves tapasztalata legyen már a miniszterelnöki székben, mielőtt választásokra kerül sor ez év októberében. Butler pénzügyminiszter azonban hevesen ellenezte ezt az elképzelést és követelte, hogy már május végén járuljanak az urnák elé az angol szavazók. Buttlernek alapos okai voltak erre hiszen a gazdasági helyzetkép, szerinte, “októberben kevésbé lesz vonzó, mint jelenleg.” A kormány ugyan propagandafogás céljából a minap megjelentette az ország gazdasági helyzetéről szóló hivatalos “áttekintést és jelentést”, azonban.még ennek az okmánynak a számadatai is elárulják, mennyire igaza van Butlernek, ha sietni akar a választásokkal. Nagy-Britannia szempontjából kedvezőtlen jelek mutatkoznak a gazdasági életben. 1954-ben Anglia exportja aránylag sokkal kevésbé emelkedett, mint Németországé és Japáné s világpiaci részesedése kisebb volt, mint az előző évben. A hivatalos jelentés is kénytelen elismerni, hogy az élelmiszerek árának és a lakbéreknek az emelkedése részben az állami ellenőrzés megszüntetésének következménye s az elmúlt év második felében egyi’e emelkedő irányzatot mutattak az árak. A gazdasági helyzet és a munkáspárt belső vitól és akkor — nyugdíjazni kellett volna az egész társaságot.” Jót nevetett, amikor erre a megjegyzésre azt válaszoltam, hogy: “mint egykori jó magavisele- tii diákod, János, nem ellenkezem veled. Elvégre neked kell tudni legjobban, hogy mit kellett volna veletek csinálni.” “A visszaemlékezések rovatában” talán egyszer még visszatérek a diákköri eseményekre, de ATOMBOMBA ÉS ETIKA Hogy mennyix-e terjed USA-ban minden gondo- latcenzura ellenére is a tiltakozás az atomháború gondolata ellen, többek között az is mutatja, hogy még a N. Y.. Times sem zárkózhatik el olvasók tiltakozó leveleinek közlése elől. S egy-egy ilyen levél mindig arra enged következtetni, hogy a tiltakozó levelek egész özöne áraszthatja el az Ország vezető lapjának szerkesztőségét. íme a levél: é “Tisztelt Szerkesztőség! “A kormány azon döntése, hogy a taktikai nukleáris fegyvereket fogja használni, az atomkor felől való gondoskodásunk szomorú és elcsüggesztő jellemvonása, bármily “reálisztikusan” hangozzék is az oroszok katonai erejének ellensúlyozására. * “Hanson Baldwin és Edward Murrow különböző alkalmakkor kifejtették annak valószínűségét, hogy taktikai bombázásunk tulbillenhet a határon és nem harcoló polgári egyének életét is kiolthatja. Ezzel egyenlő nyugtalanságot okozhat az a meggondolás is, hogy egy ellenség taktikai megtorlását is nehéz lesz kivédeni. Ebből az a sors következhetik, hogy az atomfegyverekét a maguk összeségében fogják végül is használni nem-taktikai célpontok ellen. “Washington döntése egy másik szempontból erkölcsileg alkalmatlan, mert különbséget tesz olyan emberek közt, akik fegyvert viselnek és olyanok közt, akik nincsenek felfegyverezve, mintha nem egyformán volnának belebonyolódva a háború katasztrófájába. A mai nagy hadseregek polgári hadseregek, mig a polgári egyének, akik a fegyvereket és a hadicikkeket szolgáltatják, szintén polgári hadseregeket alkotnak. “Nekünk, amerikaiaknak, szembe kellene néznünk a tényekkel. Mi tererptettük meg a precedenst (az irányadó példát) a tömeges atommészárlásokra akkor, amikor Hirosimát és Naga- szakit bombáztuk. Sem az Eisenhower elnök, sem másvalaki részéről elhangzó önmeggyőződés semmiféle szóáradata sem teheti meg nem történtté ezt az erkölcsileg gonosz cselekedetet. A legkevesebb, amit tehetünk, az, hogy szűnjünk meg támogatni egymás őrültségét és kezdjünk el etikai, valamint materialisztikus szempontból gondolkodni a nukleáris hadviselés felől. John F. Laurence. Glen Head, N. Y. 1055/3/24. A GENERAL Motors Co. vagyona 5 billió 130 millió 93 ezer 95 dollár értéket képvisel. Ez 700 milliónyi gyarapodást jelent a múlt évivel szemben. E rémes összegből 10 ezer ötszáz dollár jutna a nagy társaság 488 ezer részvényesének mind egyikére, ha szétosztanák azt. A United Automobile Workers Unió, melyben a GM munkásai vannak szervezve 20,083,455 dollárral rendelkezik. Ez is egy csinos kis összeg, de csak négytized része a GM vagyona egy százalékának és ha szétosztásra kerülne, csak 20 dollár esne a UA'W milliónál több tagjának mindegyikére. szonyai mellett még egy tényező siettette Churchill távozását. Ez pedig fiatalabb minisztertársainak és a konzervatív párt ifjabb generációjának türelmetlensége és hatalaméhsége. Edennel az élen alaposan beleuntak már ebbe, hogy mindig a “nagyember árnyékában” kell élniök. Edennek nincs elég tapasztalata belpolitikai téren. Éveken keresztül Eden legesélyesebb ellenjelöltjének Rutler számított, akit változatlanul a konzervatív párt.“erős emberének” tartanak. Megfigyelők szerint eldöntött ténynek számit az. hogy a választásokat május 26-ára. vagy legkésőbb junius 16-ára kiírják. A közeli választások mellett szól az is, hogy a mostani helyi választások során Lancashire, az angol gyapotipar központja visszakerült a konzervatívok kezébe s ez már a harmadik grófság, ahol a munkáspárt ve-, re séget szenvedett. addig is megállapíthatjuk, hogy azok a sokat emlegetett idők régiek, sok jóság nélkül. Nem is próbálok a mai Magyarország tanügyi szakértőjeként szerepelni, de ahogyan én látom, a kor szerű tanári kar csak javíthat a régi, elavul nagyrészt pofozásra alapított tanítási módsze ren. A régi iskolák dohos levegőjét az Uj Kor pedagógusai és azok a munkás és paraszt ifjak tizezerei frissítik most fel, akiket a “régi jó időkben” kizártak a tanulás szentélyeiből.
