Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1955-04-07 / 14. szám

12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Hét év Magyarországon • 194S június. Esik az eső. Nap-nap után, hét­hét után, mindig- csak esik. .De azután elmúlik ez is, mint minden rossz és kisüt a nap. A Városli­getben sétálok. Az ostrom nyomait súlyosan ma­gukon viselő fák között széles ut kanyarog. Az utón a világ minden tájáról a háború alatt ideke­rült teherautók, jobban mondva autóroncsok, hosözu sora. Az autók körül férfiak. Az egyik közülük — magas, erősen barna, sovány terme­tű — egy füzetbe jegyezget. Felnéz. Megismer­jük egymást. — Szervusz Feri. — Szervusz Tóni, hát te itt vagy? Nem is tud­tam, hogy jössz. — Itt vagyok már április eleje óta, de eddig betegeskedtem. Te hogy vagy, mit csinálsz? — Most éppen műszaki ellenőrzést tartunk, de nem ezzel foglalkozom. Persze ezt is meg kell csi­nálni. Na, de nem mégy vissza?! — Hát nem tudom még — mondtam bizonyta­lanul, de még be sem fejeztem, szavamba vágott. — Tudod mit, gyere el holnap az Iparügyi Mi­nisztériumba, mindent megbeszélünk. ilgy kezdődött. Ezzel a kis beszélgetéssel el is dőlt a sorsom. Másnap elmentem a minisztérium­ba, megkaptam a beosztásomat és dolgozni kezd­tem. 1948 december elejéig dolgoztam a minisztéri­umban, ekkor pedig vállalati igazgatónak nevez­tek ki. Azóta is ebben a beosztásban dolgozom. Nem volt egyszerű a dolgunk abban az időben. Én és a hozzám hasonló több száz magyar prole­tár, akiknek nem adatott meg a kapitalista világ­ban megismerkedni a gyárak belső vezetésével, most az üzemek élére álltunk. Persze, először ál­lamosítani kellett. Tudták a tőkések, a gyárosok, hogy uralmuknak v.égleg befellegzett Magyaror­szágon, de mégis remélték, hogy hátha történik valami. Külön-külön mind azt remélte, hogy ő egyedül valahogy megússza az államosítást. Volt köztük, aki el volt készülve az államosításra, de sok volt az olyan is, aki még csodára várt. Ám hiába. Az üzemek nagyrésze keserves állapotban volt az államosításkor. A géppark elavult, hiányos, a villanyvezetékek pókhálósán, porosán, fáradtan lógtak a falakon. Minden elhanyagolt, enyészet­nek indult. így volt ez abban az üzemben is, aho­va én kerültem. A termelékenység nagyon alacsony volt a vál­lalatoknál, a kézzel, vagyis nem géppel gyártott munka részaránya nagyon magas. Első felada­tunk tehát a termelékenység megjavítása, az üzem kapacitásának jobb kihasználása volt.'Uj gépekre, szakmunkásokra, anyagra volt szükség. Igen ám, de honnan? Az egész fiatal, szocializ­mus útjára lépett magyar ipar hasonló feladatok­kal küszködött. Aztán csait megjött az első fecske, egy négyfe­jes gyalugép alakjában, utána pedig lassan-las- san gyűltek a többi szükséges felszerelések. A szakmunkás kérdés is megoldódott. Olyan ipar­ágakból, ahol felesleg mutatkozott szakmunká­sokból át lettek képezve, vagyis uj szakmát ta­nultak. Hogy csak egy példát említsek, a mi üze­münkben az esztergályos részleg sztahanovista vezetője 6 évvel ezelőtt cipész volt. Jelentősen megváltozott a vállalat képe az el­múlt hét év alatt. Ma már a termelésünknek ha­tározottan gyáripari jellege van, ha nem is olyan »értékben, mint szeretnénk. A korszerűsítést to­vább kell fejlesztenünk. Fejlesztjük is. A gyár a dolgozóké Ha elmondhatjuk azt, hogy megváltozott a vál­lalat képe, még inkább elmondhatjuk ezt az em­berekről, akik megváltoztatták. Mert közben ők maguk is megváltoztak. A termelőerők fejlődése gyorsabb, a termelési viszonyok fejlődésénél. A legjobb szakmunkásokból üzemvezetők, műveze­tők lettek, felkerültek a műszaki irodákba is és a termelés irányitóivá váltak. A gyengébb szak­munkások, politikai és szakmai tudásuk gyarapí­tásával ma a termelőmunka élén haladnak, közü­lük kerülnek ki a munka hősei, akik mindennapi szorgalmas munkájukkal biztosítják a vállalat­nak a népgazdasággal szemben való kötelezettsé­geinek a teljesítését. Olyan emberek, mint Kö- rözsi Károly ifjúmunkás, aki hónapok óta állan­dóan 200 százalék felett egyenletesen teljesiti a normáját és havi keresete állandóan 2,000 Ft felett van. Pedig még csak 19 éves. A gyár a dolgozóké és foglalkoznak is vele. Termelési értekezleteken beszélik meg, mit ho­gyan csináljanak jobban. Megbírálják a vezető­ség munkáját, javaslatokat tesznek termelési kérdések megoldására. Elmondják panaszaikat, sérelmeiket is. Foglalkoznak a munkaverseny kérdésével is. Nem is keveset. A munkaverseny nálunk Magyarországon és minden szocializmust építő országban a terme­lés mindent megmozgató lendítő kereke. Nagy fejlődésen ment keresztül és ma már nincs olyan üzem, szövetkezet, értékesítési vállalat, ahol nem a legalaposabban foglalkoznának a szocialista dolgozók munkaversenyével. Törvényerejű ren­deletekkel szabályozzák a verseny feltételeit, biz­tosítják a dolgozók jogát, hogy tudásukhoz, szak- képzettségükhöz képest foglalhassák el helyüket a szocializmus legjobb, legkiválóbb építői között. Először sztahanovista címet, majd oklevelet kap­nak. Hat hónapi jó munkateljesítmény után a “szakma kiváló dolgozója” tizenkét hónap után az oklevél és az éremhez félhavi fizetésüknek megfelelő pénzjutalmat is kapnak. Egy-egy üzem­nél általában a dolgozók 60—70 százaléka van versenyben, de vannak üzemek, ahol a versenyzők száma ennél is magasabb. A legjobb dolgozók kü­lön pénzjutalomban részesülnek, a külön e célra létrehozott igazgatói alapból. Sokan kapnak in­gyenes beutalást a szakszervezetek által fenn­tartott üdülők valamelyikébe, a F>alaton mellé vagy a hegyekbe, gyógyüdülőkbe, jó munkájuk jutalmául. Á versenyben elért eredményeket versenybi­zottságok értékelik. Az előbb említett termelési értekezleten a versenybizottság értékelésével a dolgozók nem voltak megelégedve. Ezt meg .is mondták. — Nem helyes, hogy Csupor munkástársat, kit most hetedszer (hét hónapig megszakítás nélkül) tüntettünk volna ki a sztahanovista címmel ki­hagyták, mert a kétszeri késése, vonatkésés mi­att történt. — És az értekezlet megszavazta Csu­pornak hetedszer is a sztahanovista címet. Ugyan ez történt még három másik dolgozó esetében is. Sokat tanultunk, sokat fejlődtünk 1948 óta. Akkor még a munkanélküliséggel is meg kellett birkózni. 1949 második felében már jelentkezett a munkáshiány, ami 1953 közepéig még fokozó­dott. Jelenleg is rendszerint a tervezett alatt áll a létszámunk. Kultúráiét a gyárban Az elmúlt hét esztendő alatt alaposan meg­nőttek az igényeink nemcsak gazdasági, hanem szociális, kulturális, sport szempontjából is. 1949-ben az üzem kapacitása nem volt kihasz­nálva. Télen a rosszul fűtött üzemrészekben leir- hatatlanul rongyos munkaruhákban és lyukas Amerikából hazavándorolt magyarok üdvözlik lapunk olvasótáborát Március Idusának keltezése alatt a következő üdvözlet érkezett lapunkhoz a haladószellemü amerikai magyarok körében hosszú időn át mun­kásmozgalmi tevékenységet kifejtő- s a felszaba­dulás után hazavándorolt munkástársaktól: Szeretettel üdvözöljük a lapot és annak egész olvasótáborát mi, az Egyesült Államokban élt régi ismerősök. Kívánjuk, hogy kisérje sok si­ker a béke nagy ügyéért folytatott munkáju­kat! Szántó János. s. k. Tomanicka Kálmán, s. k. Tomanicka Kálmánná, s. k. Gárdos Emil, s. k. Abelovszky József, s. k. Striker György, s. k. Gyetvai János, s. k. Péter József, s. k. Grace Gárdos, s. k. Striker Borka, s. k. Bukrics Antal, s. k. Az üdvözlettel együtt a fentiek közül többen érdekes beszámolókat is küldtek otthoni életük­ről. Terjedelmük miatt ezeket az Írásokat nem közölhetjük egyszerre, hanem sorozatosan, he- tenkint egyet-egyet. A mai számunkban Bukrics Antal érdekes be­számolóját közöljük. April 7, 1955 Irta: Bukrics Antal bakancsokban dideregtek dolgozói:, k a kályhák’ mellett. Ma a vállalat által adott kék és barna munkaruhában feszitenek. Hideg időre pedig ott van a “fufajka” (Vattázott, vastag, meleg kabát és nadrág). A kinti munkát végzők bakancsot, csizmát is kapnak aszerint, hogy melyik részükre a megfelelőbb. A kályhák megszaporodtak és jobban vannak fűtve. Nem egészen úgy, mint mondjuk a Rockefeller Center, de azért megfe­lelően. Ha pedig az utcán találkozom egyik-másik dol­gozóval, úgy ki vannak öltözve, hogy alig isme­rem meg őket. Vállalatunknál a reálbérek az el­múlt évben 21 százalékkal nőttek. Ebből már jut ruhára is. Minden üzemben úgynevezett közönségszerve­ző működik. Eleinte az volt a hivatása, hogy a jegyek előre való eladásával biztosítsa a vállalat részéről a mozi, színház és egyéb előadások láto­gatottságát. Ma az a hivatása, hogy “kivereked­jen” a vállalat dolgozói részére néhány jegyet egy-egy előadásra, hogy mi is eljuthassunk néha az Operába, színházba, moziba. Vállalatunknak kultúrterme, könyvtára van. 1949-ben építettük társadalmi munkával. Könyv­tárunk sem volt, ma az is van. Amikor a. könyv­táros megkapja az uj könyveket, már körüláll- ják, mindenki elsőnek akar hozzájutni az uj köny­vekhez. Sportvonalon is nagy a fejlődés. Van futball­csapatunk, asztali tennisz, röplabda és sakk-csa­patunk. Ezek mind nagyon népszerűek. Mi “öre­gebbek” különösen a sakkot kultiváljuk. (Ha el­gondolom, hogy Cleveland Easten nem is olyan régen én voltam a Red Star legfiatalabb játéko­sa.) Nagy problémát okozott a vállalatnál az emlékezetes angol-magyar válogatott labdarugó mérkőzés. Nagyon kevés jegyet kapott a válla­lat. Mit csináljunk? Kisorsoltuk a jegyeket. így sem volt megelégedve senki, (kivéve a szerencsés nyerteseket), de legalább szemrehányás sem ér­hetett senkit. 1954 negyedik negyedében vállalatunk elnyerte az “élüzem” címet. Sok nehézséget, hibát kellett leküzdenünk, amig elértünk idáig, de végül is si­került. Ebben az évben januárban és februárban az iparágunkban második helyen végeztünk. Az élüzem feltételeket mind túlteljesítettük. Min­den reményünk megvan arra, hogy ismét elnyer­jük az élüzem címet. Ez most különösen nagyje­lentőségű, mert most készülünk hazánk felszaba­dulásának 10. évfordulójára. Nem lehet szebb megemlékezés a tiz évvel ezelőtti időkről, a szov­jet csapatok győzelméről, a magyar munkások hősies helytállásáról, mint az, hogy vállalatunk elnyeri azt a címet, amit a termelésben az élen­járók, a legjobbak kaphatnak és nem tehetünk nagyobb hitet a béke fenntartása mellett, ami a sok millió amerikai dolgozó számára csak olyan fontos, mint a -világ bármely részén élő népek számára, mint azt, hogy a béke frontját a leg- jobbakkal vállvetve védjük. ★ Úgy kezdtem, hogy “Hét év Magyarországon”. Amit eddig leírtam semmiképpen sem fejezi ki azt a harcot, küzdelmet, önfeláldozást, amit a magyar dolgozó nép az elmúlt hét esztendőben végzett sorsa megjavításáért, hazája felemelésé­ért, a béke megvédéséért. De hát nem is felada­tom mindezt leírni. Hét éve már, hogy eljöttem az Egyesült Államokból és azóta egy sort sem írtam az amerikai magyar munkások lapjába. Ezt akartam most kipótolni. Most és ismételten a jövőben is. Remélem szívesen fogadják az ol­vasók. Magamról még annyit, hogy az elmúlt hét év alatt megnősültem és Jutka leányom már elmúlt öt esztendős. Eddig végzett munkám elismerésé­ül a könnyűipari miniszter a “Könnyűipar Ki­váló Dolgozója” kitüntetésben részesített. Ame­rikai barátaim, akikkel hosszú időn keresztül dolgoztunk együtt, nagyon hiányzanak és remé­lem, hogy én is hiányzóm egy kicsit nekik. Fred Ellis üdvözlete Legforróbb üdvözletem a magyar népnek nem­zeti függetlenség 10-ik évfordulóján. Gratulá­lok nagyszerű teujesitményükhöz a békés fejlő­dés tiz esztendeje alatt. A világbékét csak a békeszerető -népek- egyesí­tett erőfeszítése fogja biztosítani. Fred Ellis

Next

/
Thumbnails
Contents