Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-03-31 / 13. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ March 31, 1955 22 MIÉRT VAN SZÜKSÉG A GARANTÁLT ÉVI BÉRRE? Üldözik az üldözöttek védelmezőit Ahelyett, hogy a közönség jótékonyságának bűnös kijátszói ellen forditanák figyelmüket a hatóságok, merő politikai meggondolásból olyan kiváló és feddhetetlen szervezetekre vetik magukat, mint a Civil Rights Congress, vagy a bevándoroltak országos védelmi szervezete. A politikai üldözésnek, a politikai meghurcolásnak, az igazság és méltányosság visszataszitó elferditésének kirívó esetei ezek s a történelem számon fogja tartani. A bevándoroltak védelmi szervezete ( Comit- tee for Protection of Foreign Born) jelenleg 60 amerikai polgárt lát el védelemmel, akik ellen folyik az eljárás, hogy megfosszák őket állampolgárságuktól, és 340 embert védelmez a deportálás ellen. Ezek mind csaknem kiyétel nélkül politikai esetek, de ezeken kívül több mint ezer nem-politikai eset is folyamatban van a szervezet üzemében. A szervezet 22 éves múltjában az esetek túlnyomó része nem-politikai volt; olyan emberekről volt szó, akik állampolgárok akartak lenni s akiknek szükségük volt segítségre és tanácsra, hogy családjaikat kihozassák USA-ba vagy elintézzék nyilvántartásukat a Walter-McCarran- törvény értelmében, Évente 18,000 emberen segítettek A bevándoroltak védelmi szervezetét 1933-ban alapították s attól az időtől kezdve 500,000 dollárt gyűjtöttek. 1952-ig a bizottság évente 18,000 ember ügyes-bajos dolgát látta el. Évente, mondjuk nyomatékkal. Nemcsak azok magasztalták munkájáért, akiken segített, hanem közösségi vezetők, elsősorban maga az amerikai kormány. A Walter-McCarran-törvény életbeléptetése óta eltorlódott a bevándoroltak védelmi szervezetének munkája. Ma már nem olyan könnyű segíteni az embereknek abban, hogy állampolgársághoz jussanak, mert ha egy kérvényező csak annyit mond a bevándorlási hivatalban, hogy a bevándoroltakat védő szervezet segítette a kérvény kiállításában, ez már elégséges “ok” arra, hogy kérvényét eiutasitsák. A szervezetnek most az az uj munkája, hogy önmagát védelmezze. Két éve már, hogy a felforgató tevékenységeket ellenőrző hivatal listájára tette a szervezetet, bár kihallgatások eddigelé még nem voltak. A Foreign Born védelmi szervezetének házbért kell fizetnie a 26. utcai szerény irodahelyiségeiért. Nyomtatványok ezreit kell készítenie és postára adnia, konferenciákat kell rendeznie, a védelemre perköltségei vannak, költségei vannak a deportáltak védelmében, költségei vannak az önmaga védelmére folyó bírósági eljárásban, fizetnie kel] minimális bérekkel állandó alkalmazottait, akiknek száma a legszükségesebbre szorítkozik. Ezek mind kimutatható számok, adatok, ezek áz elmúlt évek alatt felemésztették azokat az öszeggeket, amelyeket segítségére felajánlottak az emberek. De évente 18,000 emberen segített ez a kitűnő szervezet — és a hatóságok nem restelik, hogy belekössenek, meghurcolják s megfosszák attól a minimális pénzforrástól is, amely szükséges, hogy áldásos munkáját és feladatát elvégezze. Nem és nem. Az amerikai nép nem fog megijedni s nem fogja cserbenhagyni ezt a szervezetet, amely egyike a védtelen emberek, a kisemberek legáldottabb védelmező szervezeteinek. Roosevelt elnök 1940-ben azt irta a bevándoroltak védelmi szervezetének: “Minden amerikai sikert kíván működéséhez. .. Legyünk résen mindig, nehogy a vallási és faji türelmetlenség fölülkerekedjen.” Rev. Charles A. Hill üdvözli a magyar népet Rev. Hill, a kiváló detroit liberális lelkész a következő nyilatkozatot küldte lapunkhoz: Uraim! A felszabadulás tizedik évfordulóján üdvözlöm a magyar népet. Bárhol éljenek is az emberek, vágyuk a szabadság, és mindaddig nem lesz béke, amig az összes népek meg nem szabadulnak a kizsákmányolástól s amíg embertelenül bánnak velük fajuk, színük, meggyőződésük vagy nemzetiségük miatt. Legyenek dicsőségesek az elkövetkező évek s azok dobogtassák az emberek szivét nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon is. Rév. Charles A. Hill,, s. k. Az autóvállalatok a szakszervezettel való, a biztosított évi bérrel kapcsolatos tárgyalásokra két módon készültek fel: először is sippal-dobbal, nagyharanggal világgá ordították, hogy nem adják meg a garantált évi bérre vonatkozó követelést; másodszor pedig úgy, hogy az autógyártást fantasztikus méretekben felgyorsították addig a pontig, ahol a termelés már szinte szétrobban, nyilván azért, hogy ha szakításra kerül a dolog, a raktárak tele legyenek készáruval. Hogy fogalmat alkothassunk magunknak, micsoda eszeveszett tempóban folyik a termelés, itt egy adat: március 5-ig az autóipar ebben az évben közel másfélmillió uj kocsit gyártott, ez pedig 48 SZÁZALÉKKAL MAGASABB, MINT VOLT A TERMELÉSI CSÚCSTELJESÍTMÉNY 1954 MEGFELELŐ IDŐSZAKÁBAN. Megbízható'becslések szerint junius vége felé talán már négymillió uj kocsi gördült le a futószalagokról. No de mi következik azután? Elképzelhetetlen, hogy a termelés ugyanilyen tempóban folyjon továbbra is. Az autóiparban senki sem hiszi, hogy az autóipar idén nyolcmillió kocsit tud gyártani ÉS ELADNI. A legnagyobb optimizmussal tett becslés az eladások maximumát 6 millióra teszi, de semmiképpen sem többre. Egyszerű számtan tehát kijelenteni, hogy az- év második felében nemigen gyárthatnak 2 milliónál több uj autót. Ez pedig annyit jelent, hogy miután az autómunkások és a futószalagok őrü- letes tempóban dolgoztak hat hónapig, a továbbiakban csak lassulás jöhet. Ez meg annyit jelent, hogy munkásokat fognak elbocsátani, egyeseket hosszabb, másokat rövidebb időre, vagyis a munkásoknak, miután addig használták őket, amig az autógyáraknak kellett, azt mondják: most pedig menjetek és kérjetek munkanélküli segélyt, aztán majd ha elkezdjük az 1956-os mo- denex gyártását, majd újra beszélünk egymással. A sztrájk lehetősége ott függ jun. elseje körül Tiz évvel ezelőtt, amikor még javában folyt a véres háború a japánok ellen, ki hitte volna — civil vagy katona —, hogy tiz év múlva a japán miniszterelnök ki fogja jelenteni, hogy a wall- streeti nyomásra sem hajlandó fokozni a katonai költségeket? Hatoyama miniszterelnök mentege- tődzve hivatkozott az amerikai sajtó képviselői előtt arra, hogy a japán nép ellenséges érzülettel viseltetik a háborúval szemben s többek között ilyesmiket mondott: “Figyelembe kell vennünk a lélektani, valamint a gazdasági oldalát is a kérdésnek. A japán nép borzad a háborútól. Az undornak ez érzése miatt előbb át kell nevelnünk a népet, hogy a fegyverkezést előmozdíthassuk.” Ezt a mondást azért kell megőrizni a történelem számára, mert ugyanez a Hatoyama, akit annak idején háborusbünösnek bélyegeztek, men- tegetődzik most, nehogy “békebünösnek” bélyegezzék a háborús uszítok. íme, a távolkeleti események kiemelkedő mozzanata az, hogy Japán — legalább is egyelőre — nem szándékozik lecsatlakozni a 'Wall Street áldásával szervezkedő keresztesháboruhoz a népi Kina és a Szovjetunió ellen. A múlt hét végén nagy kereskedelmi küldöttség érkezett Japánba Kínából, miközben New Yorkban folynak a tárgyalások a Szovjetunió és Japán közt, hogy a két ország között papiron még mindig fennálló hadiállapotot megszüntessék és kössenek béke- szerződést. A japán nép hangulatát könnyű megérteni, hiszen hasonlít a németekéhez, akik ellene vannak az újrafegyverkezésnek, nehogy a végén egy atomháborúban kelljen elpusztulniuk. Hatoyama, bár konzervatív politikus, azért lett miniszterelnök röviddel a legutóbbi japán választások előtt, mert megígérte, hogy tárgyalásokat fog kezdeményezni a Szovjetunióval és Kínával. ígéretét meg is tartotta és megverte az addig uralmon lévő liberális pártot, amelynek egész pártprogramja John Foster Dulles támogatására szorítkozott. Zárójelben megjegyezhetjük, hogy a baloldali szocialisták, akik a szélsőbaloldallal való egységfront hívei, arattak a választásokon a legnagyobb győzelmet. A State Department most azon erőlködik, hogy Hatoyamát a választási ígéretének sutbadobására a General Motors és a Ford Motors felett. Walter P. Reuther és a United Auto Workers már külön jegyzékben bejelentették, Iiogy olyan munkaszerződést akarnak kötni, amelyben bennefog- laltatik a garantált évi bér is és vagy az egyik, vagy a másik nagyvállalat ellen megindulhat a sztrájk annak bizonyítására, hogy a szakszervezet nem veszi tréfára a dolgot. Az a gyorsított menetsebességgel folyó termelés, amely a jelen pillanatot jellemzi, klasszikus igazolása annak, hogy igenis szükség van olyan programra, amely a nagyvállalatokat társadalmi felelősségeik vállalalására kényszeríti. Ha a Fordnak és a General Motorsnak olyan munkaszerződéseik volnának, amelyek fizetésre kényszerítik őket, ha munkásokat elbocsátanak, akkor alapos pénzügyi meggondolás folytán állandósítanák a munkások alkalmazását. Nem hajszolnák bele oly meggondatlanul a munkásokat és a gépeket a termelésbe egy félévig és nem bocsátanák el a munkások ezreit oly könyörtelenül az év második felében. A nagyvállalatok előzetes reklámpropagandája azt harsogja, hogy “a szakszervezet ki akarja sajátítani a maga'számára a gyárvezetőség előjogait”, hogy a szakszervezet azzal áll elő, hogy “ugyanannyit fizessenek a nem dolgozásért, mint amennyit fizetnek a dolgozásért”. Mind a két érv megtévesztő. A termelési menetrendek, amelyek a munkások igen nagy részét érintik és kihatnak az acél- és alkatrésztermelésnek az autógyártással kapcsolatos ágazataira, igenis jogosan érdeklik a munkásokat képviselő szakszervezetet. A szakszervezet nem azt akarja, hogy tagjait azért fizessék, amiért nem dolgoznak. Azt akarja, hogy a vállalatok állandóan foglalkoztassák őket. “ÉVI MUNKÁT”, nem pedig évi bért akar a szakszervezet alapjában véve, s éppenséggel az autóipar magaviseleté és ügyvezetése mutatja, mennyire szükségük van a munkásoknak védelemre. bírja. Ez magyarázza Hatoyama naponkénti bűvészmutatványait: miközben USA-t magasztalja, azt is hangoztatja, hogy jóba akar lenni a Szovjetunióval és Kínával. A “lélektani” tényező tetejében, amint Hatoyama kifejezte magát, ott van a “gazdasági” is. Japánnak ki kell fejlesztenie kereskedelmi kapcsolatait, ha nem akar elpusztulni. Iparvállalatai nem dolgozhatnak importált nyersanyagok nélkül és biztosított külső piacok nélkül, ahova exportálhatja gyártmányait. Kina és a szovjet Japán legközelebbi szomszédjai s ezekkel jó viszonyban lenni — életérdek ránézve. Ha pedig arra kényszerítjük Japánt, hogy szakítson szomszédaival, akkor az amerikai piacon kell fellépnie mint még erősebb versenytárs. Országunk irányitói tehát ezzel a Japánra gyakorolt nyomással tulajdon érdekeink ellen cselekszenek, üzleti érdekeink ugyan eddigelé még nem érezték' meg ezt, de érdekük az, hogy h Távol-Keleten jószomszédi viszonyok uralkodjanak a nagy szomszédok között. Érdekünk továbbá még az is, hogy bejussunk a hatalmas szovjet és kínai piacokra. Minél inkább múlik az idő, annál világosabbá válik ez a szükségszerűség. John Howard Lawson üdvözli Magyarországot Mr. Lawson, a kiváló amerikai iró a következő üzenetet küldi szülőhazánk népéhez: Legforróbb üdvözleteimet küldöm az önök lapjának s azon keresztül üdvözlöm Magyarország népét, amelynek demokratikus s kulturális eredményei az elmúlt évtized folyamán a békés haladás példáját állították fel a világ összes népei számára. Egyre több amerikai kezdi megérteni, hogy az eszményeket, amelyekre nemzetünket alapították: “az élet, a szabadság és a boldogság keresése”, eszményeit, Magyarország népe és sok más ország ma már gyönyörűen megvalósítja. Az országaink és a világ összes népei közötti barátság és megértés az az egyetlen szilárd bázis, amelyen a tartós béke és az emberek korlátlan képességeinek kibontakozása létrejöhet. John Howard Lawson, s. k. Háborusbünosökböl - “béksbürtös?”
