Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1955-03-24 / 12. szám

March 24, 1955 AMERIKAI MAGYAR SZŐ 9 Bármi rejtett indok húzódik is meg a demo­krata párt 20 dolláros adócsökkentési javaslata mögött, egy dolog nyilvánvalóvá lett az amerikai nép előtt. Lehet, hogy a demokraták 20 dollár­ral gondolták lekenyerezni a szavazókat a jövő­évi választásokra s az olcsó trükk miatt dühbe­gurult republikánusok ezért ellenefordultak. Le­het, hogy a demokraták tudták, hogy ilyen ja­vaslatot a republikánusok semmiképpen sem fo­gadhatnak el s csak politikai játékból, bosszan­tásból és kellemetlenkedésből dobták be a viták viharaiba anélkül, hogy a legkisebb gondjuk is lett volna a dolgozó, a kisjövedelmű nép terhein enyhiteni. Főcél a republikánusok minél na- gyobbméretü lejátszása és nevetségessé tétele volt. Lehet, hogy más indok is lappangott mö­götte. Az, ami nyilvánvalóvá lett az amerikai nép előtt az, hogy “a nép által a népért választott népkormánynak” esze ágában sincs a nép ter­hein könnyíteni, mert ha már eszközöl is enyhí­téseket, azt a dúsgazdagok terheinek további enyhítésére tartogatja. 20 dolláros adókönnyítés — még ha megsza­vazták volna is a kisemberek javára — arcpiritó móka. Havonta az 1 dollár és 66 cent. Ha 10 dollárban egyeztek volna ki, az havonta 83 centet tett volna ki. Ezekkel a fillérekkel egyáltalán semmi könnyítést nem adtak volna. Még a kol­dusoknak is több centet dobál oda a nép s ha ne­ki dobálnak oda ennyit sippal-dobbal, ettől csak mélyen elpirulhat, emberi méltóságának ilyen súlyos megsértése miatt. Micsoda hitvány komé­dia ! Némi jelentősége csakugyan csak akkor van, ha politikai szempontból nézzük, ha úgy értelmez­AZ ADÓPÖCKÖLÉS zük, hogy ha morzsányi méretekben is, de végre valahára valamit a nép javára is próbálnak cse­lekedni. Arcpiritó azonban még az is, hogy a re­publikánusok még ennyit sem kegyeskedtek megadni és Eisenhower, aki az ötlet első elhang­zása óta komor haraggal ellenezte, már a kezdet kezdetén tudomására juttatta, hogy ha a kong­resszus bele is menne, azt ő alaposan meg fogja vétózni. íme, a népnek szánt fillérek körül micso­da bősz düh tombolt heteken át s tombol még most is. A szenátus a javaslatot visszapöckölte, miután a képviselőház odapöckölte neki. 45 republikánus 6 dixiekratával összefogva pöckölte vissza: a nép számára egy centet sem! Most a képviselőház újra meg fogja rágni, aztán ismét továbbpöcköli. Egyeztetni kell a képviselőházi és a szenátusi ja­vaslatot, amely voltaképpen 50:44 szavazatarány­ban győzött csak s ez a számkülönbözet meggon- dolásraméltó. Aztán majd odapöckölik az elnök­höz s majd az elnök végleg elpöcköli. Még ha a nép számára való alamizsna volna is, jól megköp- dösik, mielőtt odahajitják vagy elhajítják. Ben­ne van a nép iránt érzett nagy tiszteletérzésük, miközben egymást lehurrogták, leteremtettézték, “kiegyensúlyozott költségvetésről” vagy “felelőt­len politiká”-ról fecsegtek szólamokat. Ugyan­ezek a republikánusok szemrebbenés nélkül (leg­feljebb laposakat hunyorítva) törölték el 1953- ban a dúsgazdagok haszontöbbleti adóját s jut­tattak eképpen dollárbilliókat a nagyvállalatok­nak: a General Motors például ez adóelengedés folytán a következő évben 35 százalékkal több profitot jelenthetett, noha eladása 2 százalékkal esett! Ugyanez a társaság szórta tele nemzeti aján dákokkal 1950-ben a nagyvállalatokat: törvénye­sítettek egy értéktelenedési ’ záradékot, ami 19 és félbillió dollárral teszi szegényebbé a kincstárt 18 év alatt. Törvényesítették az osztalékok adó- kedvezményeit, ami már ebben az évben 362 millió dollárjába kerül a kincstárnak és fog ke­rülni ezután is beláthatatlan ideig! Ebben a táv­latban még undorítóbb az a hercehurca, zenebo­na, ami a szegénysorsu adófizetők centjei körül háborog. A nagy milliók és billiók pedig az utolsó centig bankárok, vállalati elnökök és osztalék nyisszantok zsebeibe vándorol. Súlyos, tragikus oldala a kérdésnek, hogy ed­dig a szervezett munkásság nagyon is könnyedén vette. Az a tény, hogy a szenátusi szavazatkü- löngség mindössze hat volt, azt mutatja, hogy más lett volna az eredmény, ha a szervezett mun­kásság vezérei egy kicsit több erőfeszítést fejtet­tek volna ki. Ha már a dixiekrata szenátorokat nem is lehetett volna befolyásolni de hatni lehe­tett volna legalább négy északi republikánus sze­nátororra, köztük íves szenátorra. Hogy hogyan? A napokban az épitömunkások AFL szakszerve­zetének 1,400 képviselője ment fel Washington­ba, hogy kijárjon a kongresszus tagjainál az 1.25 centes minimális órabér érdekében. Ilyesmit kel­lett volna a nagy szakszervezeti szövetségesek­nek is tenniük. Nos, még mindig nem késtek el, az üg3r még mindig nincs eldöntve véglegesen! Készen álinak a “megtorlásra” WASHINGTON. — A US hadvezetőség szigorú paran­csot adott ki arra az esetre, ha ellenség támadná meg az országot. Az erre vonatkozó tervek hir szerint teljes apró­lékossággal vannak kidolgoz­va. A parancsot azért adták ki, hogy abban az esetben, ha az elnök olyan helyzetbe ke­rülne, hogy nem tud intéz­kedni, vagy egy hirtelen tá­madás következtében elszige­telődne, a “megtorlást’ végre tudják hajtani nélküle is, te­kintve, hogy az atomenergiá­ról szóló törvény egyik sza­kasza szerint csak az elnök rendelheti el az atomfegyve­rek használatát. A jelzett szükséghelyzetben tehát a döntő intézkedés-a hadvezető­ség hatáskörébe kerül. Kik, hogyan, mikor, miképen in­tézkedhetnek, azt titokban tartják. Első cél volna “meg­torlás” esetén a légibázisok elpusztítása, ahonnan ellen­séges bombázók elindulhat­nak. Másodsorban a szovjet hadigépezet támogató ipari központok elpusztítására ke­rülne a -sor. És, politikai vagy lélektani célból, a lis­tán a szovjet városok feljebb kerülnének a célpontokat tar­talmazó listán. H. Hooverék mindent vissza akarnak csinálni Megy a gólya, megy a gólya Kanizsába Másodszor születtek hár­masikrek a nagykanizsai kór­házban három hónap lefor­gása alatt. Kumer Jánosné nagykanizsai o 1 a jbányász felesége és a három újszü­lött — két kislány és egy fiúgyermek — egészsége­sek. Az ikrek szülési súlya átlag 2100 gramm volt. Mind­három újszülöttet az édes­anyja táplálja. WASHINGTON. — A Hoo- j ver-bizottság azal az ajánlat­tal fordult a kormányhoz, hogy a szövetségi kormány kölcsönöket nyújtó összes hi­vatalait radikálisan kurtít­sák meg és helyette enged­jék át az egész üzletet ma­gánérdekeltségeknek. Ez azt jelenti, hogy mindazt az in­tézményt és intézkedést, me­lyet azóta foganatosítottak a kormányok, amióta Hoover és Wall Street tönkretette az országot és amelyet éppen azért voltak kénytelenek lé­tesíteni, hogy a Hoover által okozott károkat helyrehozzák, számolják fel és állítsák visz- sza azt a helyzetet, amely­ben az ország volt Hoover tá­vozásakor. Ami biztosítást az országpusztitás ellen adtak a farmereknek, üzletemberek­nek, kollégiumoknak, veterá­noknak, házépítőknek s álta­lában a nagyközöpségnek, szüntessék be s tömjenek mindent a hooveri érdekcso­portoknak. Csak olyasmit hagyjanak meg, bízzanak a kormányra, amiket ezek a magáncsoportok nem tudnak és nem óhajtanak vállalni. Ilyen emberek látják el Eisenhowért taná csókkal, ilyen alakok sündörgöznek körülötte. Ez a jelentés im­már a negyedik abból a húsz­ból, amelyet a Hoover-bizott- ság készít a kongreszus szá­mára. A bizottság pontos ne­ve: “A kormány végrehajtó ágazatának megszervezésére alakított (Hoover) bizott­ság.” Eddigelé magában a bi­zottságban a legnagyobb né- zeteltéreseket hozták létre s tizenkét tagja közül is öten különvéleményt jelentettek be. Az említet kölcsönügylete­ket 1954 junius 30 ig 104 kor­mányügynökség végezte s az Összeg, amely a kezükön meg­fordult, 244 billió dollár, körül mozgott. Hooverék azzal igye­keznek lekenyerezni a véle­ményeket, hogy tervezetük megvalósítása évi 200 millió költség megtakarítását ered­ményezné, nyilván arra szá­mítva, hog.y a közvélemény fokozott nyugtalansággal fi­gyeli a kormány csillagászati számokkal vetekedő öszegei- nek dobálodzását. Kávé gazdaságtan WASHINGTON. — Szená­tor Hubert Humphrey (D. Minn), figyelmezteti az ame­rikai népet, hogy őt ne té­vesszék össze George M. Humphrey pénzügyminiszter­rel, mert a kettőjük közgaz­dasági nézete igen különbö­zik. Pénzügyminiszter Humph­rey, — mondja a szenátor, — csak az üzletemberek adóját akarja csökkenteni, mert azt tartja, hogy az lefelé is hat, vagyis haszna lesz belőle a népnek is. Úgy véli, hgoy az úgy dolgozik, mint az kávé­főző, amelyben csak forró vízzel öntil le a kávét és az lecsorog (trickle down) az alsó edénybe. Ezzel szemben Humphrey a szegénvek adóját akarja csökent.eni, amivel azok vá­sárló képessége emelkedik, tehát a felül eső üzletvilág is nyer vele. Ez úgy dolgozik, mint az á kávéfőző, amelyben a forralt viz alulról hatol fel a kávéhoz. Azért a szériától- azt köve­teli, hogy megkülönböztetés gyanánt a pénzügyminisztert “Tricle- Down Humbert”, őt pedig Percolate-Up Humph­rey’ nevén említsék. “Afombetörők” a Ohatillon-erődben Párizsból jelentik: “Atom- betörők’ bandája hatolt be hétfőn délbe a Párizs közelé­ben levő Chatillon- erődbe, ahol az annak idején Joliot- Curie létesítette atommáglya működik. A betörök fényes nappal ki­bontották az erőd falát, beha­toltak abba a helyiségbe, amelyben az atommáglya van,, és ellopták az atommág­lya előtt levő 208 ólomtéglát. Az ólomtéglákat, amelyeknek súlya együttvéve körülbelül egy tonna, a falon dobálták ki társaiknak s gépkocsin szállították el. Az “atombetörés” hire nagy riadalmat keltett, mert az ellopot ólomtéglák radio­aktívak és kisugárzásuk nagy szerencsétlenséget okozhat. 634 CSALÁD lépett be 890 taggal 1955. január 1. óta a Szabó }cs-Szat- már megyei termelőszövetke­zetekbe. lólyák a hófödte JjlJ fészken — Magyarországi riport. — A januári szokatlanul eny­he időjárás hazacsalta a cső- konyavisontai gépállomás ud­varán fészkelő gólyapár egyik tagját. Február közepén meg- I érkezett a másik gólya is. A két madár nyomban ottho­nosan érezte magát, felkereste táplálékért a közeli tavakat, ; rendbehozta fészkét. A na- ! pókban megindult havazás azonban figyelmeztette őket, hogy még itt a tél. A gólyák azóta dideregve gubbaszta­nak a hófödte fészken, s a gépállomás dolgozói látják el őket táplálékkal. A kaposvári Rippl-Rónai Muzeum madár­tani csoportja elhatározta, hogy a megfagyás veszélyé­nek kitett madarakat meg­fogják és a tavasz beálltáig gondozzák. ! -__________________ Sztrájk az allenporti acélgyárakban ' A United Steel Workers 3,500 tagja hivatalos engedély nél­kül sztrájkba lépett a Pitts­burgh Steel Co. Allenport, Pa.-i gyáraiban ahol meállt a munka. Küldjön vámmentes 1KKA~ csomagokat az óhazábal — KÉRJE UJ ÁRJEGYZÉKÜNKET! — jj Élelmiszerek, ruhaneműk, cipők, biciklik, nylon harisnyák, ■ stb. az “IKKA” budapesti raktárából s JOSEPH BROWNFIELD | a legpontosabb és legbiztosabb kiszállítást garantáljuk ** 62 William Street, New York 5. N. Y. * Telefon: WH 4-3355 * ZENEISKOLÁT építenek Kőszegen a Haza­fias Népfront kezdeményezé­sére. Az építkezés nagy ré­szét társadalmi munkában végzik. SUNNYSIDEON MAGYAR BORBÉLY S. CSÖMÖR és E. BARABÁS 4505 Queens Boulevard, Sunnyside, L. L, N. Y. . ; a 45—45. St. között; a Bliss állomásnál. — Hajvágás nők to ; férfiak számára. Jöjjön el egyszer és állandó vendégünk less

Next

/
Thumbnails
Contents