Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-03-10 / 10. szám
JA AMERIKAI MAGYAR SZÓ \ March 10, 1954 KORUNK — Bódog András rovata “Mi zörög öreganyád padlásán ?“ ’ Kedves Szerkesztőség! Nagyon jó gondolatnak tartom a “Visszaemlékezések rovatát” és szép sikere kell, hogy legyen. Tényleg az ifjúkor emlékei maradnak meg az emberben legfrissebben és méginkább igy van ez, ha a jelenkor unosuntalan 'visszaidézi őket emlékezetünkbe. Arra mifelénk az én gyermekkoromban, sokszor csoportosan játszottunk, e játékok talán vidékenkint más-más névvel, szöveggel és némi változtatással szerepeltek, de biztos vagyok abban, hogy az olvasók egytől egyig megismerik őket, mert ha jól megfigyeljük — láthatjuk ezeket a játékokat napról napra a világban, csakhogy sokkal kevésbé ártatlan-formában. Ott volt például a Danizás, a Kis Dani és a Nagy Dani. Ezt két vagy több fiú játszotta egy zsebkéssel, hogy azt úgy kellett a kézből kidobni, hogy hegyével megálljon a földben. Egyik figura úgy ment, hogy a zsebkést a becsukott marokra kellett tenni anélkül, hogy fogta volna a gyerek, úgy dobta visszájáról — ez volt a “kés”. Vagy a bicskát a jobbkéz két becsukott és két nyitott ujja közé tette és dobta visszájáról, ez volt a “Villa”. Azt a figurát, amikor a kést hegyénél fogva két ujj között először ingatta, aztán dobta, hogy a kés álljon hegyével a földben — úgy hívták, hogy “Lencse”. Ha két ujjról megpörgetve dobta le, ez volt a “Pöge”. És igy tovább. A játék lényege az volt, hogy a gyerek sorba az egyre nehezebb “Dani” figurákat addig csinálhatta, amíg az eldobott bicska nem esett lapjára, hanem élével megállt a földben. Amikor a bicska lapjára esett, a másik gyerek került sorra. Manapság ezt a Danizást az újságok és politikusok játsszák. Amikor például a keleti államokról van szó, csak akkor irhát vagy beszélhet ezekről, hogy ha úgy eitudja vetni a sulykot, hogy az ember esze tótágast megálljon tőle, mint a legjobb danizó bicskája megáll a hegyivel a földben. Ha ez nem sikerül, az illető szerencsétlen, abba kell, hogy hagyja mesterségét és kereshet, ha talál, más pályát magának. Minek is magyarázzam tovább — kiki találhat magának példát eleget. Avagy el lehet e felejteni a népszerű “Angyalördög” játékot? Két kislány összefogott karjaikra ülteti a gyerekeket egymásután. Mindegyiket lóbázzák előre-hátra és közben mindannyian éneklik: “Angyal vagy? ördög vagy-e? Nézz az égre, köpj a földre, tapsolj egyet, sírjál egyet... Mi zörög öreganyád padlásán ?” A lóbázott gyerek pedig az énekbeli utasításokat mindvégig kell, hogy csinálja nevetés nélkül és ezenfelül arra a kérdésre, hogy “mi zörög öreganyád padlásán”, valami okosat kell mondania, például, hogy “dió” vagy “mogyoró”. Ha ez a válasz is megfelelt, akkor a leányok kimondják rá a szentenciát: “Csupa, csupa ... csupa ... angyal.” De hogyha ló- bálás közben nem csinálta a gyerek pontosan, ahogy mondták neki, vagy elnevette magát, vagy nem adott okos választ arra a kérdésre, hogy: “Mi Zörög öreganyád padlásán?”, akkor a kéttagú lóbáló bizottság kimondta az ítéletet: “Csupa csupa, csupa,... csupa... ördög.” Kell-e mondanom, hogy kerekeszü felnőttek hol és mikor játszanak igy csakhogy egy nagyon gonosz formában. Akit a lóbázásra kiválasztanak, azt kirázzák egészségéből, megélhetéséből, állásából, aztán kérdezgetik: Angyal-e? ördög-e?, ösz- szevissza utasítják, hogy pontosan mit csináljon és aztán minél csúnyábbakat kell válaszolnia ar- r aa kérdésre, hogy “mi zörög öreganyád padlásán?” Ha mindezt kiállta és az égvilágon mindenkire, apjára, anyjára ráfogja, hogy az öreganya padlásán zörög, akkor csatlakozhat a hasonlatos angyalok seregéhez. Ellenkezőleg, ha a sok szemenszedett. képtelenséget nem követi, pláne ha még arra is volna kedve, hogy elmosolyogja magát és saját öreganyját padlásostul, mindenestül nem keveri bele csúfságokba, annak az egyénnek ördög a neve és a börtön poklában a helye. Egy másformáju játékban a gyerekek két csoportban egymással szemben felállanak, összefogják kezeiket, erős láncot alkotva. Az egyik csoport kántálja: “Izgoria, gizgoria, kit vártok?” A másik csoport válaszol: “Azt a hires Katit, vagy Lacit...” azaz a szemközti láncból egy gyereket megnevezneg. A megnevezett nagy erősen nekiszalad a láncnak, próbálja elszakítani. Ha sikerült neki, egy foglyot visz haza saját csoportjához, ha azonban nem tudta eltépni az összefogott gyermekkarok láncát, akkor maga marad ott fogolynak. Ne mondja senki, hogy ez nagyon szelidecske, kislányoknak való játék, mert nem az, amikor a :elnőtt gyerekek úgy játsszák, hogy telikiabálják az újságokban a világot: “Izgoria, gizgoria, sok számilliót költünk el szabotázsra, titkos aknamunkára és kémekre, akik napjában százával hatolnak át az országhatárokon és vasfüggönyön.” Amikor azonban odaát egyik-másik megakad, amint a soron keresztül próbál törni, és ott marad fogolynak, akkor világszerte kiabáljuk ki a nagy szörnyűséget: Nem járja, ártatlanokat fognak el, azok ártatlan utazók voltak, katonák, nem pedig kémek vagy terroristák. • Ki nem emlékeznék a “Komámasszony, hol az olló”-ra. Ebben mindegyik gyerek elfoglal egy fát és az, aki fa nélkül marad, kérdezi: “Komámasszony, hol az olló?” Erre elküldik a legmesszebb fánál lévő gyerekhez mondván, hogy annál az olló. Ezalatt pedig a gyerekek a háta mögött helyeket cserélnek, össze vissza, de ha az olló iránt érdeklődő .idejekorán észbekap, odafut és elkap egy üresen maradt fát, akkor helyben van és az lesz helyette a fogó, aki a nagy kavarodásban fa nélkül maradt, őneki kell kérdeznie a kérdezős- ködést az olló holléte felől. Mondjuk mint- az elmúlt nyáron Guatemala ment a UN-hez panaszra, hogy Nicaragua fegyveresen betört az országba. A dolog az amerikai államok szövetségéhez tartozik, menj oda, ott /an az olló — mondták neki. Guatemala odament. “Majd először megállapítjuk, hogy van-e egy Nicaragua nevű ország a világon”, mondták neki ott. “Addig csak szaladgálj. Aztán kiküldünk egy bizottságot, amely megszámolja, hogy hány ágyúval lőnek és sárgára vagy zöldre vannak-e festve a ledobott bombák és hogy kerekek-e avagy négyszögletüek. Gyere vissza egy félév múlva, akkor megmondjuk, addig is eredj az olló után a fenébe. Persze ezalatt Guatemala fáját elfoglalták hamarosan. Halogatják a H-bombázás titkait A kormányzat már kétszer is megtiltotta a szövetségi polgárvédelmi hivatalnak, hogy a hidrogénbomba okozta lecsapódások kolosszális méreteit a közönség tudomására hozza. Február 15-én kitudódott annyi, hogy az egy évvel ezelőtt lefolytatott hidrogénbombS-kisérle- tek egy 7,000 négyzetmérföldnyi területen okoztak pusztítást. Február 21-én jelentették, nogy kormányközegek a probléma további megvitatását újabb két héttel el kell, hogy halasszák. Tudományos szervezetek tagjai elégedetlenségüknek adtak kifejezést a nagyközönségnek nyújtott értesítések gyér volta miatt. Azt állítják, többet lehetne, sőt kellene közölni a Csendes-óceáni kísérletek eredményeiről, hogy a polgárvédelmi szervezet értelmes intézkedések megtervezéséről gondoskodhasson. Azóta, hogy Lewis L. Strauss, az atomenergiabizottság elnöke, fent jelzett nyilatkozatát megtette, azt remélték, hogy most már hamarosan közzéteszik a halálokozó rádióaktiv lecsapódásokról szóló részletes jelentést. A letiltásról szóló hir azonban erősen tartotta magát. A cél, azt hiszik, az, hogy időt adjanak, amig a kedélyek lecsillapodnak és hogy elejét vegyék, hogy hivatalos közegeknek, akik nem állnak közvetlen kapcsolatban az atomerő-bizottsággal, idő előtt “el ne járjon a szájuk.” Jól értesült tudósok politikai indokokat is láttak a kormányzat, magatartásában. Szerintük az atomvitát eltiltó szerv azon hatás miatt nyugtalankodik, amelyet az adatok nyilvánosságra hozatala gyakorolhat országunk szövetségeseire. Azt hiszik tovább, hogy más ok is fennforog a vita elhalasztásában mindaddig, amig ki nem dolgoznak a polgári lakosság védelmére szolgáló jobb ellenintézkedéseket. Még a polgárvédelmi szervezet megbízható tagjai közül is csak kevesen juthattak hozzá a hidrogénbomba okozta lecsapódásokról szóló júliusi De minden korok legnépszerűbb játéka a ío- íócska. Egy gyerek a fogó, a többi szalad és kiabál: “Fogó bácsi, fogjon meg, fogó bácsi, fogjon meg!” A fogó utánuk iramodik és akit megérint, az lesz az uj fogó. A fogócskát sokszor “Csür”-rel vagy “Ház”-zal játszották. Mifelénk :sürnek hívták, más-más vidékeken más volt a neve annak a menedékhely félének, ahova a megkergetett végső szükségben beszaladhatott és ott nem lehetett megfogni. A “csűr” vagy “ház” egy kő volt vagy egy fal, vagy elkerített hely, már ahogy a gyerekek a játék előtt ebben megállapodtak és ez bizony alaposan megnehezítette a fogó munkáját, mert a gyerekek könnyen beszaladhattak a,csűrbe, ha kergetés közben szorult a kapca. Nagynéha egy-egy gyerek azt akarta, hogy akármennyire is kiabáltak: Fogó bácsi, fogjon meg!, ahogy a “fogó bácsi” közel került, :sak le kellett guggolni és kiabálni: “Csűrben vagyok, csűrben vagyok...” Mire nem lehetett meg fogni. Persze ez lehetetlenné tette, hogy a fogó akármelyiket is megfoghassa, ritkán is játszót tak igy, mert az ilyesmi a gyerekek becsületérzését bántotta. A felnőtt gyerekek ellenben amikor fogócskát játszanak, korántsem ilyen érzékenyek és kicsinyesek. Különösen olyankor, amikor az egyik oldal azt szeretné hogy őneki guggolás legyen a csűr. Mint az a Rhee-gyerek meg a Csangkájsek gyerek. Ugrálnak, piszkálódnak, hajigálódznak, lövöldöznek, kalózkodnak, “felszabadítanak”. — Majd ők megmutatják. A vöröshaju gyermeknek, meg a kínai gyermeknek nincsen csűr. De ha aztán megiramodnak és már már el is kapnák őket, azonnal halljuk a Rhee-gyerek meg a Csangkáj- sek-gyerek éktelen kiabálását: “Guggolás a csűr, a UN a csűr, Formóza a csűr, gyertek segítsetek mert megfognak a csűrben...” Úgy kiabálnak, hogy az ország összes újságjai visszhangoznak bele. De a kínai gyerek azt felelte vissza: “Ha-a UN nekem nem csűr, akkor neked se csűr...” Hát ilyenek a játékok, amelyek első formájukban gyermekkorom legszebb emlékei közé kerültek, de ami felnőttes formájukban idestova második gyermekkorom legcsufabb emlékei közé tartoznak. jelentéshez. Már több hónappal ezelőtt tervezték a polgár- védelmi szervezetek, hogy közzéteszik azt, amit Strauss legutóbb mondott, de hirtelen és ellenmondást nem tiirő rendelkezések jöttek “magas helyről”: a Fehér Házból, vagy az országos biztonsági tanácstól, amelynek Eisenhower az elnöke,.® ezek megállították a terveket. A Strauss’-jelentés előtt már hetekkel korábban tervezte Strauss, hogy sajtóértekezletet tart Val Pecersor.ual, a szövetségi polgárvédelmi hivatal főnökével közösen s már. akkor akarta elárulni Strauss, hogy egy New Jersey állam nagyságának megfelelő körzeten belül minden életet fenyegetnek a hidrogénbomba okozta lecsapódások. Petersonnak meg azt kellett volna előadni, hogy aránylag miképpen lehet védekezni. A közös sajtóértekezletet ismét el kellett halasztani. Úgy hirlett, hogy a nyugateurópai szövetségesek, akik a szovjet hidrogénbomba veszedelmének árnyékában feküsznek, megijednének s ezért kellett elhallgatni a tervbevett nyilatkozatokat. Azt mondják, hogy a State Department- nek is benne volt a keze ebben a döntésben. Azt is mondták, hogy Strauss és Peterson nyilatkozatai számára a helyzet nem veit megfelelő Nyu- gat-Európában. Minthogy pontos adatokat nem jelöltek meg, igy utólag nehéz megtalálni az ösz- szeftiggést ezzel a helyzettel. Az országos biztonsági tanács hadműveleteket összeegyeztető bizottságának hivatása ügyelni arra, hogy az einöki vagy a biztonsági tanácstól jövő döntéseket megfelelően hajtsák végre és igy a bizottság úgy vélte, hogy a kormány cselekedete esetleg ellenkező hatást vált ki, ha alkalmatlan időben történik s ezért van szükség a tervek megváltoztatására. Ez a hivatalosnak ható köntörfalazás arra enged következtetni, hogy itt súlyos problémáról van szó: miközben a népet borzasztják a bombák szörnyű hatásával, szeretnék elfelejttetni-vele hogy biztonságukról elfelejtettek kellőképpen gondoskodni.
