Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-03-03 / 9. szám
\ \ 8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ March 3, 1955 Hírmagyarázat és kritika Kiknek “vitás” az alkotmány? Természetes dolog', hogy amikor az alkotmány és a hagyományok régi szellemét sértő uj törvényeket hoznak, hogy parancsszóra, mesterségesen uj lelkiséget teremtsenek az emberekben, akkor a régi törvények, sőt az alkotmány tisztelete, az azokhoz való ragaszkodás is egészen sajátságos, uj színezetet kap. Ezt a megállapítást fényesen illusztrálja az a kaliforniai botrány, amelynek orrfacsaró bűze egyre jobban szétterjed az egész országban. A botrány abból keletkezett, hogy valaki az egyik kaliforniai államhivatalban kitűzte a falra az amerikai alkotmány és a Jogok Törvényének (a Bill of Rightsnak) a szövegét, amire felsőbb parancsra, mint “vitás” anyagot*- el kellett távolítani. Ennek a kis drámának, a színhelye a los- angelesi állami építkezési ügyosztály volt, főszereplője pedig Fred Buck, az építészeti ügyosztály alkalmazottja. Fred Buck nem amerikai honalapító, ő csak egy Ausztriából 1941-ben bevándorolt, de azóta honosított állampolgár. Még azt sem lehet állítani, hogy túlzott hazaszeretetből, minden különösebb ok nélkül, tette ki közszemlére az amerikai alkotmány szövegét. Decemberben ünnepük ugyanis a Jogok Törvényének Hetét és Buck jóhiszemiileg úgy képzelte, hogy ilyenkor időszerű, ha polgártársai újra elolvassák az alkotmányt. Ezt tette már 1953-ban is és már akkor megütődve tapasztalta, hogy a hivatali feketetábláról letépték az alkotmányt s helyébe egy jegyzéket függesztettek, amely azt mondta, hogy “vitás” anyagot tilos a hirdetőtáblára tenni. — 1954-ben azonban Buck ismét kifüggesztette a Jogok Törvényét, de ismét leszakították és pedig amint megtudta, Orville E. Gregor, nyugalmazott -ellentengernagy, az ügyosztály James A. Gillem nevű mérnökének asszisztense tépte le. Ezek hangoztatták, hogy a “Jogok Törvénye” — vitás! Erre Fred Buck egy másik alkalmazottal, Saul Parness-el együtt panaszt tett Goodwin J. Knight kaliforniai kormányzónál, aki táviratilag helyeselte Fred Buck eljárását, de hiába, Buck főnöke, Gillem ur, hajthatatlan maradt: “Nem törődök vele, mit gondol a kormányzó — felelte, — az én véleményem szerint a Jogok Törvénye és az amerikai alkotmány vitás, ennélfogva nem lehet hely a számukra az én hivatalomban.” Erre Buck és Parness az American Civil Liberties Union egyik tagjához, Charles MacKin- tosh-hoz ment panaszával, aki viszont felhivta az építészeti ügyosztály főnökének, Anson Boydnak a figyelmét erre az ügyre, ez azonnal megparancsolta Gillemnek, hogy tegyék vissza az alkotmány és a Jogok Törvényének szövegét a hirdetőtáblára. Hallották, amikor Gillem a következő bosszús megjegyzést tette: “Idegenszármazásuak számára nincs hely ebben a hivatalban!” Majd jelezte, hogy vizsgálatot indíttat a két ember ellen fivére utján, aki FBI-ember. Az FBI azonnal munkába is lépett, de mindkét ember múltja feddhetetlen. Most aztán tisztázkodásra került a sor. Az építészeti ügyosztály főnökhelyettese, Hubert S. Hunter elkezdte magyarázni, hogy amikor az alkotmányt észrevették a táblán, más alkalmazottak különféle karikatúra-rajzokat és vicces megjegyzéseket ragasztottak mellé, mondta, mások nevetgélve összecsődültek a tábla előtt, egyszóval a hivatal munkáját az ügy meg-megákasztotta és a rendetlenkedés miatt nevezte “vitás”-nak és távolította el onnan az alkotmányt. . . Ha jobb nincs, ilyen bárgyuságot is fel lehet hozni magyarázatul, de a “vitás” szó mérge továbbra is hat, meo'tetézve a hivatali főnök leplezetlen “idegengyűlöletével”, amelyet egy osztrákszármazásu alkalmazottal szemben érez. És az uralkodó hisztériás légkörben a főnök ur kelekótya elkenési kísérlete ellenére sok fejbólintó jános görgébb szemmel néznek azokra, akik még mindig esküsznek az alkotmányra és a Jogok Törvényére — mondjuk az alkotmány ötödik függelékére — a legjobb esetben is “gyanus”-nak tekintik azokat, akik jogaik védelmében az alkotmányra, a Jogok Törvényére vagy a Függetlenségi Nyilatkozatra hivatkoznak s akik illő tiszteletüket olyan tételek számára tartják fenn, mint mondjuk ez: “Mi hisszük, hogy a következő igazságok maguktól értetődők. .nem pedig olyah~ujabbkeletü fércmüvek számára, amelyek nem a törvényalkotás megszokott tisztaságával és feddhetetlenségével, hanem a mccarthyzmus fasisztászagu légkörében, a fajgyűlölet, a jogtiprás, az alkotmánysértés határmesgyéjén, félhomályban és káoszban születnek. Ha valami bűzlik Dániában, akkor ott a friss, tiszta levegő — gyanús. A különbség azonban ott van, hogy lehet, hogy politikai kalandorok és politikai téren elmaradt emberek szeretik a sörpincék félhomályát, de a nép — az tisztaságra és világosságra vágyik. (E sorok megírása után értesültünk arról, hogy Warren, a Legfelsőbb Törvényszék főbírája a St. Louis-i egyetemen mondott ünnepi beszédében célzást tett a fenti ügyre és kijelentette, hogy ilyen ügyek alátámasztják aggodalmát a szabadságunkat fenyegető súlyos veszedelmekről. Ilyen esetek, mondta, azt látszanak bizonyítani, hogy ha az alkotmányt és a Bill of Rights-ot most kellenne az államokkal ratifikáltatni, akkor ez nagy nehézségekbe ütközne.) Tévúton járnak az AFL-vszetük A szenátus előtt fekszik ratifikálás céljából a Nyugat-Németország ujraf egy vérzéséről szóló terv. Az újrafegyverkezésre vonatkozó gépezetet már felállították Nyugat-Németországban és a náci hadsereg volt vezetői fogják ismét hatalmukba keríteni. Nekünk azt mondogatják, hogy ennek az újrafegyverkezésnek az oka az, hogy Nyugat-Német- országot megvédjék a Szovjetunió “támadása” ellen. Igen ám, de azok, akik állítólag ennek a “támadásnak” kiszemelt áldozatai, a német nép és különösen a német munkásosztály, nem kér ebből a “védelemből”. A német szakszervezeti mozgalom határozottan visszaveti a németek ujra- felfegyverzését és ehelyett azt kéri, hogy békésen egyesítsék Németországot egy négyhatalmi konferencia utján. A múlt héten a nyugatnémet szakszervezeti szövetség vezetőség úgy döntött, hogy tevőlegesen ellenezni fogja Nyugat-Németország ujrafei- f egy vérzését. Ezt tette, pedig nyomást gyakoroltak rá bizonyos kollégái, a szabad szakszervezetek nemzetközi szövetség, George Meany és az AFL ügyvezető tanácsa. De miért is? Hiszen a német munkásosztály keresztülment a Hitler-uralom borzalmán és a második világháború rettenetes pusztításain. Keserű tapasztalatból tudja, mit jelent ez az ujra- fegyverzési terv saját békéjére és szabadságára és az egész emberiségre. Ott van a gzinhelyen és ismeri az unjrafegyverkezés mögött rejlő erőket és szándékokat, sőt még ő figyelmeztet bennünket a veszélyre. Nem szégyenletes dolog-e hát, hogy az AFL- vezetők akarják megmagyarázni a német munkásosztálynak, hogy legjobb, ha saját “védelmére” elfogadja a, német uj rat'dfegyverkezést ? Nem az önteltség Csimborasszőja-e, hogy ezek a vezetők akarják bebeszélni a német szakszervezeteknek, hogy ne törődjenek saját tapasztaltaikkal és dugják be újra fejüket a náci hurokba? Azt hisszük, nem az az amerikai munkásság kötelessége, hogy megmagyarázza a német szak- szervezeteknek, mi jó nekik Németországban. Hanem az, hogy vegyék fontolóra a német munkásosztály tapasztalatait, csatlakozzanak a német és angol munkásosztályok követeléséhez egy demokratikus Németország békés egyesítésére egy négyhatalmi paktum alapján. Ez a feladata az amerikai munkásságnak saját jóléte és a németországi szakszervezeti testvérei és mások jólétének érdekében és rajta legyen, hogy a Németország ujraf elf egy vérzésére vonatkozó párisi paktumot az amerikai szenátusban megbuktassák. Itt az idő, hogy e célból azonnal munkához lássunk. Az egység céljait nem kell titokban tartani A Bethlehemi Híradó február 18-iki számából arról értesülünk, hogy e fontos Lehigh Völgyi iparvárosban megalakult a magyar egyletek nagybizottsága. Nincs nálunk lelykesebb és igazibb hive a magyarság tömörülésének, egységének. Nincs nálunk lelkesebb és következetesebb hive a munkásság egységének. Ezért első olvasásra örömmel vettük a hirt. De alaposabban megnézve kezdtek kételyeink támadni. Először is észrevettük,, hogy az újonnan alakult “Nagybizottság”-ban nincs benne az egyik legrégibb bethlehemi magyar társadalmi intézmény, a Bethlehemi Munkás Otthon. Ez az intézmény első volt, mikor a bethlehemi magyarok a társadalmi biztosításért harcoltak. Első volt, amikor a munkanélküliségi segélyt követelték a bethlehemi munkások és az egész ország munkássága. És most nincs benne a Nagybizottságban! Fokozta aggodalmainkat, amikor észrevettük, § hogy sehol egy szó sincs az uj Nagybizottság céljairól. Illetve van valami homályos célzás arra, hogy a bethlehemi magyarság “érdekeit akarják szolgálni”. Nagyszerű! De mért nem sorolják fel, hogy MIK a magyarság érdekei? Mik a magyarság érdekei? Érdekük az, hogy béke legyen és nem háború. Érdekük, hogy a 65-ik évet betöltő dolgozók nyugdija olyan legyen, amiből meg lehet léni. Érdekük, hogy az infámis, idegengyűlölő McCarran- Waíter törvényt visszavonják, vagy módosítsák. Érdekünk, hogy a különböző nemzetek közti mesterséges válaszfalak leomoljanak és minden amerikai magyar, aki akar, hazautazhasson és saját szemével győződhessen meg az otthoni viszonyokról. Ilyesmiről nincs egyetlen szó sem. Hát ez bizony elgondolkoztatott bennünket. Mindamellett nem akarunk a dolgok elébe vágni. Nem akarjuk előre kritizálni a bethlehemi Nagybizottságot, csupán fel akartuk hívni minden jóérzésü magyar figyelmét ama meggyőző-' désünkre, hogy a Nagybizottság nagyszerű intézmény lehet, ha jó célokra használják fel. Vigyázzanak hát, hogy MÁSRA ne használják azt fel. Ebbéli reményeinkkel kívánunk a Nagybizottságnak jó munkát s reméljük, hogy a bizottság az EGÉSZ bethlehemi magyarságnak egységes intézménye lesz és kollektiv erejét a Lehigh Völgyi magyarság érdekei előmozdítására fogják felhasználni. Mint ilyen, számíthat lapunk támogatására. Vannak kutyák és - nagykutyák Hányán tudják, hogy a kutyákkal való kereskedelem évi 500 millió dollárnyi forgalmat jele- tő üzlet? Érthető, ha minden évben óriási ku- tyakiállitást rendeznek a Madison Square Gar- kutyafelszerelést, van aki központi fűtéssel ellá- vő 3,000 dolláros áron kiállított kutyákat is láthat. Ez az úgynevezett Westminster-kutyakiálli- tás immár 78 éve megismétlődik. Érdemes megnézni. Meg tudja az ember, hogy az amerikai családok egyharmadában — 17 millió családban tartanak kutyát. 110 féle kutyafajta van s a kiállításon szereplő ugató testvéreink száma 2,500. Az ugatás, csaholás, sziikölés, morgás, üvöltés olyan zűrzavara fogadja az embert, hogy azt egy viharos tőzsdenap is megirigyelhetné. Emlitsük-e meg, hogy Jouett Shouse, a republikánus párt országos vezetőségének volt elnöke, 7,000- dollárért vásárolt magának itt egy pom- ' pás boxert? Vájjon Wilson védelmi miniszter, i aki úgy szeret a kutyákkal példálódzni ha állás- j tálán munkásokról van szó, eljött-e szintén újabb ihletet meríteni? Luce legújabb folyóirata, a “Sports Illustrated” (Képes sportláp) mostani számát a Westminster- ■ kiállításnak szenteli. Azt Írja benne, hogy USA- . ban 2,300 kutyakórház virágzik jómódú kutyák, gyengélkedő ölebek számára. De sok más előnyben is részesülnek ezek: vannak kutyalélekgyógyászok, turisták számára fenntartott farmok, sőt még “egyetemi oktatásban” is részesítik azokat, akik meg tudják fizetni. Vannak az úri gazdák közt olyanok, akik minkkabátot vesznek kutyáik számára a hideg időre, megfelelő nyila-" sokkal ellátva; van, aki fogyókúrához szükséges kutvafelsezrelést; van,, aki központi fűtéssel ellátott kutyaházikót vesz kedvenceinek. A Macy árul kutyacsizmákat is. Oh, jól el vannak látva az ember “hü-barátai”! Hartsdale, N. Y.-ban egy kutyatemetőben 25,000 derék állat alussza örök álmát a jávorfaligetben. Egyes kutya számára ravatalt állítanak és olyan pompával temetik, hogy az csoda. Egy 25,000 dolláros kutyamauzo- leumot is állíttatott valaki, aki kutyájának “hü barátja” volt. Eszünk ágában sincs, hogy tiszteletlen megjegyzéseket tegyünk ragyogó négylábú barátainkra. Inkább kétlábú gazdáik lelkiségén és jellemén tűnődünk el. És gondolunk azokra a szegény emberekre, akik — miután jól kizsákmá- nyoltavőket a társadalmi rend — irigylik a kutyák sorsát.
