Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-02-24 / 8. szám
14 AMERIKAI MAGYAR SZÓ February 24, 1955 A LEGNAGYOBB CSODA f Irta: BÓDOG ANDRÁS Mentői jobban múlnak az évek fölöttem, annál erősebben kezdem érezni, hogy hiába, halad a világ. Ha előre, ha hátra, ha meg körbe forog mint a kergebirka, de haladunk, eb aki tagadja. Ugyan leginkább csak körbe megyünk. 450 évvel ezelőtt Columbus úgy került Amerikába, hogy körbe a földgömbön akart Indiába eljutni. Azóta többet tudunk a földrajzból, de azért Dulles külügyminiszterünk ma is azt próbálja bizonygatni világszerte, hogy Amerikába az egyetlen ut Kínán vezet keresztül, minélfogva a legnagyobb és előre megfontolt erőszakoskodás a kínai nép részéről, hogy 10,000 évvel ezelőtt, vagy úgy, Kínába mentek lakni. Történelemből már valamivel kisebb átmérőjű körben mozog külpolitikánk, mert csak a 130 évvel ezelőtti Szentszövetség reakciós eszméit próbálja a világra kiterjeszkedően alkalmazni, ennélfogva érthető, hogy mindenki felforgató forradalmárnak minősül, akinek 100 esztendősnél ifjabb eszmék fordulnak meg az agyában. Hogy magam ilyen sötét gyanúba ne essek, ezúttal csak egy régi tréfát mondok el, melyről ha kell, okmányokkal tudom bizonyítani, hogy legalább százesztendős. ' Réges-régen egyszer és még mielőtt a náci tábornokok és tisztek összegyülekeztek a NATO hadseregében a “világ szabadságának” védelme- zésére, sőt még mielőtt ugyanezek az alakok Hitler alatt gyakorolták magukat hasonló célokból, egyszóval a háború előtt történt, hogy egy lengyel falusi kocsmában összetalálkoztak a környéki városok csodatevő rabbijainak hívei és tanítványai. A beszélgetés persze óhatatlanul arra fordult, hogy melyik rabbi a szentebb és tudó- sabb ember, melyik tudott nagyobb és rejtélyesebb csodálatos dolgokat művelni. Az egyik tanítvány igy mesélte el rabbijának legújabb és legcsodálatosabb cselekményét: “Csak most nemrégiben történt, hogy a mi rabbink hazatérőben volt egy hosszú utazásról tanítványaival. Egy nyitott nagy parasztszekéren utaztak. Egyszerre váratlanul hihetetlen forgószél keveredett, az ég besőtétedett fölöttük, egyszerre szörnyű villámlás, mennydörgés közepette rettenetes jégeső és zápor szakadt le reájuk. Messze voltak minden falutól. A nagy síkságon sehol egy kunyhó, de még csak bokor sem volt mely alatt meghúzódhatnának. Biztos bőrig áznak, halálra fáznak és súlyos nyavalyákat kapnak, mire emberlakta vidékre érnek. A kocsiban a hívek és tanítványok között kitört a rémület. De a bölcs rabbi nyugalomra intette őket. Ott a kocsiban helyén ülve pár pillanatig imádkozott, aztán az ég mind a négy tája felé széles mozdulatokkal kitárta karjait. Azon nyomban megtörtént a nagy csoda. A záporeső és jég patakokban ömlött előttük az utón, hátuk megett az utón, jobboldalt az ut mellett, baloldalt az ut mellett, de úgy hogy ott, ahol a nyitott szekér haladt az utón a csodatevő emberrel és kíséretével egyetlen csöpp eső sem esett és hazaérkeztek a legcsekélyebb baj nélkül, még csak a lovak se lettek vizesek. Lássátok, fejezte be meséjét a tanítvány nagy büszkén, “ilyen csodákat tud tenni a mi papunk.” Általános ámulással, bámulással fogadta a hallgatóság e csodás történetet. Még a szomszédos városka csodarabbijának hívei és tanítványai is nagy elismeréssel adóztak a nagy csodának. De azért megmaradtak annál, hogy az ő rabbijuk még ennél is nagyobb dolgokat tud művelni. Ennek bizonyítására az egyik tanítvány igy beszélt: “Akármilyen nagy is volt a csudatétel a mi csodarabbink ennél is csodálatosabbat tudott cselekedni. Nemrégiben a mi rabbink is egy utazásból tartott hazafelé tanítványaival és híveivel. Három-négy óra járásnyira voltak még hazulról, amikor a szekér, amelyen utaltak letört és hosszú ideig tartott, amig megjavították. Ez nagy baj volt, mert pénteken estefelé járt már az idő, lemenőben a nap és az első csillag feljövetelével beáll a szombat ünnepe, amikor nem szabad utazni a vallás törvénye szerint. Tehát nem tudnak majd hazaérni időben és a szombat ünnepét még sem tölthetik kint, ember nem lakta vidéken, messze otthonuktól. A kocsiban a hívek és tanítványok között kitört a rémület. Mi lesz most? De a bölcs rabbi nyugalomr aintette híveit. Pár pillanatig imádkozott, aztán az ég mind a négy tája felé széles mozdulatokkal kitárta karjait. Azon nyomban megtörtént a legnagyobb csoda. Bár a nap közben aláhanyatlott és a csillagok feljöttek, tehát a szombat ünnepe beállt mindenütt a világban — hátuk mögött az utón szombat volt, előttük az utón szombat volt, jobboldalt az ut mellett szombat volt, balaldolt az ut mellett szombat volt, csak éppen ott az utón, ahol a szekér haladt a csodatévő pappal és kíséretével még mindig péntek délután maradt, amig nagy sokára haza nem értek.” A régi világban ez volt a régi tréfás történet csattanója. De nem megmondtam már előbb, hogy halad a világ körbe is, hátra is, meg előre is abban, hogy ennek a tréfának folytatást is adott olyanformában, hogy a beszélgető hívek és tanítványok közé újabban odatévedt egy korunk- beli amerikai diplomata is. Amikor a második rabbi tanítványa befejezte történetét, a diplomata szólalt meg és igy beszélt: “Mindez igen szép és csodálatos, a ti rabbijaitok igazán nagy csodákat müveitek. Minden elismerést meg kell nekik adni, de ezzel szemben el kell, hogy ismerjétek, hogy egyik sem mérkőzhet csodatételben az ön főnökömmel, aki külpolitikánk legfőbb irányitója és a legeslegnagyobb csodákat tudja művelni. — A főnököm esztendőkön keresztül egy hatalmas páncélos kocsiban utazgatja a világot és egyebet se lát mindenfelé csak agressziót és ellenséges háborús kihívásokat, tűrhetetlen gonoszokat, melyekre a legjobb felelet az atombomba. Közben az ő páncélos hadiszekere, amelyen utazik híveivel, szövetségeseivel, zsoldosaival, népelnyomó diktátorokkal és bábkirályokkal, meg van töltve bombákkal, repülőgépekkel, katonákkal és útjában alkotmányosan megválasztott kormányokon és nemzetközi egyezményeken gázol át, városokat rombol le, népeken és országokon tipor keresztül. De azért a mi főnökünknek nem kell egyebet tennie — csak ott a páncélos szekérben ülve kenetteljes mozdulatokkal az ég négy tája felé terjeszteni ki karjait és azonnal megtörténik a legeslegnagyobb csoda, olyan, aminőt a világ még sose látott. A szekér mögött vagy 1,000 mérföldnyire Guatemala kormánya egy tucat puskát rendelt — ez “agresszív fenyegetődzés”, jobboldalt 7,000 mérföldnyire Amerikától az indokínai nép függetlenségéért harcol, ez ez meg “az ország biztonságát fenyegető erőszakosság”. Az ut másik oldalán vagy 6,000 mérföldnyire a kínai nép saját területeit akarja — az meg éppenséggel “világrengető háborús kihívás”. Csak éppen ott az- uton, ahol az ő ágyukkal és bombákkal megtöltött szekere halad a bábkirályokkal és népelnyomókkal, zsoldosokkal és háborús seregekkel — ott soha sincsen semmi erőszakosság, agresszió és háború, minden csupa őszinte békeakarat és az emberiség védelme. És merje ezek után valaki állítani, hogy a mi csodatevő főnökünk nem tud nagyobb csodákat művelni, mint a világ összes szent emberei együttvéve” — fejezte be a diplomata beszédét nagy büszkén. Szégyenletes]Jvisszaélés Lincoln emlékével Szégyenletes, elitélendő módon igyekezett a floridai republikánus párt politikai tőkét kovácsolni Lincoln emlékéből és nevéből. És még alábbvalóbb módon igyekeztek kihasználni a néerek elnyomását, a négerek elleni szégyenletes floridai diszkriminációt a maguk politikai céljaik előrevitelére. Azzal az ötlettel terveztek propagandát csinálni a republikánus pártnak, hogy huszonöt néger politikai vezetőt is meghívtak a Lincoln napi bankettre, noha tudták, hogy az Urmey-szállodában, ahol bankettezni s z á ndékoztak, mint más déli szállodában sem, nem szolgálnak ki néger polgárokat. A szálloda igazgatójának nem mondták meg, hogjf a banketten néger vendégek is részt fognak venni. Amikor a néger politikusok elhelyezkedtek az asztaloknál, bejött Edward N. Claughton, a szálloda,: igazgató ja, és megparancsolta a néger kiválóságoknak, hogy távozzanak és amikor' azok a republikánus párt védelmében bizakodva, nem hágyták el helyüket, a szállodás azzal fenyegetődzött, hogy eloltja a villanyokat és lefújja a bankettet. A republikánus pártvezetőség egyik fehér tagja, Wesley E. Garrison, a nagy tumultusban kijelentette, hogy: “Abe Lincoln megfordulna sírjában, ha látná, mi történik.” Ezután a néger vendégek kijelentették, hogy inkább eltávoznak, semmint még több zavar okozói legyenek. Másnap Miami polgármestere, Abe Aronovitz, bocsánatot kért a nemzettől és “szégyenletesnek“ b é 1 y egezte a szállodaigazgató eljárását: “Ez a botrány — mondotta— Abraham Lincoln nevének megszentségtelenitésel” A Dade Countybeli republikánus pártvezetőség Jogtanácsosa, Mark Casper, kijelentette, hogy 500,000 dolláros per indítását fogja javasolni Claughton ellen. —E. L. Peterson püspök, a énger vendégek szószólója, az esettel kapcsolatban k,i jele ntette hogy “hogy ez oly zavarbaej- tő népem számára, hogy kínos még csak beszélni is róla.” Claughton szállodás meg azt állítja, hogy az incidens “politikusok által kifőzött terv volt avégett, hogy a színes népet céljaikra felhasználják”. Nem tehetett mást, mondta, mert nem rendelkezett magánétteremmel, sem külön, a négerek számára alkalmas illetményekkel. A szégyen betetőzéséül hétfőn Georgia-állam képviselőtestülete dicsérettel illette Claughton szállodást, amiért megparancsolta a négerekének, hogy távozzanak. A dicséretet egyhangúan jóváhagyott határozat formájában szavazta meg a georgiai képviselőház, amelynek semmi köze nem volt a floridai ügyhöz, hacsak a négeí-üldözésben való azonossága nem. Lincoln valóban megfordulhatott sírjában, amikor látta azt a rut politikai játékot, a- mit a republikánus párt tiz, hogy a déli reakciós demokraták rovására olcsó népszerűségre tegyen szert .a maga éppenolyan reakciós céljai számára. Olyan színben szeretnének feltűnni a néger nép szemében, mint akik a négerek érdekébe szállnak síkra és ime, a fehérekkel egysorban meghívják, őket maguk közé a bankettre, hogy bedöntsék a néger népet és rávegyék, hogy ne a demokratákra, hanem a republikánusokra szavazzanak maid legközelebb. A piszkos játék abból látható, hogy amikor a republikánusok voltak uralmon a kongresszusban, a kisujjukat se mozgatták meg a négerek javára, ezzel szemben szabotáltak, amikor a négervédelmi, polgárjogi törvény tárgyalsáról lett7 volna szó. De pörög sírjában a néger- szabaditó Lincoln akkor is, amikor a demokrata párt mesterkedéseit látja, amely “demokratának” minősíti azokat a déli reakciósokat, akik NEUBART HERMAN Lapunk egyik régi, hü olvasója, támogatója költözött el az élők sorából az elmúlt héten. Neubart Herman munkástársunk, a Fenntartó Gárda tagja, bronxi olvasónk 1955 feb. 18-án hirtelen elhunyt. Temetése a Hirsch- íéle temetkezési intézetből történt feb.20-án, vasárnap------délelőtt, ahol sok barátja, munkástársa kisérte őt utolsó útjára. Ezúton küldjük leg- őszintebb résztvétünket feleségének és családjának. Emlékét meg fogjuk őrizni. A Rhode Island Egyetemhez tartozó “Narranganset Marine Laboratory” vezetője, Dr. Marie P. Fish, azt állítja, hogy a mély tengerekben élő halak nem némák némelyek fütyülnek, mások pattogó brekegő, nyögő, és nyögdécselő hangokat hallatnak. nemcsak hogy közelebb áll- mint a demokrata párthoz, hanem négergyíilöletben —ha nak a republikánusokhoz, lehet — még túl is tesznek rajtuk — miközben kongó szólamokkal ünnepük á néger nép nagy barátját, Lincolnt.
