Amerikai Magyar Szó, 1955. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1955-02-17 / 7. szám
February 17, 1955 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 11 MUNKÁS ÉS TÁRSADALOM Eisenhower s a tengerentúli kereskedelem Irta: GERÉB JÓZSEF Multheti rovatunkban arról irtunk, hogy az Eisenhower adminisztráció milyen feltűnő nagy kedvezményeket akar adni a külföldön elhelyezett amerikai tőkének. Az elnök arra kérte a kongresszust, hogy a külföldön elhelyezett tőke profitját szállítsák le 14 százalékkal, de ezt is csak akkor kelljen fizetni, ha azt a profitot behozzák az országba. Ha meghozzák ezen törvényeket,— ami valószínű, — akkor az amerikai tőkés az amerikai munkások munkáján húzott profitot külföldre viheti, újból befektetheti és az mentes minden adótól, ha a további profitot is a külföldön költi el. De azért a tőkés megkapja mindazt a politikai (katonai) és gazdasági támogatást, ami a külföldön befektetett tőkéjét biztosítja. Ezzel azonban a jelen adminisztrációnak az ‘üzletvilág” felé irányuló tüntető jóakarata korántsem ért véget. Mint a multheti rovatunkban jeleztük, az elnök két üzenetében is akadhatunk olyan nagy horderejű szakaszokra, amelyek a külfölre helyezett töke segítségét célozzák. Az elsőt már ismertettük, a másik pedig igy hangzik: Ipari kiállítások A külföldi országok iparára és kereskedelmére nagy befolyást gyakorolnak a nemzetközi ipari kiállítások, amelyeken bemutatják egymásnak ipari fejlődésüket és bonyolítják le a nagymérvű, külkereskedelmüket. A Szovjet és “csatlós” országai nagy költséggel vesznek részt az ily kiállításokon; ipari termelvényeiket jól tervezett és pazarul felszerelt épületekben helyzik el, amivel mutatni akarják, hogy már ezen országok is elérkeztek a nagybani termeléshez és azzal paradicsomot teremtettek munkásaik részére. Az Egyesült Államok kereskedelme felülmúlja azon országok bármelyikét. És mégis eddig mi még nagyon elhanyagoltuk az ilyen nemzetközi kiállításokat. Azért megkezdtem azt a programmot, amely ezt a hiányosságot helyrehozza. Már december 7-én résztvettünk a Bangkok nemzetközi kiállításon; a terv szerint június 30-ig 11, azután pedig még 16 ilyen kiállításon fogunk résztvenni. Kérem tehát a kongresszust, hogy ezen programm megvalósítására szavazza meg a költségeket. Az amerikai gyárosok már eddig is résztvettek számos nemzetközi kiállításon, de azoknak költségeit saját maguk fedezték. Most azonban az Eisenhower adminisztráció annyira forszírozza a külföldi kereskedelmet, hogy még a killitások terhét is leveszik az iparbárók vállairél, hadd legyen nagyobb kedvük és nagyobb profitjuk a külföldi kereskedelemből. Noha a jelen kormány “give away” programm- ja, amelyet az üzletvilág felé mutat, nagyon jól ismert, mégis a külföldre helyezett tőkének és a külföldi kereskedelemnek ily feltűnően nagymérvű támogatását azzal aligha lehetne megmagyarázni. A napilapok gondos tanulmányozása révén azonban megtalálhatjuk a valószínű magyarázatot is. A németek ’panasza A N. Y. Herald-Tribune németországi tudósítója Bonn városból december vége felé azt a tudósítást küldte, hogy a németek képtelenek visszaszerezni a háború előtti KELETI külkereskedelmüket, mert a Szovjetunió annyira kifejlesztette iparát, hogy a háború előtti vevőből most exportáló versenytárs lett. Az egyik német iparbáró panaszolta, hogy azelőtt a Szovjetunió volt a legjobb vásárlója a finom (ipari) acélcsövekre, most ugyanilyen csöveket szállít a Szovjetunió Finnországba és Argentínába is. De ugyanily változás állt be a nyersanyagok terén is. így például azelőtt az oroszok nagymennyiségű nyers épületfát szállítottak a nyugati országokba, ma már a fát feldolgozva, mint ajtók, ablakrámák, bútorok, stb. szállítják. A Szovjetunió már nagyon kevés nyersanyagot küld külföldre, hanem annál több félig, vagy egészen elkészített árut. És nagyjából ugyanez áll a “vasfüggöny” mögötti többi országokra is. De ugylátszik, hogy nemcsak a N. Y. Herald- Tribune tudósítója vette észre a népköztársaságok iparának ezt a nagymérvű fejlődését, hanem az a 128 “eminens üzletember” is. akikből az elnök úgy 15 hónappal ezelőtt a “Gazdasági Tanácsadók” nevű bizottságot összeállította. Ennek a vezetője Roy C. Ingersoll (a Borg-Warner korporáció elnöke) december 26-án nyújtotta be a szenátus bankügyi bizottságához a 32 oldalra terjedő jelentését. Ennek a jelentésnek lényege az, hogy az az 50 billió dollár, amit az Egyesült Államok eddig a külföld felsegélyezésére költött, — habár nem volt teljesen kidobott pénz, — de nem is hozta meg a kívánt eredménvt, mert a KÜLFÖLDI ORSZÁGOKAT CSAK KERESKEDELEMMEL ÉS TŐKEBEFEKTETÉSSEL LEHET SZOROS ÉS MARADANDÓ KAPCSOLATBA HOZNI AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKKAL. Megtudjuk továbbá ezen jelentésből, hogy a segítésre költött összegek már helyreállították a külföld vásárló képességét annyira, hogy szorgalmazni lehet és kell a nemzetközi kereskedelem kifejlesztését márcsak azért is, mert a külföldnek adott katonai segítség elég biztonságot nyújt az amerikai tőkének külföldi elhelyezésére is. Ázsia népe Nyilvánvaló ugyebár, hogy az elnök kongresz- szusi üzeneteiben a “Gazdasági tanácsadók” eme ajánlatai nyertek gyakorlati kijefezést Egyébiránt megerősítette ezt a feltevést Harold E. Stassen, a Foreign Operation Administration (FOA) vezetője is azon beszédében, amit február 1-én mondott Los Angelesben a “World Affair Council” bankettjén. .Noha Ázsiában lakik a világ népének harminc százaléka, mégis a javaknak ott csak a 8 százalékát termelik. De ma már Ázsia népei is joggal követelik a maguk és gyermekeik számára a jobb életet. ...Égető problémánk az, hogy a szabad világ ezt miként biztosíthatná a számukra ? Az a 3 és fél billió, amit külföldi segélyre kérünk korántsem elegendő erre a célra. Ezzel csak megmutatjuk, hogy hogyan lehet csinálni (know how), a probléma igazi megoldása a privát tőkére hárul. A legnagyobb segítséget megfelelő kölcsönökkel és privát befektetésekkel lehet nyújtani. Hogy miért tegyük ezt? A kommunizmus megakadályozására. Mert ha mi ezt nem csináljuk, akkor a kommunisták brutális zsarnoksággal kényszerítenek milliókat arra, hogy menjenek dolgozni a bányákba, a gyárakba, az erőtelepekre és igy szerzik meg az ország felépítésére szükséges tőkét. Másszóval emberi .mizériával érik el azt, amit mi “szabad” munkával érünk el. Akinek tehát van befektetésre HOGYAN KELL ÚJSÁGOT OLVASNI? A N. Y. Times előadás sorozatot tart, immár tizennegyedik hete, tanerők számára, minden héten egy előadással. Legutóbb a lap vasárnapi szerkesztője, Lester Markel, oktatta őket, hogyan kell újságot olvasni. A N. Y. Times egy-egy hétköznapi számának elolvasása, mondta (100 ezer szó), hét és félórát venne igénybe, a vasárnapi számé (450,000 szó, az egész biblia kétharmadrészének megfelelő szöveg!) harminchárom és félórát. Erre senki sem képes. Megfelelő fejlett technikával, kellő válogatással kell ezt az időt csökkenteni. Tanácsokat ad, hogy lehet ezt elérni. Azt tanácsolja, hogy a híranyag átnézése után olvassuk csak el vezércikkeit s nagy ravaszul megjegyzi: nem azért, hogy kész véleményeket vegyünk át, hanem hogy “saját véleményeinket ellenőrizzük.” Majd figyelmeztet annak fontosságára, hogy olvasásnál vegyük tekintetbe a hir forrását: “Az Oroszországból tudósitószánt tőkéje, annak alkalma nyílik ily befektetésre most, amidőn olyan kedvezményeket hoztunk létre, hogy az ilyen befektetéseket úgy az ázsiaiak, mint az amerikaiak részére vonzóvá teszik. Ezekhez most már nem sok tennivalónk van. Megjegyezhetnénk ugyan, hogy milyen nevetséges Stassen azon rémitgetése, hogy “brutális zsarnokság” az, amikor egy nép a saját erejéből, asaját munkájával épiti fel iparát és kereskedelmét ahelyett, hogy külföldi tőkésektől nagy kamatokra venné rá a kölcsönöket. Az üzletemberek szemében rettenetesen nagy bűn az, ha valamely területet elzárnak profitot hajtó biztosított befektetéseiktől. •' De ez csak egyik oka a nagy igyekezetnek. A valódi okot a National Planning Association évi jelentése magyarázza meg legjobban. Ezen jelentés szerint az 1955-ös év ipari és agrár termel- vénye 25—30 billióval lesz magasabb a múlt évi- nál. Igen ám, de hová teszik majd ezt a többletet. Mert habár a profit a múlt évben magasabb volt az előző évinél, de a munkásoknak kifizetett bérek némi esést mutattak. De ha ez igy marad, — és még a legoptimistábbak is pémi esést jósolnak, föltéve, hogy nem tör ki a háború, — akkor ki fogja megvenni azt a 25—30 billiónyi többletet. A fölös áru elhelyezése Háború nélkül itt, a belföldön semmi szin alatt sem tudnak túlhaladni a már túlzsúfolt áruházak cikkein. De akkor egyes gyárakat le kell zárni, ami viszont a munkanélküliek számát emeli. Ezzel megint csak esik a nép vásárló képessége, újabb gyárak kerülnek lezárás alá. És igy megy ez tovább az ipari pangásig. A feles árucikken tehát mindenáron túl kell adni. Amig csak a hadiszerekben van nagy fölösleg, az igen könnyű dolog, hiszen el lehet lövöldözni és ha az amerikai katonák már megunták a lövöldözést, oda lehet adni a szövetségeseknek, hogy azok is lövöldözzenek egy kicsit, még ha néha-néha egymásra lövöldöznek is, mint pl. tették Costaricaban és Nicaraguában. A békebeli áruk tuladása már nem olyan könv- nyü, mert ha ingyen adják a külföldieknek, akkor nem lesznek bolondok, hogy pénzért is vásároljanak. A tengerbe vatö dobás sem ajánlatos, mert még ma is felhányják, hogy milyen kár volt a tengerbe önteni a sok élelmiszert a 30-as években. Maradt tehát az egyetlen ut. el kell adni a külföldön. De mert ott dollárértékben nem fizethetnek annyit, hogy az amerikai tőkésnek elegendő profitja maradjon, azért a kormány felajánlotta a fenti kedvezményeket, amiket a kongresszus minden valószínűség szerint meg fog szavazni. Mindezekből arra a következtetésre jutunk, hogy a multheti számunkban kihangsúlyozott “business follows flag” (az üzlet követi a zászlót) angol közmondást ajánlatos lesz megváltoztatni igy: Az üzlet tolja előre a zászlót! ink által küldött híreknél sose felejtkezzünk cl arról, — mondta — hogy a tudósítónak egyik szemét az Írógépre, a másikat a cenzorra kell függesztenie.” Ehhez volna egy kis hozzászólásunk: A N. Y. Times szerkesztőinek, akik a szerkesztőségben dolgozlak, nincs elég szemük, amit a megfelelő helyekre kéll függeszteniük. Egyik szemükkel a Wall Streetre kell nézniük, a másikkal a kormányra, a harmadikkal, (ha volna,) a hirdetőkre, a negyedikkel az Amerika-ellenes bizottságra, az ötödikkel Spellman bíborosra, a hatodikkal a saját feletteseikre, a hetedikkel... de minek folytassuk, nincs^rá elég terünk. És az a sok tanács és vélemény, amit a N. Y. Times vasárnapi szerkesztője kifejt, magából a lapból vett hasonló példákkal pozdorjává zúzható. Ezt már nem egyeszer érintettük, most nem ismételjük meg. Az egész ügyet csak azért hoztuk fel, mert éppen mai számunkban foglalkozunk azzal a kérdéssel mi is, hogyan kell helyesen újságot olvasni.
