Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)

1954-08-05 / 30. szám

6

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

August 5, 1954

odaadják ezüsttálcán ezt a minden eddigit túlszárnyalj^ .nemzeti, ajándéjcot, _

Nagy jelentősége van annak a ténynek is, hogy a demokrata szenátoroknak körülbelül a fele, többnyire4 azok, akiket; a . munkásság támogat, szilárdan kitartott e* ffágy’’ árulás elleni küzdelmében. Ez ismét aláhúzza azt, hogy a munkásbarát és liberális erők nem szorítkozhatnak arra, hogy támogassanak MINDEN demokrata jelöltet, hanem igenis ragaszkodniuk kell ahhoz, hogy csak olyan jelölteket támogassanak, akik kötelezik magukat, hogy a népi követeléseket magukévá teszik és teljesíteni is fogják Ígéreteiket.

A szenátusban lezajlott kétheti harc, amelyet a kormány javaslatát ellenző szenátorok vívtak, most már félreérthetetlenül a nép elé állítja a kérdést. Egészen alul, a fii gyökerénél kell folytatni a választási kampányt, hogy egybetoborozzuk azokat a szavazókat, akik ellene vannak a kormány támogatóinak. Egy kormányelleni győzelem a novemberi választásokon úgy átalakítaná a kongresszust, hogy annak tagjai a következő ülésszak folyamán megsemmisíthetnék ezt a legnagyobb nemzeti ajándékozást.

A HAIN AN-SZIGETI INCIDENS

A “New York Times” beszámol arról, hogy a kínai népi köztársaság visszautasította az angol diplomácia utján küldött USA-i tiltakozást az angol repülőgép lelövése és három amerikai utas eltűnése ügyében, amely után amerikaiak két kínai repülőt lelőttek.

Sajnos ma már minden eseményt külön lámpással kell megvilágítanunk, mert hiszen a hírek között több az elhallgatott valóság, mint a, beszámolt esemény. A Hainan-incidens sem kivétel e tekintetben.

Tény az, hogy a kínaiak lelőttek egy brit utasszállító repülőgépet. Ezt be is vallották és nemcsak, hogy bocsánatukat fejezték ki, hanem magyarázatot adtak és kártérítést Ígértek érte. A kínaiak Csang repülőinek nézték az angol gépet és azért lőtték le. Már most felmerül a kérdés, volt-e alapja ennek a tévedésnek? Alig néhány héttel ezelőtt olvastuk, hogy Formóza kalózai nemcsak kínai, de szovjet hajókat is elfogtak e sziget közelében, Csang repülői nem egyszer sor- tüzet adnak le a kinai partok védtelen lakóira. Ilainan-sziget közelében köztudomású, milyen aktivan garázdálkodnak Csang Kaj-sek repülői és hajói. Nem kell tehát különösebb jóindulat vagy hiszékenység ahhoz, hogy elhigyje az ember Kina repülőinek tévedését. A kérdés inkább az, van- e jóhiszeműség egyáltalán, vagy minden ürügy jó-e a háborús provokációra?

A mi hadvezetőségünk, hazánktól 8 ezer mér- földnyi távolságban lelőtt két kinai repülőgépet Hainan-sziget mellett, még csak tudomásul sem véve, hogy Kina bocsánatot kért Angliától, amit az igazán szenvedő fél, Anglia, el is fogadott.

A mi hadvezéreinknek az a tény, hogy véletlenül amerikaiak is voltak a repülőgépen, szinte megkönnyebbülést okozott, mert azonnal támadhattak a tényállás alapos megvizsgálása nélkül.

Az alvó Kinai óriás nagyszerűen kihasználható üzletet jelentett Wall Streetnek, de a felébredt kinai nép kormánya ellen táplált gyűlöletét még csak nem is próbálja leplezni.

Ezt már MacArthur yalui fenyegetése is megmutatta, mikor azt hitte, hogy egy-két lövésre Kina térdre rogy majd Wall Street hatalma előtt. Ez azonban nem történt meg. A gyűlölet még inkább fokozódott Kina ellen. Nem, hogy elismernék a nép által választott kormányt, hanem egyetlen vágyuk megdönteni a kinai nép uralmát. Ha szépszerével nem megy, háborúval is jó lesz. Miután Amerika népe ellene van a Szovjetunió , elleni háborúnak és hallani sem akar szövetsége- seinkkal együtt — egy atom-hidrogénbombás világpusztulásról, keresnek egy másik módot, hogy elkerülve az egyenes utat, Kínával kezdjenek ki először, mert hiszen a Szovjetunió szövetségese Kínának, tehát előbb-utóbb igy is bele lehet rántani majd háborúba.

A Hainan-szigeti incidens csak azt mutatja meg, hogy a leopárd nem változtatta meg. foltjait, csak eltakarta pillanatnyilag. Állig felfegyverkezve, mint a lesipuskás egyre azon töri fejét a háborús csoport, hogyan lehetne kijátszani a nép háboruellenes éberségét és bedobni a gyújtó csóvát a népuralmak felégetésére.

HUGO ERNST

Meleg hangon emlékezik meg a “The Nation” Is a valószínűleg magyarszármazásu Ernst Hugónak, a szállodai és éttermi munkások országos szakszervezete elnökének, a kiváló munkásvezérnek haláláról. Kegyeletünket mi sem fejezhetnénk ki jobban, minthogy leközöljük a kitűnő li- berális folyóirat vezércikkét:

Az amerikai munkásmozgalomban kevés vezető embernek volt több barátja és jóakarója a munkásmozgalmon bélül és kívül, mint Hugo Ernstnek. Ernst-et talán még jobban szerették és tisztelték kiváló emberi tulajdonságaiért, mint kétségtelenül nagy vezetőtehetségéért. Kissé fel- piperézett személye körül az óvilági báj és jó modor hangulata lengett. De nemcsak a báj vonzotta hozzá az embereket. Kedves,' figyelmes és meggondolt egyéniség volt. Sohasem utasított el senkit, aki meghallgatást kért tőle valamilyen ügyes-bajos dolgában vagy valamilyen jó ügyért akart felszólalni. Elfogulatlan és nagylelkű magatartást tanúsított még eretnekekkel és pártütőkkel szemben is s ezt a tulajdonságát illetően olyan volt, mint George Kidwell és nemzedékének több kiváló sanfranciscoi szakszervezeti vezetője. Ezek közül az emberek közül többnek szocialista vagy IWW múltja volt. Ernst példáül szocialista jelöltlistán lépett fel • kongresszusi képviselőnek 1922-ben. Egyike volt a háromtagú bizottságnak, amely San Franciscóban alakult Tom Mooney és Warren K. Billings védelmére. Azt mondják, hogy amikor Billings ennek utána rövidesen kisétált a börtönből, kijelentette, hogy megszabadulását főként egy ember erőfeszítéseinek köszönheti: Hugo Ernstnek. Szerencse, hogy Ernst életrajzát és az általa vezetett szak- szervezet történetét Matthew Josephson. Sidney Hillman kitűnő életrajzírója készíti el. Ernst kisegítő pincérfiu sorából emelkedett fel a 440,000 tagú szakszervezet elnökségéig. Kár, hogy Ernst nem érhette meg, hogy elolvashassa és élvezhesse Josephson könyvének megjelenését, amely ép annyira az ő életrajza lesz, mint amennyire szak- szervezetének története.

MI LESZ McCARTHYVAL?

Múlt hét péntekjén megkezdték a vitát a szenátusban Ralph E. Flanders vermonti republikánus szenátornak a McCarthy megrovása ügyében hozott határozata alapján. Flanders azt akarta, hogy mindenegyes szenátor valljon nyíltan szint: ellene van-e McCa.rthynak vagy helyesli a wisconsini szenátor ténykedését. Flanders és hívei azt hangoztatták, hogy ez a nyílt színvallás nem lesz a szenátorok Ínyére. Ez bírta rá a szenátus republikánus vezérét, William F. Know- land-et, hogy Flanders javaslata ügyében “teljes méretű vitát” engedélyezzen. Ez a vita Know- land jóslata szerint esetleg hétfőig is elhúzódhat, de nem bánja, mondta, mert a teljes vitával bebizonyítják, hogy Flanderséknek nincs igazuk.

A demokrata vezérek megegyeztek, hogy a McCarthy-kérdésből nem csinálnak pártkérdést. Azt mondták, hogy a kérdés “lelkiismerét dolga, amelynek alapján mindenegyes szenátornak szint kell vallania tekintet nélkül a pártkapcsolatokra.”

Két határozatot terjesztettek be. Az első Flanders szenátoré, aki meg akarta dorgálni McCar- thyt a nyomozó albizottság elnökéhez “nem illő” magaviseletért. (McCarthy — “szenilisnek” nevezte az ősz honatyát.) A második indítványt Smith newjerseyi republikánus szenátor nyújtotta be s ennek értelmében bizottságot állítanak fel, amely vizsgálatot folytatna és arról jelentést tenne jövő év február elsején arra nézve, hogy mi “jó vagy rossz az úgynevezett mccarthyzmus- ban.”- A Smith-inditvány tulajdonképpeni célja az, hogy a McCarthy-kérdéssel való leszámolást elhalasszák a novemberi választások utánig. A Smith-inditvány másik foga az, hogy a három demokrata és három republikánus szenátori bizottság élére a döntő szavazattal rendelkező Nixon US alelnököt tennék. Nixon alelnök döntéseit nem nehéz előre kiszámítani.

Közben McCarthy szenátor fütyül a világra. A múlt héten “a kommunizmus elleni közös bizottság,” veterán, hazafias és más fasisztaszellemü szervezetek e közös rohamcsapata, a hírhedt fasisztabarát Benjamin Schultz heccrabbi vezérletével, zajongó nagy diszbankettet rendezett a Hotel Astorban Roy M. Cohn, McCarthy két héttel ezelőtt lemondott jogi főtanácsosának tiszteletére. Vagy kétezer ember jelent meg ezen a banketten, amely tomboló hévvel ünnepelte Cohnt és az ugyancsak megjelent McCarthyt, aki kezét vidám mosollyal helyezve Cohn ifjú válláíra lé- fényképeztette magát a sajtó számára; Mindkét- Men többizben felálltak együttesen, hogy a zugó tapsokat, éljenzést és fütyülést állva, megköszönjék. Ez alkalommal McCarthy kijelentette, hogy felkérte Cohnt, maradjon meg nála a személyes tisztikarában és mint személyes képviselője szerepeljen a nyomozó albizottságban, de Cohn nem

fogadta el az ajánlatot, viszont megígérte, hogy bármikor szükség lesz szolgálataira, szívesen rendelkezésre áll.

Igen, Cohn lemondott a McCarthy-bizottságban viselt tisztségéről és megokolásában azt a gyatra kifogást hozta fel, hogy szereplésével nem akarja tovább kedves papája és mamája idegeit újabb megpróbáltatásoknak alávetni s inkább New Yorkban fog ügyvédi gyakorlatot folytatni. Az igazság azonban az, hogy “lemondott” azért, nehogy megvárja, amig az albizottság 4:8 arányú többsége kiteszi szűrét. McCarthy akkor azt mondta (s úgy tett mintha mit sem tudna arról a sok cikkről, amelyben az ő és Cohn közti szerencsétlen kapcsolatra tett célzások voltak,) hogy Cohn távozása nagy diadal az ellenségei számára. Hasonlóképpen elferdítette a szenátor azokat a tényeket is, amelyek bizottsági tisztikara két másik tagjának eltávolítására vonatkoznak. Tiltakozott és “inkorrekt”-nek nvezte továbbá azt is, hogy két másik alkalmazottját, Su- rine-t és LaVeniát nem tisztázta a védelmi minisztérium. McCarthy azonban nem tiltakozott amikor oly sok kormánytisztviselőt minden további nélkül elcsaptak és sem a vádakat nem ismertették velük, sem módot nem adtak nekik, hogy vádlóikkal szembesítsék őket vagy pláne keresztkérdések tételét megengedték volna.

Hogy végeredményben mi lesz Cohnnal, az sokban attól is függ, hogy mi lesz McCarthyval magával.

A szenátusban még hétfőn is azon folyt a vita, megdorgálják-e McCarthyt vagy se. Szenátusi hívei azzal próbálták elgáncsolni Flanders megro- vási javaslatát, hogy a McCarthy elleni vád nagyon általános. Erre Wayne Morse oregoni független szenátor egy hét pontból álló indítványt terjesztett be, amelyben pontosan felsorolja a vádakat William Fulbright arkansasi demokrata szenátor pedig hat pontban foglalta össze a wisconsini szenátor visszaéléseit.

Anglia kivonul a Szuez-csatornából

Anglia beleegyezett, hogy csapatait kivonja a Szuez-csatorna zónájából.

A Kairóban aláirt, Egyiptommal kötött előzetes egyezmény hosszú és elkeseredett alkudozás -végét jelenti. Egyben az életfontosságú viziut 72 éves megszállása végének kezdetét is jelzi. Az egyezményben kikötötték, hogy húsz hónapon belül a 83,000 főnyi angol katonaságot kivonják a zónából és csak polgári műszaki emberek —- feltehetően angolok — maradnak ott, hogy hét évig fenntartsák a bázist; viszont az esetben, ha valamelyik arab államat vagy Törökországot megtámadnák, az angol csapatok visszatérhetnének. A paktum nem említi Iránt, holott USA ezt az országot is bele akarta foglalni azon nemzetek sorába, amelyeknek megtámadása lehetővé tenné az automatikus ujramegszállást.

Wall Street már alig várja, hogy valamilyen formában beüljön a kilakoltatott Anglia helyébe a Szuez-csatornában. Még több “segítségét” igér Egyiptomnak, sőt Ígért már a különben még csak nagyjából megfogalmazott előzetes angol-egyiptomi egyezmény aláírása előtt. Pedig akit a jó- szivü Wall Street “megsegít”, azt az istenek el- veszejtik. Kairói források jelentik, hogy fokozott amerikai katonai és gazdasági “támogatás” mézesmadzagát huzigálja a Wall Street Egyiptom száján, hogy elfogadja az Anglia számára kedvező kikötéseket az angol csapatoknak a csatornazónából való kivonulással kapcsolatban. Az Ígérgetések szerint hamarosan még a Nílus áldásainál is bővebb áradatban fognak ömleni a segítés részletei. . .

Közben az angol alsóházban vihart támasztott az egyezmény. Churchill rohamléptekben átszervezte a kormányát. A konzervatív párt, Churchill pártja, negyventagu tömbje zúgolódva ellenzi a csapatkivonásokat.

Churchill miniszterelnök azonban győzött a parlamentben, amely megszavazta a szuezi egyezményt. Churchill letaposta saját konzervatív pártjának legkonzervatívabb lázadóit, akikhez képest a kormány a liberalizmus diszköntösét öltheti magára, noha a helyzet ferdeségét a 257:26 arányban megejtett jóváhagyási szavazás élesen mutatja, mert az angol alsóház fele, többek közt a legtöbb munkáspárti képviselő, tartózkodott a I szavazástól. .

! . Az..egyezményt védő beszédében Churchill kijelentette,hogy Anglia pozieiója a Szuez-csatorna t zónájában idejét múlta “azon megdöbbentő fejlemények és megdöbbentő látvány révén, amelyet a képzelet is alig tud felfogni.” AMidrogénbomba létezése, mondotta, elavulttá teszi az 1 billió dolláros támaszpontot.