Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)
1954-07-22 / 28. szám
10 AMERIKAI MAGYAR SZ<* July 22, 1954 SZÄZTIZENNYOLG MACSKA ... — Ez a várakozás a halálom !■ — fakadt ki barátom az Alkalmi Aruk Boltjában, ahol bizony a vásárlóközönség három helven: a vásárlásnál, a pénztárnál és az árukiadásánál külön-külön állt sorban. — Senki sem szeret sorban állni, időt vesztegetni, de... _ Miért mentegeted? — vágott a szavamba idegesen a barátom. — Ez a szocialista kereskedelem rákfenéje, már pediglen mindent bírok, járni, dolgozni, fáradni, csak egy helyben állni, állni és tétlenül várni, ez a halálom! — Igazad van, a sorbanállás tevékeny, dolgos ember számára rosszabb a legfárasztóbb munkánál, mielőtt azonban elhamarkodott ítéletet mondasz, hadd meséljek el egy esetet, mely velem történt meg, még a régi kereskedelem .világában. Műgyűjtő voltam, de hozzáértésemet és lelkesedésemet a gondviselés nem áldotta meg kellő anyagiakkal. így hetenként csak a régi Teleki-térre zsibvásárra rándultam ki, ahol szakértő szem néha fillérekért tudott komoly műtárgyakhoz jutni. Feleségemmel már kétszer végigjártuk a hírhedt piacot, anélkül, hogy értékesebb tárgyra akadtunk volna. Már menni készültünk, amikor a zsibvásár szélén megragadtam feleségem karját. — Odanézz, jóságos ég! \ — Mit nézzek, hova? — Maradj csendben, még felhívod az ócskás figyelmét ... nézd, ott a boltajtóban a legremekebb 16. századbeli kínai tálka, Huang dinasztia, vagy még korábbi... Egy rühes macska lefetyel belőle tejet. •. — Tényleg csodás! — súgja vissza a feleségem, — fogadni mernék, hogy korai 15. század. — Most figyelj, hogy kell ezt csinálni! — nyomom el magabiztosan feleségem lelkesedését, — te csak ne szólj egy szót sem. mert mindent elrontasz. Hagyj engem beszélni! Jónapot! — fordulok a boltajtóban ácsorgó öreg zsibárus- hoz, aki valami érthetetlen köszönésfélét brummog. — Használt befőttees üveget keresünk. .. — Kommersz üveget nem tartok. Tessék befáradni, selejtes műtárgyakat árusítok, kisebb hibával, filléres áron... __Jaj de édes macska! — terelem a szót a lábam előtt vakaródzó macskára, — majdnem ráléptem, pedig kár lett volna érte! Ä zsibárus valami érthetetlent mormog és elfordul. — Repedt befőttes üvegei sincsenek? — siet segítségemre feleségem. A kereskedő most már végkép faképnél hagy és becammog a boltba. *-— Nem eladó ez a macska? — kiáltom utána, hogy feleségem lélektanilag hibás közbeszólását jóvátegyem. — Nem — kiáltja vissza, eddigi mormogását meghazudtoló határozottsággal. — A legjobb egérfogó a Telekitéren, feleségem semmi pénzért sem válna meg tőle... — Jól megfizetnénk, ugyanis mindketten nagy állatbarátok vagyunk. Az ócskás újból megjelenik a boltajtóban, töpreng és aggályoskodik. Láthatóan szívesen eladná, de fél a íeleséROBERTO SIMONI: Gyermekvásár — Legyen száz pengő! — vágom el a vitát, több mint bőkezű ajánlattal. A zsibárus láthatóan megtörik. — Hát. .. nem bánom. De akkor gyorsan tessék elvinni, mielőtt a feleségem a péktől visszajön. Csomagoljam, vagy göngyöleg nélkül parancsolja? Undorodom a macskáktól, de ezt most nem szabad mutatnom. Minden áldozatot meg kell hoznom, hogy feltűnés nélkül hozzájussak az értékes tálkához. v — Újságpapírban, —- rebegtem, rosszul leplezett undorral. A kereskedő eddigi nehézkességét meghazudtoló gyorsasággal újságpapírba göngyöli a cirmust és váratlanul belső kabátzsebembe helyezi, úgyhogy a macska feje most kissé saját állam alatt kandikál ki kabátom hajtókája közt. — Szegény macska, — sajnálkozom, miközben tiz darab 10 pengős számolok le, — most kiragadjuk szokott környezetéből, ez nagy megrázkódás lesz számára. Kérem adja ráadásul azt a kis tálkát, melyből oly elragadóan lefetyelte a tejet... — A tálkát? — huzza fel mindkét vállát az ócskás, — a tálkát nem adhatom ráadásul. . . — Akkor adja el, —- kapok mohón a szón, — csak a macska kedvéért! — El sem adhatom! — makacskodik a kereskedő. — Miért? — Mert? e tálka révén idén már 118 macskát adtam el, átlagban 150 pengőért per kopoltyú! Eddig a történet. Közben fizettünk és az alkalmi áron vett cipőt is megkaptuk. Kilépünk a napsütötte, tavaszi pesti utcára. Barátom mosolyog. Úgy látom megbékélt a szocialista kereskedelemmel. — Legalább a legközelebbi sorbanállásig. . . Bujdosó Pál POROS akácfához támaszkodva álltam a teniszpálya szélén. Finomraj zu fiuarc és két élettel teli, ravasz szem villant fel előttem. — Szahib, ehi szahib — szólalt meg a kisfiú —, adj nekem egy labdát. — Nem adok — válaszoltam és elindultam hazafelé. A fiúcskának, ugylátszik, nem volt más dolga, mert a kapuig kisért. — Szahib, ideadod azt a labdát, vagy nem? A nap lemenőben volt, kertemre árny borult. Leültem a veranda előtti fapadra és magam mellé intettem a gyereket. — Gyere érte. Habozott; aztán erőt vett félelmén és belökte a léckaput. Néhány lépésnyire tőlem megállt. — Dobd ide — kérte. —Miért? Félsz tőlem? — és játszani kezdtem a labdával, amelyet kiválasztottam a labdhálóból. — Úgyis tudom, hogy be- lémrugsz, ha odajövök hozzád — mondta ravaszul, mint aki ezt már régen megtanulta. Összeszorurt a «szívem. Életemben nem tiitöttem meg gyereket és elszomorított, hogy ez a kis lélek erre képesnek tart. — Ne beszélj butaságokat. Azonnal gyere ide!.. . Egyetlen ugrással mellettem termett. Elmosolyodott. ! Hófehér, tiíhegyes fogacskái I megvillantak. | — Látod, nem félek. Gye 1 rünk, add ide azt a labdát, aztán felőlem jöhet a rúgás! | Felém nyújtotta satnya, |piszkos kis kezét; körmei vö- | röses barnák voltak. Észrevehettem, hogy jobbkeze hüvelykujja hiányzik. — Te, mi történt veled? — A kezemen? — közömbösen nézegette csonka kezét, a megmaradt négy ujját. — Megsérült a szövőgépnél, azJ tán jött az infekció, aztán levágták. — Ülj le! — mondottam. — Minek? — gyanakodni kezdett. — Mert szeretek gyerekekkel beszélgetni. — Én nem vagyok gyerek. Én férfi vagyok. — Hány éves vagy? — Kilenc... —- Na igen. Hát akkor persze, már férfi vagy. De azért csak ülj le szépen és meséld el azt a dolgot az ujjaddal. A szőnyeggyárban történt, mi ? Leült a fiire, lábait keresztbe rakta. — Igen. Napi nyolc órát dolgoztunk. Az én szövőszékemnél heten ültünk. Én hat éves voltam, még kicsi. A legnagyobb tiz éves volt. — És mennyit fizettek nektek? — Nekem húsz rialszót naponta, de annak, aki tiz éves volt, harmincat. — És azóta nem dolgozol? — A hüvelykujjam nélkül lassú voltam. Nem cseréltem ki időben a szálakat. Kiadták az utamat. i — És most mit csinálsz? Vállat vont, nem felelt. —Ha igazán férfi vagy, j dolgoznod kellene. Elnevette magát. — De hisz én dolgozom. Benyúlt piszkos inge alá és parányi zacskót húzott elő. — Ide nézz! És az orrom elé tartott egy marék rézrialszót. — Koldulok. — Nem szép mesterség — kezdtem az oktatást, de nagyon kevés meggyőződéssel. — Kereshetnél magadnak valami más mesterséget, ha hiányzik is az ujjad. — Na, mit? — és nem szűnt meg csufondárosan nevetni. * — Például... — elakadtam. Hát igen. Mit tanácsoljon az ember egy kilencéves gyereknek, aki meg akarja Keresni a kenyerét? Ebben a korban a gyermekeknek iskolába kell járniok vagy otthon élniök, szülői felügyelet alatt. — Kilencéves korban — kezdtem újra a mondókámat — az ember iskolába jár. — És mit csinál ott? — Megtanul Írni és olvasni. összeráncolta a homlokát. — És adnak nekem enni az Iskolában és ott alhatok? — Nem... — aztán gon- Joltam egyet és megkérdeztem tőle: — Az apád mit csinál? — Semmit. Meghalt. — Mit csinált? — Rabolt. Egy szép napon el Icapták és felhúzták a tér közepén. Láttam az akasztást. összeborzadtam. — Hát édesanyád él ? — Most nem tudom, mi van vele. Néha látom, amint a jazárban idegenektől alamizsnát kér, néha meg ruhát sulykol a folyóparton..De mondta nekem az anyám, hogy valamelyik más városban van még egy fivérem, meg egy nővérem. — Felkelt. — Ideadod azt a labdát, vagy nem? — Mit csinálsz vele? — Játszom vele egy kicsit, aztán eladom. Mind odaadtam neki. —Mind az enyém? Egészen elképedt. — Miért adod ezt mind nekem? — Mert szeretlek. És ekkor a koravén, eddig gúnyos kis arcról mintha egy láthatatlan kéz letörölte volna a csufondárosság utolsó nyomait is, egy/csapásra eltűnt a gúnyos kifejezése. — Már értem. Te nem vagy iráni. Ha iráni ur lennél, azt sem engedted volna meg, hogy belépjek a házad kapuján. Szahib, hová való vagy? — Olaszországba. Kétkedve rázta a fejét. — Soha sem hallottam erről az országról. Közel van? — Nem. Nagyon messze. — És mondd csak: ott minden ember olyan, mint te? — Miért ? Milyen vagyok én? Megragadta kis kezével a labdahálót és mint a szélvész iramodott ki a kapun, aztán egy percre megállt és búcsút intett. —Te jó vagy. — Mindenütt vannak jó emberek — kiáltottam utána. Hogyan is magyarázhattam volna meg másképpen a csonkaujju, szerencsétlen kis páriának, hogy szerte szeles e világon mindenfelé sokan, nagyon sokan vannak, akik gyötrődő, lázas érdeklődéssel figyelik, mi minden történik a távoli tájakon, az Isten háta mögötti kis országokban, a gyarmatokon, a félgyarmati területeken az évszázadók óta letiport, kizsákmányolt, kijátszott és kisemmizett népekkel? Több és jobb irodalom BUDAPEST, junius 24. — A Kiadói Tanács és a Könyv- terjesztő Vállalat ankét j án Köpeczi Béla, a Tanács elnök- helyettese bejelentette, hogy 1954-ben az elmúlt két évhez viszonyítva 70 százalékkal több klasszikus és ifjúsági regény jelenik meg. Jövőre tovább emelik az ifjúsági regények példányszámát és a klasszikus alkotások kiadására még több gondot fordítanak. Az ankét felszólalói hangsúlyozták: még több útleírás, regény, az állatvilágról szóló elbeszélés, meséskönyv, zeneszerző- életrajz, Móricz-, Jókai-, és Mikszáth- könyv kell az olvasóknak. Balassi ünnepély Magyarország népe október 9-ikén országos ünnepségek keretében fogja megünnepelni a 16.-ik század nagy magyar költőjének, Balassi Bálint születésének 400-ik évfordulóját. Sikeres piknik Akron és Canton O. haladó- szellemű magyarsága egy szépen sikerült, kellemes kirándulás keretében ünnepelte az amerikai szabadság napját, julius 4-ikét. Ez alkalommal avatták fel piknikhelyiségük uj nyílttéri kályháját is. A rendezőség ezúton fejezi ki szívből jövő köszönetét mindazon Akron, Canton, Cleveland és környéki magyar testvéreknek, akik megjelenésükkel, adományaikkal vagy munkájukkal hozzájárultak a nap sikeréhez. összejövetelünk tiszta jövedelmét, 100 dollárt, régi munkáshagyományokhoz híven az ártatlanul üldözött bevándoroltak védelmére (25.) valamint a béke s haladás egyetlen magyarnyelvű szócsövének támogatására ($75.) használtuk fel, amellyel Akron és Canton kvótatelj esi t- ményét szépen megjavítottuk. Rendezőség
