Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)

1954-07-15 / 27. szám

July 15, 1954 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 11 hogy nagyszerű működését sokáig végezze a ka­nadai magyarság támogatásától és szeretetétől körülövezve. A Kanadai Magyar munkás nagy és tartalmas 40 oldalas jubileumi számot adott ki ez alkalomra amely felöleli a lap 25 éves munkálkodásának érdekesebb részleteit. Meg vagyunk győződves, hogy a kiadóhivataluk szívesen küld mutatvány- számokat e kiadásból. Tegyük ezt az évfordulót e tartalmas munkásujságra, való előfizetésünk al­kalmává. Előfizetési ára $4. egy évre. A lap cime: Box 154 G. P. O- Toronto, Ont. A Magyar Szó szerkesztősége az évforduló al­kalmából a következő üdvözlő levelet küldte a Munkáshoz: A KANADAI MAGYAR MUNKÁS SZERKESZ­TŐSÉGÉNEK, TORONTO, ONT., CANADA New York, junius 29. A Magyar Szó szerkesztősége forró, testvéri üdvözletét küldi a Kanadai Magyar Munkás szer­kesztőségének és a lap olvasótáborának lapjuk 25 éves évfordulója alkalmából. Meg vagyunk győződve, hogy a jókívánságunkhoz egy ember­ként csatlakozik a Magyar Szó sokezres olvasó­tábora is. Az Egyesült Államok haladószellemü magyai’- sága mindenkor mély együttérzéssel figyelte azt a következetes, harcos népnevelői és szervezői munkát, amelyet kanadai testvérlapunk, mint a béke s haladás egyetlen magyarnyelvű kanadai szócsöve végez. És érthető büszkeséggel gondol arra, hogy annakidején segíthetett kanadai test­véreinek lapjuk megalapításában. Nagy az a felelőség, amely ma úgy a Kanadai Magyar Munkásra, mint a Magyar Szóra hárul. A magyar szülőhaza határain kívül élő két legna­gyobb magyar népcsoportban végzik a béke s ha­ladás eszméi terjesztésének nagy munkáját. Ma­gasra tartják a kanadai és az amerikai nép leg­szebb demokratikus hagyományainak, a dolgozó nép országhatárt nem ismerő testvériességének, a magyar szabadságszeretet és kultúra képvisele­tének dicső zászlaját. Küzdenek a béke legvesze­delmesebb ellenségei, a wall-streeti trösztök és azok szolgalelkii nyilas zsoldosai ellen. Kéz a kéz­ben küzdenek a kanadi és amerikai munkásság legjobjaival a két népet fenyegető gazdasági vál­ság és belső reakció ellen. A kanadai magyar munkáság büszke lehet har­cos sajtójára, óvják továbbra is mint a szemük fényét. Védjék építsék, terjesszék. A békeszerető emberek egyik leghatásosabb fegyvere minden országban a haladószellemü sajtó. Nyári lázálom a szélsőjobboldalon A tőkés rendszer leghangosabb és legszélsősé­gesebb hívei jól tudják — bár nyilvánosság előtt ritkán hangoztatják -— hogy a rendszer ba­jai, elenmondásai, válságai meg volnának akkor is, ha nem volna a világon szocialista állam, ha nem volna Szovjetunió vágy Kinai Népköztársa­ság. Ez az aggodalom egy különös, torz elmefutta­tás formájában jelentkezik a legszélsőségesebb reakciósok egyik washingtoni kiadványának, a “HUMAN EVENTS” legutóbbi számában. Min­den további kommentár nélkül itt hozzuk a— nyári lázálmat: NYUGTALANÍTÓ SPEKULÁCIÓ. — Lon­doni forrásainkból arról értesülünk, hogy nincs minden rendjén a Vasfüggöny mögött és hogy egy oly fejlemény várható, ami nagy megrázkódtatás lehet a kommunista trükköket Vem értő világ számára. Tegyük fel, hogy va­lami hamis “felszabadulás” megy végbe Oroszország határain belül. Akor aztán beje­lentenék a világnak, hogy a kommunista rend­szert megdöntötték. A világsajtó ordítaná a helyeslését. Egy “békeszerető demokráciát” alapítva meg, Moszkva bejelentené, hogy fel­adja a H-bombát, kész leszerelni és a béke vé­delmét egy világkormánynak átadni. Ez annál gyanusabb lehetőség, mert London­ban ugyancsak hangoskodik egy magát “Parla­menti Csoport a Világkormányért” nevű szer­vezet, amely azt hangoztatja, hogy az oro­szokat is be kell venni ha világkormány ala­kul. Ha aztán valóban alakulna egy ilyen vi­lágkormányzat, Európa és Ázsia kommunistái és szociálistái teljesen szocializálnának bennün­ket és megszerveznék nyersanyagainkat és ipa­ri gépezetünket. Akkor aztán nem volna szük­ség a Szovjet és Amerika közötti háborúra mivel már benne lennénk egy szocialista vi­lág politikai szövevényeiben. Londoni forásaink figyelmeztetnek, hogy jó lesz felkészülni vala­milyen drámai bejelentésre Oroszországból, egy olyan bejelentésre, mely egy tervet rejt magában önállóságunk behálózására Orosz­ország állítólagos leszerelési hajlandóságának hangoztatásával.” “Kultúra” a K. M. V. hasábjain A Katolikus Magyarok Vasárnapja c. hitbuz- galmi és nyilas bajtársi szervezeti hetilap a hit­buzgalomnál valamivel bővebb terjedelemmel fog­lalkozik a háborús uszítással és'a “kultúra” ter­jesztésével' Lapjuk hatodik oldala kizárólag a “hontalan magyar kultúrának” van szentelve. Ezzel a “kultúrával” már régebben érdemes lett volna foglalkoznunk. De, jobb később, mint soha. Vegyük elő a K. M. V. legújabb, julius 4-iki számát és nézzük meg miféle “kultúrával” traktálják jobb sorsra érdemes olvasóikat. Szemelvényt közölnek valami Zathureczky Gyula nevű nyilas katona “regényéből”. Amikór a regény szerény hőse, mármint Za­thureczky baj társ — a regény kezdetén— egy náci tankkal találkozik, a jelenetet igy Írja le: “Könnyű német páncélos zakatol szembe, meg­állítom.”' Tetszik tudni a Gyula csak, úgy meg szokta .ál­lítani a náci pácélosokat. Talán fütyült egyet. Esetleg udvariasan kopogtatott a tank hernyó­talpán. Avagy talán rálőtt? Mellékes. A kul- turoldalas Gyula bajtárs megállította... Foly­tassuk : “Fiatal hanagy dugta ki fejét a toronyból. (A fronton, tetszik tudni, minden katona a fején, vagy sipkáján hordta rangjelzését. De lehet, hogy ez a fiatal német — aki nyilván a születési bizonyítványát is megmutatta, egyben a rangját is megmondta Gyulusnak. Kérdem, hogy van-e valami? Unottan válaszol: “Mi zavartalanul jöttünk Székesfehérvárról ?” -SlUtittt Mert hát ugyan ki a csuda zavarta volna a nácikat Székesfehérvártól nyugati irányba 1944 december 23-án. Maguktól jöttek az eszemadták. Még unatkoztak is. Ám a nácik udvariasak, ezt ne felejtsük el, még ha unatkoznak is. “Két ujjal tiszteleg, aztán magára csapja a torony tetejét.” Úgy ám, a tankban menekülő náci tiszt két uj­jal tiszteleg a magyar főhadnagynak. Annyi pél­dányt adjon el könyvéből ez a kulturas nyilas, ahányszor neki ebben az életben náci hadnagy szalutált!!! No, de a kultúra — és a regény — java csak ezután jön. Miután bemutatta a náci tanktisztet, aki a Szovjetunió és Magyarország végigtaposása után “unottan” cihelődik ki Székesfehérvárból... Berlin felé... a nyilas vagány bemutatja az oroszt. Itt jön aztán az igazi kultúra! Alighogy elhagyja az udvarias fiatal náci tisz­tet, jön egy orosz katona: “Bő, földszinü köpeny van rajta, ormótlan csiz­máiban, imbolyogva cammog felém... a szél lo­bogtatja vattasapkája fülvédőit. Most villan eszembe, miért mondották régen, hogy “kutyafü- lir tatár”! Csontos arca kifejezéstelen. A finnek úgy mondják, hogy ‘az orosz csak holtan jó’. Ke­zében lövésre készen a kerekdobos géppisztoly.” Nyilas hősünk, miként azt a továbbiakban sze­rényen bevallja, egykettőre lelőtte volna a “kife­jezéstelen arcú”, cammogó oroszt, de az utolsó pillanatban látomása támadt. Látta feleségét, kis lányát, akik azt mondták neki, hogy “az utón végig kell menni.” Ezért hát nem lőtte le a cam­mogó oroszt. / A kutyafülti tatár, udvariasan várt, amig a Gyula végignézte a látomását, várt amig eldobta lövésre készen tartott pisztolyát — és aztán —■ sokkal kevésbbé udvariasan, mint ahogy a náci tiszt csevegett vele az előbb, megbökte a csiz­májával. “Davaj”. Mert kéremalássan ,az orosz katona csak há­rom szót ismert, miként mindjárt az első közle­ményből kiderült és pedig: “davaj, csaszi és ruszki.” No, de ne feledkezzünk el a kultúráról. A jóska No, de ne feledkezzünk el a kulturádól. Gyula bajtárs leírja elfogatása részleteit: “Arcok merednek rám. Bambák és kifejezéste­lenek. Mintha lárvák lennének. Böszme szavak csapnak pálinkabüzösen az arcomba. Az egyik orosz katona meglök, hogy hátratántorodom... a csuklómat tapogatják óra után. Összevesznek a tárgyakon. (Ugyan mi mindent tapogattak ösz- sze, mert órája nem volt a főhadnagy urnák.” Mindegy, kis idő múlva — hogy, hogy nem — a böszme bamba lárvák —- megvendégelik a Gyu­lát. “Versenyt iszunk az oroszokkal. Kerek kenyér kerül az asztalra, aztán az öreg parasztasszony behozza a vacsorát. Nagy tál paprikás csirkét (mi az, pem ijedt meg oroszoktól?). Az oroszok unottan csámcsognak. (Ahá, azon a napon min­denki unatkozott, a náci tiszt unottan válaszolt, az oroszok unottan csámcsogtak). Közben sza­kadatlanul merítenek a borból. Az egyik hozzám tántorog, megfogja a vállam és ráz: “Davaj csaszi.” ... a kirgiz félrehúzza a száját és megvetően int kezével: “Ruszki.” “így kezdődik”, irja a K.M. V. szerkesztője a meghatottságtól elhaló hangon, “Zathureczky Gyula 258 oldalas müve, amely megrendítő ké­pekben tárja elénk a magyar katona sorsát az orosz táborokban.” Csekély két bőgőért lehet kapni. , Nem hisszük, hogy még a K. M. V. edzett gyomra olvasói közül is akadnának, akik kiván­csiak lennének egy nyilas szellemű okádékára. Adenauer — és Wall Street-i gazdáinak — fejfájásai Miként lapunk mulfheti számában rövid hir keretéhen már megírtuk, Londonban összeültek az amerikai és az angol kormány képviselői, hogy megtárgyalják Nyugatnémetország teljes füg­getlenségének feltételeit. Ezt megelőzőleg Aden­auer a harmincas évek hitleri nyilatkozataihoz hasonló hangon fenyegette meg Franciaországot. Németország újrafegyverkezése már nem vita tárgya, mennydörgőit a vén teuton, csak az a kérdés, hogy teljesen önállóan fegyverkezik-e, vagy pedig az Európai Védelmi közösségen be­lül. Az “önálló” szót természetesen nem kell egészen szószerint érteni: Washington és Wall Street engedélye és hozzájárulása nélkül a né­metek sem “önállóan”, sem feltételesen nem gondolhatnának a fegyverkezésre. Mi van Adenauer erélyes “önállósági” fellé­pése és a londoni “német önállósági” tárgyalások hátterében? A német nép egységének és igazi önállóságá­nak kérdését a német demokratikus népköztár­saság kormánya (Keletnémetország) vetette fel a múlt évben. Adenauerék, akik meg vannak elé­gedve Wall Street járszalíagjával — és busás támogatásával — először csak “vörös propagan­dának” nevezték a javaslatot. De Nyugatnémet­ország népe komolyan vette. A múlt hónapban pedig porondra lépett Brüning volt kancellár is és követelte az adenaueri politika teljes irány- változását! Követelte a kelettel, tehát a szocia­lista világgal való fokozott politikai és kereske­delmi kapcsolatot. Mindezek tetejébe Nyugat­németország népe a múlt heti vesztfáliai válasz­táson a szavazólapokkal is kifejezte elégedetlen­ségét Adenauerékkel szemben. A keresztény- demokrata párt (Adenauer pártja) a tartomány- gyűlési választáson több mint egy millió szava­zatot vesztett! Adenauernek tehát taktikát kellett változtat­nia. Ezért a függetlenség hirtelen, hangos kö­vetelése. Ezért Brüning éles megkritizálása. És ezért érdemes egy rövid pillantást, vetnünk Brü­ning uj szereplésére s annak hátterére. Brüning múltja Brüning, mint a centrumpárt vezére — tehát azé a párté, amely előfutára volt Adenauer ke­resztény-demokrata pártjának — 1930-tól 1932- ig Németország kancellárja volt, abban az idő­szakban, amikor az Egyesült Államokból elin­dult válsághullám elborította Európát és külö­nösen súlyos megrázkódtatásokat okozott a wei- mai köztársaság gazdasági életében. Brüning nevéhez fűződnek a tömeges munkáselbocsátá­sok, a fizetéscsökkentések, a különböző “szükség- rendeletek”, amelyek a weimari rendszer külön­ben is ingatag alapját végkép megingatták. Brüning és Washington Brüning a hitlerizmus uralomrajutása után emigrált és húsz esztendőt töltött az Egyesült Államokban, ahol a Harvard-egyetemen tartott előadásokat. A háború utáni években az a hir járta róla, hogy a washingtoni vezetők bizalmas tanácsadója-német ügyekben. Mindezek után fel­tehető lett volna, hogy Brüning támogatni fogja Adenauer politikáját. Nem ez történt, Brüning, akinek nemcsak amerikai és katolikus kapcso­latai közismertek, hanem az is, hogy a Rajna- és a Ruhr-vidék nagyipari köreinek bizalmát (Folytatás a 12-ik oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents