Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)
1954-11-18 / 45. szám
November 18, 1954 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 13 VÁLÁS A NÉPI DEMOKRÁCIÁBAN Hosszú időt vesz igénybe, amig egy szocialista állam fei tudja számolni a tőkés vagy félfeudálista múlt minden gászos örökségét, faji vagy vallási előitélet, a “kiki magáért, a pokolba az utolsóval” (Everybody for himself, the devil take the hindmost) tudatlanságot, önzést, gyanakvást. Ennek tudható be például az is, hogy szülőhazánkban, Magyarországon, még mindig társadalmi probléma a válás kérdése. Nyilvánvaló, hogy az ezekkel kapcsolatos problémák nagyrésze olyan házasságokra vonatkozik, amelyeket még a régi rendszer idejében kötöttek, de elkerülhetetlen az is, hogy az uj nemzedék tagjai között is előfordulnak olyan köriilményeTc, amelyek válásra vezetnek. Egy magyarországi női újságban olvastuk az alanti érdekes hozászólásokat a válás kérdésről: Ügyvéd vagyok, aki az évek során számtalan házasság felamely még a házasság tartalma alatt megfontolt és emberi segítséget adna az asszonynak. Az uj családjogi törvény megalkotásánál gondoltak erre, amikor kötelezővé tették az előkészítő eljárás lefolyását. A bírói eljárás azonban, — amint az a gyakorlatban is bebizonyosodott, — nem alkalmas a felek közötti félreértések tisztázására lélektanilag sem, mert amikor a bíróság elé kerülnek, azt hiszik, hogy már minden hidat felégették, amely egymáshoz vezet. Egy ügyvéd aki rendszerint a nőket képviseli • Majdnem mindenki arról ir, hogy a csitri leányok elcsábítják a férjeket. Arró azonban egy szó sem esik. hogy az ilyen esetekben is el sősorban a férfi a hibás. Egy nős, családos embernek éppen olyan komolynak és megfontoltnak kell lennie, mint a többgyermekes anyának. A “csitri leányt” végeredményben nekik kellene megszégyeníteniük, észretériteniök. Ha nálunk is előfordulna ilyen eset, én nemcsak a leányt vetném meg, hanem a férje met is. ............¥ Hétévi jó házasság után, huszonöt éves koromban két i kicsi gyermekkel maradtam egeydül. Ugv érzem, hogy a munkám mellett jó anya és jó háziasszony is voltam. Mégis férjemnek — talán, mert nagy elfoglaltságom mellettem nem tudtam- vele kellően foglalkozni-— viszonya volt egy munkatársával, aki nála jóval idősebb, kétgyermekes özvegyasszony. Először hazudozott, aztán már nem is tagadott semmit. Megpróbáltam mindent, hogy meg mentsem zátonyra futott életünket. ígérte, is, hogy megváltozik, a vége mégis az lett, hogy megvert és elhagyott bennünket. Négy évig vártam vissza, dolgoztam éjjelnappal relméltem, hogy legalább a gyerekek visszahozzák. Jól keres, mégsem gondoskodott róluk. Négy év után kértem a tartásdijat. Akkor el akarta venni tőlem tízéves gyermekemet. A bíróság természetesen úgy döntött, hogy mindkettő nálam marad, s őt tartásdij fizetésre kötelezte. Jószántából még ezután sem fizetett volna, de levonták a pénzt az üzemben. S hogy ne vonhassák le, otthagyta a munkahelyét. Most nem dolgozik, nem is fizet. Ezek után sajnálom az éveket amiket vele töltöttem, s szé gyenlem, hogy a felesége vol tam. Most asszonya vagyok valakinek, aki bár nőtlen volt, én pedig két gyermekes elvált asszony, nemcsak nekem jó élettársam, hanem gyermekeimnek is jobb apjuk, mint i az “édes”. Én ebből azt következtetem, ha valaki menni akar, el kell engedni, és van remény, hogy újra megtaláljuk az elvesztett boldogságot. “Újra boldog vagyok” * I KIOLVASTAD E LAPSZÁMOT? I ADD TOVÁBB! , I MÁS IS TANULHAT BELŐLE: bontásában nyújtottam segítséget és számtalan esetben győztem meg házaspárokat, hogy ne valljanak. A házas együttélés kérdését a pereken túl is sokat vizsgálom, s rájöttem, hogy szinte kivétel nélkül minden házasságban— gyakran többször is —egyiknél vagy mindkettőnél felvetődik a kívánság: uj életet kezdeni. Az esetek többségében ilyenkor aztán az egyik fél igyekszik tűrhetetlen helyzetet teremteni. A másik mindent megpróbál, hogy rendbehozza az elromlott életet, s ha nincs eredménye, szinte örül, hogy az izgága, mindenben hibát találó, esetleg vetekedő házastárs elhagyja a közös lakást. Ezt azonban jóformán ki sem fejezhető, évek alatt felhalmozódó apróságok, civakodások, megbántá s o k idézik elő. Szerintem csupán véletlen, hogy a végleges és tudatos szakadást rendszerint külső ok, esetleg fiatalabb nő okozza. Ilyenkor a házastársak már évek óta az elhide- gülésnek abban az állápotá- ban vannak, amelyből külső segítség nélkül nem képesek kikerülni. Ezt igazolja az is,j hogy számtalan esetben ép- j pen a? a bizonyos külső ok I billenti helyre a házastársak és a házasság egyensúlyát. Tanácsot adni csak mindekét fél meghallgatása után, az összes körülmények figyelembevételével, csak sok szívvel és sok megértéssel lehet.; És nem szabad ítéletet mondani, mindenkit elmarasztalni, aki válni akar, aki törvényes utón igyekszik rendbehozni zsákutcába jutott életét. Feltétlenül szükséges lenne azonban a háztartásak- nak társadalmi segitség— amelyet sem a bíróság, sem más hatósági szerv nem tud megadni — mégpedig, annak tisztázásához, hogy a válás valóban szükséges-e. Szerintem a nő a gyengébb fél. ő szorul jobban támogatásra s éppen a legsúlyosabb helyzetben. a válásnál nincs senki, aki okos tanáccsal mellé állna. Olyan társadalmi tanácsadó szervet kellene létesíteni, ÉN ÉS POGSKAI (Magyarországi humor) Jónéhány éve dolgozunk ugyanannál a vállalatnál, de az az érzésem, hogy első pertől fogva gyűlölöm Pocskait. Megjegyzem, nem én kezd - tem. Szeretek békén megférni embertársaimmal és ennek érdekében még áldozatoktól sem riadok vissza. Néhány évvel idősebb vagyok Pocs- kainál, de rövid idő alatt rájöttem, hogy várja a köszönésemet. Az istennek se köszönne előre. Egyideig, ha találkoztunk mereven bámultuk egymást s köszönés nélkül haladtunk el egymás mellett. Későb töbször is erőt vettem magamon és odabiccentettem neki. Visszabiccentett, de valami olyan undok, merev pofával, hogy kinyílt a bicska a zsebemben. Mire olyan büszke ez a fráter? Kezdtem figyelni Pocskait. Nem szeretem azokat az embereket, a- kik nem tudtnak nevetni. Pocskai az értekezetteken, az éhednél, mindenütt kemény faarccal ült, a világért el nem mosolyodott. volna. Amellett undok kutyafeje van és vékony ajkát szerzetesi szigorral állandóan összeszoritja. Nem sokat adok a formaságokra, de valahányszor Pocs- kaival égy ajtó előtt találkoztam, következetesen élőt tem ment ki, egyszer nem jutott eszébe, hogy előreengedjen. Képzelhetik megrökönyödésemet, amikor legutóbb szabadságra utazván, az üdülőben Pocskait láttam meg. Na oda van az egész hetem. Megjegyzem, az ő arcán is végigvonaglott az undor, a- hogy engem meglátott. Hátat fordítottunk egymásnak és azt hiszem, az ő szive is ugyanazzal a keserűséggel telt meg, mint az enyém. Még a megérkezésünk napján társasjátékot játszottunk. A játék zálogosdival volt egybekötve, s nekem, hogy a zálogba adott töltőtollamhoz újból hozzájussak, a terem közepére kellett áll- nom, valakit háttal mögém állítottak, akit nem láttam, egy üres gyufáskatulyát az orromra húztak és felszólítottak, hogy forduljak meg és a skatulyát, anélkül, hogy a kezemmej segítenék, nyomjam rá a mögöttem álló orrára. Megfordultam és Pocskait láttam magam előtt. Az egész terem megtelt kacagással, nem lehettem ünneprontó, folytatni kellett a játékot, Pocskai arcán szégyenlős, szinte gyerekes . mosoly suhant keresztül és rendkivü' készségesen odatartotta hosz- szu kutyaorrát. Nem tudom probáltak-e már gyufaskatulyát valakinek az orrára ráhúzni, a kéz használata nélkül. Roppant nehéz dolog, mindkét fél közös akarata és ügyessége kell hozzá. Be kell vallanom, hogy Pocskai nagyon igyekezett s miközben orrát a skatulya szabad végé be igyekezett nyomkodni, arcán egyre szélesebb mosoly terült el. Furcsa volt látnom őt ilyen közelről, hiszen az orrunk összeért. A szeme a- latt mély árok húzódott, a- fnelvből sok apró ránc futott Darvas Szilárd: HOGY NÉZEK KI? Tényleg, hogy nézek én ki? Belenézek a tükörbe és el- facsarodik a szivem, mert a köztünk fennálló minden nézeteltérés ellenére, azért szeretem magamat. Az együtt töltött negyvenhárom év alatt mégis csak összeszoktunk mi ketten: én, meg aki vagyok. Néha neki van meg a véleménye rólam, néha nekem róla, de ha utánanéznénk, mégis csak legközelebb állunk egymáshoz. Bizony, ha egy napig nem nézek tükörbe, már hiányzóm magamnak. És ez még csak nem is hiúsági kérdés. Tehát belenézek a tükörbe és a legkevesebb gyönyörűséget se találom képmásomban. Homlokom mély redői valóságos bolhabuktatók, arcom löttyedt, orrom megnyúlt (noha a tervezésnél már úgyis túlméretezték), szemem kék ultramarinjába enyhe ci- nóbert és okkersárgát kevert ecsetjével valami ismeretlen piktor. Szóval hagyjuk a lírát: ronda vagyok és nyúzott. Persze, a fekete meg a nikotin teszi ezt velem, amelyekhez az utóbbi időben egy újabb kicsapongás járult: filmet irok s az végleg aláásta már nem fiatal szervez- temetó Gyermekkoromban átestem az összes divatos betegségeken, volt bárányhimlőm, kanyaróm, rubeolám, valamennyit átvészeltem, de ha annakidején megkaptam volna a dramaturgot, az biztos elvitt volna. Tehát sájátmagamon végzett helyszíni szemle után kissé lehangoltan ballagok a körúton, mikor valaki a vállarrí- ra csap és felkiált: — Szervusz, édes öregem, remekül nézel ki! Gyanakodva nézek rá, de arcán annyi őszinte öröm tükröződik, hogy semmi okom sincs hízelgő kritikájában kételkedni. Még azt is hozzáteszi: úgy tudta, hogy beteg vagyok s ime, virágzóm, mint a népdalbeli tök éjtszaka. Aránylag hamar sikerül meggyőznie, arra gondolok, hogy talán túlzott követelményeket támasztok a szépségemmel szemben, ami persze helytelen dolog. Bele kell törődnöm, hogy afféle középszerű dalia vagyok, akinek külseje valahol a Salamon Béla és a Tolnay Klári között terül el, ami még mindig elég jó helyezés. Ki is huzom magam, ahogy az egy remekül kinéző emberhez illik, ám alig ballagok 38—39 lépést, szembejön egy másik jótét lélek, aki a változatosság kedvéért a másik vállamra csap és igy biztat: — Ember, mi van veled? Rémesen nézel ki! . Bizalmatlanul nézek rá, de ennek még több meggyőződés sugárzik a szeméből, ami érthető, mert a másikkal ellentétben rosszat mond és éppen ezért az egész ember merő spontaneitás. Megpróbálok ugyan vele vitatkozni, de már legázolta önbizalmamat, mint Metternich a sasfiókét, az utóbbiról elnevezett színmű harmadik felvonásának záró jelenetében És ez a bitang éppolyan könyörtelenül megy végig egyes érzékszerveim romlá sának ecsetelésén, mint a szóbanfor- gó méregkeverő kancellár az. ifjú Napóleonnál. A különbség csak annyi, hogy nem azt akarja bebizonyítani, hogy Habsburg, hanem hogy beteg vagyok. És ez sikerülne is neki, ha búcsúzóul nem kiáltaná oda:* — Igazán nem látszik meg rajtad, hogy három hétig üdülni voltál. Ez a mondat aztán mindent megértet velem kinézésem miféleségét illetően. Ha valaki azt hiszi, hogy beteg voltam, akkor jól nézek ki, ha pedig abban a tévhitben él, hogy üdültem, akkor rosszul. S minthogy én senkinek se írhatom elő, hogy mit higy- jen rólam, maradjunk abban, hogy tükör ide, tükör oda, se- .hogy se nézek ki. temek tartott, akiben semmi emberi érzés nincs. Igaz, mély barátság támadt közöttünk, amely még most is tart és nyilván életünk végéig fog tartani. Mindez pedig annak köszönhető, hogy egy gyufaskatulyát kellett orrára huznunk, De jó lenne ezt a gyufaskatulya játékot sokhelyütt intézményesíteni! BAL LETTISKOLA nyiit meg Oroszlányon a vájáriskolában. Eddig GO reménybeli balett-táncos fiú és lány jelentkezett az iskolára. A faji kérdés miatt NORWICH, N. Y. —Az itteni Exchange-klub bejelen- tete, hogy kilép az országos Exchange-klubszervezetből és feloszlik az alapszabályok azon szakasza miatt, amelyet a helyi klub elnöke Kenneth Winans “faji szakasznak” ; nevezett. Ez a szakasz ugyanis kimondja, hogy azok, akiknek “bőre nem fehér”, nem lehetnek tagok. szét.. Ezek a ráncok a szájkö- 1 rüli keserű vonásai együtt a < szenvedés jegyei, tudom a i saját arcomról, amelyen szin- 1 te neveket adhatnék és dátu-j 1 mokkái láthanék- el minden \ gyűrődést. A legjobban meg- i ! lepett azonban Pocskai sze- < me, ez a mélyen ülő két ár- < tatlan gyerekszem, amely i most tele volt őszinte buzga- j lommal, szinte a szeretet val-j lomásával, hogy közös ügyünket diadalra vigyük. Végre sikerült, a skatulya ott pompázott Pocskai órán, a közön- ! ség tapsolt és én viszakaptam a töltőtollamat. j Nem,nyújtom a történetet, j Az egész hetet együtt töltöttem Pocskaival. Sakkoztunk, ping .pongoztunk és hosszú ' sétákon meséltük egymásnak életünk, ráncaink történetét. Gyöngéd, melegszívű embert ismertem meg benne, aki ép- Persze rögtön kiderült, hogy pen úgy vágyódik megértésre és szeretetre, mint én. Pocskai ugyanúgy undorodott j I tőlem, önző, nagvképü frá-1