Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)
1954-11-11 / 44. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ November 11, 1954 Gellert Hugó a társadalmi harcok frontján Gellert Hugó művészetének és munkásmozgalmi szerepének méltatása A WPA A harmincas évek társadalmi harcainak, a dolgozó és a munkanélküli munkások céltudatos erőfeszítéseinek és a kormányra gyakorolt nyomásának egyik legnagyobb szociális eredménye volt a WPA: a Works Progress Administration, megteremtése. Az 1935-ös szükségsegély kiutalásokról szóló törvény értelmében szervezték meg és hajtották végre a hasznos közmunkák sorozatát: kormányalkalmazásba juttattak minden Ínségbe jutott, használható személyt és- lehetővé tették nekik, hogy ezeken a közmunkákon dolgozzanak, más szóval minden teketória nélkül adtak alkalmazást a WPA-nél mindenkinek, aki rászorult, igy a művészeknek is. Középületek, emlékművek dekorálására, falfestményekkel való díszítésére stb. hosználták őket. Bár a különálló “Treasury Art Project’’ oly módon végezte munkakörét, hogy végtelenül nagy gondossággal kiválogatta a legismertebb művészeket az ilyen munkákra és a megbízatás fontossága szerint fizette is őket, az eredmény az lett, hogy a legnagyobb hatású müvek mégis a WPA-ből kerültek ki, sőt amikor általános pályázatokat hirdettek, azokat is többnyire a WPA művészei nyerték meg. Ez voltaképpen azt jelenti, hogy a demokratikus jellegű törekvések hozták meg a~legfőbb eredményt. A művészek összetartása, öntudatossága, a munka- nélküliekkel és a munkásosztállyal való szolidaritásuk eredményezte azt is, hogy anyagi létük némelyest biztosítva lévén, visszautasíthattak reakciós szellemű megbízatásokat, meghívásokat és tiltakozásukkal vádat emelhettek a fasizmus s annak minden nyílt és burkolt megnyilatkozása ellen. A WPA-n belül módjuk volt arra is, hogy harcoljanak a felvételek körül mutatkozó akadékoskodás és huzavona ellen, harcolhattak jobb munkafeltételekért, jobb fizetésért, a munkaórák csökkentéséért beosztási helyeiken avégből, hogy több idejük maradjon másra, a maguk munkájára,tekintve, hogy a segély-bérért meghatározott számú munkaórán keresztül kellett dolgozniuk. A reakció az első pillanattól kezdve az utolsóig (1942) igen görbe szemmel nézte a WPA működését. A szénátus reakciós elemei és a Hearst- saj'tó a WPA fennállásának egész ideje alatt ádáz diihvel támadták és minden alkalmat, minden ürügyet felhasználtak megsemmisítésére, hitelének rontására, fontosságának lekicsinylésére. — Megrettentek a jövő dalától, amelyet a WPA intézményéből kihallottak. Nem kellett nekik művészet, főleg haladó művészet s a munkanélküli művészekre egy centet sem akartak áldozni!.. . Később egy közgazdász kiszámította, hogy mindazzal a pénzzel, melyek 10 év alatt-a WPA-re költöttek — pedig nem ingyen adták! — a második világháborút mindössze 19 PERCIG finansziroz- hatták volna. Zsuzsanna és a vének Volt a WPA ügyosztályán egy fényképgyüjte- mény, amely a művészek számára ülő modelleket ábrázolta, férfiakat és nőket, akik közül a művészek a foglalkozásukkal járó szükségesség folytán ki szokták válogatni a modelljeiket. A reakciós vén szenátorok ellopatták az egyik fénykép- albumot és egymásnak mutogatták a szenátusban. Minthogy ezeket a modelleket rendszerint, nem télikabátban szokták lefényképezni, volt a szenátor uraknak, min hiiledezni. Azt mennydörögték a szószékről,, hogy ime: a művészek ilyesmikre költik az adófizetők pénzét a WPA-n! A fényképeket lobogtatva űzték kétszínű demagógiájukat. Az Akadémia akkori feje, aki bár nem a legrokonszevezőbb érzéssel viseltetett a WPA művészeivel szemben, a szenátorok handabandá- ján annyira feldühödött, hogy tiltakozó levelet küldött a szenátusnak s azt követelte, hogy kérjenek bocsánatot a művészektől. így hát a WPA állandóan harcolt az ellene intézett támadások ellen s a művészet kérdéseit állandóan napirenden tartotta a közvélemény előtt. A “World Telegram” cikksorozatot is közölt ezekről a kérdésekről s az Akadémia akkori feje megemlítette, hogy a WPA kérdései körül sokat veszekedett ugyan Gellérttel, de el kell ismernie róla, 'hogy tiszta- kezű, önzetlen ember volt mindenkor. A Rákosi Védelmi Bizottság Hasonlóképpen vezető szerepet vállalt Gellért Hugó a Rákosi Mátyás kiszabadításáért indult amerikai magyar mozgalomban, amely 1935-től 1940-ig, Rákosi kiszabadításáig folyt. Rákosit akkor minden törvény és jogszokás ellenére másodszor is a Horthy-féle vérbiróság elé állították első büntetésének kitöltése után, ugyanazzal a /váddal, abban a reményben, hogy a müveit világ háta mögött szép csöndesen kivégezhetik. Az amerikai magyar munkások azonban nagyszabású megmozdulást szerveztek egész Amerikában. Megalakították a védelmi bizottságot, amelynek Gellért Hugó lett az elnöke. Az erről az akcióról szóló beszámoló elolvasható a “Magyarok Amerikában” cimü jubileumi albumunkban, igy hát nem ismételjük el a részleteket, csak azt mondjuk el, ami ebből a beszámolóból kimaradt. Óriási tö.neggyülést rendeztek New Yorkban a Union Square-hn és elhatározták, hogy vegyes küldöttséget menesztenek Washingtonba az ösz- szes Horthyellenes magyar szervezetek részvételével. A követnek feltűnt, hogy az elébe járuló delegátusok közt egy néger munkás is van. Gúnyosan megkérdezte tőlük: “Ez is magyar?” , Amire Gellért Hugó talpraesetten a következőt felelte: “Nemcsak mi, amerikai magyarok, hanem egész Amerika népe is tiltakozik Rákosi Mátyás fogvatartása ellen. És ez a néger társunk az amerikai néger népet képviseli!” A newyorki világkiállítás (World’s Fair) Hogy a művészek harca és tevékenysége menynyire nem az elefántcsonttorony négy fala között lezajló tény, hanem szoros összefüggésben van társadalmi és gazdasági kérdésekkel, világosan kitűnik a World’s Fair-el kapcsolatos harcokban. Amikor az illetékesek hozzáfogtak a roppant méretű kiállítás előkészületeihez (1938), a Gellért Hugó elnöklete alatt működő “Artist Coordination Committee” mozgósította a művészeket, hogy ők is vegyenek részt a kiállításon. Követelésük, hogy a nagy amerikai kiállításnak vissza kell tükröznie az élő művészek alkotásait és a modern művészi irányzatokat is, óriási visszhangra talált a művészek körében. Általános meglepetésre azonban a világkiállítás vezetősége visz- szautasitotta az indítványt, hangoztatva, hogy van az országban untig elég, erre alkalmas hely, múzeumok, kiállitóhelyiségek, stb., a művészek alkotásainak bemutatására és ismertetésére. Gellérték azonban nem adták fel olyan köny- nyen a harcot. Munkába fogtak és élénk agitá- ciót kezdtek, hogy a közvélemény figyelmét felébresszék a nagyfontosságu kérdés iránt, összekötetéseik révén a nagylapok vasárnapi számainak művészeti cikkei és rovatai heteken át nyilatkozatokat közöltek az amerikai kulturélet vezetőitől, valamint a művészeti szervezetek részéről, hogy olyan World's Fair elképzelhetetlen, ahol a művészetek nincsenek megfelelő keretek közt képviselve. A hírlapi csatazaj a végén meg- Jiozta az eredményt: Fiorello LaGuardia közbenjárására a World’s Fair igazgatósága megfelelő épületet utalt ki az amerikai művészek számára. Az épület valóban nagyon szép, impozáns volt s a legjobb művészek Ízlése szerint rendezték be a kiállítás céljaira. Tágas, fényes termeivel elkápráztatta a szemet. Képek, szobrok, grafikus munkák legjobbjainak tömegét állíthatták ki. És mily tökéletesen szervezték meg! Az ország minden államából való művészeket választottak be az ítélő zsűribe. A zsűri dolgozta ki az egyes államokra jutó kvótát. Minden államnak megvolt a maga ítélő zsűrije, az választotta ki a kiállítandó müveket s az küldte el a newyorki zsűrinek. Ez aztán összeszegezte és rendezte a kiállítási pavilonban. Ennél demokratikusabban aligha jártak el valaha s az, amit a művészek ez alkalommal teljesitettek, mintaképül szolgálhat. A zsűrikben múzeumi emberek elnököltek, a zsűritagok pedig művészek voltak, akiknek egyedül volt döntő szavuk. Tehetség és szakértelem arányosan érvényesült ebben a szereposztásban. Az egész World’s Fair szakszervezeti munka volt. A kiállításon résztvevő művészek maguk is külön szakszervezetet alakítottak, amelybe még a freskófestőknek is bele kellett tartozniuk. Ennek óriási előnyei voltak, mert általában véve a nagynevű művészek szokták kapni a legsúlyosabb pénzeket, a többi művésznek pedig garasokkal kellett beérni. A kiállítási szakszervezet azonban minden tag érdekét védte, ennélfogva még a fiatal és ismeretlenebb művészek is anyagilag kielégítő módon kapták meg jutalmukat az. amerikai művészet oltáránál. Gellért Hugónak itt is látható volt egy pompás freskója, de mint több más, ez is megsemmisült a kiállítás befejeztével. Volt azonban egy nagyszerű Robeson-arcképe is a kiállított képek közt. Amikor vége volt a World’s Fairnek, a nagy amerikai múzeumok szakemberei körbejártak és kiszemelték a múzeumokba való műalkotásokat. Itt vásárolták meg Gellért Hugó litografált Robe- son-portréját és ez a képe látható ma is a Birmingham. Ala.-i nyilvános könyvtárban — mind- kettejük dicsőségére. Itt már csak röviden említjük meg, hogy a haladó művészek tevékenysége átnyúlt a második világháborúba is. Az “Artists for National Defense” alakulat, amelyet Gellért Hugó “Artists Coordination Committee”-ja szervezett, a maga részéről viszont megalakitotta — mint már említettük — a nagy “Artists for Victory” szervezetet, amely magába tömöritette az ország valamennyi művészét. Ebben a keretben Gellért Hugó a USA háborús erőfeszítéseinek nyújtott hozzájárulásával rengeteg plakátot, falragaszt és hasonló müvet alkotott s résztvett a szervezet által rendezett háborús propaganda-kiállításokon is. Minderről helyszűke miatt csak röviden beszélhetünk, holott Gellért Hugó minden egyes rajza, grafikus müve, a maga eredeti ötletével és újszerűségével alkalmas téma volna egy-egy külön cikk írására. (Folytatjuk) A MAGYAR SZŐ az ön újságja — A sajátja. — Szóljon hozzá e fontos vitához, — hogyan tehetjük a lapot még jobbá, tartalmasabbá, megjelenését biztossá! Irta: Dr. Pogány Béla AMFRTKAT ■ L1 - A í^ím Gellért Hugó rajza-,
