Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)
1954-10-28 / 42. szám
October 28, 1954 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Gellert Hugó a társadaliníharcok frontján Gellert Hugó művészetének és munkásmozgalmi szerepének méltatása Irta: Dr. Pogány Béla Hasonló incidens történt Gellért körül a “New Yorker”-nél is, amelynek Gellért vagy húsz esztendőn keresztül állandó munkatársa volt. Itt egy Max Eastman által irt reakciós cikkhez akarták hozzáilleszteni Gellért rajzát, amely xa tragi- gus véget ért, progresszív olasz lapszerkesztő, Carlo Tresca portréját ábrázolta. Gellért visszavonta a rajzot és három hónapig feléjük se né1 zett, amig érte nem küldtek, megbocsátva és elfelejtve lázadását. Gellért politikai hatalmasságok előtt sem görbítette meg gerincét. Egy alkalommal a “World" Albanyba küldte Gellértet, hogy rajzolja meg az akkori kormányzó, A1 Smith arcképét. Gellért felutazott a megbeszélt időre, de a kormányzó vagy két óra hosszat váratta a titkára szobájában, mert egy szenátorral volt fontos megbeszélése. Amikor Gellért megunta a várakozást, és a titkár nem volt jelen, szó nélkül benyitott A1 Smith- hez és azt mondta: “Nincs időm tovább várni. Vonatom indul, ne^em estére vissza kell lennem a szerkesztőségben.” “Hát mennyi ideig tart, amig elkészíti?” kérdezte A1 Smith, “öt perc.” “Jól van hat, fogjon hozzá, de megbocsát, ha közben tovább tárgyalok.” Géllért hozzáfogott. Kisvártatva türelmetlenül odaszól hozzá a kormányzó : “Életemben még nem láttam ilyen hosz- szu ötpercet." Gellért az órájára pillantott: mindössze hét perc telt, amióta meg’kezdte, de már készen is volt vele. “Rendben van, mondta nyugodtan és összeszedelőzködött, már megyek is!” És ezzel kifelé indult. Az ajtónál Al' Smith kormányzó utána kiáltott; “Hé, hé! Hát meg sem mutatja?” Gellért higgadtan visszaszólt: “Olyan embernek, aki a hét percet sokalja, amig arcképe elkészül, nem mutatom meg!” És elment, anélkül, hogy Al Smithnek megmutatta volna a rajzot. . . Néhány nap múlva, hogy a portré megjelent a lapban, Al Smith megszerezte magának az eredetit. Sarkára állt Gellért Hugó akkor is, amikor a Paramount mozivállalat hirdetési igazgatója egy tervezett óriási plakáthoz vázlatot kért tőle. Ilyen vázlatért 300 dollárt fizettek abban az időben, de amikor fizetésre került a sor, az igazgató csak 200 dollárt volt hajlandó adni, hivatkozva arra,, hogy ‘“erre ennyi az előirányzott pénz.” (Pénz lehet kevés, lehet sok, de sohasem elég!) A munka készen volt, Gellért a kényszerhelyzetben nem akarta már visszavenni vázlattervét. Amikor a csekk megérkezett, Gellért beváltotta, de másnap — valami tévedésből kifolyólag — u'jabb csekk érkezett ugyancsak 200 dollárról. Gellért ezt is beváltotta, de felhívta az igazgatót és a következőket mondta neki: “Te 100 dollárt akartál lecsípni. Most tévedésből kétszer küldtétek el a tiszteletdijamat, de én a második csekket is megtartom magamnak. Most én csípek le tőleteic 100 dollár igy kvittek vagyunk. Pá! III. Az a negyven esztendő, amelyet Gellért Hugó, a munkásosztály átütő erejű alkotóművésze, a munkásmzogalomban töltött, voltaképpen a társadalmi harcok csataképeinek sorozata. A küzdelmekben való fáradhatatlan szereplését nem jellemezhetnénk jobban, mint hogy olvasóink emlékezetébe idézzük, hogy Gellért Hugó volt a Horthy-eHen.es Liga elnöke. Ez a Liga 1927 március 15-én alakult meg 36 amerikai magyar egylet 136 delegátusának részvételével. A szervezkedést lapunk egyik őse, az “Előre” végezte el azon mozgalmak sorában, .amelyekkel törhetet- leniil küzdött a Horthy-féle fasizmus gaztetteinek az amerikai közvélemény előtt való leleplezése érdekében, továbbá azért, hogy megakadályozza, hogy Horthyék az ideküldött ügynökeik révén az amerikai magyarság körében politikai és gazdasági támaszpontot építsenek. Horthy ék és az amerikai magyar reakciós erők egyik nagyszabású kísérlete folyt le a hírhedt Kossuth-szobor felállítása és felavatása körül. Erre a névleges alkalomra Horthyék 300— 500 úgynevezett magyar “zarándokot” küldtek ide az óhazából, amikor is természetesen a Kossuth-szobor csak palást volt igazi szándékaik rejtegetésére. Mi közük is lehetett Kossuth-hoz azoknak, akik minden kossuthi elvet megszegtek és meggyaláztak? Azért jöttek, hogy úgy az amerikai bankoktól, mint a félrevezetett amerikai magyaroktól “kölcsönöket” harácsoljanak össze Horthyék számára, a Horthy-rendszer megerősítésére. Érkezésükhöz kivonultak a tiltakozó magyar munkástömegek s ettől úgy megrémültek a “zarándokok”, hogy órák hosszat késleltették a partraszállást a newyorki kikötőben, remélve, hogy a várakozók megunják és elmennek. Az egyik amerikai fotóriporter kezében felrobbant a magnéziumlámpa, és a rendőrök azt hitték, hogy valami bomba robbant, a várakozó tömeg meg hogy a rendőrök dobtak a tömeg közé valami könnybombát, riadalom tört ki, a rendőrök verekedni kezdtek, a végén a “zarándokok” a marha- szállitó liften lopakodtak le a hajóról, taxiba, autóbuszokba ugrottak és iszkoltak a szállodájuk célé, ahol azonban már más magyarok piketeltek Gellért-plakátokat hordozva kezükben s ezek a plakátok a “Héjjas-legények” s a Horthy-rendszer más bűnei ellen tiltakoztak. A“ indokok” mindenütt rendőri fedezet mellt érték csak járkálni s amikor végén diszmar n felvonultak a Fifth Avenuen, hogy a sv: -,i: vei készült Kossuth-szobor leleplezéséhez menjenek, több rendőr várakozott a szobornál, mint közönség. A diszemelvényen Jim Walker, akkori polgármester is megjelent; ott volt az akkori magyar követ, gróf Széchenyi és ott terpeszkedtek az “A. M. Népszava” reakciósai. Közben azonban a Liga New Jerseyben felfogadott egy pilótát, aki az első világháborúban sok ellenséges repülőgépet lelőtt, és 60,000 röpcédulával felszerelve repültek a Hudson-folyamon keresztül a szoborleleplezésre. A röplapon négy Gellért-rajz is látható volt, amelyek azt a folyamatot ábrázolták, hogyan alakult át egy Horthy-féle akasztófa Kossuth-szoborrá, a megfelelő aláírásokkal. A Hudson közepén lehettek, amikor a gyakorlott pilóta már utasította Gellértet, hogy megkezdheti a röplapok szórását s azok valóban csakhamar a szobor köré csődült tömeg fejére záporoztak. “Most engedd le a lapokat!" utasította a pilóta Gellértet s a röplapok oly pontosan hullottak a célba, hogy még a diszemelvényre is jutott, az egyiket maga Széchenyi követ emelte fel. A háztetőkön tartózkodó rendőrök semmit sem tehettek a repülőgép ellen. A repülőgép olyan zajt csapott, hogy a szónokok hangja belefulladt a zajba. Hát még akkor, amikor a pilóta a szokásos pilótaüdvözlésképpen bukó zuhanással csapott le a tömegre, hogy aztán egész alacsonyból ismét a magasba lendüljön. Az ünneplők halálos rémülettel rebbentek szét, a zaj minden hangot elfojtott — és a pilóta MÉG KÉTSZER megismételte a gép bukó zuhanását, újra meg újra páni ijedelmet keltve a zarándokok közt, a végén — miután dolgukat végezték — szép simán visszarepültek New Jerseybe. A Central Operahouse-ban tartott beszámoló gyűlésen tudták meg, hogy a “zarándokok” Washingtonba készülnek. Azonnal sürgönyt menesztettek Coolidge elnökhöz, felszólítva, hogy ne fogadja a “gyilkosokat”, mert különben pike- telni fognak a Fehér Ház .előtt. Ennek ellenére fogadta őket az akkori elnök s a piketelőket, köztük Gellértet magát is, letartóztatták. Az amerikai közvélemény, a sajtó és az újságírók szinte egyhangúan a tiltakozó magyarok mellett foglaltak állást, szellőztetve Horthyék viselt dolgait s például amerikai újságírók figyelmeztették a pike telőket. az utca melyik részén járkáljanak, hogy elkerüljenek egv súlyosabb büntetést. Sőt, amikor az egyik Horthy-legény jelbeszéddel azt magyarázta s mutatta a rendőröknek, mit csinálnának Magyarországon a piketelőkkel, a rendőrök rokonszenve annyira a piketelők felé fordult, hogy még ők segítettek tartani a plakátokat a fotóriportereknek, amig azok elkészítették felvételeiket. A plakátok a Héjjas-legényeket támadták, egy másik rámutatott a deres-rendszer visz- szaállitására Horthy-országban, stb. Ez alkalommal a tiltakozók rengeteg barátra tettek szert s megnyerték őket a magyar progresszivek számára. A mozisok, a filmhiradósok csak a pikeíe- lőket fénvképezgették s 'a “zarándokokra” a kutya se volt kiváncsi. (Folytatjuk) Q AMERIKAI
