Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)
1954-10-21 / 41. szám
October 21, 1954 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7 Hírmagyarázat és kritika KUTYAUGATÁS Zug-morog az egész ország a méltatlankodás- tcl és a felháborodástól, amelyet Charles E. Wilson védelmi miniszter kijelentése okozott a munkanélküliekkel kapcsolatban. “Én jobban szere- tem-a vadászkutyákat, mint a kutyaólban hizlalt kutyákat”, mondta Wilson a munkanélküliekről beszélve. “A vadászkutyák szeretnek kimenni és vadászni táplálékuk után, de a kutyaól kutyái csak üljenek az alfelükön és csaholnak.” Wilson kijelentése, mégha pár nap múlva semmitmondó magyarázatokkal “sajnálkozását” fejezte is ki “ostoba megjegyzése” felett, minden bizonnyal bevonul a hires mondásoknak sorába, mint' amilyen volt az a kijelentés, amelyet ugyancsak Wilson tett röviddel Eisenhower elnök felavatása után, hogy “ami jó a General Motorsnak, az jó az országnak is”, vagy az a megjegyzés, amelyet Eisenhower tábornok tett, amikor még csak a Columbia-egyetem elnöke volt és azzal vádolta az amerikai munkásokat, hogy “pezsgőt és kaviárt” akarnak, holott az, amire szükségük van, az “virsli és sör” meg hogy ha valaki biztonságot akar, azt csak a “börtönben” kaphatja meg. Az ilyen megjegyzések megmutatják, — és minél önkénytelenebbül teszik, annál jobban elárulják —, hogy miféle érzéseket táplálnak a pénz urai azokkal az emberekkel szemben, akik nem kamatokból, hanem munkából élnek, olyan munkából, amelynek zsírját a munkáltatók szedik le. De Wilson megjegyzése tartalmilag is “ostoba”, mert a vadászkutyákat éppenugy táplálják és hizlalják a kutyaházban, mint a többi kutyát, de különben sem mennek ki vadászni táplálék után- s a gazdáik által lelőtt madarat sem eszik meg, hanem csak szájukba kapva odaviszik a lábaikhoz. Amit Wilson ur gondohatott, de kifejezni nem tudott vagy nem mert, nyilván a “kóbor kutya” volt, amely kóborolva, véres marakodások közt, többnyire más kutyáktól erőszakkal elrabolt falatokkal táplálkozik. Ez a kóbor kutya felel meg Wilson hasonlatának, amelynek igazi mondanivalója az, hogy legszívesebben azt látná, hogy munka után kóboroljanak a munkások, essenek egymás torkának, egymással versengve- vetélykedve, magukat egyre olcsóbban felkínálva nyomják le a béreket, menjenek el sztrájktörőnek és csókoljanak kezet “kenyéradó gazdáiknak”. Ez a wilsoni álom, amint Herbert Hooveré az u:- cai almaárulás volt a munkanélküliség megoldására. A közfelháborodás első, gyors kifejezése Vv aiter Reuther, a CIO elnökének, Eisenhowerhez intézett tiltakozó távirata volt, amelyben követelte, hogy Wilson vagy vonja vissza kijelentését, vagy pedig távozzék állásából. Bizonyos, hogy ez alkalommal Reuther az ország összes munkásainak, a szakszervezeti és a szakszervezetekbe nem tartozó munkásoknak érzéseit mondta ki, mert sajnos kevés munkás lehet ebben a roppant nagy és gazdag országban, aki biztos afelől, hogy máról holnapra nem lökik ki az utcára. Wilson kijelentése minden amerikai munkásra nézve sértő, akár van állása ma, akár munkanélküli És bár Reuther még azt is követelte Eisenhower elnöktől, hogy utasítsa vissza Wilson megjegyzését, máskülönben az ország népé úgy fogja értelmezni, hogy ez a kormány nézete és felfogása, keserű csalódással látta az ország népé, hogy Eisenhower nemhogy bármi elvetendőt talált volna Wilson kijelentésében, ráadásul még védelmébe is vette, jelezve, hogy esze ágában sincs elcsapni láásából s nyilván továbbra is megtartja a kormány vezető posztján. Pedig nemcsak a nép, nemcsak demokraták, hanem még a republikánus párt számos tekintélyes tagja is megdöbbenve és elitélőleg vette tudomásul Wilson kikottyantását. Még olyan reakciós republikánusok, mint William G. Stratton, illinoisi kormányzó is felkérte Wilsont, hogy fújja le a chicagói 100 dolláros republikánus díszvacsorára tervezett megjelenését és beszédét. Igaz, ebből nem lett semmi, ez is csak népámitás volt, mert Stratton szívélyesen szorongatta Wilson kezeit a díszvacsorán, de más republikánus körökből elhangzó elitélő és tiltakozó kijelentések is élénken visszatükröztették azt a félelmet, hogy Wilson kijelentését katasztrofálisnak tekintik a küszöbönálló választásokra és a jelenleg bősz csatakiáltások közt folyó választási kampányra nézve. Wilson kijelentéséből a demokraták hatalmas választási fegyvert kovácsolnak maguknak és sokan már most holtbiztosnak tekintik a republikánusok vereségét a novemberi választásokon. A polgárság hábozó elemei, de különösen a munkások addig üssék a vasat a választásokig, amig meleg. A dolgozók nem kutyaeledelt, hanem munkát és békét akarnak, még akkor is, ha Reutherék és Meanyék a tiltakozások leple alatt továbbra is hangosan sürgetik a fokozott hidegháborút, sőt a tüzes háborút. Wilson kijelentése akaratlanul is a harcok előterébe dobta a munkanélküliség kulcsfontosságú kérdését. Ezt alá kell huzni a békekövetelés országos hangoztatásával. Arasz- szák el a dolgozók Washingtont Reuther Wilson- ellenes követelésének támogatásával, minden eddigit felülmúló mértékben. Mert ha az amerikai munkások zsebreteszik ezt a sértegetést, akkor bekövetkezhetik az, hogy nemcsak kutyáknak fogják nevezni őket máskor is, hanem úgy is fognak bánni velük, mint kutyákkal. De nem fogják zsebretenni. Már a chicagói vacsora bejáratánál is kutyaugatást utánzó hangokkal fogadták Wilson érkezését, de még a legjobban sikerült ugatás-utánzás sem hallatszik fel a mennyországba úgy, mint a republikánus párt ellen leadott szavazat. Népünk becsülete ezt kívánja Minden amerikai állampolgár szivében közös lánggal ég az a meggyőződés, hogy “a mindenkit megillető szabadság és igazságosság” hazájában él. Ezt a meggyőződést különféle támadások sújthatják, de az ország polgárai az ilyen megrázkódtatásokat sohasem' fogadták el véglegesnek. Újra meg újra az Egyesült Államok legfelső törvényszéke elé vitték a haladás képviselői, ha a törvénycsavaró tárgyalások utján akarták megkárosítani a nép jogait, ha elfogult bírák és esküdtek ítélkeztek, ha-koholt bizonyítékokkal próbálkoztak. A legfelső törvényszék a részrehajlat- . lan és megvesztegethetetlen igazságszolgáltatás utolsó reménysége. Nem mindig győz ott az igazság. Néha azonban gyönyörű győzelmeket arattunk, mint például a legfelső törvényszék május 17-ikí egyhangú döntése esetén, amely kimondja, hogy az iskolákban nem szabad faji elkülönítést gyakorolni. Büszkék lehetünk, hogy ragaszkodtunk a faji és felfogásbeli egyenlőséghez. Uj alkalom nyílik most a Jackson bíró halálával a legfelső törvényszék megüresedett székének betöltésére. Micsoda nagyszerű hódolás volna nemzeti hitünk előtt, ha Eisenhower elnök megragadná ezt az alkalmat, hogy egyszersminden- korra pozdorjává törje a legfelső törvényszéki kinevezéseknél követett, elócskult szokást — és egy négert ültetne az itélőszékbe! Micsoda megtiszteltetés volna ez az egész amerikai nép számára ! Republikánus választási trükk Jól informált politikai körökben az a hir járja, hegy a republikánus párt vezetősége, amely már érzi az elkerülhetetlen vereséget a novemberi választásokon, nagyarányú politikai- blöffre készül, hogy a maga javára billentse a választási harc mérlegét. A republikánus párt reklámszakértői kidolgoztak állítólag egy reklámtervet. Nagy garral be fogják jelenteni Amerika népének, b„ogy ameny- nyiben a republikánusok győznek, Eisenhower elnök a jövő év elején kolosszális uj tervvel fogja megoldani a munkanélküliséget. Minden eddigit felülmúló építkezések javaslatát fogja a kongresszus elé terjeszteni, és pedig: 50—55 billió dollárt fog költeni országutépi- tésre, 15—18 billió dollárt iskolák építésére, 9—10 billiót kórházak építésére, 9—10 billió dollárt csatornák, vízvezetékek építésére. Katonai kikötők, hadibázisok, hajócsatornák építésére pedig 40—50 billió dollárt. Ehhez hasonló másnemű nagy építkezések és befektetések a • tervbevett összeget 150 — sőt 200 billió dollárra “kerekíthetik” ki. A reklámszakértő republikánus urak azt a csekélységet nem Írták meg, hogy honnan venne a kormány még 150 billió adójövedelmet a fenti tervek megvalósítására. Mert hogy 150 billió dollárnyi uj hitelt nem igényelhetnek az biztos, hiszen az államadósság már most elérte a törvényben megengedett legfelső határt. De ez még mind elképzelhető. Ami nem képzelhető el az, hogy ugyanaz az adminisztráció, amely nem volt hajlandó évi pár millió dollárt megszavazni az amerikai népet súlyosan érintő lakásínség enyhítésére, most majd ezen összeg száz meg ezerszeresét fogja elkölteni iskolák, kórházak építésére ! Mindenesetre legyünk elkészülve arra az esetre, ha ez a választási blöbb metörténne, hogy azonnal megmagyarázhassuk polgártárs .laknak: “Vigyázat, mázolva !” Aki az ALP-re szavaz — az a nácik felfegyverzése ellen szavaz! Az American Labor Party a választási kampányának egyik központi kérdésévé tette a nyugatnémetek ujrafelfegyverzését. A kérdés felvetése igen helyes, mert maga a kérdés is kolosszális fontosságú és éppen ezért igen jellemző, hogy ez a kérdés hiányzik a két nagypárt által megnyargalt kérdések közül úgy, hogy ha valaki ebben a kérdésben látja szavazatának próbakövét, aki tehát szavazatával tiltakozni akar az ellen, hogy a német náci hadsereg kezébe ismét halált- hozó fegyvereket tegyenek, nem tehet mást, mint hogy az ALP jelöltlistájára szavaz. Ez a párt és ezek a jelöltek azok, akik ennek a véleménynek és ennek a tiltakozásnak a szószólói. Mindenki tudja, hogy az íves szenátor a republikánus párt nagyvállalatai jelöltlistájának az elén áll. A republikánus nagytőke minden erejével támogatja az eisenhower-dullesi politikát. És ha demokrata jelöltek, akinek élén Harriman áll, kritizálják is az Eisenhower-kormánvzat szélsőséges csoportját, amely a “háborútmegelőző háború” csalafinta jelszavát hangoztatja, — azért mégis egy húron pendülnek a Wall St.-i tervezőkkel, akik Hitler régi Wehrmachtját akarják újra talpraállítani. Egyedül az ALP foglalt állást abban a tekintetben, hogy mindenképpen meg kell akadályozni a rohamosztagosök feltámasztását vérfoltos késeikkel, koncentrációs táboraikkal, hamvasztókemencéikkel és emberbőrből készített lámpaernyőikkel. Világos tehát, hogy az ALP-jelöltlistájára le kell adni azt a minimális 50 ezer szavazatot, ami szükséges ahhoz, hogy az ALP résztvehessen a választásokon annyival is inkább, mert az ALP programmja fejezik ki ‘legteljesebben azt, amit New York népe a munkásság, a néger nép, a zsidó nép, a portorikóiak, a felemelt viteldijakat fizető utasok és a megsanyargatott lakók követelnek. A “Daily News” közvéleménykutatói megállapították, hogy a hangulat a republikánus párt ellen fordult különféle államokban, de New Yorkban is. Azt mondják, hogy Harriman már 8 százalékkal előbbre van, mint Ives, a republikánus kormányzó j elölt. New York államának és városának lakossága nemcsak a republikánus párt vállalati mágnásai ellen fordul, hanem ennek a társaságnak reakciós politikája ellen is. Nem elég, hogy ívest megbuktassák és ugyanakkor helyette más üljön bele a kormányzói székbe, hanem meg kell .változtatni ezt a politikát is. Ezt csak úgy lehet elérni, hogy az ALP-re leadott nagyszámú szavazatok révén nemcsak a republikánus politikát Ítélik el, hanem Harrimannak is az orrára koppintanak, miért a demokrata pártban hizeleg Farlevéknak és inkább Farley vezérletét fogadja el, semmint a munkásokét. Továbbmenően, az ALP-re leadott nagyszámú szavazatok lehetővé tennék, hogy az amerikai munkáspárt folytassa a békéért és demokráciáért vivott kérlelhetetlen harcait, meg nem alkudva a háborús uszitőkkai, a mccarthys- tákkal vagy a fajvédőkkel. Az ALP-nek szüksége van a newyorkiak szavazataira éppenugy, mint ahogy a newyorkiaknak szükségük van az ALP- re. 1 • . i Szavazzunk tehát az ALP-re, a D-sorra. Szavazzunk a John T. McManus kormányzójelölt nevével kezdődő ALP-békejelöltlistára.
