Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)
1954-09-16 / 36. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ September 16, 1954 _12 I CALIFORNIA 'A kacsatenyésztő orosz báróval 11 évvel ezelőtt, 1943 .őszén találkoztam először. Sanfranciscoi ismerősöm, akinek ■ barátnőjét a báró feleségül vette, volt Los Angelesben láto- ,togatóban, ő kért meg, hogy vigyem el a báróékhoz. A báró abban az időben a 4-ik utca ama részében lakott, ahol még a régi nagy házak és nagy kertek terjeszkednek. ÍUg^ képzelem, hogy a báró — mint a cári Oroszország mágnásaihoz illett, — valamikor régen nagy kastélyban lakott. A 4-ik Utcai ház Los Angelesben annyiban hasonlított a régi orosz kastélyhoz, hogy a szigorúan zárva tartott ablakok mögött dohos, fülledt levegő gyülemlett össze, — a lakóját biztosan ehez szoktatták kiskorától kezdve. Megfigyeltem továbbá, hogy a báró felesége-a délutáni órákban is bosszú uszályos bársonyruhában parádézott, — biztosan ez volt a szokós a bárónők között. Kiváncsi voltam, hogyan él, mit csinál egy ilyen divatból kiment orosz báró Calif ormában. A régi házban, a dohos levegőhöz jól illettek a régi, kopott bútorok. Az egyik szobában, amelyet talán “dolgozónak” nevezhetek, mindenesetre megtaláltam a báró ur múltját. Az Íróasztal felett az utolsó orosz cár egyenruhás képe lógott. A báró külön felhívta figyelmemet a cár sajátkezű aláírására, ami az ő szemében kétségkívül hallatlan értéket képviselt. Egy másik faion maga a báró lógott, — illetőleg csak a képe, amely őt ulánusi egyenruhában ábrázolta. Megtudtam, hogy a cár testőrségében ezredesi rangot viselt. A kép mellett az eredeti ulánusi kard és csákó is szerepelt, az utóbbi a megfelelő lófarokkal, továbbá a különböző kitüntetések, amelyeket biztosan az alatta szolgáló szegény muzsikok érdemeltek lei nagy vitézségükkel a cári uralom védelmében. Egy külön állványon hatalmasjoőrkötéses könyv feküdt; (ebben gyűjtötte a báró az ujságkivágásokat és képeket, amelyek az ő régmúlt dicsőségéről regéltek. A múlt megismerése után kíváncsian néztem bele a báró ur jelen életébe... Megtudtam, Rogy a házat körülelölő Hagy kert végében a báró kacsákat és nyulakat nevel. Azt a hallatlan tehetséget, amelyet valamikor ez a cári testőr- ezredes az ulánusi csákóba és kardi fektetett, 11 évvel ezelőtt egy kis részben nyulak, de főként kacsák tenyésztésének szentelte és mondhatom, kitűnő eredménnyel. Az érsekül j vári Dobos család által nevelt hires kacsák óta, ilyen óriási, jólnevelt kacsákat sehol nem láttam. Ezeket a kacsákat azután előkelő losangelesi éttermekben szolgálták fel, természetesen sült állapotban, ’külön hangsúllyal arra, hogy nevelőapjuk egy vérbeli, hamisítatlan báró volt. Persze politikára is terelődött szó, erről én gondoskodtam. Abban az időben a német hadak mélyen orosz területen jártak és az amerikai csalhatatlan “hadiszakértők” bejósolták, hogy már csak hetek kérdése és nem lesz orosz ellent- állás, nem lesz orosz hadsereg. A báró, mint egykori ezredes, Szintén nagy szakértő volt és kezét dörzsölve mondogatta, hogy nemsokára itthagyja Amerikát, itthagyja a szép, kö- Vér kacsákat és megy vissza az ő szeretett hazájába, amit ' oly szorgalmasan “szabadítottak” fel Hitler tábornokai... Múltak a hetek, hónapok, sőt az évek is és az én sanfranciscoi ismerősöm megint látogatóba jött Los Angelesbe. Ekkor már 1950-et irtunk, a háborúnak vége volt, sőt Hitler verhetetlen hadseregének is vége volt. Az oroszok nyilvánvalóan nem olvasták az amerikai hadiszakértők jóslásait és e mulasztásból kifolyólag kettétörték a náci hadsereg gerincét. Az én báróm ekkor már a közeli Sunland egy szerény Utcájában,-saját kis házában lakott. *Kacsáknak nyomuk sem Volt; a cári képnek, az ulánusi csákónak és kardnak sem láttam nyomát. Ez alkalommal is gondoskodtam arról, hogy politikáról is legyen szó és örömmel tapasztaltam, hogy a bálró haladt a korral. Csufolódva beszélt Hitler őrült ábrándjáról, hogy az ő Oroszországát akarta leverni és nevetve mondotta, hogy ő előre látta az eredményt, ö mindig tudta, hogy nincs az a katonai hatalom, amely Oroszországot le tudná győzni. .. Egyébként kacsák tenyésztése helyett bé- lyeggyüjtéssel foglalkozott és nagy örömmel vette át a magyar népi köztársaság szép bélyegsorozatait, amelyeket Magyarországról hoztam magammal. . . **• Nemrégen véletlenül megint találkoztam a báróval. Kissé meghízott, kissé megöregedett, — ilyesmi ugylátszik, nemcsak közönséges halandókkal, de valódi bárókkal is előfordul. Ez alkalommal nem kellett politikára terelnem a ezót: a báró megelőzött. Olyan tájékozottan, oly lelkesedéssel és oly büszkén beszélt a legújabb orosz vívmányokról, ország fejlődéséről, az atomenergia gazdasági téren való felhasználásáról, mintha a puskapor mellett az orosz szovjet (rendszert is ő találta volna fel. Mire elbúcsúztam tőle, egészen megfeledkeztem arról, hogy milyen szomorú figura volt ez a báró 1943-ban és amennyire kinőtte magát az utolsó 11 év folyamán. Magamban nagylelkűen megbocsátottam, hogy bárónak született és ezentúl úgy gondolok rá, mint akármilyen más, normális emberre. 'tanulhatnának esetéből a Bajtársi Közösség és a Bi- rottmány bohócai. (ehn) ÉRDEKES LEVELEK AZ AMERIKAI SAJTÓBAN A közönség gyakran na- ; gvobb érdeklődéssel olvassa azokat a leveleket, amelyeket j olvasók küldenek be a lapok szerkesztőségeihez, mint a lapok, cikkeit és néha joggal. Mert a lapokról tudják, hogy meghatározott politikai vonalat követnek s feltételezik róluk, hogy a tényeket s felfogásokat e kitűzött politikai vonalhoz szabják és nem sokat haboznak, amikor ferdítésről. tények és szavak értelmének kiforgatásáról van szó. Az olvasóról viszont a többi olvasó feltételezi, hogy elfogulatlan, legfeljebb, téved, de a legtöbb esetben fejen találja a szöget. Ez mind valóban lehetséges is, az igazi kérdés azonban az, miért közöl egy bizonyos lap olyan véleményeket az olvasók levelein keresztül, amelyek voltakép- j pen ellentmondásban vannak | a lap irányvonalával. Bizonyítani akarja-e ezzel, hogy elfogulatlanul közli olvasói véleményét, tehát éppen ilyen elfogulatlan akkor is, amikor saját felfogását fejezi ki vezércikkeiben ? Lehet, viszont csak belső szerkesztőségi emberek tudhatják, milyen arányban visszhangozza egy- egy levél az olvasók tömegeinek leveleit és nézeteit. Vagy azt bizonyitják-e ezek a levelek, hogy az olvasók oly tömegesen küldenek be eltérő véleményeket, hogy a lap nem zárkózhatik már el tovább e vélemények visszatükrözése elől? Olyan kérdések ezek, amelyekre nem könnyű biztos választ adni s amelyeket azok a levelek ébresztenek bennünk, amelyek például a “N. Y. Times” hasábjain jelennek meg mostanában egyre gyakrabban. Az emberben akaratlanul is felmerül a gondolat, hogy valaminek kell történni a színfalak mögött, hogy ez a tőkés nagylap közölni kényszerül olyan leveleket, amelyek a lap hivatalos politikai vonalvezetésének valóságos cáfolatai, vagy legalább is éles bírálatai. Itt .van például egy levél, amelyet a múltkoriban megjelent, emlékezetes, nagyszerű Atkin son levéllel kapcsolatban küldtek be. Az Atkinson-le- yelet a Magyar Szó is leközölte. íme a levél: “Tisztelt Szerkesztőség! Gratulálni kell önöknek, amiért Brooks Atkinson levelét kinyomatták augusztus 16-ikán. Addig, amig az ország legelőkelőbb lapja ilyen dokumentumoknak helyet ad, demokrácia van. . Mindazonáltal tragikus gúny van abban, hogy a két nagy párt egyesülten akadályozza meg a becsületes más- véleményüeket abban, hogy e kérdés felett határozottan döntsenek akkor, amikor a szavazógépek elé járulnak. Azt hiszem Bismarck volt az, akinek nem volt kifogása az ellen, hogy a kisembereknek szavazójogot adjanak mindaddig, amig azok azt semmire sem tudják felhasználni. Megfontolt véleményem szerint sokkal több ember osztja Atkinson véleményét, mint amennyit a szavazógépek mutatni fognak. Ami történt, oly gyorsan történt, annyira uj, szokatlan és ijesztő, hogy az átlagpolgár teljesen meg van tőle zavarodva. A “demokráciát” oly sokáig tekintették adott ténynek, hogy amikor arról van szó, hogy sikra szálljunk érte, teljesen furcsa helyzetben érezzük magunkat. Oly mély és kitartó bizalmam van saját népemben és magában a demokráciában, hogy megyőző- désem szerint, ha ezt a kérdést világosan feltennék a választásokon, az eredmény felől semmi kétség nem maradna. Margaret S. Richardson, N. Y. 1954 szept. 1. ★ A következő levél szintén a “N. Y. Times”-ban jelent meg és az amerikai külpolitika helyeségét vonja kétségbe, de ez távolról sem jelenti még azt, hogy a levél összes állításaival egyetértünk. A levél igy szól: “Tisztel Szerkesztőség! E sorok írója a NATO-ötlet felmerülése óta úgy véli, hogy Nyugat -Németország ujra- fegvverzése feltétlenül lényeges, ha Nyugat-Európát eredményesen meg akarjuk védeni. Nyugat-Európa ipari és munkaerőlehetőségének legalább a fele ott van, ennélfogva más következtetésre nem is lehet jutni. De persze ez is feltételezi, hogy Oroszországnak támadó szándékai vannak. Ámde amint az idő múlik, és Németország még mindig nem jutott be a NATO- ba, a helyzet zavarbaejtő képet ölt. A NATO-t azért akarják nyélbeütni, hogy elijesz- szék a szovjet támadást. Ha azonban Szovjetoroszország- nák támadó katonai szándékai vannak, miért nem támad most, amikor csalódottság és megoszlás hatja át a szabad nemzetek sorait? Miért vár egy sokkal kedvezőtlenebb pillanatra ? Valahogyan sohasem voltam egészen megyőződve, hogy a Kremlnek támadó szándékai vannak, még pedig két okból: először azért, mert nézetem szerint a Kreml nem is merne háborút indítani orosz területen kívül. Ezzel szemben támadják csak meg Oroszországot és számíthatnak rá, hogy katonái mint a démonok fognak harcolni, a határokon túl azonban nem lehetne bízni bennük és minden történhetik otthon vagy külföldön. Másodszor úgy vélem, hogy stratégiája az volt és most is az, hogy gazdaságilag merítse ki az Egyesült Államokat. Ezt kétféleképpen érhetni el: Ha mások harcolnak helyette, mint mondjuk Koreában és Indokínában, másodszor pedig úgy, hogy buzdítja a kereskedelmet Szovjetoroszország és szövetségesei közt s ily módon fokozatosan elszigeteli áz Egyesült Államokat. Mi is sokat foglalkozunk az elszigetelődés gondolatával. Magatartásunk és kereskedelmi politikánk, tudva vagy tudatlanul, Oroszország kezére játszik, gondolom. Ez úgy el fog szigetelni bennünket, ahogy még álmainkban sem gondoltuk. Azt hiszem, ideje; hogy némiképpen átértékeljük gondolkodásmódunkat és stratégiánkat. Felfogásom szerint annyira megszállt és hisztériássá tett bennünket a kommunizmus, hogy szem elől tévesztettük igazi jelentőségét. Ideje, hogy megértsük, hogy a kommunizmus nem katonai probléma, hanem inkább társadalmi és gazdasági probléma és sohasem lehet katonai módszerekkel megverni. Háborúból született és háború fogja örökkévalóvá tenni. Ellenszere a béke és kereskedelem. Folytonosan arról beszélünk, hogy barátokra van szükségünk. Ekőbbre jutottunk-e az utóbbi években ezen a téren? Félek, hogy nem. Emerson C. íves, Pawling, N. Y. 1954, 9. 2 ★ A harmadik levél, amelyet be akarunk mutatni olvasóinknak, a “The Nation” folyóirat számában jelent meg. Ez már a hidrogénbombáról szól: “Tisztelt Szerkesztőség! Azt hiszem tudnak már arról a félelmetes hírről, amely a Csendes-óceán hullámain keresztül érkezett. Emberek, akik szabadjára engedik az ördögöt, meg kellene, hogy tudják fékezni is és meg kellene próbálni, hogy ezt az ördögi energiát mindnyájunknak, emberi lényeknek jólétére használják fel. Olyan keskeny földdarabon, mint Japán, amint önök is tudják, mi nem tudunk elegendő élőállatot tenyészteni, így hát természetesen mi a tenger termékeire fanyalodunk, mint a fehérje- forrásra, amire az emberek egészségének fenntartására van szükség. Ámde a legutóbbi atom- és hidrogénbombaki- sérletek sorozata a halakat alkalmatlanná tette a táplálkozásra a rádióaktivitás miatt. Ez a fehérje készletforrás elvesztését jelenti számunkra, a tengeri ipari munkások pedig teljesen elvesztik kenyérkereseti lehetőségüket. Valóban sokan közülük még fizikailag is súlyos bajokat szenvedtek a rádióaktivitás miatt, még ha kívül is tartózkodtak azon a körzeten, amelyet az amerikai katonai hatóságok veszélyezettnek jeleztek. Nem hisszük, hogy joguk van használni a köztengert saját személyes önző céljaikra. Mostanában országos mozgalmat folytat népünk az atombomba használatának és kipróbálásának megakadályozására. Szeretném tudni, mi a véleményük erről? Címen University Club, Kanda, .Tukió Oda, Tokió, Japán. Tegyük hozzá ehhez a megható levélhez, hogy Japánban az atom- és hidrogénbomba, használatát betiltó mozgalom- bán eddigelé tízmillió aláírást gyűjtöttek.
