Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)
1954-09-16 / 36. szám
September 16, 1954 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 1 1 ' --------------‘ 'V/:'. Hírmagyarázat és kritika A demokrata párt kétfejű programmja A demokrata párt országos vezetősége azzal Vádolja Eisenhower elnököt, hogy “megbékíti” a republikánus párt “politikailag sötét elmara- dottságu” (“know-nothing”) jobbszárnyát, aláássa az ország külpolitikáját és a nemzetet “lelkiismeretlenül” közelebb sodorja a háborúhoz. Ezt a kijelentést a demokrata párt országos vezetősége a “Democratic Digest” októberi számában, a párt politikai folyóiratában tette. Miközben azonban ezt a szemrehányást teszik az elnöknek, ellenszerül azt ajánlják neki, hogy teremtsen egy pártonfölüli politikát a “kommunista támadás megfékezésére”, a “jelszavak” és' a “blöffök” helyettesítésére. Ajánlják továbbá az elnöknek, hogy egy uj “amerikai koalíciót” létesítsen (faképnél hagyva a GOP jobbszárnyát) eisenhoweri republikánusokból, demokratákból és a “nagyközönségből”, meg hogy “tompítsa le az erős kijelentéseket” és “helyette erélyesen foganatosítson erős intézkedéseket.” (Célzás háborús lépesekre.) A demokrata pártvezetőség arra buzdítja a kormányt, hogy értékelje át külpolitikánkat a genfi konferencián szenvedett kudarc megvilágításában s nehogy félreértés essék, tanácsukat a következőképpen formulázzák meg: “Meg kell változtatni a hadikadások csökkentésének irányzatát.” A demokrata párt kétfejüsége ott van, hogy miközben a republikánusoknak szemére lobbant- ja, hogy háborús politikát folytatnak (s ez demagógia céljait szolgálja), ugyanakkor a republikánusokénál is erélye;; bb háborús politikát javasol. Ezzel voltaképp ti beugranak a republikánusok politikai és váía tási csápádjába, mert a republikánus propaganda révén háborús pártnak bélyegeztetik magukat, holott az ország népe békét akar. A demokraták ezzel a torz fogással saját választási esélyeik ellen dolgoznak, vagyis a republikánusok malmára hajtják a vizet, akik eközben háborús politikát folytatnak, de az érte járó gyűlöletet a demokraták nyakába öntik. Világos tehát, hogy a szavazó polgárságnak olyan jelölteket kell beválasztaniuk a kongresz- szusba a novemberi választásokon, akik az ilyen zavarosfej ü háborús okvetetlenkedés helyett egyszerűen a béke mellett fognak síkra szállni. Mendes France és a francia életszínvonal Wall Street urai elkeseredéssel és gyűlölettel agitálnak Pierre Mehdes-France, francia miniszterelnök ellen, aki a dédelgetett európai hadsereg felállításának tervét megbuktatta a francia nemzetgyűlés támogatásával, amely végérvényesen leszavazta. Irányító köreink az irányított sajtó eszközeivel olyan ködöt igyekeztek támasztani a francia miniszterelnök köré, hogy zavaros dadogásnak tüntethessék fel Mendes-France érveit és politikai felfogását. Már csak egy hajszálon múlt, hogy őt is ne “kommunizmussal” vádolják, amint mindenkivel és minden szervezettel, vagy országgal teszik, ha nem hajlandók a Pentagon urainak füttyére táncolni. » Ezért valóban szenzáció számba megy a “N.Y. Times” szeptember 5-iki, vasárnapi számában megjelent, Harold Callender Párizsból küldött cikke, amelyben tárgyilagosan összefoglalja a francia miniszterelnök politikai felfogását az európai védelmi közösség tervével kapcsolatban. Alaptétele az, hogy Franciaországot a fegyverkezés igen hátrányos helyzetbe hozta, mert a “szabad világ” a katonai támadás kivédése végett a háborús készülődést előnyben részesítette az ország többi, égető problémáinak félretolásá- val, a gazdasági és társadalmi erőfeszítések elodázása azonban súlyos következményekkel járt a háború folytán különben is legyengült országban. Ez a módszer aztán még fonákabb helyzetet idézett elő azzal, igy érvel Mendes-France, hogy nem vette tekintetbe a “kommunista országokban történt fejlődést”, amely az életstandard felemeléséhez vezetett. “A gazdasági és társadalmi haladás — mondotta a francia miniszterelnök röviddel azelőtt, hogy. a bársonyszékbe. ült — hatalmas propagandafegyver külföldön.” A cikkíró szerint Mendes-Franc'e nem osztja a washingtoni vezetők nézetét, hogy a nyugatot katonai invázió fenyegeti, tehát fegyverkezésre kell fordítani a legnagyobb erőfeszítéseket, hanem ehelyett a gazdasági helyzetet kell mindenekelőtt feljavítani. A fegyverkezés és az életstandard közötti összeütközés dolgában nemcsak Aneurin Bevan, az angol Labor-párt balszárnyának vezére vallja ezt a felfogást, hanem — Írja a Times tudósítója — ezt vallja maga Churchill miniszterelnök is. Mendes-France sem ellenzi eszerint az atlanti szövetséget, ezt azonban csak abban a formában helyesli, hogy “csökkentsék a katonai kiadásokat és emeljék az európai életstandardot — oly tempóban, amily mértékben ezt a kommunista országok teszik.” Mielőtt azonban ezt az idézetet a “Times”-ból folytatnók, ki kell hangsúlyoznunk, hogy ilyen megállapitás tudomásunk szerint el- sőizben került kinyomtatásra az ország vezető lapjában. Nos, a cikkíró ezután a következő megjegyzést fiizi hozzá: “Ezt a következtetést nem kifejezetten vonja le Mendes-France, hanem csak odaérti mindabba, amit mondott és tett, mindenekfelett abban a főtételében, hogy a szovjet stratégia áttette erőfeszítéseit a nyugati életstandard felülmulására. Lehetséges, hogy nem fogja túlszárnyalni az amerikai életstandarcot, de hamarosan felülmúlja a franciát, vallja a francia miniszterelnök és vele együtt az ország néhány legtehetségesebb közgazdásza.” Sojc mipden egyéb is rejlik még a francia miniszterelnök álláspontja mögött, aki egyelőre, addig, amig Franciaország gazdaságilag s a fegyverkezés rovására, talpra nem áll, ellenzi az “európai közösség” eszméjét. Ellenzi, mert tudja, hogy egy “Európai Egyesült Államokban” a német ipar az első helyre kerülne, természetesen Franciaország és a többi európai ország rovására. A világ követeli a kelet-nyugati kereskedelmet Az európai országok üzleti köreiben rendkívül nagy az érdeklődés a kelet-nyugati kereskedelem iránt. Thorneycroft angol kereskedelemügyi miniszter a minap kijelentette: Az angol kormány sokoldalúan ki akarja fejleszteni a kereskedelmi kapcsolatokat, és ennek keretében ki akarja bővíteni az árucserét a keleti országokkal. A nyugati sajtó gyakran éles támadásokat intéz az Egyesült Államok megkülönböztető gazdaságpolitikája ellen. Ismeretes, hogy a Kelet-Nyugat közötti kereskedelem fokozásának legfőbb akadálya az Egyesült Államoknak az úgynevezett Battle-törvény alapján kiadott “feketelistája”, amely előírja, milyen árukat tilos a béketábor országaiba szállítani. A “Le Monde” ezzel kapcsolatban a következőket irja: “Franciaország Kelet1 felé irányuló kereskedelmének legkomolyabb akadályait nyilván az amerikai követelésekben kell keresni. Ilyen körülmények között hogyan lehet a keleti országokkal komoly szerződéseket kötni s azokat be is tartani? Egy amerikai szervnek csak az a feladata, hogy ellenőrzést gyakoroljon a Keletre irányuló szállítmányok felett. A francia külkereskedelemnek ilyen gyámság alá helyezése teljesen tűrhetetlen.” Az Egyesült Államok megkülönböztető kereskedelmi politikáját még olyan országban is támadják az üzleti körök, mint Nyugat-Németország, amely általában pontosan teljesiti az amerikai utasításokat. “A német nagyiparosok és üzletemberek — irja a “New York Herald Tribune” cirnü amerikai lap — szinte kivétel nélkül maró bírálatokkal illetik azokat az akadályokat, amelyeket Amerika gördít Kínával való kereskedelem útjába.” Mi az oka a burzsoá üzleti körök megnövekedett érdeklődésének? A “Volkswirt” cimü nyugatnémet lap szerint: “A keleti kereskedelem iránti törekvés annál inkább növekszik, minél súlyosabb a nyugati világ piacain a verseny.” Más lapok is rámutatnak erre. A “Le Monde” például igy ir á kinai piaccal kapcsolatban: “Egy hatalmas piac csábitó ereje továbbra is izgalom* ba hozza a nyugati gyárosok és kereskedők fantáziáját, akik mind szenvedélyesebb harcot foly-*v tatnak a külföldi piacokért... • Tanúi vagyunk egy olyan egymásra licitálásnak, amely oly mértékben fokozódik, amilyen mértékben erősödik a verseny a világpiacon.” Más lapok azt hangsúlyozzák, hogy a kelet-nyugati kereskedelem fokozódása hatalmas munkalehetőségeket nyit meg a kapitalista országok dolgozói előtt. A “Financial Times” cimü angol lap szerint az angol üzletemberek úgy nyilatkoztak, ha nem enyhítik az amerikaiak a kereskedelmi korlátozásokat, akkor munkanélküliség lép fel több angol iparágban. Nemcsoda, hogy Stassen, a Foreign Operations Administration igazgatója, a mult héten bejelentette, hogy Amerika enyhiteni fogja az európai “szövetségeseinkre” kényszeritett kiviteli zárlatot és megengedik, hogy több száz fajta iparcikkben kereskedhessenek a szocialista államokkal. Stassenék tudták, hogy ha nem teszik ezt, akkor — komoly bajok következnének. A demokrácia — Mr. Szebedinszky és Mr. Marschalko szerint A Humphrey-Brownell féle “kommunista és szakszervezetellenőrző törvény szerzői kétségkívül örvendeznének, ha megtudnák, hogy Szebe-- dinszky Jenő, a pittsburghi Magyarság szerkesztő-kiadója elismerő cikket irt lapja szept. 9-iki számában az uj adótörvényről “Az igazi demokrácia győzelme” cim alatt. Szebedinszky rámutat cikkében arra, hogy Amerikában eddigelé “tévesen értelmezték” a demokráciát, mert megengedték hogy: “világrendünk, társadalmunk, kereszténységünk ősellenségei a véleményszabadság, sajtó- szabadság, gyülekezésiszabadság eimén itt bomlasszanak, bénítsanak közöttünk. Hátba- döfjenek minket saját híveink kezével.” Bizony, bizony, Tom Paine, Tóm Jefferson, Lincoln, Roosevelt nem értettek eleget a demokráciához. Nem kérték ki az olyan emberek véleményét, mint Szebedinszky Jenő, aki megmagyarázta volna nekik, hogyan kell a demokráciát helyesen értelmezni! Mert Szebedinszky jobb tanítókhoz járt demokráciát tanulni. Olyanokhoz —- s ezt a lapjában megjelent cikkek és cikkírók alapján feltételezzük — mint Horthy, Mussolini, Hitler és Szálasi. Ezek az emberek aztán tudták, hogy kell megvédeni “világrendünket, társadalmunkat, kereszténységünket.” Ezek aztán nem értelmezték “helytelenül” a demokráciát. Vegyük például a sajtószabadságot. A “helytelenül értelmezett” demokráciában megengedték, hogy kinyomtassanak olyan Írást, mint a Függetlenségi Nyilatkozatot, amely azt állítja, hogy minden népnek joga van államformát változtatni. Szóval bomlaszt és bénít! Ez a helytelenül értelmezett demokrácia megengedte, hogy kinyomtassák Jefferson abbeli kijelentését, hogy “a szabadság fáját néha meg kell locsolni a zsarnokok vérével.” Micsoda uszítás! Ez a helytelenül értelmezett sajtószabadság megengedte Lincoln ama kijelentésének kinyomtatását, hogy: “Bármely népnek, akárhol, ha hajlandó és megvan a hozzávaló ereje, joga van felkelni és lerázni magáról a fennálló kormányt, hogy olyan uj kormányt alakítson, amely jobban megfelel neki. Ez a legértékesebb, legszentebb jog, olyan jog, amely, reméljük és hisszük, fel fogja szabadítani a világot.” A sajtószabadság nem ilyen “felforgatóknak” való. Mostantól kezdve máshogy lesz. “Köszönet illeti Amei’ika törvényhozóit, hogy ennek a nagy csalásnak, ennek az állandó öngyilkossági hajlamnak véget vetett” — lelkendezik Mr. Szebedinszky. Szebedinszky ur meg is mutatta, hogy mostantól kezdve, kiknek dukál -a sajtószabadság, vagy kiknek KELLENE sajtószabadságot adni, amikor a fasizáló törvényt dicsőítő lapszáma első oldalán cikket közöl MARSCHALKO LAJOSTÓL! Attól a Marschalkotól, aki a második világháborúban “chicagói gengsztereknek” nevezte az. amerikai repülőket! Attól a Marschalkotól, aki a második világháborúban azt irta lapjában, hogy az amerikai repülők “angol-szász és néger bombákkal” bombázták az európai és a magyar
