Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)
1954-09-09 / 35. szám
September 9, 1954 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 3 A BORZALMAKAT VIZSGÁLÓ BIZOTTSÁG VAGY A KERSTEN-REVií Ezzel a cimmel irt nagyszabású cikket Carey McWilliams, a “The Nation” liberális hetilap szerkesztőségi igazgatója a folyóirat szeptember 4-iki számában a Hajmássy Hona és a magyar “bizottmány” tagjainak vallomásairól a Kersten szenátor vezetése alatt álló szenátusi albizottság előtt. Múlt számunkban hoztuk saját tudósítónk beszámolóját ezekről a kihallgatásokról “Munkában a Bizottmány” cimmel és külön érdeklődésre tarthat számot' az, hogy hogyan látta és Ítélte meg egy kiváló amerikai újságíró azt az eseményt, amelyről lapunk is sok tekintetben azonos véleményt mondott. McWilliams látványosság szempontjából a szenzációhajszoló Mc- Carthy-bizottság kihallgatásai mellé állítja ez esetet s a következőképpen jellemzi: “Más bizottságok is rendeznek drámai és nagyhangú előadásokat, de a Kersten-csoport nyers melodrámában specializálja magát, vérrel és kínzásokkal, megbecstelenitéssel és gyilkossággal. Grófok, grófnők, sőt még egy vagy két király is megjelent már előtte. Szép- hangú hölgyek tanúskodtak, akik spanyolfal mögé rejtőzködnek, amely eltakarja őket, kivéve jóvágásu lábszáraikat. Már régóta kiváncsi voltam a bizottság munkájára, igy hát beültem az albizottság kihallgatására, amelyet Alvin Bentley képviselő folytatott Magyarországra vonatkozóan és azzal a meggyőződéssel távoztam, hogy a bizottságot agyafúrtan eszelték ki, irányítása pedig ügyes és fortélyos. “A bizottságnak érdekes története van. Eredetileg mint a balti bizottságot ismerték, vagy még helyesebben a Litvániának, Latviának és Észtországnak a Szovjetunióba történt bekebelezését kivizsgáló válogatott bizottságot. A képviselőház annyira jóizünek tartotta első ideiglenes jelentését, hogy kiterjesztette hatáskörét, hogy felölelje az összes többi, a világkommunizmus által közvetve vagy közvetlenül ellenőrzött körzeteket is. “A multheti kihallgatáson felvonultak válogatott magyar menekültek a megszokott budapesti eleganciával, behízelgő modorukkal és tettetett szolgálatkészségükkel, eldarálták a kommunista kínzás, elnyomás, megerőszakolás, lopás, vegyes bűnök és vétségek kollektiv mendemondáját, amelyek egyikét sem követték el amerikai állampolgárok ellen, sem amerikai földön s amelyek semmiképpen sem tartoznak az amerikai igazságszolgáltatás körébe. A tanuk legtöbbje volt magyar hivatalos közeg: parlamenti képviselők miniszterek, kormánytisztviselők, rendőrkémek, “jogtudósok”, telve gyűlölettel, elkeseredéssel és egész érthető sóvárgással az után, hogy visszahelyezzék őket régi magas állásaikba. Az embernek az volt az érzése, hogy egy afféle száműzetésben levő kormányt lát maga előtt, amely számlálgat ja a napokat, amikor ismét visszatérhet a hatalomra. De volt valami szenvedelmes is körülöttük, amint ez kétség ki vül észlelhető minden száműzött és menekült körül, akii még mindig úgy érzik, hogy el kellene ismerni őket annak amik egykor voltak, de ma már nem azok. A kihallgatáso kát a sajtó részletesen ismertette, de a tárgyalóterem több nyíre üres volt s a menekültek a kitagadottak szolidaritásá ban összekapcsolták reményeiket, álmaikat és gyűlölködő seiket, vágyódva a régi Budapest után és egymás szaván figyelve.” McWilliams külön foglalkozik Massey Ilonával és két ségbe vonja vallomásának megbízhatóságát’. Ugyanezt tesz a szenzációs Madame X-el is, aki a spanyolfal mögül vallót s azt állította, hogy esete nem volt szokatlan. Az iró a követ kező meeupírvzést fűzi hozzá: “Természetesen semmifél Belpolitikai szemle HÍREK Esnek a takarékbetétek Egyre több amerikai nyúl takarékbetétjéhez, váltja be kötvényeit és biztosítási kötvényeit, jelenti a “Wall Street Journal.” Ez a tőkés lap azt Írja, hogy bankárok és éltebiztosi- tási tisztviselők aggállyal telnek el az irányzat miatt. Egy newyorki takarékbank egyik főtisztviselője a következőket mondta: “Idén eddig 5,000 takarékbetétes vette ki minden pénzét. Ez kétszer annyi, mint volt 1953-ban.” Egy másik* bankár azt mondja, hogy a helyzet még nem súlyos, “de ha a kivevő- j sek a jelenlegi tempóban fo-[ kozódnak ,nagy lukat vágnak a befektetés céljait szolgáló újabb összegeinkben.” Egy életbiztosítási igazgató, a következő kijelentést tette a W.S.J.-nak: “Az év eleje ótal 20 százalékkal fel kellett j emelnünk a kötvényekre i adott kölcsönökkel és a kötvények felmondásával foglalkozó hivatalnokaink számát.” A lap szerint 1954 első felében az ország biztosítótársaságai 417.7 miliő dollárt adtak vissza kézpénzben kötvényekért, ez pedig a tavalyihoz képest 22 százalékos emelkedést jelent. Ugyanakkor 335 millió dollárt adtak kölcsön kötvényekre, 27 százalékkal többet, mint egy évvel ezelőtt. N .Y. államban júliusban 9,405-el apadt a rendes bankszámlák száma az állami takarékbankokban, holott tavaly júliusban 243-al emelkedett. A kincstár jelentése szerint júniusban 579 millió dollár értékű takarékkötvényt kellett viszavásárolni, 26 százalékkal többet, mint az előtte levő hónapban és 10 százalékkal többet, mint tavaly. A kereskedelmi minisztérium, amely az egyéni takarékösszegeket felbecsüli,, a junius 30-án végződő három hónapra 19.7 billió dollárra teszi az országos számot. Ez 10 százalékos hanyatlást jelent az előző évnegyedhez viszonyítva. “Az összes takarékösszegek még mindig emelkednek, de a pénzkivevések mélyen belevágnak a gyarapodás rátájába, mondja a Wall Streel Journal. “Némely takarék- pénztári főtisztviselő nézete igyekvés nem történt megbízhatóságának kivizsgálására vagy árrá, hogy meséjének nyilvánvaló hézagait kitöltsékl Világos volt az egész kihallgatás alatt, hogy csak hangulatot akarnak kelteni, nem pedig leszűrni a tényeket. A legtöbb kérdés vagy célzatos volt, vagy olyan, hogy a választ a szájakba akarták rágni. .. Hogy úgy mondjam, az egész kihallgatás merő propaganda volt. Nem azért, mintha a tények szükségszerűen hamisak voltak, hanem abban az értelemben, hogy a bizottság szemmellát,/hatóan inkább arra törekedett, hogy szent háborút szervezzen, mint arra, hogy összerakja az adatokból a kommunista támadás valóságnak megfelelő képét.”-Varga László budapesti ügyvéd vallomását boncolgatja ezután a cikk írója. Az illető a személyes szabadság, a politikai szabadság és a szólásszabadság kérdéseiről elmélkedett* amelyeket szerinte Magyarországon megrövidítettek és úgy iparkodott beállítani, mintha ilyesmik azelőtt Magyarországon ismeretlenek lettek volna. McWilliams igy folytatja: “Pedig Magyarország már 1921-ben feladta a parlamenti ^kormányzatot és Horthyra nem úgy fognak emlékezni, mint a polgári szabadságjogok barátjára. Hitler 1938 májusa ban megmondta Horthynak, miféle haditervei vannak. Mit csináltak ezek a volt politikusok, akik most tanácsokat adnak nekünk keleteurópai politikánkra, akkor, amikor Magyarország 1939 februárjában aláírta az antikomintern-pak- aumot és 1949 szeptemberében lecsatlakozott a tengelyhez? Az ember valahogy még megértené, hogy újjá akarják írni a történelmet, de az a kísérlet, ékesen szóló hallgatással, amely azt sugallmazza, hogy Horthy Magyarországa, “a középkor utolsó védbástyája”, “a grófok hazája”, nemzeti frontjaival, horogkeresztjével és más antiszemita frontjaival, a parlamenti demokrácia mintaképe volt, túlságosan nagy és nehezen lenyelhető maszlag.” A magyarellenes kalandorkodás leleplezésén túl a cikk egyik kiemelkedő pontja az amerikai újságíró megállapítása: “A záróülésen kiderült, hogy a jelenlegi kihallgatásc/k igazi gyújtópontja a keresztény egyházak világtanácsának evanstoni gyűlése volt. Egyszer Bentley képviselő meg is jegyezte, hogy a bizottság igyekszik minden lehető adatot összegyűjteni “az evanstoni emberekre vonatkozóan.” Kisegítő kérdésekkel más jól betanított tanuk a távollevő Péter János püspökön gyakorolták fegyvereiket, Írja McWilliams, majd a következőképpen folytatja: “Később a Warwick-szállodában tartott sajtóértekezleten mozihiradósok s televíziósok felvevőgépe előtt felolvasott Bentley egy táviratot, amelyet"éppen akkor küldött el Be- reczky Albert püspökhöz, az evanstoni magyar delegátus tagjához, s amelyben felkérte, hogy ‘eskü alatt’ tegyen vallomást akár a clevelandi, akár a chicagói bizottság előtt, van-e. vallásszabadság Magyarországon. Mert a jelenleg divó közszokás szerint a táviratot felolvasta a sajtó számára, még mielőtt Bereczky püspök azt megkaphatta volna. Mi ennek az értelme? — kérdezte Bentleytől egy újságíró. Az, felelte, Bentley, hogy rábírhatja a kormányt, vegye rá az Egyesült Nemzeteket, hogy tegyen lépéseket az egyházak világtanácsa ellen. Később beismerte azonban, hogy az ÖU tagú magyar delegáció négy tagja csakugyan nem más, mint aminek mondja magát: elismert egyházi vezetők.” Végül elmondja McWilliams, hogy Rév. Franklin Clark Fry, a világtanács központi bizottságának alelnöke a Beni- ley-távirat megérkezése után hogyan bírálta meg Bentley eljárását, aki még a tanács gyűlése előtti időben azt mondta neki, hogy a “vasfüggöny” mögötti delegációk tagjait nem fogják zaklatni Amerikában. A táviratról a következőket mondta: “teljesen igazolatlan, roppant helytelen, inkorrekt és minden jogalapot nélkülöző dolog azt kérni egy külfölditől, hogy jelenjen meg a bizottság előtt.” Mindebből nyilvánvaló, hogy Bentley be akart avatkozni a világtanács belső ügyeibe, hogy a tanácskozásoknak rossz hírét költse. Sztrájk 12 acélgyárban PITTSBURGH. — Pennsyl- szei int még nagyobb lelassu-, vanjában, Marylandban és las van készülőben.” _ . ’ nir. ,, Texasban 8,600 ClO-acelmunkás lépett sztrájkba 12 acélüzemnél a helyi munkaszerződések körül felmerült viták következtében. A Reading, Braddock és az American Chain & Cable Co. két York, Pa.-i üzemének alkalmazottjai, Monessen és Wilkes- Barre, Pa., Baltimore és Houston más üzemeinek munkásai csatlakoztak hozzájuk. 3,625-an sztrájkolnak. — Walworth Co. South Greens- burg, Pa.-i gyárában 1,500, Erie Forge and Steel Corp., Erie, Pa.-ban ugyancsak 1500, Pittsburghban az Oliver Iron & Steel Co. 850, a Rockwell Spring & Axle Co. New 750.000 munkás sztrájkol Brazíliában SAO PAOLO. — Brazília legnagyobb iparvárosában, Sao Paolóbon, és a közeli Port Santosban múlt csütörtökön óriási sztrájk tört ki, amely 750.000 munkást érintett. Béremelést és országos ár- rögzitést követeltek. A város kereskedelmi központjában megállt az élet. Santosban nem jelentek meg a lapok. A közszolgálatok zavartalanul működtek. 20,000 templom i a Szovjetunióban Az Evanstonban tartott protestáns világtanácskozásc- kon dr. Gustav W.Heinemann, esseni őrnagy, a németországi evangélikus egy háztanáes tí^gja, tett jelentést az egyhazak helyzetéről a Szovjetunióban. Heinemann tizenki- lencpapos utazást tett Moszkvában, Kievben és Odesszában. Evanstonban a keresztény egyházak világtanácsa gyülekezete előtt elmondta, hogy 20,000 ortodox templom van a Szovjetunióban, eközül ötven Moszkvában és az istentiszteleteken mindig tömeges a látogatottság. Ha a szovjettel nem rokonszenvező német őrnagy ennyit is elismer. az sokat mond annak, aki ért a kevés szóból. A. skandináv országok , Kina mellett STOCKHOLM. — A skandináv országok külügyminiszterei az izlandi Rejkjavikban tartott s szeptember elsején bezárult konferenciájukon egyhangúlag elfogadott nyi- lakozatot bocsátottak ki, amelyben sürgetik, hogy a Kínai Népköztársaságot vegyék fel az Egyesült, Nemze- j tek közé, mint a kínai nép képviselőjét. Az aranyifjuság nagyon szép dolog, de boldogságát az ember ott és akkor élvezi, amikor meg- i találja. Miss Lottie Mertz Zanes- I vilié, Ohióban 83 éves és csak most esküdött örök hűséget a 73 éves Charles Boyernak. W estinghouse- sztrájkok 20 városban PITTSBURGH. — A CIO- IUE Westinghouse-bizottsága bejelentette múlt csütörtökön, hogy 55,000 alkalmazott 20 város Westinghous.e Electric üzemeiben szeptember hó 10-én abbahagyja a munkát, hacsak a vállalat megállapodásra nerr jut velük, miután a tárgyalások hónapok óta sikertelenek maradtak. Castle, Pa.-i üzemében 1,100 munkás sztrájkol. A sztrájkok az uj munkaszerződések miatt törtek ki az alapvető acélipar munkásaival júniusban kötött megállapodások következtében.