Amerikai Magyar Szó, 1954. július-december (3. évfolyam, 25-52. szám)

1954-07-01 / 25. szám

Vol. III. No. 25. Thursday, July 1, 1954 NEW YORK, N. Y. ""—Egyes szám ára 15c 'published Weekly by the Hungarian Word Inc., 130 East 16th Street, New York 3, N. Y. Entered as 2nd Class Matter Dec. 31, 1952 at the P.O. of N.Y., N.Y. under the Act of March, 2, 187S HÁMMGII BIZOTTSÁG GUATEMALA ÉLÉN A United Fruit Company Wall-streeti eég nyomása tulnagynak bizonyult a kicsiny Guatemala demokratikus kormánya számára. Mivel teljesen tehetetlenek voltak a United Fi «it Company által pénzelt fasiszták terrorista légi­támadásaival szemben, Arbenz köztársasági elnök a múlt vasárnap bejelentette, hogy lemond. A kormányhatalmat egy háromtagú kcrmányzóbizottság, junta, vette át, mely­nek élén Carlos Diaz ezredes áll. Az uj bizottság azzal kezdte meg működését, hogy “törvényen kívül helyezte’’ a kommunizmust Guatemalában. Ugyanakkor azonban bejelentette, hogy folytatni fogja a harcot a fasiszta zsoldos, Armas ezredes inváziós seregei ellen. Dulles külügyminiszter, a hirek szerint” megelégedésé­nek” adott kifejezést a guatemalai események uj fordulata fölött. Lemondó beszédében Arbenz elnök kijelentette, hogy a “kommunizmus elleni támadás ürügye alatt ’ a United Fruit Company e! akarta pusztítani Guatemalát. Hangsúlyozta, hogy lemondását nem a félelem okozta, hanem az, hogy mi­vel az ő vezetése alatt az ország nem juthatna többé bizo­nyos nyersanyagok birtokába, lemond, mintsem további ne­hézségeket okozzon az országnak. A fasiszta inváziós seregek a kormányváltozás ellenére Uj Atlanti Kartát adott ki Eisenhower elnök és Churchill a washingtoni tanács­kozásuk után. Baráti jobbot nyújtanak minden nemzetnek, amely tettekkel bizonyítja, hogy méltó barátságukra. Hajlandók belemenni a leszerelésbe “meg­felelő garanciák” mellett. Meg­ígérték, hogy “minden békés eszközzel” igyekezni fognak fel­szabadítani olyan országokat, a- i melyek népei fel akarnak szaba- j dúlni. Megvédik a világ minden | részét, ahol a népek kérik őket, Jhogy védjék meg. És, természe­tesen továbbra fokozni fogják a • szabad világ “lelki, gazdasági és katonai” erejét. (Nekünk még mindig jobban tetszik Roosevelt Atlanti Kártája. — Szerk.) Győzött a United Fruit Guatemalában. Arbenz köztár­sasági elnök után Diaz lett az í államfő, akit két nappal később Monzon ezredes, a fasiszta Ar­mas barátja váltott fel. Az el­lenségeskedések megszűntek. A demokratikus pártok vezetőit le­tartóztatták. Toriello, guatemalai külügyminiszter Arbenz Guzman, Guatemala köztársasági elnöke tovább bombázzák Guatemala védtelen városait. Armas kijelentette, hogy egyedül őt illeti meg a diplo­máciai elismerés, mivel Arbenz törvénytelenül mondott le. Hangoztatta, hogy az ő uralma alatt demokrácia és tár­sadalmi igazság lesz, civilizáció és nem barbarizmus. Töledóban a Kaiser autógyár beszüntette a Kaiser-kocsik gyártását aug. 16-ig. 1,500 munkást menesztet­tek hat hétre, melyből két hét fizetett “vakáció” lesz. T ruman a volt elnök súlyos epekőope­rációja után jobban van. U. S. fö adókollektorát • Joseph D. Koonant bűnösnek találta a newyorki esküdtszék 90,000 dollárnyi adó eltagadásá- ban. Büntetése 25 esztendeig terjedhet. Perli a várost John C. Coilister 62 éves cleve­landi ügyvéd beperelte a várost azért, mert az Egyesült Nemze­tek zászlaját kitűzték a Public Square-en az amerikai zászló mellett. “Ez támadás Amerika ellen és gyengíti hazánkat” — hangsúlyozta Mr. Coilister. FEL A LAPKONFERENCIÁRA! Labor Day hét végén Clevelandon jönnek össze lapunk legjobb barátai, hogy lefektes­sék a terveket sajtónk működésére az elkövetkező 12 hónapra Az Országos Lapbizottság a clevelandi lapbizottsággal váló előzetes megállapodás értelmében Clevelandot jelű! te ’y az 1954-iki országos lapkonferenciánk színhelyéül. A konfe­rencia szeptember 4-én és 5-én lesz az East Sidei Munkás Otthonban. Azok a munkástársak, akik résztvettek a tavalyi de­troiti országos konferencián mind a mai napig, és bízva állít­hatjuk, életük végéig szivükben hordozzák annak a konfe­renciának lélekemelő élményeit, ama nagyszerű jelentések, felszólalások emlékeit, amelyek mindegyike egy-egy előadás volt a legmagasabbrangu iskola, a munkásmozgalom egyete­méről. És magukkal hordozzák a konferencia diadémjának, a nagy családi találkozó jellegét magánhordó társasvacsora emlékét is. A tavalyi konferencia megvetette az alapját annak, hogy lapunk az azt követő évet nagyobb megrázkódtatás nélkül, nagy hivatásának megfelelően, a béke szócsöveként az igazság hirdetőjeként, a haladó magyarság világitó lám­pásaként, bátorító jaként működhetett. Ugyanez a feladat vár az idei clevelandi konferenciára is. Lapunk szerkesztősége és kiadóhivatala ezen a konferen­cián fog számot adni egy esztendei működéséről, sáfárkodá­sáról. Az Országos Lapbizottság is be fog számolni működé­séről és visszaadja egy esztendőre szóló megbízatását saj­tónk legfelső fórumának, az Országos Konferenciának, ame­lyen megválasztják az uj Országos Lapbizottságot. A konferencián a haladószellemii amerikai magyarság számos kiváló képviselője fog előadást tartani és felszólalni. A banketten nagyszerű művészi programm is lesz. A Lap- bizottság megülönböztetett tisztelettel saját vendégének fogja tartani mindazon olvasóinkat e banketten, akik saj­tónknak 50 esztendeje vagy régebb idő óta olvasói. Szóval ismét egy feledhetetlen testvéri találkozóra készülünk. Ezúton szólítjuk fel az Egyesült Államok minden részé­ben élő olvasóinkat, kulturklubjainkat, lapbizcttságainkat, hogy képviseltessék magukat e nagyfontosságu összejövete­len. A középnyugat és a kelet, tudjuk méltón lesz képvi­selve. Különös fontosságot tulajdonítunk Florida és Califor­nia megfelelő K wiseltetésének. A Hagy ó szerkesztősége ugyanakkor megnyitja la­punk hasáb konferenciás vita számára. írja meg min­den olvasó éleményét a lapról, a konferenciáról, küldje be javaslatait, i.y vita nagy és komoly hozzájárulás lesz a konferencia színvonalának emeléséhez. Fel a munkára az országos lapkonferencia sikerrevite- léért! Egy kép, amely többel mond, mint ezer szó MAGZATELHAJTÁSI VÁD ML MÓLNAK KÁLMÁN ELLEN 92,000 ember szorong- a budapesti Népstádiumban a futballmérkőzésen. A május 23-:" ma­gyar-angol mérkőzésről szóló filmet most mutatják be erikái magyar kulturlr okban. New Yorkban julius 9-én lesz a bemutató a bronxi . i' Bound Brookon ;ii it;s 4-én. A bronxi megyei nagyes-1 küdtszék magzatelhajtási vá­dat emelt 11 személy, köztük három orvos ellen. A vád szerint ez a csoport legalább 200 magaztelhajtásért felelős. Egy egy magzatelhajtásért 300-600 dollárt kaptak, a pá­ciens anyagi helyzetével arányban. Három államban, New Yorkban, New Jersey­ben és Connecticutban mű­ködtek. A csoport három tagja el­len emberölés címén emeltek j vádat. A "banda több operá-| ciója ugyanis halálos kimene-! telü volt. A vádlottak egyike magyar, orvos: Dr. Molnár Kálmán. Dr. Molnár Kálmán a mag-1 zatelhajtás mellett politiká­val is foglalkozott. A Magyar Szövetség keleti kerületének volt elnöke. Egyike volt a! leghangosabb amerikai ma­gyar reakciósoknak, akik Ma­gyarország “felszabadítását” | követelik.Tagja volt. a Magyar Szövetség ama delegációjá­nak, amely 1953 október 7- ikén memorandumot nyújtott át Eisenhower elnöknek eb­ben az ügyben. Neve gyakran szerepelt kü­lönböző reakciós soviniszta megmozdulásokban és mindig volt gondja arra, hogy “or­vosi” foglalkozása is említ­ve legyen. Az ellene emelt váddal kap­csolatban felmerül annak a gondolata, hogy vájjon Dr. Molnár nem ezért kardosko­dott-e annyira Magyarország “felszabaditása” mellett, hogy New York, New Jersey és Connecticut mellett csoportja még egy negyedik államban is űzhesse hosszú ideig kifi­zetődőnek bizonyult foglalko­zását ? Kíváncsian várjuk, kivel fogja a Magyar Szövetség be­tölteni a megüresedett (felté­telezzük, hogy a Magyar Szö­vetség megüresedettnek fog­ja tekinteni Dr. Molnár igaz­gatói pozícióját) kerületi el­nöki állását. Legyen szaba .1 nekünk néhány jelölést tenni. A Dr. Molnár által oly méltó módon képviselt magyarszö­vetségi állásra eminensen megfelelőnek tartjuk Dienes new brunswicki, Kvocsák bethlehemi lapszerkeszt ;. Azonfelül van Miamiban is egy nagy magyar hazafi, : ' i Dr. Molnárnál is hangosabb" t követeli Magyarország fe1- szabditását. Az illető hango­san dicsekszik, .hogyan lő » agyon Újvidéken a szerbek Budapesten a zsidók tucatj a­it. A Magyar Szövetség jól tudja az illető nevét. Mi is. AMERIKAI

Next

/
Thumbnails
Contents