Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)

1954-02-25 / 8. szám

February 25, 1954

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

3

DR. POGÁNY BÉLA ÍRJA

SZEBENYEI JÓZSEF EMLÉKEZETE '

* V ■ • ■ 1 f ? l t * t \ | * t - ■ .

Éppen ma egy éve, 1953 február 25-én, szerdán, hält meg Szebenyei József és'két nap múlva, 27rén pénteken temettük el. Utolsó cikke, a sziporkázó . “Uj- .seprű nem jól seper” cim alatt február 19-én jelént meg a “Magyar JÖvő”- ben a hires “Beteszem a garast” cimü állandó rovatában.

Távozása valóban “pótolhatatlan űrt hagyott maga után.” Kinek a cikkén nevettünk, kinek a humora aranylott reánk, amióta Jóska bátyánk kezéből kihullott a toll?

A megnehezült idők sötét felhőin kinek a szelleme szikrázott, villant, hasított keresztül azzal 'a fényárasztó derűvel, mint ahogyan az övé tette ? Súlyos, komor cikkek szezőit lehetne pótolni, de gyakran a legkomolyabb írások tömegénél is több világosságot tud hozni a böl- cseség és jókedv mosolyában fogant hozzászólás az élet nagy kérdéseihez, amint csak Szebenyei "tudta. A mosolyért a leghálásabbak az emberek és annak emlékét sokszor jobban megőrzik, főleg, ha okulnak is belőle, mint azok tanítását, akik nem tudnak soha mosolyogni, sem mosolyt fakasztani. Nem mintha hozzájuk akarnám hasonlítani a baráti szeretet, a kartársi nagyrabeesülés és a jóindulatú, elfogult kritikus túlzásával, de úgy éi’zem, hogy a világirodalom történetéből Arisztofánesz, Rabelais, Moliere, Swift, Voltaire, Anatole France humora éles különbségeik ellenére is a legharsányabb színekkel emelkedik ki. És Szebenyei humora is ezért kölcsönöz eltávozott mesterünknek kiváltásgos dicsfényt mindazon irók sorában, akiket sorsuk változatos okokból idevetett az újvilág partjaira, hogy Írásaikkal az amerikai magyarság életében szellemi irányítást vagy akár csak szellemi táplálékot adjanak.

Az ember, ha magyarokkal beszélget ezen a tájon folyton hallja régi amerikai magyar- kiválóságok neveit, folyton elő-előmerül a múltból valakinek az emléke, viselt dolgai, mondásai, szereplése. De pemigen találtam foghatót ahhoz a szeretethez és melegséghez, amellyel Jóska bátyánk nevét még mindig emlegetik szóban, levélben, megemlékezésben, Micsoda hatalmas erővel tudta az öreg magához bilincselni az élet nehéz küzdelmeiben megedzett munkástestvérek szivét! Irigyelrii lehet érte. Akit ennyien és ennyire szeretnek, az nem élt hiába. És éppen azért, mert szelleme oly friss erővel él közöttünk, szinte hihetetlen, hogy már egy kerek esztendeje múlt el azóta, hogy itthagyta tréfáinak ezt az óriási tárgyát: az árnyékvilágot.

Más derék halandó elmúlásával ellentétben egy költőnek egy Írónak emléke a müveiben szokott megmaradni az utókor számára. Hol vannak azonban Szebenyei József müvei? Hol vannak á “Szebenyei József összes munkái” cimü kötetek, amelyeket a “hálás” utókor elővehet, átlapozhat, átolvashat, maga elé idézve az elhunyt iró szellemét, életét, hangulatait, problémáit, költeményeit, meséit, fantáziája tündöklő játékait? Sajnos, sehol.

Szebenyei, mint valami meleget és életet sugárzó nap. egész életében sugározta ki magából gammasugarait és szórta egyik országból a másikba, egyik világrészből a másik világrészbe. A budapesti lapok szerkesztőségei után a londoni "The Morning Press” és a “Daily Express” hasábjain jelentek meg Írásai. Amerikában a “N.Y. Times”, a N.Y. Globe”, az “Atlantic Monthly közölte cikkeit. Az amerikai magyar, sajtót egész életében szakadatlanul táplálta Írásaival. Élete utolsó éveiben a “Magyar Jövő’Cben, majd a “Ma- gyar-Szó”-ban, amelynek élete végén főszerkesztője volt, számtalan rovata jelent meg. Saját havi folyóiratát, a “Magyar Magazin”-t hat évig szerkesztette. Vannak versei, szin- - darabjai, regényei és vaskos köteteket megtölthető, érdekes és értékes cikkei. Remek önéletrajza, illetve az önéletrajz egy egészen eredeti formája, megjelent magyarul is, angolul is “Reporters, Kings and Other Vagabonds” címmel, amellyel megkoronázta munkásságát. Mindezek szétszórva, elrejtve, ritkaságszámba menő példányokban. Az ujságlapok elsárgultak. Verseinek csak a hire él...

Miért nincsenek kiadva összegyűjtött Írásai? Miért nem diszitheti könyvpolcainkat egy örökbecsű Szebenyei-soro- zat? Nem is tudom, kinek tegyek'szemrehányást ? A magyar irodalomnak-e, általában és elvontan? Jómódú, gazdag barátainak és tisztelőinek, akik tehettek volna valamit ennek érdekében? Vagy talán — saját magamnak? Mert a -véletlen akaratából nálam van letéve Szebenyei irodalmi 'hagyatékának egy tekintélyes részér de nem tudó?*' mitévő legyek vele De ott van. A lakásomon. Mindennap ieiitkö- aöm a ládába. Ráfekszik a lelkiismeretemro. A h< . fakuld

A REAKCIÓ FENYEGET! AZOKAT, AKIK

RÁMUTATNAK A VÄLSÄG JELENSÉGEIRE

A megnyitó pergőtűz, amellyel’ a nagytőke elindította a kampányt avégből, hogy a novemberi választásokon ismét a republikánus-di- xiekrata erők tartsák meg uralmukat a kongresszusban, a pergőtűz végigzugott a Lincoln születésnapján tartott szónoki vacsorákon. Ha hiszik, ha nem, azokat támadták, akik sürgetik a kormányt, tegyen már valamit a depresszió ellen. A támadások elsősorban a demokraták ellen irányultak általában, a főtámadás azonban “a balszárnyi vezérek”, a “szocializmus ügyvédei” és a “zord idők prófétái” ellen szegezte szuronyait, akiknek vezéréül hirtelenjében Walter Reu- thert nevezték.

Leonard Hall, a republikánus párt elnöke, aki megadta a vezető szólamot, azt kiáltozta, hogy Reuther és a CIO arra törekszik, hogy az országot pangásba “pszichologizál- ja” (ez magyarul olyasmit akar jelenteni, hogy lélektani eszközökkel kergessék válságba). Hall úgy véli, hogy az ország közgazdasága ragyogó állapotban van, de azt a maszlagot akarja lenyeletni a néppel, hogy elő lehet idézni válságot azzal is, ha hangosan bánkódnak és intézkedéseket kérnek. Hall persze maga sem hiszi el saját zagy- vaságait.

Ha Hall valóban a “zord idők prófétáidnak a tyúkszemére óhajtana lépni, akkor a nagytőkés üzleti lapokra kellene haragudnia, ugyanazoknak á, vezérigazgatóknak lapjaira, akik vezetik a re-| publikánus párt,ót és a kor- j mányt ‘ Washingtonban: a!

Wall Street Journalre, a Business Week-re, a U.S. News and World Report-ra, a Bar- í ron’s Weeklyre és azokra a kis I “bizalmasjellegü” maszlaglapocskákra, amelyeket forrá- ; sül használnak a minden háj- I jal megkent royatirók és köz- I gazdasági újság rók.

Ha a “zord, idŐk”.-ről szóló

híreket és cikkeket elQvesz- szük, amelyek például a Wall Street Journal . egyetlenegy számában jelennek meg, azok megtölthetnék a Magyar Szó egész számát. Nézzük át például mi volt a február 15-i, hétfői, tipikus számában:

“Az eladatlan autók az autóügynökök raktáraiban január 31-ikén elérték a 600,00-et, vagyis az év vége óta 100,- ezerrel gyarapodott a leltáruk. A januárban megkezdett építkezések nyolc százalékkal alatta maradtak a múlt év megfelelő hónapjának. A barnaszéntermelés 1938 óta a legmélyebb színvonalra ' sü- lyedt. Az épületfa kitermelése 11 százalékkal hanyatlott,. A nagyáruházi eladások 15 százalékkal estek. Az acélhámorok egyetlen reménye, hogy teljesítőképességüknek legalább 74 százalékával dolgozhatnak az elkövetkező hónapok alatt. Az U.S. Steel lezárja az utolsó koksztermelésre használt hutáját,. A szövőgyárak félnek a megcsappant vásárlások következményeitől. A munkanélküli segélyt kérők listája 2 millió 128 ezer nevet tartalmaz, vagyis a biztositottak 5.9 százalékának magasságát elérte. Akroni munkásvezérek 7,300 munkanélküli számára vadásznak munka után. Wick- wire egy hétre lezár két buf- faloi üzemet.”

Ehhez még hozzá kellene tenni, hogy a Wall Street Journal csaknem naponta közöl külön gazdasági tanulmányokat és jelentéseket, amelyek sötét színekkel ecsetelik sok iparág helyzetét. Jobb forrást a tőkés rendszer gyöngeségeire keresve sem lehetne találni.

Egyszerű a magyarázata annak, miért tálalják ki a tényeket ezek a közgazdasági szaklapok az üzleti igazgatók elé: az igazgatóknak ismerniük kell a tényeket, hogy tudják, mihez tartsák magukat a termelés és piac dolgáJapok élő szemrehányásként tekintenek vissza rám. Rettene- i tes, kegyetlen szimbólumképpen kell látnom nap nap után, J mit jelent írónak lenni szülőföldjétől távol, égy idegen nyelv i roppant nagy környezetében parányi, magányos szigetecske I módjára.

Szemtanúja voltam halálának. Láttam, mint hullott szét | lakása, bútorzata, könjfvtára darabonként. Az omladékhalom- ban hevertek elárvult Írásai.' Talán ott is vesztek volna, ha j kegyeletes kézzel ki nem kaparom -- jobb jövő, a halhatat- I lanság reményében. A szemétből szedtem elő egy fényképét is, amely most Íróasztalomat ékesíti. Széthullani, szétporlad- j ni, szinte nyom nélkül megsemmisülni... ez' volna magyar iró sorsa idegenben? Milyen ijesztő példa, micsoda félelmetes memento móri! Hogy van még erőm, kedvem tollat venni kezembe, vagy akárcsak tervezgetni, álmodozni megírandó nagy müvekről?!

Igaz, azok, akik a munkásság soraiban Viw.aae+ek az üldöztetés legnehezebb évedben, jóban be vannak biztosítva a halhatatlanságra, mint a divatos bestsellerek mulékony szerzői. Az energia nem Vész el. A harcosok nevei nem enyésznek el. És mégis, úgy érzem, kellene tenni valamit Szebenyei József müvei érdekében. Nem viselhetem egyedül a felelősséget érte, ez nem személyes ügy, ez a haladó magyarság ügye is. És ha*már a “Magyar Magazin”-t nem volt mód. megmenteni az elmúlástól, (pedig "A másik pasi felesége” cimü regényének a folytatását már meg is Írtam képzeletemben,) legalább egypár Szebnyei köteyt kiadásával kellene tenünk valamit, hogy Jóska bátyánk halhatatlanságának valamivel konkretebb firmában is lerakjuk alapköveit.

ban. Az igazság azonban Leonard Hall szerint nem kell,

! hogy a munkások kedélyvilágát is háborgassa. Ha egy munkásvezér vagy egy mun- ! káslap mutat rá ugyanazokra ' a tényekre, akkor azonnal rá- I juk sütik, hogy a “zgrd idők” fullajtárjai. Ha aggályt okoz nekik azoknak a tényeknek a hire és kormányintézkedést sürgetnek, “balszárnyi ele- mek”-nek, a “szocializmus prókátorai”-nak nevezik őket.

A munkások, Hall szerint, meg kell, hogy elégedjenek azokkal a zagyVaságokkal, amelyekkel szappanbuborék- fujók ámítják a nagyközönséget. A republikánusok tehát két szarva között eltalálták a tőgyét, amikor a gazdasági élet hanyatló irányzatáért nem a gazdasági rendszerre és vezetőire igyekeznek hárítani a felelősséget, hanem, a munkásmozgalomra, azokra, akik rámutatnak a veszélyre. Főleg a kormányellenesek táborában levőket üldözik vö- rösfalással, akik intézkedéseket követelnek a depressziót elhárító munkaterv érdekében. “Vörös” címkét ragasztanak még arra a konzervatív munkatervre is, amelyet a munkásság követel és ezzel i leintenek minden intézkedést.

Carl Stellato, a United ' Auto Workers a river rouge-i ' hatalmas local 600-ának el- I nöke, úgy véli, hogy a táma- ! dás célja megakadályozni I vagy halogatni az intézkedéseket és arra figyelmeztet,, hogy a támadás célja mega- , kadályozni vagy halogatni az intézkedéseket és arra figyelmeztet, hogy “ha sokáig várunk a harccal, tuságosan elgyöngülhetünk a harcra” a szakszervezet depresszió ellen lefektetett tervezete érdekében.

“Még Reuther is, amikor kongatja a vészharangot a munkanélküliségi helyzet kérdésében, maga ellen ingerli a republikánus kutyákat, akik ugatnak rá és a sarkába akarnak harapni.” Írja Stella- to a Local 600 Ford Facts cí- i mű. autómurikás szaklap február 13-i számában.

“A munkásság szótárában i egy ‘balszárnyi vezér’ liberá- ; lis vagy progresszív. Hall és a republikánus párt' szókin- : csében a ‘balszárnyi’ jel je- 1 lenthet radikálist, kommunis- j tát vagy amit akarnak.

“Hall világos és félre nem érthető figyelmeztetést juttatott el Reuther elnökhöz: halkan pengesse a huro*kat a i munkanélküliség kérdésében vagy ráeresztik a kutyákat i (a kutyák McCarthyékat és Velde-éket jelképzik.)

“Vörösfalással neki lehet támadni Walter Reuthernek? Hogy ez képtelenség volna, azt hiszik? Nos kérem, olyan kormányzat, ame1-’ meg fogja támadni ara Egyesült Államok volt élne két, iminthogy ígérik, hogy ezt t zik Tru- mannal, em fog nagy lelkifurdalást éretni, amikor Walter Reuternek kés?ijjpnek hurkot.”