Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)
1954-01-07 / 1. szám
■ 8 Amerikai magyar SZ<3 January 7, 1954 Hírmagyarázat és kritika uNincs áthidalhatatlan akadály” A jelek szerint kezd hagyománnyá vélni, hogy újév napján a szovjet hatalom legfőbb képviselője jókívánságait fejezi ki az amerikai népnek. Sztálin után most Georgi Malenkov s-4pvjet miniszterelnök tett kijelentéseket az amerikai sajtó számára, ez alkalommal Kingsbury Smith, az International News Sendee igazgatója előtt. Malenkov igy többek közt kijelentette, hogy nincs áthidalhatatlan akadály az Egyesült Államok es a Szovjetunió közötti jóviszony biztosítása előtt. Továbbá azon reményének adott kifejezést, hogy “országaink népei közt fennálló hagyományos baráti kapcsolatok” meg fognak erősödni az uj esztendő során. Malenkov kijelentései közt a legnagyobb érdeklődésre tarthat számot ismételt felszólítása, hogy tiltsák be az atom- és hidrogénfegyverek használatát, mint a tömegpusztítás- fegyvereit. “Ha sikerülne arravonatkozó megállapodást kötni,” mondotta a szovjet miniszterelnök, “akkor ennek következtében módját lehetne ejteni annak is, hogy szigorú nemzetközi ellenőrzést állítsanak fel az atomenergiának háborús célokra történő felhasználása ellen, ez pedig minden remény szerint maga után vonná, hogy nagy mértékben korlátoznák a fegyverkezés minden más nemét és a, fegyveres erők létszámát is. Ez természetesen csökkentené a katonai szükségletekre fordított állami kiadásokat és megjavítaná a népek gazdasági helyzetét.” ^ • Ezzel egyidőben más oldalról is örömmel értesült a “Magyar Szó”, hogy Moszkvában ismét tanácskozásra ült össze Charles E. Bohlen, USA moszkvai nagykövete, V. M. Molotov szovjet külügyminiszterrel. Arról tanácskoztak, miképpen lehetne elindítani az amerikai-szovjet tárgyalásokat a nemzetközi atomenergia-pool megteremtésére. Mint ismeretes, nem ez volt az első il.ventermé- szetü beszélgetés Bohlen és Molotov közt. Még * mielőtt Eisenhower elnök a UN előtt december 8-án elmondta volna a nemzetközi atomenergia- pool tervét, Bohlen már felkereste Molotovot és előre ismertette vele Eisenhower indítványát, melyet Molotov kedvezően fogadott, majd a szovjet kormány is hajlandónak jelentette ki magát a tárgyalásokra december'21-én. Molotov és Bohlen újévi tanácskozása december 31-én folyt le. Bohlen nyilatkozata szerint nem mentek be a kérdés részleteibe, csak a tárgyalások megkezdésének módja felől tanácskoztak. Dec. 21-iki elfogadó válaszában a szovjet kormány kiemelte Eisenhower indítványának hiányait, főleg azt. hogy nem tett említést az atomfegyverek betiltásáról és a nemzetközi atomszervezet igy csupán néhány olyan nyersanyag központi felhalmozására vonatkoznék, amelyek szükségesek atomenergia előállításához. Ez azt jelen- ,.ie, hogy “az atomanyagok zömét, mint azelőtt, továbbra is újabb atom- és hidrogénbomba gyártására használnák fel.” A szovjet ezt nem helyesli s ehelyett azt javasolja, hogy a világ összes nemzetei kössenek egyezményt az atom- és hidrogénfegyverek használatának betiltására. Semmi kétség, hogy a világ népei nem akarnak atomháborút, igy feltehető, hogy a szovjet óhaj találkozik a világ népeinek kívánságaival. Bizonyos, hogy az uj esztendő egy boldog év aranydátuma lenne az emberiség történetében, ha ilyen egyezményt sikerülne kötni. A jóakarata emberek békében akarnak élni, alkotni, sorsukat, életszínvonalukat emelni- s ezt minden eszközzel lehetővé is kell tenni számukra. Ä segélyakció megszűnéséről Az Amerikai Magyar Segélyakció bejelentette, hogy megszünteti működését. A segélyezés nagy és nemes ügy és jóérzést! ember első benyomása az, hogy sajnálni kell, amikor valamilyen segélyezési intézmény megszűnik. • De mint minden más nemes üggyel, a segélyezés ügyével is vissza lehet élni és vissza is éltek népellenes elemek. Az Amerikai Magyar Segélyakció történelmi fontosságú feladatot teljesített megalakulása idején, az 1945—48-as esztendőkben, amidőn egységfront alapon, az egész amerikai magyarság osztatlan szeretetétől övezve és tafnogatásában pészesűhe, élelmiszert, orvosságot, ruhát küldött a második világháborúban csaknem teljesen tönkrement óhazai magyarság számára. De Truman hideg háborújának megindulásával az amerikai magyai'ság rossz szellemei sajátitot- ták ki az intézményt s a nemescélu népmentő intézményből a magyar nép sanyargatóinak, el- pusztitóinak a horthyista és nyilas katonák támogatásának és segélyezésének intézményévé tették. Dicséretére legyen mondva az amerikai magyarság teljes egészének, hogy attól a pillanattól kezdve rohamosan kezdett kicsúszni a talaj az intézmény alól. Az amerikai magyar munkások nem akartak nyilaskatonákat, reakciósokat, parazitákat és kalandorokat támogatni. Dobozy ur bejelentése tehát elkésett gyászjelentés. Az igazi magyar segélyakció megszűnt élni akkor, amikor a reakció rátette sötét kezeit 1948-ban. Öngyilkosságot akar-e elkövetni a demokrata párt? Röviddel az 1953-as novemberi választások után, amikor nyilvánvaló lett, hogy a republikánus párt tekintélye megcsappant, népszerűsége hanyatlott és esélyei az 1954-es választásokra leromlottak, a kudarc leplezésére és a figyelem elterelésére Brownell igazságügyminiszter elindította a hajszát Truman volt elnök ellen. A Harry Dexter White, Truman “orosz kém”-nek rágalmazott kinevezettje körüli botránynak politikai célja nemcsak Truman, hanem az egész demokrata párt meghurcolása volt. Ez alkalommal közölte a “Magyar Szó” a “The Nation” hetilap vezércikkét, amelyet H. H. Wilson irt, a politikai helyzet és a választási kilátások tárgyilagos felmérése céljából. Ebben a cikkben a következő megszívlelendő sorok voltak olvashatók: “A demokraták vegyék tudomásul, hogy ha a vörösfalásban akarják túllicitálni a republikánusokat, akkor vesztett ügyük van, mert az amerikai szavazópolgárok a republikánusokat jobb vörösfalóknak tartják, mint őket...” A “The Nation” január 2-iki számának vezércikke most folytatja és igazolja H. H. Wilson intelmeit és rámutat arra, hogy az 1954-es választásokon a ’demokratáknak óriási esélyeik lennének a győzelemre, ha a republikánus párt kebelében mutatkozó hasadásokat és Eisenhowerék népszerűségének a szavazók szemében történt lehanyatlását kellő politikai ügyességgel kiaknáznák. A kiaknázás módja azonban semmiképpen sem lehet az, hogy a vörösfalásban túl akarjanak tenni McCarthyékon, már pedig a demokraták éppen ellenkezőleg cselekszenek. Igazolásul a vezércikk elmondja George Arnold esetét, aki a los angelesi huszonnegyedik kongresszusi választókerületben volt a demokrata képviselőjelölt két republikánus jelölt ellen és minden esélye meg is volt a győzelemre, hiszen a demokratáknak itt 6,000 szavazattöbbségük volt a korábbi választásokon. És mégis csatát vesztett. Vesztett azért, mert életrevaló demokrata Programm helyett egész választási kampányát vö- rösfaiásra alapította. Mindenekelőtt elutasította a “Frontier” nevű liberális folyóirat támogatását, viszont 500 dollárt elfogadott kampányköltségekre Gifford Phillips lapkiadótól, aki közismert vörösfaló. Majd a kampány során cellofán- lemezbe csomagolt fogkefét osztogatott egy röp- irat kíséretében, amelyben az állt, hogy az a fogkefe jelképezi az “amerikai életmódot”, ameny- nyiben mindenkire jut egy, mig a Szovjetunióban egész családok, még a jómódúak is, egyetlen fogkefét használnak. Ennek a taktikának a republikánusok örültek a legjobban, mert mig a demokrata és liberális szavazók elkedvtelenödtek és elidegenedtek Ar- noldtól, a republikánusok összetömöritették soraikat. És mig az ország számos körzetében liberálisok és munkások egyre harcosabban mozdulnak meg a mccarthyzmus ellen, a demokraták odáig hátrálnak, hogy még az Americans for Democratic Action (az ADA) szervezetét is megtagadják. Foster Furcolo, Massachusetts állami pénzügyminisztere, volt kongresszusi képviselő és valószínű demokrata kormányzójelölt, elutasította az ADA támogatását, jóllehet az ADA vállain emelkedett politikai személyiséggé. A demokraták ezzel a taktikával csak az 1954- es választási bukásukat érhetik el. Egészen mást •keHeive tenniük: erélyes- támadások pergőtüzét kellene már most ,indítaniuk azok ellen, akik az alkotmányt és a Jogok Törvényét alá akarják aknázni. Egy percre se volna szabad élfeledkezniük arról, hogy McCarthy lesz minden jel szerint az uj elnökjelölt. A fasizmus szaga terjeng az ország légkörében. A nép ellene vaif s a demokraták egy kis helyes taktikával maguk mögött sorakoztathatnák fel az ország népét. George Arnold választási bukása élesen rávilágít, milyen helytelen utakra tévednek a demokraták. Bármit is csinálnak, nem moshatják le magukról ezzel a tunyasággal azt a mocskot, amelyet az Amerika-ellenes bizottságok, a McCarthy- és Velde-bizottságok szórnak rájuk, mert ha még Truman volt elnököt is azzal a gyanúval illethették, hogy hazaárulókkal és kémekkel bra- tyizott, mi védheti meg a demokratákat, a demokrata képviselő- vagy szenátor jelölteket attól, hogy hasonló csúf eszközökkel be ne mártsák a szavazók előtt? Már a novemberi kampány folyamán is azt kérdezték a szavazók Arnold korteseitől nem egyszer: “Maga nem kommunista, ugye?” Ezt kérdezték azelőtt a progresszív párt tagjaitól, az ALP embereitől, most pedig már a demokratákon van a sor. Legfőbb ideje, hogy a demokraták eldöntsék magukban, mit is akarnak: valóban győzni vagy szégyenletesen elbukni és a sárba fulladni? Gazdagabbak vagyunk, mint gondoljuk... A XX Century Fund nevű közgazifasági kutató és kiadószervezet megállapította, hogy a világ pénz jövedelmének 40%-a amerikai Zsebekbe vándorol ... annak ellenére, hogy Amerika lakossága csak 6%-át teszi a világ lakosságának. Azt is megállapították, hogy 1953 boldog esztendejében, minden amerikai — a csecsemőktől kezdve az aggkorig — minden élő lélek ebben az országban 81,525 dollár 19 centet keresett. (E sorok írója — négytagú család kenyérkeresője — gyorsan kiszámította, hogy ezek szerint az elmúlt évben 6,100 dollárnak kellett volna ütnie a markát. Sajnos a valóságban ennek még a fele sem. Sietve érdeklődni fogunk Humphrey pénzügyminiszternél, mi történt a hiányzó- háromezerrel.) Hogy örömük teljes legyen, a XX Century Fund azt is közhírré tette, hogy ezzel szemben az oroszoknál mindössze 181 dollár a fejenkinti évi jövedelemi Ezt egy kissé nehéz megérteni. Mi itt Amerikában az évi állítólagos 1,525 dollárból alig tudunk megélni (és a megélhetési gondok oly nyomással nehezednek az emberek lelkére, hogy szakértők szerint tízmillió kórházbavaló elmebeteg futkos „szabadon az országban, mig a fiatalok milliói züllenek és válnak börtöntöltelékké), az orosz tagtársaknak viszont ennek csak egy tizede van és mégis megvannak... tömeges elmebaj és ifjúkori bünhullám nélkül. Nem juthatunk más következtetésre, mint arra, hogy a XX Century Fund tudós urai, vagy nagyon túlbecsülik a mi jövedelmünket, vagy nagyon ALÁBECSÜLIK a szocializmus alatt élőkét. Szovjet “bombázás” A New York Times január 5-iki számában a következő címmel közük annak a hírét, hogy egy orosz kulturcsoport indul körútra Indiában: A SZOVJET MŰVÉSZETTEL BOMBÁZZA INDIÁT A jelentés elmondja, hogy a Szovjetunió több tucat táncosnőt, énekest, zenészt, sőt cirkuszi bohócot küld Indiába. A szovjet agresszió eme legújabb ténye után nem lennénk meglepve, ha Nixon visszautazna Indiába és felajánlaná, hogy Washington hajlandó 52 repülőbázist felépíteni az indiai szovjet határon, hogy az ilyen bombázástól megóvják Indiát. Azonkívül ingyen és bérmentve kölcsönöznek nekik egy McCarran-törvényt, Miért nem tanulnak tőlünk? Amikor a szovjet minket akart “bombázni” — sakkjátékosokkal, akkor mi vesz- tegzárba akartuk őket helyezni Long Islandon, ami meg is védett bennünket, mert szovjet játékosok se szó, se beszéd, menten hazamentek.
