Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)

1954-03-25 / 12. szám

Hírmagyarázat és kritika

Eisenhower megsegíti a gazdagokat

A múlt hét szerdáján kezdték meg a vitát a képviselőházban az uj adótörvény javaslatokról. Az egész ország feszült érdeklődéssel várta ezt a vitát, mert mindenki a zsebénél fogva érdekelve volt benne. Volt azonban egy különleges érdekessége, amelybe nagy elvi és politikai kérdések voltak belekeverve. Az egyik javaslatot a demokraták nyújtották be és egyik pontja az adómentesség 600 dollárról 700-ra való felemelése volt, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy az ország legalacsonyabb jövedelmi kategóriájába eső embereken és családjukon segítsen. Ne felejtsük el: Választási évben vagyunk és ilyenkor a tőkés politikusok felfedezik, hogy a népnek vannak gondjaik a vörös mumuson kívül is!

Eisenhower elnök szokatlan hevességgel ellenezte ezt a pontot, amelyet pedig az ország zöme, a munkások, a szakszervezetek, a demokraták szivvel-lélekkel támogattak.

Az adótörvény javaslat körül voltaképpen három irányzat kavargóit. Elsősorban ott volt az Eisenhower-kormány programmja, amely 1.4 billió dollárnyi adól'evágást ad a részvényeseknek az osztalék utján szerzett jövedelmükre, de ellenez minden további adócsökkentést, mert a június 30-án kezdődő kincstári év 2.9 billió dollár deficit elé néz. A republikánus képviselők egy befolyásos csoportja ezzel szemben több adólevágást sürget. Az ezt megelőző héten a képviselőház 411:3 szavazatarányban már meg is szavazta a luxuscikkekre kivetett adók csökkentését. Ez a kormánynak 912 millió dollárral fogja csökkenteni adóbevételét. A republikánus képviselők is a választási évre való tekintettel sürgetnek adó- csökkentéseket. És végül ott volt a fentemlitett demokrata adójavaslat.

Az elnök határozott állásfoglalása az adómentesség felemelése ellen azért keltett kínos feltűnést különösen a munkásság körében, ahol a munkanélküliség romboló hatása a legfájdalmasabb, miközben a vásárlóképesség megcsappanása az egész ország gazdasági életében érezteti hatását, •— mert Eisenhower elnök ugyanakkor a legélős- dibb módszerrel szerzett jövedelemre, a részvényesek osztalékaira kivHett adón akar jelentékeny enyhítéseket eszközölni. A •Eisenhower-kor- mány ugyanazon a vonalon mozog, ahogy indulásától kezdve tette, amikor szinte első intézkedése volt a tengerparti olajmedencék magánkézre juttatása vagy a közpénzekből épített nagy, modern gyárüzemeknek majdnem ingyenes átszolgálta- tása n nagyvállalatoknak, a monopóliumoknak.

Kényelmetlen helyzetbe hozta az elnököt a múlt szerdai sajtófogadáson Sarah McClendon, a “The El Paso Times” ujságirónője, amikor ebben a kényes tárgyban a következő kérdést intézte hozzá: Az elnök adójavaslatának az osztalékokra vonatkozó szakasza minden ezer család közül csak HAT-nak biztosit nagy előnyöket, mig a nép 80 százaléka semmi hasznát nem látja, azok viszont, akik évente 5,000 dollárnál kevesebbet keresnek, egyenesen megszenvedik.”

A kérdés valóban fogós volt. Eisenhower nem térhetett ki a válasz elől, valamelyest azonban el lehetett készülve rá, mert a következőket felelte: Például vette a U. S. Steekt, mint gazdag családok tulajdonában levő 'nagyvállalatok mintáját és azt mondta, hogy a U. S. Steelnek 300,000 munkása -van, tehát a U. S. Steelnek 300,000 részvényese van, vagyis, hogy a munkásoké a vállalat részvényei. E -‘részvényeseknek” 56 százaléka olyan egyén, aki évente kevesebbet keres

5,000 dollárnál, pontosabban ezek 46 százaléka az elnök szerint, 4,500 dolláron alul keres, ez az összeg lévén az acélmunkások átlagos évi jövedelme. Ennélfogva azt állítani, hogy az' ő törvény- javaslata a gazdagemberek segítségére van szánva, — tévedés!

Nem valami meggyőző érvelés. Nem szólva arról a tényről, hogy a U. S. Steel nem tipikus nagyvállalat, Eisenhower nem említette, hogy a részvényesek azon 56 százaléka, akikre az elnök célzott a részvényeknek csak 37 százalékát tartja kezében; azok, akiknek jövedelme 10,000 dolláron felül van, — a részvényesek 26 százaléka — a részvénytömb 47 százalékát mondják magukénak, mig azok, akik évente 25,000 dollárnál több jövedelmet húznak — a részvényesek 10 százaléka — a részvények 30 százalékát birják.

Arról sem tett említést az elnök, hogy a U. S.

Steel évi jelentése szerint 1953-barí az osztalékokon szerzett jövedelem az 1952-es osztalékjövedelemhez képest 40 százalékkal emelkedett, azaz részvényenként 4.54 dollárról felment 7.54 dollárra, ezzel szemben a bérkeresők nem büszkélkedhetnek jövedelmük hasonló emelkedésével.

Eisenhower az adólevágásokról szóló rádió-te- leviziós beszédében azt hangoztatta, hogy az adó- mentesség felemelése “súlyos csapást mérne -a kormányra” és veszélyeztetné a nemzetvédelmet.

Világos, mit akar Eisenhower.: a szegények adómentességét felemelni annyi, mint veszélyeztetni az prszág biztonságát. Ez hát nem jó. De közel másfélbillió dollárral enyhíteni a részvények osztalékprofitjára kivetett adóterheken, az jó az ország népének, az megakadályozza a gazdasági pangást, az fokozza a vásárlóképességet!

Ebből pedig világosan adódik, hogy amint háborúban a dolgozó nép védi vérével és pénzével a hazát, úgy békeidőben a nélkülöző tömegek nyomorából virul ki a monopóliumok sokmilliós profitja.

Csütörtökön aztán megejtették a szavazást és 210:204 arányban megbuktatták a demokrata javaslatot. Helyette Eisenhower elnök javaslatát fogadták el. A demokraták semmiféle erőfeszítést nem fejtettek ki, hogy a rendelkezésükre álló összes szavazatokat összetoborozzák s igy a nagy akcióból nyilván egy puffogtatásra alkalmas kudarcot vallott kortesfogás lett. A javaslat most felkerül a szenátushoz, ahol a tömegek nyomására még van halvány .jesély, hogy ezt a gazdagok megsegítésére irányuló kísérletet visszaverjék.

Levélirási hét

A Common Council nevű szervezet bejelentette, hogy az idén is rendeznek “levélirási hetet”. A “levélirási hét” célja az, hogy külföldi- barátainkkal és hozzátartozóinkkal megismertessük az amerikai életet. Ez dicséreti’eméltó vállalkozás. Minden ami megismerkedteti, közelebb hozza egymáshoz a különböző országok népeit az csak fokozhatja a népek barátságát, ez viszont szilárdítja a béke feltételeit.

Sajnos a Common Council és a hatóságok, melyek utasítására ezt az akciót szervezi ^és levezeti, a levélirási hetet is a hideg háború egyik hadműveletének tekinti. Büszkén jelentik be, hogy az Amerikai Kereskedelmi Kamara mennyire dicséri e kampányt és hogy a hideg háborúban való győzelmeink eszméjének nevezte. Amit Herbert Hoover, meg még a Hoovernél is reakció- sabb Kereskedelmi Kamara dicsér, abból kevés jó származhatik az amerikai népnek.

Ahelyett, hogy a levélírásból is a háborús uszítás eszközét csinálják, miért nem hasznáják azt a béke eszközéül? Mi is amellett vagyunk, hogy minden amerikai Írjon Európába. De e levelek ne hidegháborús levelek legyenek, hanem a meleg barátság, a szeretet és a béke levelei. írjuk meg Európába és az óhazába, hogy mi is békét akarunk, hogy tudjuk: megfér ezen a világon mindenféle gazdasági rendszer és mindenefölött tudjuk, hogy ha nézeteltéréseinket a- hideg vagy tüzes háború eszközeivel akarjuk elintézni, akkor az előidézett harmadik világháborúban minden elpusztulhat — beleértve a Common Councilt és a Keresdelmi Kamarát is.

A TUDOMÁNY ÍTÉL KAUFMAN BÍRÓ FELETT

“Bűncselekményeteket rosszabbnak tekintem a gyilkosságnál. Az egyszerű előre megfontolt gyilkosság eltörpül az általatok elkövetett bűntetthez viszonyítva. Gyilkosságnál a bűnös megöli áldozatát. A közvetlen család gyászt ül s amikor megtörtént az igazságszolgáltatás, az ügy lezárul. Ámde a ti esetetekben, azzal, hogy az oroszok kezébe szolgáltattátok az atombombát, évekkel azelőtt, mielőtt legjobb tudósaink jóslata szerint Oroszország előállítaná a bombát, viselkedésetek idézte elő meggyőződésem szerint a kommunista támadást Koreában több mint 50,000 főnyi háborús veszteséget okozva nekünk és ki tudja, hány millió ártatlan ember fogja még megfizetni hazaárulástok árát. Árulástokkal kétségkívül hazánk hátrányára .megváltoztattátok a történelem folyását.”

Ezeket a szavakat Kaufman szövetségi biró mondta 1951 április 5-én, amikor a Rosenbergházaspárt halálra ítélte. Ezekkel az érvekkel akarta igazolni azt a páratlan kegyetlenségü Ítéletet, amelyet tavaly junius 19-én végre is hajtottak a szerencsétleneken.

Atombombákat nem lehet lopni

Még egy év.sem telt el Ethel és Julius Rosenberg kivégzése óta, az atombombával kapcsolatban különös megállapítások hangzottak el a legilletékesebb amerikai fórumon. Az atomenergiabizottság adatosztályozási hivatalának igazgatója, dr. James Beckerley óriási feltünéstkeltő nyilatko zatokat tett, amelyeket a “N. Y. Times” március 17-ik száma közölt. Kijelentette, hogy ideje, hogy felhagyjunk önmagunk áltatásával az “atomtitkok” tekintetében, ideje felhagynunk azzal a hittel, hogy a szovjet tudósok illetéktelenek. Szovjet tudósok, mindta dr. Beckerley, 1949-ben már kifejlesztették az atombombát és 1953-ban a hidrogénbombát. Az atombombát és a hidrogénbombát nem kémek utján lopták el tőlünk, mondja nyomatékosan dr. Beckerley. A kémkedés csekély szerepet játszott abban, hogy a szovjetnek sikerült atomfegyereket gyártani.

“Ideje, hogy ne áltassuk magunkat, hogy műszaki dolgokban előbbre vagyunk a Szovjetuniónál”, jelentette ki dr. Beckerley a Biltmore hotelben a gyáriparosok gyűlésén az atomipari fórum által rendezett konferencia keretében. >

“Az oroszoknak megvan a szakértelmük és gyári felszerelésük is, hogy repeszthető anyagokat és bombákat gyártsanak”, mondotta. “Le kell ráznunk önelégültségünket és el kell ismernünk, mily mértékben képviselnek versenyt a szovjetek az atomtudományban.”

Dr. Beckerley kifejtette, hogy a törvény által előirt titkossági követelményeket felül kell vizsgálni, mert bár sok esetben hasznosnak bizonyult az ‘osztályozási gyakorlat’, de szükséges, hogy szabad hozzájárulás legyen az ismeretekhez, mert az uj tudományos gondolatok nélkül nem tarthatjuk meg vezető szerepünket a nukleáris fegyverekben. A jelenlegi biztonsági szabályzatok az atomenergia-bizottságnak lehetővé teszik, hogy átosztályozzon és szélesebb körben közöljön atomismereteket, ha ez nem segít az ellenségnek és nem gyengíti saját erőnket, de természetesen ezek megválogatása nehéz tudományos feladat. Atombombákat és hidrogénbombákat nem lehet ellopni és továbbítani információ alakjában, mondja dr. Beckerley, hangsúlyozva a kémkedés viszonylagös jelentéktelenségét az atomfizikában. Példának felemlítette a svájci óragyárost, aki azzal, hogy órákat exportál, még nem exportálja összes titkait.

Eddig szól a “N. Y. Times” jelentése dr. Beckerley érdekes előadásáról.

Nemzeti katasztrófával fenyegető struccpolitika *

El lehet tűnődni ezeken a kérdéseken, hiszen ez tulajdonképpen vádirat egy biró ellen, aki az atomfizika kérdésében járatlan és tudatlan, de halálos ítéletet hozott annak ellenére, hogy dr. Urey atomtudós és Eistein, az atomenergia képletének felfedezője, az ítélethozatal előtt a leghatározottabban kijelentették, hogy nincsenek atomtitkok és ha volnának, azokat nem lehet csak úgy, hallomásból, átjátszani mások kezére. Lehet, hogy Kaufman bírónak sem dr. Urey, sem Einstein nem volt elég megbízható, lehet az is, hogy Kaufman, bár tagadta a háborús hisztéria által túlfűtött légkör létezését, talán sajátmaga is akaratlan áldozata volt, de azt már nem tagadhatja, hogyv dr. Beckerley, az atomenergia- bizottság tagja, illetékes és nem szovjetbarát és nem liberális, hanem mindenek felett tudós és hazaszerető férfi. Neki csak elhiszi Kaufman biró, hogy “nem kémek lopták el tőlünk az atombombát és a hidrogénbombát”, hanem a szovjet tudósok tudománya és hozzáértése, továbbá a szovjet műszaki ismeretek és berendezés játszott közre az atombomba előállításában és hogy “önáltatás”, “struccpolitika” az “atomtitkok” tekintetében öltött magatartásunk, amely “nemzeti katasztrófához” vezethet.

Ezek világhírű tudósok és szakemberek. Az ember jobban hisz ezeknek, mint egy bírónak, aki már annak idején azt a megdöbbentő kijelentést tette halálos ítéletének megokolásául, hogy a Ro- senberg-házaspár atomkémkedése “idézte elő a koreai háborút” és “változtatta meg hazánk hátjq AMERIKAI MAGYAR SZÓ March 25, 1954.