Amerikai Magyar Szó, 1954. január-június (3. évfolyam, 1-24. szám)

1954-03-04 / 9. szám

March 4, 1954

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

13

II KARCOLATOK írja: Bódog j4ndrás=j|

A C0R10LANUS0K

Olvasom, hogy egyik newyorki színház felújította Shakespeare egyik legritkábban játszott darabját, a Corio- lanust. Kissé az idők jele mondhatnám, de csak annyi jogosultsággal, mint amikor jobbra is, balra is.az emberek szipognak, köhécselnok. trüszkölnek az autóbuszban és abból következteti, hogy ködös, vizes, lucskos időre virradt a^ reggel. Ennyit már akkor is megtud itt az ember, amikor kilépett lakásából.

Furcsa dolog ez ezzel a Coriolánussal, nem annyira az, hogy a nagy drámaíró megírta, végre is ö szerette a kerek történelmi meséket feldolgozni tragédiáiban, nem sokat válogatott, ha ilyen anyagra talált. Már furcsább a Coriolanus- nak az a magyar vonatkozása, hogy éppen Petőfi Sándor fordította magyarra. Ez az egyetlen Shakespeare dráma, melyet a költő lefordított. Hogy mi csábította rá, nehéz megmondani, a nyelv különleges pátosza, vagy a nagyszájú római vezér alakja vagy talán egyszerűen az. hogy akármilyen formában is, de aktuális politikai kérdéseket vitt a színpadra, ami abban az időben ritkaságszámba ment. Petőfi mestermunkát véglett a fordítással, igaz, de nem ez volt az oka a másik furcsaságnak, hogy a Coriolanus bár határozottan az angol drámairó legkevésbbé sikerült darabjai közé tartozik, mégis az egyetlen Shakespeare-szindarab volt, amelyet kötelezően tanítottak a ferenc-józsef-horthy-korszak középiskoláiban. Gondolnivaló, hogy ez nem Petőfi Sándor tiszteletére történt, mint ahogy nem véletlen, hogy egyik newyorki színház 1954-ben éppen ezt a darabot műsorra tűzte.

Miről is szól a római vezér drámája? Coriolanus büszke arisztokrata, gyűlölte és megvetette a köznépet. Végigmegy az utcán és szidja a népet, ha kell, ha nem. “Te úgy beszélsz velünk, mint a kutyákkal”, mondja neki valaki. “Nem is érdemelfek többet, söpredék”, válaszolta Coriolanus kedvesen, “ti lődörögtök az utcán, politizáltok, élegedetlenkedtek. Itt vakargatjátok politikai véleményeiteket, amíg magatok is teljesen megríihesedtek bele...” Ezt bizonyára élvezettel hallgatta a színházban a páholyok népe.

E szives eszmecserét^ ha nem is idéztem szószerint, ahogy Shakespeare megírta, de gondolom, megadtam egész jellegét Coriolanus beszédmódjának. A politikai irányítás a születési osztályok dolga, a nép söpredék, mely hallgasson és engedelmeskedjen. Amit a nép gondol a világról, az “rühes vélemény.” így beszélt Coriolanus.

Ez a kezdet. Ámde Coriolanus hadvezér is és vezérlete alatt a hadsereg megmenti Rómát az ellenségtől, ő maga is megsebesült a harcban (akármilyen ritka tünemény ez a hadvezéreknél) és minthogy a köztársaság legmagasabb tisztségére pályázik, a néphez kell fordulnia, hogy megvált sszák konzulnak. Szépen kell beszélnie a néppel és a csatában szerzett sebeit megmutatni. Coriolanus meg van sértve, hogy ilyesmire kénytelen fanyalodni, nézete szerint születése és katonai sikerei folytán kiérdemelte a politikai hivatalt. Eszébe se jut, hogy a háborút nem ő nyerte meg egymagában, jónéhányan életüket hagyták ott, mások megnyomo- rodtak bele, ugyanúgy megsebesültek és mások is legalább olyan vitézül harcoltak mint ő. Megpróbál “leereszkedni” a megvetett köznéphez, de nem bírja sokáig, kitör és lepocskondiázza a választókat, mire azok ellene szavaznak, sőt a köztársaság ellenségeként száműzik Rómából. Coriolanus bosszút esküdik hazája ellen, annak ellenségeivel, a volszkok- kal, összeáll és hadat vezet a “hálátlan” Róma ellen, ostrom alá fogja a várost. Egykori barátai, a nép, a szenátus, kérik] hogy vonuljon vissza, de ő hajthatatlan, amig édesanyja és felesége rimánkodására végül is a hazaáruló enged és visszafordul. Ez azonban szövetségeseknek, a volszkoknak nincs ínyére s minthogy megszegte esküjét, megölik. Ezzel végződik Shakespeare drámája.

Bizonyos, hogy Coriolanus nem valami szeretetreméltó egyéniség. Nem is egy drámai hős, hanem egy pökhendi, hiú, .beképzelt nemes ur, aki lenéz mindenki mást, ocsmá- nyul beszél, olyan a szája, mint hét vármegye és mégis ő van mindig megsértve. Mint katoha megtette kötelességét, úgy mint tpbbi baj társai, ezekről azonban nem beszél, ő volt, aki megmentette a hazát. Ezért a legkevesebb, ami szerinte kijárt neki, az, hogy a megvetett nép tálcán nyújtsa neki a konzuli méltóságot. Mikor pedig száműzik az okve- tetlenkedő ficsurat, hazája ellenségeit hajlandó szülőföldje ellen vezetni, mint ahogy a francia forradalomban, vagy a 48-as magyar szabadságharcban (hogy újabb példákat ne is említsek), az arisztokraták és nagy hazafiak ellenséges hadakat vezettek hazájuk ellen “a rend és béke helyreállítására.” Amikor Petőfi azt irta, hogy “ott a haza, ahol a jog” — ez a nagy hazafiak ajkain úgy módosult, hogy “ott a haza, ahol a kiváltság” és csakúgy, mint egykor Coriolanus, készek szülőföldjük elpusztítására. A különbség csak annyi, hogy Coriolanust anyja és felesége rimánkodása meg- tántoritotta, a mai Coriolanusok azonban az ilyesmit “százezer paraszt” vérén alul nem adnák.

Van ezenfelül a darabnak egy jelenete, amely ha töb- bé-kevésbbé független is a cselekménytől, de azért különleges középponti jelentőséget nyer. Amidőn az arisztokrácia politikai vezetöszerepéyel elégedetlen nép zendülésre készen

McCarthy “munkatáborokba” akarja záratni

a “kommunista’9 katonákat

Szabad mint a madár. Donald Ritchie kisétál a Windsor, Ont.-i törvényszék épületéből, miután visszavonták a kiadatási eljárást ellene. Ez az alak volt az, aki beúynerte, hogy az ő nagybátyja szervezte és hajtotta végre a merényletet Walter Reuther ellen 1948-ban •

WASHINGTON. — McCar- -ithy és Dirksen republikánus szenátorok azzal a javaslattal álltak elő, hogy a kommunista meggyőződésű katonákat, valamint azokat a katonákat, akik az Alkotmány ötödik Függelékére hivatkozva meg-j tagadnak válaszadást bármi-; lyen kérdésre külön munkatáborba zárják a hadseregben.

A hadseregben jelenleg az a szokás, — legalább is a hírhedt Peress ügy azt mutatja —, hogy ha valamely katonául ról kiderül, hogy kommunis- '* ta, vagy az úgynevezett “fel- n forgatási listára” tett szerve- ' zetbe tartozott, akkor elbo- csájtják a hadsereg köteléké- . bői. McCarthy azonban attól r I tart, hogy ily módon sok ' amerikai meg fogja majd kiáll, megjelenik Agrippa, a simaázavu politikus és beszédében elmondja hires példázatát: Az emberi testrészek, karok, lábak, és egyéb kenyérekereső dolgozó szervek egyszer fellázadtak a gyomor ellen, amely csak habzsolja a készet és nem dolgozik. Sztrájkba léptek ellene, a kezek nem nyujtóttak több ennivalót, a fogak nem rágtak, a garat nem nyelt és jgytovább. Egyszóval kiéheztették a gyomrot. Az eredmény az lett, hogy az egész test itta meg a levét, karok és lábak elgyengültek, a torok kiszáradt, a szív lelassult, az agy el- vértelenedett. Vagyis a testrészek belátták, hogy jólétük eszköze a gyomor és abbahagyták az esztelen sztrájkot. Ebből azonban nem kell arra következtetni, hogy Agrippa egy elrugaszkodott materialista volt, az ő tanulsága szerint amint az embert test nem nélkülözheti a gyomrot, úgy az állam testnek egyaránt szüksége van dolgos kezekre és lábakra, mint pedig gyomrosokra, vagyis felsőbb osztályokra, amelyek kegyesen megemésztik a dolgozó munka eredményét. A nép, az istenadta nép pedig elámulva hallgatta meg ezt az áldott bölcseimet, lecsöndesült és feladva követelés-j seit, békésen hazament tovább dolgozni a gazdag rend, “gyomra” javára. Már tudniillik a színpadon.

Minthogy ez a mese megszületése óta mindenkori kedvence az egyszerűbb észjárású konzervatív köröknek, nem lennék meglepve, ha valójában ezért az egy jelenetért került volna Shakespeare nagyhangú hazafiának története újra színpadra, annyi sok évi mellőzése után. Agrippa hires beszéde a társadalmi vezető- osztályokról, azaz a gyomorról, ugylehet elég jónak hallatszik minden korokban a termelés eredményét bekebelező gyomroknak, de fejem teszem rá, sose győzte meg a társadalom dolgozó karjainak és lábainak legpicurkább sejtecskéjét sem, mert egyszerűen azt válaszolhatta, hogy szép, szép a hasonlatosság az emberi test és társadalom között, csakhogy az emberi gyomor is dolgozik, tápláló nedveket termel, de mit termel az a gyomor, amely az uralkodó osztályokat példázza? Ezzel a válasszal aztán szétpukkad az egész mese nagy bölcsesége.

Mindazonáltal elképzelem a színpadon Agrippa beszéde nagy tetszést arathatott a páholyok és a legelső sorok hallgatói között. Milyen nagy politikus lehetett ez az Agrippa és hallgatósága milyen szépen meg hagyta magát győzni. A nép szépen hazament és letett esztelen követeléseiről. Milyen szép is volna, ha ez igy valóság lehetne. Aztán a nézők a páholyokban és az első sorokban egy tétova és sajgó fájdalommal a festett világból a valóságra ébredtek újra, hogy sajnos, az élet színpada kicsit más és az ott szereplő “rühes véleményeiket vakargató tömeget”, jogait és követeléseit nem lehet egy ilyen együgyű tanulságos mesécskével elhallgattatni.

Ez azonban már nem Shakespeare drámájához tartozik, hanem csak Agrippa beszédével jelképezett társadalmi gyomrok keserű csikarása. Erről a keserves gyomorcsikarásról pedig nem volna érdemes színdarabot írni, legföljebb ilyen igénytelen cikkecskét.

sérelni a katonai szolgálat kikerülését. Igv hát McCarthy- ék azt javasolják, hogy be kell ugyan sorozni a kommunistákat, a “felforgatási” listán szereplő egyletekbe tartozókat és az Ötödik Függelékre hivatkozókat, azonban ezeket el kell zárni “kellemet- !en” munkatáborokba.

A sorozóbizottság tagja lemond

Russell P. Hartle tábornok múlt hét szombatján lemondott a Hagerstown, Md.-i sorozóbizottságban betol tött tisztségéről, hogy tiltakozását fejezze ki lemondásával, amiért szerinte a hadsereg “behódolt McCarthynak, hogy megbékítse.”

Abban a levélben, amelyben a sorozóbizottság fejének bejelentett tiltakozó lemondását, többek közt a következőket írja:

“Lelkiismeretem hangját követve nem vehetek részt olyan bizottságban, amelynek hivatása az amerikai ifjúság besorozása,' ha a bizottság jelenlegi vezérelve és példája ugylátszik a megbékélte- tés és behódolás.

“Továbbá kedvem sincs részes lenni abban, hogy az amerikai ifjúságot olyan helyzetbe hozzák, amelyben ki lehet téve McCarthy haragjának és gorombaságainak."

Rhee ismét meg akarja támadni Észak-Koreát

PUSZÁN, Korea. ■— A vérszomjas agg, Syngman Rhee, a béketárgyalások előtt immár ismét azzal fenyegetőd- zik, hogy megindítja hadait észak ellen avégből, hogy a két Koreát saját kezében egyesítse. Harci elszántsága oly nagy, hogy szinte májszavakkal ki sem lehet fejezni. Az Észak-Koreával és Kínával kötött fegyverszünetel; “szégyenletes meghódolás”- nak nevezte abban a beszédben, amelyet Koreának a Japán uralom alól felszabadulása harmincötödik évfordulóján mondott. Kijelentette, hogy reméli, hogy vele együtt fognak menetelni szövetségesei, USA és a többiek, de ha nem jönnének az általa kijelölt útra, akkor egymagában, saját csontjaival ha kel), akár hadsereg nélkül, fog vívni egy harmadik világháborút.

ITT A FILM A “SZÁZAD MÉRKŐZÉSÉRŐL!”

New Yorkban március 6 és 12 között bemutatják a század legszenzációsabb labdarugó mérkőzéséről, a magyar válogatott világraszóló londoni győzelméről készített filmet.

A Magyar Népköztársaság washingtoni követsége bejelentette, hogy 1954 március 6 és 12 között sport kiállítást rendez New Yorkban a Manhattan Towers Hotelben, Broadway és 76. utca sarkán.

A kiállítás keretén belül bemutatásra kerül a londoni nagy magyar futballgyőzelemről készült film is, amely a mérkőzés minden szenzációs részletét megörökítette. A film 45 percig tart.

A kiállítás, amelyre a belépés díjtalan, márciós hé 5-én nyílik meg és az alábbi időpontokban lesz nyitva: délelőtt 11-től 1-ig. Délután 3-tól este 8 óráig.