Amerikai Magyar Szó, 1953. július-december (2. évfolyam, 29-52. szám)
1953-08-06 / 32. szám
Mi történik Iránban?r TEHERÁN. — Újabb fordulóponthoz érkezett a politikai helyzet Iránban: Mohammed Moszadik iráni miniszterelnök 99.9 százalékos győzelmet aratott a népszavazás első szakaszában, amikor is az iráni parlament, a medzs- lisz, feloszlatására vonatkozó javaslatot bocsátották szavazás alá. Moszadik óhaja volt az, hogy a népakarat, mint legfőbb jogforrás, döntse el a feloszlatást. A nyílt népszavazás második része jövő hétfőn fog lezajlani. Mint ismeretes, Moszadik parlamenti ellenzéke négy hónapja akadályozza, hogy a hadsereg feletti rendelkezést a sah tói elvegyék és Mosza- dikra ruházzák. A parlamenti harcok során ötvenhét képviselő lemondott és csak huszonkettő maradt, ennek folytán a parlament határozat- képtelenné bénult, mert hat- vankilenc képviselő szükséges a határozatképességhez. Annak megértéséhez, hogy mi történik Iránban, szükséges tudni a következő körülményekről : Négy számottevő erő befolyásolja az eseményék alakulását: az angol és az amerikai imperializmus, az iráni burzsoázia és a népi felszabadító mozgalom. Az angol imperialisták célja világos: mióta az Angol-Iráni Olajtársaságot államosították, s az angoloknak távozniok kellett Iránból, mindent elkövetnek, hogy visszaszerezzék ezt az AMERIKAI MAGYAR SZŐ 3 Nemzetközi szemle elvesztett kincsesbányájukat. Az amerikai imperialistákat az a cél vezeti, hogy minél gyorsabban elfoglalják az angolok megüresedett iráni pozícióit. Az iráni burzsoázia, amely szintén a saját számításait akarja megtalálni az olaj körül, nem egységes, legalább is két csoportra oszlik. Az egyik ilyen csoportot a feudális mágnások, nagy föld- birtokosok, udvari tisztségviselők és tábornokok alkotják, akik a sah udvara köré tömörülnek. Ez az iráni uralkodó osztály legreakciósabb része, amely már régtől fogva a legszorosabb kapcsolatban állt az angol gyarmatosítókkal. Az angolok most is ezekbe a körökbe helyezik legfőbb reménységüket, de ezek a züllött, korrupt elemek készek az amerikai imperialistákat is híven kiszolgálni. Az iráni burzsoázia egy másik csoportja Moszadik miniszterelnök pártjában, a nemzeti frontban tömörül, s olyan kisebb-na- gyobb iráni tőkésekből áll, í akik a földbirtokosokkal, de j részben a külföldi monopoltőkével szemben is nagyobb [ részt követelnek maguknak j az iráni nép által termelt kin-j csekből. Megjegyzendő azon- j ban, hogy a nemzeti front az’ imperializmus elleni harcot az angol imperializmus elleni j harcra akarja korlátozni. Az iráni burzsoázia e két eso-1 portja több kérdésben szem-| benáll egymással, de egyesíti I őket egy közös félelem: az a kilátás aggasztja őket, hogy az imperialistaellenes mozgalom fellendülése az országot az igazi demokratikus fejlődés útjára kényszerítheti. Végül — de nem utoljára — jelentős alakitó tényezője az eseményeknek maga az iráni nép, amely a leghatalmasabb; erő Iránban s amely a Tudeh-; párt vezetésével harcol mindenfajta imperializmus ellen, Irán igazi nemzeti független ségéért. Olyan erő ez, amely- lyel Moszadik kormányának is számolnia kell. A helyzetre az jellemző, hogy a Moszadik-kormány nem tud eleget tenni a wash- ingtoni óhajoknak, nem tud-| ja elősegíteni az amerikaiak fokozott behatolását Iránba A néptömegek ugyanis hata rozottan szembeszegülnek azzal, hogy amerikai vagy más tőkés-vállalatok telepedjenek be a kiseprüzött Angol-Iráni Olajtársaság helyébe, s az olajipar nemzeti erőkkel való fejlesztését követelik. Az a nézet is egyre inkább terjed Iránban, hogy nagyobb mértékben kell építeni a szomszédos Szovjetunióval való együttműködésre. E közvéleménynek adott hangot a “Ni' rue Szevvom” cimü iráni lap, ahikor a következőket irta “Barátságot kívánunk a Szov ■ jetunióval és azt gondoljuk, hogy az iráni népnek ez hasznára válik gazdasági és szociális problémáinak megoldásánál.” A néptömegek nyomására igen óvatos — közeledést a a Moszadik-kormány meg is kezdett bizonyos — egyelőre Szovjetunió felé. S mint az AP hírügynökség jelentette:! “A közeljövőben valószínűleg iráni küldöttség u t a zik Moszkvába.” Ezek a hírek nagy nyugtalanságot keltenek1 Washingtonban, mert az amc-, rikai kormánykörök veszélyeztetve látják iráni terveiket. “Ezek az események — irta az “Attash” cimü iráni ellenzéki lap — elsötétítik a Moszadik és az amerikai tisztviselők közötti fennálló kapcsolatokat.” Az amerikai kor- i mánykörök megtorlásképpen j kettős mesterkedésekbe kezd-, tek. Junius 29-én E'isenhower levelet intézett Moszadikhoz és közölte, hogy “az Angliával történt megegyezés hiá-' nyában Amerika nem nyújt; gazdasági segélyt és nem vá-, sárol olajat Irántól”. Ugyan-! akkor — mint az iráni sajtó | megírta — az amerikai nagy-! követség összeesküvést szer-j vez, amelyben résztvesznek aj “Nedzsate Nenza” ellenzéki; parlamenti csoport tagjai, a sah hívei és az iráni hadsereg! magasrangu tisztjei. Az ösz- szeesküvésnék, (amelyet eb-; ben az esetben Anglia is támogat) egyértelmű a célja.' “Amerika és Anglia — irta| a “New Republic” -— nyilván egy olyan uj vezető politikus-; ban reménykedik, aki kön;'* nyebben hajlítható, mint M - szadik.” A kiélezett helyzetben azonban az iráni burzsoázián oelüi is megnövekedett az egyenetlenség. Nemcsak a sah udva- rának és más ellenzéki csoportoknak az aktivitása növekedett meg, hanem az erős külföldi nyomás hatására Moszadik pártjában is szakadások keletkeztek. így példám Kasani, vallási vezető, aki a? iráni medzslisz (parlament) elnöke, s a nemzeti front egyik tekintélyes vezetője volt, szembefordult Moszadik miniszterelnök politikájával. Az iráni miniszterelnök csak nagy üggyel-bajjal tudta rábírni a parlamentet, hogy fossza meg Kasanit tisztségétől. Ebben a feszült politikai helyzetben az iráni tömeg- mozgalom éberen őrködik, hogv továbbra is meghiúsítsa az imperialisták és hazai ügynökeik minden puccskísérleteit és elszántan küzd az oiajállamositás megvédéséért. Ez a mozg..,om egyizben már meg tudta akadályozni az imperialisták egyik “könnyen hajlítható” ügynökének, Kávám esz Szaltanehnek a hata 1 o mr a jutását. Azok a sztrájkok és tüntetések, amelyek többtizezres tömegek részvételével az iráni nagyvárosokban lezajlottak, intő figyelmeztetést jelentenek az imperialisták és minden rendű és rangú ügynökeik számára. MYKATKKT MMPtllCSOX ELoHYOllllflSA A KAPITÄLISTfi PIACOKON “ A SCHACHT és- TÁRSA bankház megnyitása alkalmából a nyugatnémet nehézipar; képviselői az év elején értekezletet tartottak Düsseldorfban. Az értekezleten Schachten kívül a volt hitleri hadi- gazdaság olyan kimagasló képviselői vettek részt, mint Hugo Stinnes, Heinrich Din- kelbach, M. Müller, von Papén és mások. A bonni kormánykörök is képviseltették magukat. Az értekezleten programmot fogadtak el, a- mely a többi között kimondja, hogy ki kell bővíteni a nyugatnémet tőkekivitelt, és követeli, hojfy a nyugatnémet monopoltőke az eddiginél fokozottabb mértékben vegyen részt a világ újrafelosztásában. Néhány héttel azután Erhard, bonni gazdaságügyi miniszter egyik beszédében nyíltan kijelentette, hogy a, világpiacon “élet-halál har-i cot” indítanak az angol és francia konkurrensek ellen. A nyugatnémet monopóliumok erőteljesebb terjeszkedése a kapitalista világpiacon a háború után 1951-ben kezdődött, s e veszélyes verseny hatását a tőkés országok év- ről-évre fokozottabban tapasztalják. A ‘Sunday Times’ cimü angol burzsoa lap már tavaly ősszel -arról irt, hogy Anglia ismét érzi “az újjáéledő német konkurrencia jeges fuvallatát.’’ A bonni gazdaságügyi miniszter szavai csak azt húzzák alá, hogy aj nyugatnémet monopóliumok az elmúlt hónapokban fokozottabb támadásba kezdtek; versenytársaik áru- és tőke-j elhelyezési piacai meghódító-í sáért. A ruhrvidéki monopolisták eredményes erőfeszítéseket tesznek az európai piacok megszerzésére. A Schuman- terv kiváló lehetőséget nyújt erre. Ma Nyugat-Németország több árut exportál Francia- országba, Olaszországba, Bel-j giumba, Ausztriába, Svájcba! és Svédországba, mint Ang-i lia. Az utóbbi időben a svéd sajtó sűrűn ir arról, hogy a nyugatnémet verseny komoly gondot okoz a svéd iparnak. A nyugatnémet jókések ugyanis sokkal olcsóbban termelnek, mint a svédek. Hasonló-értelemben panaszkodik több más nyugateurópai ország sajtója is, legfőképpen Franciaországé. De a ruhrvidéki tőkések egyre fokozottabb érdeklődést tanúsítanak olyan távolabbi országok iránt is, mint Görög- és Spanyolország. Krupp von Bohlen hírhedt halálgyáros nemrégen Görögországba érkezett, hogy “tanulmányozza a görög nikkelbányák helyzetét.” Franco pedig egyenesen! előnyben részesíti a nyugatnémet tőkéseket: a “Lanz” nevű német cégre bízta egy traktorgyár építését, továbbá a “Messerschmitt” repülőgép- gyár és a “DKW” autógyár is nagyobb megrendelést kapott tőle. A “The Observer” cimü angol lap nemrégen méltatlankodva támadta emiatt Francót, rámutatva, hogy Spanyolország a madridi angol nagykövetség ismételt tiltakozásai ellenére folytatja hátrányosan megkülönböztető politikáját az angol árukkal szemben. Az angol lapot leginkább az háborítja fel, hogy a spanyol kormány 1182 behozatali engedélyt adott nyugatnémet cégeknek az utóbbi időben és egyetlenegyet sem Angliának! A Schuman-terv jó eszköz arra, hogy a nyugatnémet tőke elragadja a franciák afrikai piacait. Schuman, volt francia külügyminiszter annakidején találóan jegyezte; meg: “Franciaország hozományként adja a Schuman-’ tervben az afrikai piacot”. S valóban, az afrikai német kivitel már 1951-ben két és félszerese volt a háború előttinek! A német kivitel azóta | csak növekedett. A nyugat-; német tőke kezd egészen ott-l honosán berendezkedni az északafrikai gazdag nyersanyagforrások vidékén. A francia tőkések helyzetét ne-! heziti az a vereség is, amelyet nyugatnémet kollégáik a délkeletázsiai területekem — Burma, Indonézia, Ceylon — mérnek rájuk. A nyugatnémet tőkések ugyanis, kihasználva a szóbanforgó országok gazdasági nehézségeit, amelyek elsősorban kiviteli cikkeik áreséséből adódnak, hatalmas tételekben vásárolják; fel a gumit, gyapotot, rizst és más fontos nyersanyagot. Cserébe olcsó iparcikkeket-kínálnak eladásra. Ilymódon elérték, hogy az említett országokba irányuló exportjuk már 1952-ben kétszeresen túlhaladta a ófrancia kivitelt. A “La Tribune des Nations” j szomorúan jegyezte meg: a1 francia kereskedelmet és ipart, amely áruinak jelentős hányadát Afrikában és Dél- kelet-Ázsiában helyezi el, í “lassanként megfojtja a nyu-; gatnémet verseny.” A fő csapást a terjeszkedő | nyugatnémet tőke az angol érdekekre méri. A nyugatnémetországi monopóliumok olyan hagyományos angol piacokra is benyomultak, mint Közel- és Közép-Kelet. 1948-ban Nyugat-Németország 26 millió, 1951—1952- ben viszont máé 282 millió rúpia értékű árat szállított Indiának. Iránban az angol bevitel tavaly 865 millió rial- ról 328 millió rialra zuhant, mig a nyugatnémet bevitel 261 millió rialról 377 millióra nőtt, tehát túlhaladta az angolt. A nyugatnémet sajtó közlése szerint Iránban közör1 német-iráni társaságot állita nak fel az iráni olaj kitermt- j lésére. Ez is súlyos csapás az Iránból kiebrudalt angol tőké j sek számára, akiknek az iráni olaj visszaszerzéséhez fűzőt* reményeik ilymódon még halványabbá válnak. A ruhrvidéki gyárosok ma már elég erősnek érzik magukat ahhoz, hogy jelentősebb tőkéket helyezzenek ki külföldi országokba. Elsősorban az arab országokba és Dél-Afrikába. Schacht, Hitler volt gazdasági minisztere egy tavalyi kőrútján, amelynek során Indiában, Egyiptomban, Indonéziában és Szíriában1 járt, elsősorban a tőkeelhelyezés lehetőségeit kutatta. Düsseldorfban megnyitott bankja is kizárólag a tőkekivitelt szolgálja. A nyugatnémet tőkekivitel nagyságáról hivatalos adatok nem állnak rendelkezésre. Szakértők véleménye szerint az utóból években 6 milliárd nyugati márka áramlott külföldre. A ruhrvidéki pénzmágnások kihasználják Anglia pénzügyi nehézségeit és főleg olyan területeken igyekeznek tökeiket elhelyezni, amelyek eda;g elsősorban az angolok érdeKeltségéhez tartoztak. így a Közép- és kö- aelkeleti országukban nagy- összegű ipari és erőmű építkezésekre kötöttek szerződést. Márciusban német szakértők utaztak Egyiptomba, hogy az asszuáni vizierőmü felépítésének tervét tanulmányozzák. Az erőmű építési költségeit százmillió egyiptomi fontra becsülik. A nyugatnémet cégek szerződéseket kötöttek Indiában cs Afganisztánban is, ahol szintén vízierőművek építésében gyúi- mölcsöztetik a tőkéjüket. —■ A német “Radische Anilin- und Sodafabrík’’ Törökországban nitrogénüzem létesítésébe fektetett ötvenmillió török font értékű tőkét. A Krupp-konszern két másik nyugatnémet monopóliummal együtt elvállalta egy nagy indiai acélgyár felszerelését. Erre a megréhdelésre az angol és amerikai tőke is pályázott, de a nyugatnémet monopolisták megelőzték őket. Mindezek a befektetések hatalmas nyereséghez juttatják a nyugatnémet tőkéseket. A nyugatnémet monopóliu(Folytatás a 8-L\ oldalon.) August’6, 1953
