Amerikai Magyar Szó, 1953. július-december (2. évfolyam, 29-52. szám)

1953-08-06 / 32. szám

A .-gust 6, 1958 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Taft utóda A "volna” politikája Irta: BÓDOG ANDRÁS Ki ne emlékeznék gyermekkorából az altató versekre? Egyikből se tudnék citálni semmit, de egytől-egyig vala­hogy igy fejez'ődnek be: “Ha a kis csibe nem találta volna a szemet, a tyuk nem szaladt volna, a kakas el nerfrkukoré- kolta volna magát, a patkány nem riad meg és nek-idül a hordónak, a kis burnyu se nyikkant volna, a tehén nem rúg­ta volna fel~a tejesvödröt, akkorparasztasszony tejbe pu­liszkát főzött volna vacsorára es az én mesém is tovább tartott volna.” Nincs is semmi baj az efajta mesékkel addig, amíg egy ötéves pesztonka mondja el a verset a hároméves kistestvérkének, vagy akár a felnőtt is odaül a gyerekágy mellé, elmondja a versikét és álomba ringatja vele kisfiát, de amikor egy felnőtt ember odaáll a másik felnőtt elé és efaji: mesékkel traktálja, de úgy,-hogy maga is félig elhiszi őket, akkor •— annyit mondok én — baj van ezekkel a fel­nőtt emberekkel, nem felnőttek azok, hanem nagyranőtt gye­rekek, vagy legalább is-az egyik annak tartja a másikat, amiért elhiszi, vagy a másik tartja kis butának az elsőt, amiéit ilyenfajta mesékkel áll elő. Minden fenntartás nélkül fogadni mernék akárkivel, hogy vegyünk elő találomra netyyorki, vagy vidéki felnőt­tek által felnőtt embereknek irt újságot és hajlandó vagyok megenni a papirost, ha nfem találunk minden számban leg- aláb 2—3 politikai, vagy gazdaságpolitikai mesét, amely úgy kezdődik, hogy a kis csibe szemet talált, igy a tyuk meg­szab. t és mindez megindított hosszú láncolatát az esemé­nyek,ek, melyek eredményeként a kisborju megnyíkkant, a tehén erre rúgott egyet fejés közben és mind az olaj a vö- dönr A kiömlött, az olajkutakat és a bányákat a bennszülöt­tek elfoglalták és kisajátították, a szövőmunkások a napi' 15 órás munkaidő leszállítását követelték, a kukorica kapá­sok megkérdezték, hogy milyen ize van a húsnak és ezért a szegény bankárasszonynak nem volt miből tejespuliszkát főzni vacsorára. Ezzel szemben, ha a kis csibe nem talált volna szemet és a tyuk nem szalad volna meg, Lenin fogadót nyitott vol­na külföldön és sose ment volna vissza Oroszországba, Sztá­lin mint újságíró dolláros fizetésért színes tudósításokat irt volna előkelő angol folyóiratoknak a “szentpétervári” udvari bálok pompájáról, Roosevelt elnök se ment volna Jaltába, hanem Dullest küdte volna oda, aki már akkor is tudta, hogy a baráttal nem tárgyalni kell, hanem rája lövöldözni, az el­lenségekkel pedig nem harcolni kell, hanem velük szövet­kezni és újra felfegyverezni őket; akkor a formózai kor­mány még mindig Kínában csücsülhetett volna; továbbá a kis bornyu egyet se nyikkantott volna, minek következtében - a tehén se rúgta volna fel a tejesvödröt, a parasztasszony pedig főzhetett volna vacsorárá olyan tejes puliszkát, hogy mai napig az egész világ népei pókhasat eresztettek volna maguknak a rengeteg tejes-puliszkán. Mindebből bízvást következik, úgy a múltra nézve, mint a jeknre, hogy a legokosabb dolog, amit politikusaink és ál- lamférfiaink tehetnek, ha pénz-«*és véráldozatot nem kiméivé irgalom nélkül megkeresik, megfogják és kitekerik annak a kis csibének a nyakát, amelyik elkezdte a dolgot, amikor megtalálta a szemet. Minthogy azonban egyik kis csibe csak olyan, mint a másik és nehéz megmondani, melyik melyik, sokmillió dolláros csibekutató és vizsgáló bizottságot kell fenntartani, de ez sem lévén teljesen biztos, legjobb minden kis csibét megfogni és kitekerni a nyakát, hátha közöttük van a bűnös is. Az is segít bennünket, ha a világ összes csirkefogóit, nagyját és kicsinyeit, akik semmi hasznos dologra amúgy sem alkalmasak — támogatjuk, összegyűjtjük és babusgat­juk, aztán meg megszervezzük terrorcsapatokra, hogy alkal­mas időkben egy kis csibevadászatra küldhessük őket ide- oda a körülményekhez képest. A nagyobb csirkefogókat pe­dig idehozzuk, ezek mindenféle bizottmányokba, egyesületek­be, csoportokba szerveződnek: “Csibevédelmi bizottmány”, “Csibefelszabaditó csoport”, meg “Csibeoltalmi egyesület” és hasonló neveken szerepelnek és nem véletlen, hogy a ve­zetőség nagyrésze egykori vágóhidtulajdonosokból és csir- kenagyvágókból került ki. De akármi is a neve, a program­juk mindig ugyanaz; egyszerű és hatásosan két pontból áll: 1. Minél több pénz kicsikarni az amerikai adózók zsebeiből a nemes cél érdekében, minél képtelenebb hazugságokkal és, 2. irtsd a csibéket, hátha közöttük az, amelyik elkezdte az egészet, amikor megtalálta a szemet. Továbbá az Is segít, ha az ország jövedelmének három­negyed részét elfecséreljük csibeeltaposó tankokra, csibe- elháritó hadihajókra, csibebiztos ágyukra, csibekémlelő re­pülőgépekre, csibebombákra és csibejelző g'épekre; ezenfelül csibeártalmatlanitó táborokat állítunk fel, fiatal gyerekeket milliószámra kiragadunk otthonaikból és munkájukból, állig felfegyverezve a világon szanaszéjjel erődökbe és állomá­sokba küldjük őket, hogy a csibéket vigyázzák és ha csak enni is próbálkoznának — pusztítsák őket, mert hátha közü­lük az egyik megint szemet talál, a tyuk megszalad, a kakas elkukorékolja magát, a patkány nekifut a hordónak, a kis bornyu megnyikkan, a tehén felrúgja a tejesvödröt és akkor nem lesz tejespuliszka vacsorára. Az oktalan embert pedig, aki azt merné megjegyezni, hogy az annyi sok rengeteg bil­Robert A. Taft szenátor a múlt csütörtökön 63 éves ko­rában elhalálozott egy new- yorki kórházban. Az ohioi szenátor halálát rákos daga­natok okozták, amit csak ha­lála után hoztak nyilvános­ságra. A szenátort, akinek legnagyobb alkotása a róla elnevezett munkásellenes tör­vény s aki a republikánus sze­nátus többségi párt vezetője volt, nemzeti pompával bu­Knowlahd szenátor csuztatták el hétfőn Wash­ingtonban, a törvényhozás kupolacsarnokában, majd ked­den Cincinnatiban, szülőváro­sában temették el. Betegsége kezdetén -a legreakciósabb re­publikánus csoport egy másik vezetőjét, Knowland szená­tort nevezte ki helyetteséül, mint többségi párti vezetőt. A szenátus republikánus cso­portja Taft halála után hiva­talosan Knowlandot nevezte ki többségi párti vezetőül. — Taft utódjaképpen valószínű demokratát nevez ki Laushe ohioi kormányzó a szenátus­ba, ami azt jelenti, hogy a szenátusban egyenlő számban lesznek a demokraták és re­publikánusok. ^KÖZGAZDASÁG! SZEMLE ] Kik is a valóságban a részvények tulajdonosai iii.iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii n m MIMII IIII lllll III II Ilii III) (Folytatás a 14-ik oldalon) Byrnes kinevezésének visszavonását követelik Eisenhower elnök a múlt héten James F. Byrnes dél- karolinai dixiekrata kormány­zót az Egyesült Államok UN bizottságának tagjává nevez- J te ki. A kinevezés eile nazon- nal tiltakozott William White, a négerek előhaladásáért har­coló szervezet főtitkára, rá­mutatva arra, hogy Byrnes egyike a négerek faji elnyo­mását hirdető fő vezetőknek, j kinek kinevezése összeegyez- i tethetetlen a demokratikus eszmékkel, melyekre az Egye­sült Nemzeteket alapozták. RFámutatott az elnökhöz irt tiltakozó levelében arra, hogy Byrnes volt az, aki kijelen­tette, hogy inkább teljesen beszüntetik Dél-Karolinában a népoktatást, minthogy meg­szüntessék a fehér és a né­ger gyermekek legszigorúbb elkülönítését. Ugyancsak tiltakozott Byr­nes kinevezése ellen több más szervezet, köztük a CIO hús­ipari és automobilipari szak- szervezet. \ iiiiiititiiMtiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiimiitiitmiHitiiiiM ÓHAZÁBÓL imporim ma­viiNLHUWii sryar blúz 1 dol­lárért! Olvassa el szenzációs ajánlatunkat a 16-ik oldalon! Valószínű még sokan em­lékeznek rá, milyen nagy cir­kuszt csináltak egy évvel ez­előtt a Brokings Institution jelentéséből, mely kimutatta, nogy az ipari részvények az' amerikai nép igen széles réte­geinek birtokában vannak. A1 legnagyobb lapok első olda­lon közölték a' jelentést s he-, teken át cikkeztek, vezéreik-' keztek arról, hogy az olvasó­nak a végén már azt kellett' hinnie, hogy jóformán min­den második amerikai pénz-1 király, hogy az otszág ipari' üzemei a nép birtokában van-1 nak, mely a részvények tu-J lajdonosa s hogy az Egyesült Államokban a kapitalizmus j kebelében megteremtették a] szocializmust. Most egy uj tanulmány je­lent meg ugyanarról a tárgy­ról, az “Egyéni befektetések”; címen. Ezt a jelentést azon­ban elhallgatják a lapok, no­ha annak elkészítői és kiadói éppen annyira nem nevezhe­tők radikálisoknak, mint az' ultra konzervatív Brookings Institution. Az uj tanulmány szerzője] a Harvard egyetem három professzora és az egyetem közgazdasági intézete a ki­adója. A sajtó azért hallgat­ja azt el, mert ez a tanul- f mány foglalkozik azzal a kér­déssel is, amit a Brookings féle jelentés tudatosan mel­lőzött s elemzi, hogy kik a valóságban az ipari részvé­nyek tulajdonosai. A Brookings jelentés igen] nagy hangsúlyt helyezett ar-l ra, hogy az Egyesült Álla-' mokban 6,390,000 egyén és 4,750,000 család birtokában vannak részvények, azonban hallgatott arról, hogy mennyi, j A farmereket és munkásokat, akik egy, két, vagy három részvény tulajdonosai, egy kalap alá vette a milliomo­sokkal, akik többezer rész­vény fölött rendelkeznek. A Brookings jelentés ezen gyen­ge pontjára vonatkozólag, -a Harvard tanulmány a követ­kezőket mondja: “Ezeket a számokat, me­lyek azt mutatják, hogy min­den 10 amerikai vásárló egy­ség közül egynek részvényei vannak, a pénzügyi sajtó szé- lés körökben terjesztette, mint annak bizonyítékát, hogy az amerikai iparban a nép széles rétegeinek van ér­dekeltsége. Az olyan megité-' lés azonban, mely csupán azoknak a számán alapul, kik birtokában részvények van­nak, komoly félrevezetést te­remt. Szükséges, hogy figye­lembe vegyük a részvények számát, melyek az egyes vá­sárló egységek tulajdonában vannak.” Miután ezt figyelembe vet­ték, a Harvard egyetem ta­nárai a Brookings jelentéssel homlokegyenest ellenkező kö­vetkeztetésre jutottak. Ta­nulmányukban elmondják, hogy az 1949-es helyzetet vé­ve alapul, “a piacon értéke­síthető részvények több mint fele a nép egy igen kis százalékának tulajdonában volt.” Közelebbről elemezve a dolgot, megállapították, hogy az összes részvények 55—60 százaléka azok kezében van, akik 100,000 dollárnál na- gyobb értékű részvényköteget mondhatnak magukénak. 1 százalék ötödrésze “Ezek a részvények a Vá­sárló egységek igen kis töre­dékének kezében vannak, akik körülbelül az összeség 1 szá­zalékának 1 ötödét alkotják. Valószínű azonban, hogy a pontosabb kutatás kimutat­ná, hogy az összes részvé­nyek 65—70 " százaléka van ezek tulajdonában.” A Harvard tanulmány rá­mutat, hogy azok, akiknek kezében a részvények 65—70 százaléka van, minimálisan negyedmillió dollár vagyonnal rendelkeznek, vagy annál is többel. Azok számára, akik azt gondolják, hogy 1949 óta megváltozott a helyzet s a részvények birtoklását illető­leg nagy demokratizálás tör­tént, mint azt a Brookings jelentés akarja feltüntetni, a Harvard professzorok a kö­vetkezőkben adják meg a vá­laszt : “Igen valószínűnek látszik, hogy az 1952-es adatok alap­ján történő számítás még na­gyobb koncentrációt mutatna ki, mint az 1949-es adatok alapján történő”, azaz a va­gyon még további összponto- sulását,‘kevesebb ember ke­zében. Mindezek igen nehezen egyeztethetők össze az ipari “üaópiával”, melyről a lapok annyit zengedeztek és zenge- deznek ma is. Ennek éppen az ellenkezője tűnik ki a ta­nulmányból, mely csak azt ál­lapítja meg, hogy az összes családok 1 százalékának csu­pán egy kis töredéke birto­kában tartja az összes rész­vények 65—70 • százalékát. A Harvard tanások ennél a pontnál megálltak s egyálta­lán nem foglalkoznak a köz- gazdasági hatalommal és el­lenőrzéssel, azonban tanulmá­nyuk még igy is kimutatja, hogy a nép milyen kis elenyé­sző rétegének, egy százalék egy kis töredékének birtoká­ban van az ország ipari és pénzügyi gazdagsága. Ezekután egyáltalán nem csoda az, hogy a Wall Street lapjai mélyen hallgatnak a Harvard kiadványról, amely tényekre alapítva, teljesen agyonüti a multévi országos sajtókampányt, ami az ame­rikai nép gazdaságáról zenge- dezett. Avenel Auto Body REPAIR SHOP BODY ÉS PENDER JAVÍTÁSOK AVENEL, NEW JERSEY • WELDING • BRAZING • SPRAYING 136C St. George A venae PAUK ABIONCZY, tulajdona* TiMm I KAkwar T-1MT 3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents