Amerikai Magyar Szó, 1953. július-december (2. évfolyam, 29-52. szám)
1953-12-17 / 51. szám
AZ ESEMÉNYEK NYOMÁBAN Nixon hazatért világ körüli felfedező útjáról V Richard M. Nixon alelnök hazatért ázsiai “jóakarat” útjáról. Közel 20 országot és gyarmatot látogatott meg alelnökünk, 45,000 mérföldet utazott és 70 napig volt utón. Ha: atérte után Mr. Nixon kije)entette, hogy “jóakarat” körútja meggyőzte őt arról, hogy Ázsia és a világ népei “éheznek a békéért.” Ennek megfelelőleg Nixon ur — az International News Service riportja szerint — a következő javaslatokat fogja az amerikai kormány elé terje- zteni: 1. Nagy tévedés volna Indo-Kinában békét kötni. A jelen helyzetben katonai győzelemre van szüks ág. 2. Indiával szemben keményebb politikára van szűk? ágiink. 3. Pakisztánnak (amely a Szovjetunió és India határán van) katonai segítséget kell nyújtani, hogy jobban megvédhessük a “szabad világot”. 4. Népi Kínával szemben fenn kell tartani a bojkottot, az Egyesült. Nemzetekből való kizárást. Megérkezve a repülőtérre Mr. Nixon kijelentette az újságíróknak, hogy mégis csak nagyszerű otthon lenni, láthatni gyermekeinket, vágott húst enni csokoládéstejjel és barátaink és családunk körében tölteni el Karácsony ünnepét. — Utána a Fehér Házba hajtatott és jelentést tett Eisenhower elnöknek. Nixon alelnök urnák, Eisenhower és Dulles “jóakarat nagykövetének” úgy látszik nem jutott eszébe, hogy talán az indokinai paraszt, katona és guerilla is szeretne otthon lenni és látni gyermekeit, hogy talán a pakisztáni paraszt is szívesebben enne vágott húst, mint viselne puskát és hordozna kézigránátot, hogy az indiai gyermekek is szeretik a csokoládéstejet, jobban mint az atombombád bázisokat. És hogy az amerikai katona is szívesebben töltené a karácsonyt szerettei körében, mint Ultima Thulén, Okina- wán, Marokkóban, Izlandon vagy Saudi Arábiában. A négy félelem Amerikája A “négy szabadság” Amerikájából a “négy félelem” Amerikája lett amióta Eisenhowerék átvették a kormányt, mondta Adlai Stevenson Philadelphiában. “A nemzet szabadságlevele (Bill of Rights) ostrom alatt áll” —- mondta a volt demokrata elnökjelölt figyelemreméltó' beszédében többek között — “a nép ő: i szabadságjogait megcsonkítják, felelőtlen ki elentések terjengnek, rögtön- itélő csoportok a’akulnak, gyanakvás, bizalmatlanság, IV lelem ü i meg az országot, a politikai pártoskodásnak különös rut formái támadnak, és testet ölt a politikai rendőrség kisértete.” Hát en. lél meg, asabban és jellemzőbben kevesen irtát még le azt, hogy hova zuhant fogadott hazánk, amelyről joggal és büszkén énekeltük, hogy a “bátrak országa, a szabad emberek otthona.” Ennek az országnak az urai vezetnek világraszóló keresztes hadjáratot a “szabad világ” nevében ! Igen, a négy szabadság Amerikájából a négy félelem (de ha r. gvvennégyet mondanánk, akkor sem tulc znánk) Amerikája lett! Ez a négy félelem, Stevenson szerint “...a depress '•Mái való félelem, a kommunizmustól való 1 '’•»■«m, az önmagunktól való félelem és a szabadságtól való félelem.” Abban egyetért: nk Mr. Stevensonnal, hogy Amerika a nég: (vagy 44) félelem országa lett. De nem értünk teljesen egyet abban, hogy a fenti négy dolog m'u ’evyikétől egyformán fél Amerika népe, legal tbb is a nép többsége. Az igaz, hog a depressziótól fél a nép. De másként fél at ó! a munkásság és másként a nagytőke. És n -s megoldást szeretne a munkás, mint a munkaa 'ó. A nép azért fél a depressziótól, mert az nyomort és éhezést jelent számára és gyermekei számára. A munkaadó (és mi ezalatt főleg a monopolistákat értjük), azért fél, mert a depresszió gondolkozásra készteti a munkást, radikalizálja a munkásosztályt. A munkás munkaalkalommal, békés építéssel szereti megoldani a depressziót, a nagytőke háborús termelésre, háborúra gondol és fasizmust készít élő. Hogy a második nagy félelem a “kommunizmustól” való félelem? Hát Wall St. urai valóban félnek a kommunizmustól. Persze nekik “kommunizmus” volt az árellenőrzés, ezért megszüntették. Nekik “kommunizmus” a Wagner- törvény, ezért megcs'önkitották a Taft-Hartley- törvénnyel. Nekik “lappangó szocializmus” az állami villanymüvek, a TVA, stb., azért meg akarják azokat is szüntetni, illetve a nép kezéből a monopolisták kezére játszani. Nekik “szocializált közegészség” az általános betegbiztosítás, azért nem engedik meg annak bevezetését az országba. Tény, a nép egy része, mondhatjuk jelenté-, kény része, a Wall-streeti csatornasajtó és a közvéleményformálás más eszközeinek szüntelen propagandahadjárata következtében ellenségesen tekint a kommunizmus és szocializmus eszméire és az ezeket megvalósító államokra. De még mindig józanabbul tekint ezekre is-mint a háborús hisztériát terjesztő nagy üzlet. Példa erre a legújabb közvéleményvizsgálat eredménye, amely azt mutatja, hogy az amerikai nép túlnyomó többsége amellett van, hogy a Szovjetunió maradjon továbora is az Egyesült Nemzetekben, sőt helyesnek tartanák, hogy a Kinai Népi Demokrácia is helyet foglaljon benne. Azzal sem értünk egyet, hogy az amerikai nép önmagától félne. És még kevésbbé azt, hogy félne a szabadságtól. Itt Stevenson egészen világosan összetéveszti vagy talán tudatosan összekeveri a népet a mccarthystákkal és az imperialista nagytőkésekkel. A nép nem fél a szabadságtól. A mccarthysták, a brownellek,- a dullesek félnek a szabadságtól. Ezért raknak egyre több szellemi és politikai bilincset a nép kezeire. És még egyet. Stevenson úgy tüntette fel, mintha Amerika csak Eisenhowerék kormányra- jutása u-ríf vált volna a négy félelem országává. Ez nem igaz. Eisenhower elődje, Stevenson bajtársa a demokrata, pártban, Truman már rég előkészítette a talajt és a légkört a félelemre. Ki kezdte meg a Smith-féle gondolatellenőrző törvény mögött az üldözéseket és a letartóztatásokat, bebörtönzéseket? Ki kezdte meg a htiség- eskühajszát, amely lidércnyomássá teszi a kor- mányalkalmazottak millióinak életét? Kinek a pártjába tartozott Mr. McCarran és Mr. Walter? Ki kezdte meg hideg háborút, amely megszülte a hisztériát és félelmet? Egyszóval Mr. Stevenson kijelentésében sok a pontatlanság és sok a ködösítés. De ha mindezek ellenére beszéde hozzájárul ahhoz, hogy újabb milliók értsék meg az őket fenyegető veszélyeket, akkor komoly h'ozzájárulás volt a mccarthyzmus és a reakció elleni harc előmozdításához. Lankadatlanul tovább küzdeni az öthatalmi tárgyalásért Nem volt még alkalmunk, hogy érdemileg foglalkozzunk a Béke Világtanács Bécsben tartott ülésszakának határozataival. A Béke Világtanács ezekben a határozatokban üzenettel fordul a világ népeihez. Mindenekelőtt arra inti őket: ne hagyják magukat megtéveszteni és félrevezetni egyes imperialista körök békeszólamaitól. Az a tény, hogy Dulles és társai ma másképpen beszélnek, mint akárcsak egy év előtt is, hogy ma már ők is tárgyalások szükségességéről szónokolnak — kétségtelenül a békeharc erejét mutatja. Azt mutatja, hogy a békés rendezésért, a tái'gya- lásokért folyó kampány, amelyet a Béke-Világta- nács Budapestről indított világhódító útjára, oly lelkes helyeslésre talált a népek körében, mint soha eddig. De mindez nem ok arra, hogy a béke hívei megelégedjenek eddigi sikereikkel, s akárcsak egy pillanatra is csökkentsék a harcot. Mert mit érnek a “békeszerető” szólamok olyanok szájából, akik megpróbálják megakadályozni a koreai értekezlet összehívását, fenyegetik a koreai kérdés békés rendezését, a német militarizmus újjáélesztésére törekednek, katonai támaszpontokat létesítenek idegen országokban, akadályozzák a lefegyverzést, az atomfegyver- és más tömegpusztító fegyverek betiltását? Éppen ezért napjainkban sorsdöntő fontosságú, hogy a népek éberen őrködjenek eddigi eredményeik felett, s lankadatlanul folytassák a harcot a tárgyalások-1 ért. Az egyik legégetőbb feladat a még dűlő háborúk megszüntetése. Most nagyon sok múlik a népek egységes akcióján. A népeknek egybehangolt, erőteljes fellépéseikkel ki kell kényszerite- niök, hogy létrejöjjön a politikai értekezlet, ahol megteremtik majd a koreai békét, s vérkép kioltják a koreai tűzfészek pislákoló parazsát. A népeknek összehangolt, egységes akcióikkal el kell érniök, hogy — a háború kiterjesztésének mccarthysta tervével szemben — békés utón, tárgyalásokkal befejezzék a vietnami vérontást, s hogy Ázsiában helyreálljon a béke. A népeknek összehangolt, egységes akciókkal oda kell kény- szeriteniök az imperialista kormányokat a négyhatalmi és az öthatalmi értekezlet asztalához, hogy rendezzék a német kérdést, a lefegyverzés ügyét, az atomfegyver eltiltását, a külföldi támaszpontok felszámolását és más égetően fontos nemzetközi kérdéseket. Ki fizeti a reklámköltséget Ebben az évben, a Kereskedelmi Kamara számítása szerint több mint 7.7 milliárd dollárt fordítottak reklámra, ijletve hirdetésre az ország ipari és kereskedelmi vállalatai. A jóslat szerint 1954-ben még többet fognak költeni, minthogy kevesebb lesz a pénz vásárlásra s fokozottabb lesz az üzleti verseny. A jóslat ellenére, a hirdetéssel foglalkozó nagyvállalatok mégis félnek a visszaeséstől, amire meg is van az okuk, főképpen az, hogy a profittöbbleti adó megszűnik január 1-én. Ez az adó ugyanis arra késztetett igen sok nagyüzemet, hogy könnyen szórják a pénzt reklámra, mert az igy kiadott összegeket levonhatták, mint szükséges üzleti kiadásokat s ezáltal kisebbítették a profitot és az adót. Másszóval a reklám legnagyobb részét az adó megtaka- i itásából fizették. Sok vállalatnak igy sikerült elkerülni a profittöbbleti adó nagyrészét. Most a Kereskedelmi Kamara azzal próbálkozik, hogy kidolgozzon egy uj módszert, melynek segítségével uj, közvetett kormányszubvencióval lehetne folytatni a nagyipar kereskedelmi reklámját. A cél az, hogy lehetőséget találjanak valamilyen uj adóelengedésre, hogy ebből az ősz- szegből fedezzék a reklámköltségek legnagyobb részét. A profittöbbleti adó eltörlésével ugyan nagymértékben emelkedni fog a monopóliumok tiszta profitja, azonban étvágyuk soha nem- telik be, de egyre fokozódik. Most azt javasolják, hogy a részvénytársaságoknak tegye lehetővé a kormány, hogy ne csak akkora összeget vonhassanak le reklámra az időalapból, amit valóban kifizettek, hanem akkorát^ amit tervbe vesznek. így lehetővé tennék számukra, hogy az állampénztár, illetve a nép rovására tartalékalapot építsenek fel arra az időre, mikor az üzlet rosszabb, a vásárlóerő visszaesése miatt és fokozni kell a reklámot a vásárlók csábítására. Természetesen a népnek kellene annyival több adót fizetnie, valamilyen uj formában, amennyit a nagyiparnak ajándékozna a kormány “hirdetési alapra.” ★ / Ezt a tervet igen szeretnék megvalósítani a monopóliumok és a mai törvényhozásban, mely tele van emberekkel, valószínűleg el is érhetnék, azonban egyelőre még haboznak. A helyzet ugyanis az, hogy az ilyen törvény nemcsak a legnagyobb részvénytársaságok érdekét szolgálná, nemcsak számukra tenné lehetővé a kisebb adófizetést s magasabb profitot, hanem a kisebbek számára is, holott a cél éppen az, hogy ezeket teljesen eltávolitsák a versenyből, tönkretegyék, vagy felszívják. A jelenben csupán a legnagyobb társaságok azok, amelyek elengedett adókból fedezhetik a reklámköltségek nagy részét. Ezek ugyanis azok, melyek profitja a hadimunka következtében magasabb, mint 1946—49 átlagos profitja volt. A kisebb társaságok profitja legjobb esetben megmaradt az akkori rekordmagaslaton, vagy egyes tsetekben csökkent. Vannak azonkívül iparágak, mint a moziipar, melyben a profit nemcsak csők-
