Amerikai Magyar Szó, 1953. július-december (2. évfolyam, 29-52. szám)
1953-11-26 / 48. szám
AMERIKAI MAGYAR SZŐ MIT TUD A KATONAI ELME Irta: BÓDOG ANDRÁS II. Egy vén matróz története Amikor 1914-ben a sok megfontolás, meggondolás, pénzköltés s felkészülés után a háború kitört, a ferencjóskai hadsereg és az összes többi szövetséges es ellenséges hadseregek, mindegyik saját külön katonai elméinek vezetése alatt úgy állt készen a csatára, mint a mesebeli két kígyó, amely kölcsönösen lenyelte egymást, úgy hogy mindkettőnek csak a farka maradt, meg a helyszínen. A magyar bakának például kék volt a nadrágja, világoszöld a kabátja, csillogott-villogott minden gombja, még a sapkáján is volt vagy három, úgy volt öltöztetve, mint egy kivilágított, céltábla, hogy az ellenség még a holdvilágnál is meg tudja célozni. Hátán szőrös bornyubőrből a szögletes bornyu, alig fér bele egy váltás fehérnemű és a bakkancs, de szerencsére oly nehéz, mintha ólomból öntötték volna. Oldalán kenyérzsák, két komisszal, azon két napig elsanya- roghatott,, ha vizet is talált magának hozzá, mert kulacsról nem volt gondoskodás. Derekán fényes címerrel ékesített tölténytáska, jó célt mutatott, de megérte, mert belefért, 36 golyó. Ezt még abban az időben figurálták ki, amikor a katona eltiltöltő puskávan ment hadba, félórát tartott megtölteni, és ha spórolós természetű volt, 36 golyóval kiviselt egy hadjáratot. A kabát béleletlen, hogy ne fogja a szelet, ha gyorsan masírozik, hát nem is fogta, hanem úgy átfujt rajta, hogy attól a baka akár meztelenül csatázhatott volna. Gyapjunemü, meleg alsóruha, kötött holmi, érmelegitő nem létezett a reglamában, a katonai elme nem tudta, hogy télen még a Kárpátok havasain is esik a hó és azt hiedel- mezte, hogy amelyik katonacsapat egyszerre csinálja a rekcumot, azt nem fogja a hideg. A sallangós rózsás kemény katonacsákó is hiien szolgált, mert attól a legény füle ugyan lefagyhatott.' de legalább jó magas volt, hogy az ellenség meg ne erőltesse a szemét, amikor a fejre céloz. Minden pár szakasz gyalogost trombitás és dobos kisért a harctérre, amig csak ki nem fogytak belőlük. Ezek haltak oktalan halált leghamarabb, amikor a reglama szerint ellenséges tűz kellős közepén felváltva kellett nekik muzsikáló tehetségüket bemutatni és a villogó trombitát, meg a dobot még a vak is el tudta lőni. A tüzér lovon ült, isten tudja miféle agyafurtszinü egyenruhában akkora karddal az oldalán, hogy ha leszállt a lóról, mozogni se tudott tőle, hosszabb volt, mint a lába, félkézzel fogni kellett, ha nem akart botladozni ide-oda, amig az ágyú körül dolgozott. A hires magyar huszárok közé tartozni egyenlő volt a halálos ítélettel, feszes piros nadrágja odafagyott a lábszárához, sujtásos rövid mentéje, széles kardja, magasan lován ülve, eleven céltáblának lett kitervelve, ha ugyan halálra nem fagyott lovával együtt az első hóviharban. így kellett, hogy ezt számítsa a magas hadvezetőség, mert hogy a huszár eszik-e, ha a tábori konyha elmarad, arra nem volt kádencia. Nem kell azonban azt feltelezni, hogy a világháború többi hadseregei jobban voltak ellátva ész dolgában. A magas katonai elme körülbelül mindenütt egyforma, csak a fegyverek változnak. Modern puska, ágyú, ügyesebben és gyorsabban öl és többe kerül. A szövetséges és ellenséges hadvezetőségek úgy vásárolják meg az újabb példányokat "az üzleti szellemben működő hadigyáraktól, mint a gazdag ember az újabb keletű automobilt;-ha Smith vett egyet, akkor neki is muszáj, akármilyen drága és a különbséget kispórolja soffőrje fizetésén. Minél többe kerül a háború, annál olcsóbb az emberi élet, erre nem érdemes költeni, halála amugyis sokba van. A szembenálló hadseregeket tehát modern fegyverekkel ellátva úgy tanították és irányították, mint ahogy száz évvel ezelőtt volt divatban. A csatatérnek olyan terepet választottak, ahol két domb volt egymástól messzire. Ezeket a szembenálló hadvezérek elfoglalták maguknak és onnan átlátva az egész környéket dirigáltak, egymásután küldözgetve a futárokat parancsokkal csapataikhoz. Persze a csata kavarodásában és pórjában, generális legyen a talpán, aki megmondhatta volna, melyik csapat melyik, ezért szokás volt, hogy a katonai egyenruhák a legrikitóbb szintiek legyenek, hogy a leggyengébb szemű tábornok is lássa mindig, mi a helyzet és jóelőre tudja, mikor jön el az idő, lóra kapni és szaladni. A dobos és trombitás szava pedig a csapatokat tartotta össze, hogy a katona tudja mindig, merre találja saját csapatát. Az ilyen hadviselésnek persze a messzehordó ágyuk és hátultöltő puska véget vetett, de ezt a hadvezérek csak any- r.yiban tudták, hogy a csatatéri magas dombok helyett biztos távolságban a lővonaltól hátul ütötték fel tanyájukat, de hogy a kakaduként felöltöztetett csillogó-villogó szerencsétlen katonák mindkét oldalon eleven céltábláknak bizonyultak, az különleges meglepetésnek számított, amit nehéz volt kifigurálni. Valamikor régen 10—15 percig megtartott, amig az ágyukat újra töltötték, ezért néha az ágyuk kilövése után gyalogos vagy lovasrhoammal el lehetett foglalni az ágyúállásokat. Nosza neki, három magyar gyalogos és két huszárezredet utolsó emberig elsöpört az ágyuk sortüze egy n'apon a világáboru harmadik-negyedik hónapjában, mert a táborkar két kilométerről rohamra küldte őket egyt Folytatás a 12-ik oldalon) ? í —r—...gumim imuiim.iii^ .................. Irta: BORIS SKLAR (Az Ellis Island-i fogolytáborban még nem hamvasztják el ugyan a bennlakókat,, de azért sok más tekintetben ott lebeg felette a hitleri intézmény számos más jellemző átka, igy mindenekelőtt az, — és ez a legfontosabb hasonlatosság — hogy ártatlan embereket hurcolnak oda. A törvénnyesség mázát a Mc- Carran-törvényekkel igyekeznek megadni, az azonban nem változtat semmit e szörnyű intézmény embertelenségén. Az itt összezsúfolt emberek élete regényírók tömegének szolgálhatna bőséges anyagot, még magrázóbbat, mint azok a történetek, amelyeket Dosztojevszki mondott el az “Emlékiratok a halottasházból” cimü regényében, de hangsúlyozzuk, azzal a különbséggel, hogy a Doszto- jevszki-féle, szibériai rabtelepen olyan emberek sínylődtek, akiket bűntettekért ítéltek el és csak Dosztojevszki forró emberszeretettel telt szive tudta megérezni bennük azokat a lényeket, akik gyarlók ugyan, de nem rosz- szak. .. Ámde Ellis Island-en ártatlan embereket tartanak fogva, olyanokat, akik becsületes munkával, harccal, ön- feláldozással küszködték vé- gik életüket, becsületben őszültek meg és a végén jutalmuk a deportálás! Ragyogó példája ennek az embertelen üldözésnek Boris Sklar, a “Russky Golos” sze- lidlelkü szerkesztője, akit nemrég Ellis Islandra hurcoltak, hogy 68 éves korában deportálják. Sklar ügye folyamatban van, de hónapokig is elhúzódhat. Sklar, aki negyven éve él az Egyesült Államokban, még a fogolytáborban sem önmaga sorsa felett kesereg, hanem ott is mások élete, szenvedése és tráagédiája foglalkoztatja. Erről tanúskodik alábbi Írása, amely egyben ékesen szóló bizonyíték: milyen történeteket, milyen regényeket,, milyen fantasztikus eseteket dolgozhatna fel ma egy Dosztojevszki, egy Victor Hugo, egy Balzac, vagy egy Dante a politikai üldözések ez irtó tömegnyomorából. De adjuk át a szót Borisz Sklarnak.) ★ Figyelmemet egy napon egy nemes magatartási), idősebb ember vonta magára. Arcbőre barnás. Szemei nagyok és szomorúak. Arcvonásai szabályosak. Megnyerő arca belső jóságot tükröztet vissza. Megszólítottam. Nagyón barátságosan válaszolt. Hamarosan összeismerkedtünk és elmondtuk egymásnak, mi szél hozott erre a szerencsétlen Szigetre. Ali Sheadának hívják, het- venesztendős. Egy kisvárosban, Laszgorában, Brit Szo- máli-földön született, az in- dia tengerpart közelében. Apja istenfélő ember volt és a Szent Korán tanulmányozása végett küldte iskolába. Volt egy idősebb fivére, aki apjának segédkezett a jószág tenyésztésében és eladásában. Az ügynökök megvásárolták a jószágot és szép hasznot csináltak rajta, ámde az állattenyésztők csak nagyon szűkösen éldegéltek. Az apa akkor halt meg, amikor Ali még csak 14 éves volt. Fivére és anyja minden erejüket összeszedve dolgoztak, csak hogy a fiú elvégezhesse as; iskolát. Aztán 1913-ban a fivére is meghalt. Hat évvel később elvesztette az édesanyját is. , Ali szerette a tengert. Nem1 volt kedve az állattenyésztéshez, igy hát matróz lett. A hajókon mint fűtőnek kemény munkát kellet,t végeznie, de széltében-hosszában bebarangolta a világot. Látta a nagy változásokat. Látta az angol uralom hanyatlását. Meg van győződve, hogy a letiport gyarmati népek nem fogják tovább t,ürni az elnyomást, ,amely alatt élnek. 1940-ben Ali majdnem életét vesztette, amikor hajója egyizben felborult a kanadai partok közelében. Másokkal együtt egy amerikai hajó szedte ki a vízből és hozta Philadelphiába. Ebben az időben már érezte, hogy erejét a hajófütői munka tejesen kimerítette, de ennek ellenére is még dolgozott a hajón egypárszor, hamaro- [ san azonban kénytelen volt New Yorkban letelepedni. Fütőkazánokat javíthatott és épületeket tisztogatott, alkalmilag dolgozott vontatóhajókon is. Megpróbálkozott a gyárimunkával is. De csak két napig. Egy súlyos pa- pirbála zuhant a fejére, amikor egyszer egy teherautó szállítmányát éppen kirakta. Az ütés következtében esz- méletétlenül esett össze. A kórnázban azonban mindösz* sze egyetlenegy napig tartották, pedig sérülése súlyos volt. — Azóta, mondja, a fejem nincs valahogy rendben. Állandóan szédülök és fájdalmaim vannak. — Kártérítési perét hosszú ideig huzták- halasztot.ták. Ez alatt az idő alatt sovány kis pénzeket kapott hetenként, átlagban tíz dollárt. Majd 1949-ben a I végkiegyezésnél 2,000 dollár- i hoz jutott. Ebből 300 dollárt kellett az ügyödnek adnia, 700 dollárt adósságainak kifizetésére fordított. Valahogyan mégis elvergődött 1951- ig. Akkor már nagyon rossz | bőrben volt. A szemhályog I az egyik szemére teljesen I megvakitotta. Másik szemet j műtét segítségével megmentették. De már azzal is alig | lát szegény. Ekkor már Ali Sheada 67 ] éves volt és munkaképtelen. 1 Segélyért folyamodott. “Köz- I teherré” vált. Évek óta pró- bálták a bevándorlási hatóságok deportálni, de nem sikerült, Most a végén aztán rajtaütöttek. Tudna talán, harcolni még, ha volna ügyvédje, de arra már nincs pénze, hogy ügyvédet fogadjon. A bevándorlási hatóságok gyorsan cselekedtek. 1953 november 6-án, pénteken Ei- lis Islandra hurcolták Ali Sheadát. November 14-én, j szombaton reggel, .már hajóra is rakták, amely vissza fogja vinni Szomáliába, ahol. nincs senkije, se kilátása, hogy valamiből is megélhessen. Ez a vén matróz története. A törvénynek akkor is ér- , vényt kell szerezni, ha az ember belehal. iiiiiHMiimiiiiiiiiiiiHtuitiiiiijutiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiimiiimiiiiiiiiiiiiimiiiiiuiiiiumiiimiiiiiiimimmmKiai Louise Pettibone Smith beszél körútjáról j Az egész országban ellenzik a McCarran-Walter törvényt Igen kevés ember van az országban, aki védelmébe venné a McCarran-Walter- féle bevándorlási törvényt, — hangoztatta Louise Pettibone Smith egyetemi tanár, a Külföldieket Védő Amerikai Bizottság székházában tartott sajtóértekezleten. Miss Smith, az újságírók kérdéseire válaszolva elmondta, hogy most jött vissza egy 30 napos országos kőrútról, melyen egyházi csoportok, szakszervezetek és diákok gyűlésein beszélt. Az egész | országban széleskörű felhá- j borodással fogadják az ide- genszületésüek üldözését, a- mit a McCarran-Walter törvény alapján folytatnak, — hangoztatta. Elmondta, hogy még a bevándorlási hivatal egyik tisztviselője is kénytelen volt beismerni beszélgetés közben, hogy a törvény egyes részeiben igazságtalan. “Vannak esetek”, — hangoztatta, “mikor a hatóság órák hosszat faggatott olyan embereket, akik semmiféle szervezet munkájában nem vettek részt. Nemcsak önmagukról, de szomszédaikról is faggat- j ták őket.” Elmondta,, hogy az amerikai nép nagyrésze egyáltalán! nem tud azokról a dolgokról, melyeket a McCarran-Walter törvény alapján űznek, de ha megismertetik velük a tör- | ténteket, igen könnyű mozgósítani a nép minden rétegét s az egyházi, egyetemi és szakszervezeti c s o p o r tok majdnem egyhangúan elité- [ lik a törvényt, melynek alapján deportálási eljárást indítanak aggastyánok ellen, mert radikális nézetet vallottak 20 év előtt, vagy még I régebben. Mig azonban az egyes cso- 1 portok ellenzik és elitélik a törvényt, a helyzet az, hogy egyelőre még sem az egyházak, sem a szakszervezetek, sem a diákcsoportok nem találták meg a módját, hogy teljes tagságukat egyöntetű harcra mozgósítsák. Ha ez megtörténik, akkor a törvény visszavonása elkerülhetetlen lesz. tlliiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiHcuiv Brownell egyik célja az uj “kémhistóriával”, hogy a Kongresz- ] szus törvényesítse a telefon- j lehallgatás utján szerzett : “bizonyíték” felhasználását.
