Amerikai Magyar Szó, 1953. július-december (2. évfolyam, 29-52. szám)
1953-07-31 / 31. szám
July 30, 1953 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 13 Törvényes iincselési kísérlet West Virginiában A bányabárók a 30 évvel ezelőtti terrormódszerekkel akarják szétzúzni a bányászok szervezetét. Hamis vád alapján akarnak kivégezni három bányászt. Joseph North, munkáspublicista eredeti riportja West Virginia szénvidékéről Widen bányászfalu összesen 250 pirosfalu házikóból átt Clay Countyban, a west virginiai hegyek között. A házak a bányatársaságé. Köröskörül minden buja zöld. Az évszázados fák ágai összeborulnak az ut és a hegyoldalak fölött, mint valóságos boltivek a természet, templomában. A völgyekben csend, a szabad természet az ur. Jóformán semmi sem változott kétszáz év óta, mikor a mai bányászok Skóciából, Angliából és Írországból bevándorolt ősei megtelepedtek ezen a tájon. West Virginia hatalmas terület s mindössze kétmillió ember él benne. Az autó mérföldeket szágult, f anélkül, hogy egyetlen ház, egyetlen élő lélek szembetűnne. Az Elk River Coal and Lumber Co. birodalma ez, mely teljes 120 négyzetmérföldnyi területet foglal magában. Widen bányászteleptöl 16 mérföldnyire fekszik Ivydale, egy másik bányászfalu, ahol a sztrájkoló bányászok élelmiszer raktára van. Daryl Douglas, egy szélesvállu, 39 éves bányász, aki egész felnőtt, életét a tárnákban töltötte s aki egyike a sztrájk vezetőinek, lisztet, burgonyát, szalonnát és babot mér ki, egész heti adagot, a családok számára. Az asszonyok kosarakba rakják az élelmiszereket, melyeket a bányász szervezet vásárolt számukra. Elmondtam, hogy New Yorkból jö^em, egyenesen abból a célból, hogy megírjam a wideni sztrájk igaz történetét,, amit egyetlen lap sem tett meg eddig. Douglas örömmel fogad: “Ha az igazságot akarja megírni, akkor igen sok mondanivalónk van, de a teljes dolgot jobban meghallhatná a sztrájkolok konyhájában, ami Widen határában fekszik. Ot,t történt a lövöldözés, május 7-én, hajnali félötkor. Tíz tele autóval jöttek, de már előző nap megkerülték a terepet, vagy 100 autóval s kiabálva figyelmeztetlek, hogy reggel 4 órakor viszajönnek.” A sztrájkolok tudták, hogy mit jelent a figyelmeztetés. Egész nap delegációkat küldtek a hatóságokhoz. Douglas a William C. Marland kormányzót, meglátogató delegációban volt, a 40 mérföldnyire fekvő Charlastonban, Más delegációk a kerületi bi- rót keresték fel Clay városban és az állami rendőrség vezetőjét. Figyelmeztették őket, hogy a társaság bérencei “a pikefelők legyilkolásá- ra készülnek.” Mindenütt biztosították őket: ne féljenek, a hatóság majd gondoskodik védelmükről. A támadás Reggel négy óra volt, minden csendes. A hegyek fölött még az éjszaka takarója lebegett. Az emberek a sztráj- [ kólók konyhájában várták a hajnalhasadást, hogy a nap első jelével kiálljanak a pi- ketvonalra. Előző nap haza- küldték őket, mert a fegyveres bérencek traktorral szá- guldtak végig a vonalon s le- gázolással fenyegették az embereket. Az emberek fel- lélekzettek a konyhában, miután elérkezett 4 óra s csend volt. 4 óra 20 perckor automobilok fényszórói hasították kett,é a sötétséget. A cementgarázsból konyhává átalakított helyiségben lévő emberek hallották a fegyveres bérencek kiáltozásait. (A társaság havi 1,200 dollárt fizet ezeknek a gengsztereknek, hogy elvégezzék számára a piszkos munkát.) Hamarosan fegyvergolyók száguldtak keresztül a konyha ablakán. A támadók részegek voltak. Douglas is és egy jelenlévő másik bányász is elmondta, hogy az üres pálinkásüvegeket keresztülhajitot- ták a cementfalu konyha ablakán. Harry L. Gandytpl kapták a rendeletet a támadásra, aki egyidöben north dakotai kongresszusi képviselő volt s most J. C. Bradley, a New Jerseyben élő bánya- tulajdonos fő képviselője. Azi emberek maguk közt Brad- leyt “ a királynak” Gandyt “hercegnek” nevezik. “Ha Gandy kimondott valamit, annak úgy kellett lennie”, beszélt Douglas. “A végén megelégeltük ezt.” A raktárban lévő bányászok mindegyike bekapcsolódott, most már a beszédbe. Elmondták, hogy a bérencek vadul lövöldöztek mindenfelé s egyik golyójuk saját emberüket, Charles Framet találta el. A társaság mindjárt a sztráj kólókat vádolta gyilkossággal, holott azok még akkor sem követhették volna azt el, ha fegyverük lett volna. A konyha ugyanis az ut baloldalán áll, a golyó azonban jobboldalon fúródott, a bérenc fejébe, tehát a lövés nem jöhetett a konyha felől. Egy másik bizonyíték a bányászok mellett az, hogy ha a konyhából lőttek volna rá, a bérenc nem tudta volna 560 lábnyi távolságba hajtani onnan autóját, ahol bele- 1 ütközött, egy hidoszlopba. lenének be.” Mint Douglas előadta, az eredetileg letartóztatott 35 bányász mellett a rendőrök még 50 bányászt összefog- dostak s belökték őket a zsúfolt cellákba. “Egész nap és egész éjszaka lábunkon kellett, állni a forróságtól párolgó cellákban. Az állami rendőrök aztán reggel egyenként valla- tóra fogták az embereket. Káromkodtak és mindenféle jelzőkkel illettek bennünket.” A bányászok elmondták, hogy a cellák olyan piszkosak voltak, hogy büzlöttek. Az emberek közül többen nem bírták, rosszul lettek és hánytak. Voltak, akik könyörögtek, hogy vigyék őket tisztább helyre. A hatóság emberei úgy tettek, mintha meg sem hallották volna. Mikor a sztrájkolok feleségei, anyái és leányai megjelentek, hogy lássák a letartóztatott bányászokat, a helyettes sheriffek fegyvert szegeztek rájuk. “Mitől reszkettek?” kiáltották az asz- szonyok. “Csak azért jöttünk, hogy embereinken segítsünk.” Kosarakban ennivalót hoztak a foglyoknak, akik egész nap egyetlen kis bologna szendvicset kaptak az őröktől. A bányászasszonyok látogatása után a hatóság a charlestoni fogházba szállította át az embereket. Sietve összehívták Clay County esküdtszékét, mely gyilkossággal vád 'alá helyezett három wideni sztrájkolót. “Az esküdtek büzlötfek a pálinkától,” mondták az emberek. A vád alá helyezett bányászok tárgyalását julius 27-ikére tűzték ki. nyabárók a Baldwin és Felts gengsztertársasággal lövették le a bányászokat, amig West Virginia bányászai együttesen fel nem vonultak ellenük. E sorok írója látja, hogy mi történik Widenben. Az Elk River Coal and Lumber Co. mintával akar szolgálni az Eisenhower kormánynak, hogy az egész országban utánozzák azt. Mindaz, ami Washingtonban történik, felháborítja Clay County urait. Ha sikerül nekik hamis vád 1 alapján halálba küldeni három bányászt, akiknek bűne az, hogy emberhez méltó életet akarnak élni, akkor tovább mehetnek ugyanazon az utón és átalakíthatják az Egyesült Államok egész képét, az Elk River Coal and Lumber Co. mintája után. A fasizmus arca az, ami Clay Countyban mutatkozik, régi história és mégis uj. És ennek a sztrájknak behatása lehet 150 millió más amerikai életére, akik az ország más államaiben élnek. Valami rendkívüli dolog történt azonban Clay Countyban. A vád alá helyezett bányászokat szabadlábra kellett helyezni 125 ezer dolláros i óvadék ellenében. A megye népe megmozdult, százakban vonultak fel a megyeházba és maga a nép fizette le az óvadék összegét. “Emberek jöttek, akiket soha azelőtt, nem láttak,” beszélte Douglas. “Mintha egyik napról a másikra teljesen megértették volna, hogy mi történt I azon az éj szakán, hogy az igazság a mi oldalunkon áll. Igen könnyen összehozhattunk volna fél millió dolláros óvadékot is, ha szükség lett volna rá.” A hatóság kivonul Nem múlt el egy óra sem a lövöldözés után, éppen megjelent az égen a hajnal első pírja, már a társaság 300 fegyveres embere volt a helyszínen és az állami rendőrség emberei, akik semmit sem tettek egy órával előbb, valamint, a helyettes sheriffek egész serege. Az embereket kiparancsolták a sztrájkkonyhából és letartóztattak mindenkit, köztük két 13 éves gyermeket is. “Belökdöstek mindenkit a fogdmeg autóba és a megyei börtönbe zártak bennünket, piszkos, sötét cellákba, melyek még disznóólnak sem ilPereg a film Mig a bányászok beszéltek, e sorok írója előtt, lepergett egy film visszafelé. íme 1953 van az Egyesült Államokban s mindez már éppen igy megtörtént 1933-ban, a New Deal előtt.' Mégis, a helyzet nem ugyanaz. A bányászok szakszervezete megszervezte az állam összes bányáinak 98 százalékát azóta, az állam 2 millió lakosa közül körülbelül százezer bányász, akik hatalmas p o 1 i tikai erőt képviselnek. — És ime, bátorítja Clay County urait, dik a Hoover idejéből ismert gonosz taktika, s a huszas évek kisértenek, mikor a báAz élelmiszerraktárban álló bányászok arcán valami büszkeségféle csillogott, mikor megerősítették: “Való igazság ez.” A sztrájkkonyhán Ezeket hallottuk Ivydalen, ahonnan Douglas és a bányászok tanácsára elindultunk Widen felé, hogy Dewey Triplettel, a sztrájk egy másik vezetőjével beszéljünk. Meredek, keskeny hegyi ut vezet a falu felé. Az autóval, melyet, a sztrájkoló bányászok egy charlestoni barátja hajtott, csak lassan hajthattunk előre. A bányászok sztrájkkonyhája 16 mérföldnyire volt s 14 mérföldes hajtás után egy állami rendőr állított meg bennünket. Mikor megkérdeztem, hogy mit akar, azt felelte, hogy át kell vizsgálnia az autót, nem rejtegetünk-e f e g yvereket. Körüljárta a kocsit, kinyitott mindent, benézett a csomagtartóba, azonban a pótgumin kívül nem talált egyebet. Intett, hogy indulhatunk tovább s egy mérfölddel arrébb, a 16-os számú állami országút keresztezésénél szemünkbe ötlött a piketvonal. Különböző életkorú bányászok álltak a piketen, de leg- nagyobbrészük 18 és 35 év közötti voltr Sokan voltak köztük veteránok, amit' elárult az, hogy a katonáskodásból fennmaradt egyenruha darabjait viselték. Elmondtuk, hogy Ivydaleből jövünk s Dewey Triplett,el akarunk beszélni. A név említése megnyitotta előttünk az utat. Még egy mérföldet kellett utaznunk, mig elértük a konyhát. Körülbelül negyvenen tartózkodtak benne: férfiak, nők és gyermekek. 20 férfi ült egy deszkából összetákolt hosszú asztalnál. Meghallgatták, hogy mit akarunk, egyikük felállt és elindult, hogy Triplettet hívja. Dewey Triplett 55 éves, zömök bányász, éles, tiszta szemekkel. Az emberek csak akkor kezdtek felmelegedni irányunkban, miután ő kezet nyújtott. Meghívtak, hogy üljünk le az asztalhoz és együnk velük a sztrájkolok ételéből, amit a bányászasz- szonyok frissen főztek. Szalonnát, babot és tört burgonyát kaptunk és földieperrel töltött, meleg lepényt. Aztán a bányászok körülvettek bennünket, mig Triplett megmutatta a lyukakat, melyeket, a; puskagolyók fúrtak a falakba, a padlón, miután az ősz-- zes ablakokat betörték. A sztrájk története A cementgarázsból átépített sztrájkkonyhából, mely magaslaton áll, látni lehet az; egész bányászfalut, a deszkaházakat, a kis kerteket, melyekben főzelékféléket termelnek. Az ablaknál álltunk és a bányászok elmondták közben a sztrájk történetét: A múlt, év szeptemberében kezdődött. Az emberek fellázadtak a szolgaság ellen, mely hasonlított a jobbágyok elértéhez. “Gandynak mindig igaza volt,” beszélte egy 50 éves bányász, aki 22 évet töltött szolgálatban. “Gandy mim dentudó s a bányásznak sóim nincs igaza. Megköveteli,' hogy nagyságát mindenki elismerje s valósággal térden álljon előtte. Próbáljon va-, laki Charlestonba menni, a már előre tudja, hogy mit. akar ott. Ha valaki Charles^' tonban vásárol magának ruhát, ahelyett, hogy a társaság üzletében vásárolná, az* elegendő ok arra, hogy me- nesszék a munkából. Ha azj (Folytatás a 15-ik oldalon)
