Amerikai Magyar Szó, 1953. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)
1953-05-15 / 20. szám
4 May 15, 1953 AMERIKAI MAGYAR SZŐ SZEGEDI EMLÉK II. Irta: BÓDOG ANDRÁS Az utazó ember szokása, hogy összevásárol képeslapokat; ahol jár és megtartja emlékül, vagy elküldi imerő- söknek. “Buziási emlék”, ‘Greeting from Miami’, “Hévízi üdvözlet”, mondják ezek a lapok és a kép, vagy képek sorozata mutatja a hely nevezetes szépségeit, a szö- kőkutat, városházát, függő- hidat, kilátás a csúcsról.... Ilyen emléket őrzök én Szeged városáról, csakhogy ezek nem egészen olyan nevezetességek, melyekről képeslapokat szokás csinálni. Nyomorgó emberek és em- bernyomorgató gyárak, nyir- kos-redves szobakonyhás lakások, éhbérek, sanyargatott cselédek^ gyulladásos bőrű, paprika-hasogató munkások és pókhasu, pökhendi “úriemberek” képei ezek á “hirös városból”. Ezeket a “Szegedi emlék”-eket nehéz elfelejteni, még ha nem is küldözgettek képeslapi üdvözletekkel;. Mégis ugylátszik ebben az országban sok magyar nagyon feledékeny fajta. Ezeknek küldöm ezeket a szegedi képeslapokat emlékezetül — legalább vakargassák meg a fejüket és nyeljenek egy jó nagyot legközelebb, mielőtt a ‘‘régi jó magyar világot” merészük emlegetni. Pár hete arról írtam, hogy mikép szoktak volt a szegedi Kenderfonó munkásai a poros, piszkos árokparton ebédelni háromfogásos paszuj- levest, levével, babbal héjjá- val. De nehogy aztán valaki azt képzelje, hogy vacsorára „ion sült pisztrángot ettek melegágyi articsó- •ka salátával a Kendergyár munkásai az Úri Kaszinóban — azért itt elmondom, hogyan élt és halt meg Füredi József kenderázatatpi munkás azokban az időkben, amikor még Horthy és társai védték a magyar népet és vigyázva őrizték, nehogy cu- got kapjon a fene nagy szabadságtól. Füredi József feleségestül és négy családjával ott lakott a Felhő-ucca sarkán egy bérelt szobakonyhás palotában. A külvárosban a Fürediféle embereknek az ilyen bérpalotákat vert, fallal úgy építették, hogy pincével nem okvetetlenkedtek. Két pár fal köröskörül udvart képezett, aztán közbül elválasztották, kis lyuk, nagy lyuk — egy lakás; kis lyuk, nagy lyuk másik szobakonyhás lakás, a földet belül kirakták téglával — igy laktak Fürediék és sorstársaik felsorakozó alacsony lyukakban, mint, a parti fecskék egymás mellett nyolcan-tizen. A bér nem is dága, csak egy heti munkabér megy rá minden hónapban és annak elsején bent kell lenni, mert nem tréfál a háziúr. Télen és tavasszal a talajvíz feljön a falon, a téglapadló redves-nedves, vakolat, meszelés leválik a fal aljában, de nyár végére kiszárad — lehet újra meszelni, el is tart az őszig. Meszelés, ahogy leválik, csak felit kellett felsöpörni, másik felit elrágta a kfs angolkóros ölbeli ■— még jót is t/ett neki. Aztán a konyhában kis sparhert is van, ha jól megraknák, tán még a szobát is befütené — ahogy a háziúr állítja, de a tüzelőfa tuldrá- ga ilyen tudományos kísérletezésekre, a parti fecskék inkább elhiszik, hogy úgy igaz, ahogy a háziúr mondja. De minek is fűtés az olyan “nagy lyuk”-ban, ahol két ágy és egy fogassal megtelt a szoba és hatan aludtak két ágyban, mint a Fürediék. A konyhában senki sem aludt, nem mintha akármelyik Füredi-gyerek húzogatta volna az orrát a gondolatra, hanem'azért, mert ha akár egy apró szalmazsákot is betettek volna a konyhába, vagy a sparhetot, vagy az asztalt ki kellett volna tenni a konyhából. Akkor pedig min főznek, ha főznek és mit esznek, ha esznek. Mert mi tagadás, a Fürediék ettek is. Amikor például a gyár járt folyamatosan és Füredi a kenderáztatóban dolgozott 9—10 órákat naponta, az asszony és a gyerekek pedig, sámlin ülve otthon kó- coltak naphosszat — bizony Fürediéknél krumplipaprikás volt a vasárnapi ebéd, még hagyma is volt benne és mindenki még kétszer is vehetett belőle. Karácsonyra meg igazi mákosnudli is volt, bele is betegedett a kisebbik gyeinek, hiába, nem szokta a gyomra a gazdag ételt. Fürediék palotájának két, ablaka abban volt egyedül hasznos, hogy apró volt, mert amúgy is a szemétdombra nézett, de ha nagyon kukucskáltak, hát a disznóólát, is láthatták a háziúr két hízójával. Ugyan a szagát akkor is lehetett érezni, ha nem kukucskáltak hozzá, de ez ingyenbe volt és nem számított bele a bérbe. Amint, megjött a tavasz, kinyitották a konyhaajt,ót és szag ide, szag oda, a Füredi-gyerekek kaptak egy kis napsütést a konyhába és ezért se járt külön fizetés. A kis napsugár ráfért a gyerekekre, különösen a hétéves Janikának kellett, aki nagykendőbe burkolva is fázott a napon, pedig ő köhögött legkevesebbet a családban, neki ugyanis nem a tüdejére ment a baj, hanem a csontjára: csonttuberkulózisa volt. Erre pedig jobb orvosság nincs is, mint a telet egy nyirkos-nedves . padlótlan konyhában tölteni, ahol a család egész nap kócolást végez. A nyáron ott ült az udvaron a nagykendőben, nézte a szemétdombot, nehéz volna megmondani, hogy mi forgott a kis fejében, de valahogy nem akart még egy telet a konyhában áthúzni. Késő ősszel eltemetr ték. De amig élt, akár a tüdőbeteg, akár a csont — a min- lennapra valóért neki is meg kellett dolgozni, mint, a többinek négy évestől fölfelé. És ez a kócolás volt a család egyik nagy szórakozása, télen a konyhában, nyáron kint az ajtó előtt az udvaron ' Ezt a szórakozást, a Kendergyár nyújtotta. A gyár összevásárolt maradék, elhasznált, rothadt, rossz dohos kötélvégeket, zsinegeket — ezeket nagyjából géppel összeszecskázták kar- • hosszúságú darabokra. Ezeket aztán 50 kilós zsákokban kiadták Fürediéknek, meg hasonló népeknek házimunkára, kézzel szétbontani teljesen kendernek. Ez aztán a gyárban belekeverődött a vadonatúj kenderbe, újra fonal meg kötél lett belőle, ki az ördög venné észre, hogy a kötélbe egy kis rövidszáru rothadt kender is belekerült. Fürediék meg pénzt is kaptak ezért a rettenetesen piszkos és poros munkáért, a- melyben az összes gyereket meg a nagykendős Janika is résztvehetett, ha mindnyájan nagyon dolgoztak egész nap — a család két. pengőt is meg tudott keresni, ha olyan szerencsések voltak, hogy az átvételkor nem találtak két elcsúszott szétbontásán madzagdarabot a zsákban, mert azért fele-levonás járt. És az is szórakozás volt a héten keresztül találgatni, hogy mennyi lesz a fizetés szombaton, nem mintha az órabért nehéz lett volna kiszámolni, hanem mert csak a magasságos egek tudnák megmondani, hogy mi lesz a levonás, mert ez mindig volt. 4 óra levonás volt, ha a bálakötözés nem nyerte meg a felügyelő tetszését és 8 óra levonás, ha egy orsó leszaladt, mialatt a rossz fonalakat kellett a többin megkötözni. Egy másik szórakozása Fürediéknek az volt, hogy ki tud szebben köhögni. Füredi, aki a vizes áztatpban töltötte napjait, vayy az asszony és gyerekek, akik a picurka konyhában a kócolás porát nyelték. Az összeaszalódott koravén asszony vitte volna el a dijat, de egy szép hapon Füredi “vörös” lett. Ez úgy történt, hogy szombaton, amikor már harmadszor egymásután fele járandóságánál kevesebbet talált borítékjában, bement, az irodára, követelte, hogy a tekintetes igázgató úrral beszélhessen, gyalázatos rablásnak nevezte a levonásokat, és szavahihető tanuk szerint olyasmit mondott, hogy lesz még olyan világ is, amikor ezt nem tehetik meg a szegény emberrel. Csak a vak nem láthatta, hogy igy csak olyan ember merészel beszélni, akinek a moszkvai kormány minden héten leveleket küld. A magyar királyi államrendőrség is ezen a véleményen volt, és Füredit elvitték kihallgatásra. Nemsokára két titkosrendőr is megjelent a Füredi palotában, házkutatásra, kerestek ciril betűkkel irt leveleket, Janikának még a nagykendőből is ki kellett bújni, hogy nincsenek-e ott eldugva, de semmiféle levelet, se találtak és elmentek. Füredi is hazakerült, négy nap után, vért köpött, amit addig nem csinált — kétségtelen, egy tüdőbajos, agyondolgozott emberen nem segít, ha négy napig ütik-verik. Nem is tudott volna a gyárba visszamenni, még ha engedték volna is — a feleség és egy félévre rá a legnagyobb gyerek, Feri, ment/ek be a gyárba — igazán szép volt a tekintetes igazgatóságtól, hogy felvették őket annak ellenére, amit Füredi csinált. Füredi József maga betegen, összeesetten ott tépázta a rossz madzagokat, a konyhában a másik két gyerekkel egy ideig, aztán elment félévre Janika után, akinek nagykendőjét az utolsó időre ő örökölte. Temetés után az özvegy és a három gyerek elköltöztek “olcsóbb” lakásba. Hogy az meg milyen lehetett — azt még elképzelni is nehéz. Nem tudom, valamelyikük is megérte azt az időt, amikor a hozzájuk hasonló gyerekek jobb szórakozásban részesülnek a napfényes otthonokban, mint kócolni a téglapad- lós, nyirkos konyhában. És a beteg gyermekek számára más kezelés is akad, mint. napfürdőzés a szemétdomb tövében. BETTY SMITH: FELHŐKARCOLÓK ÁRNYÉKÁBAN (Regény egy amerikai család életéről) Copyright 1952 Harper Bros. E regény eredeti címe: A Tree Grows In Brooklyn. Fordította Kilényi Mária ' Harper Bros. engedélyével közöljük. (2m Johnny megmutatta a gyereknek a parkot s hogy merre kell rézsutosan átvágni. — Ugye örülsz, drágám, hogy mindennap egy ligeten mégy keresztül? Látni fogod a fákon, hogy jönnek-mulnak az évszakok. Mit szólsz ehhez? Francienek eszébe jutott egy mondat. Az anyja olvasta fel neki az egyik könyvből. Azt felelte most a papának: — A pohár betelt. — S egész komolyan mondta, amit mondott: csordultig volt a szive boldogsággal. Katienek elmesélték otthon a nagyszerű tervet.- A mama csak annyit jegyzett meg:— Ahogy gondolod. De engem ne keverjetek bele a dologba.- Semmi közöm hozzá. Ha jön a rendőrség és lecsuknak, mert hamis cimet adtál meg az isko- tban, becsületszavamra, azt mondom, énnekem Í semmi közöm a dologhoz. Egyik iskola épp olyan jó, mint a másik. Vagy épp olyan rossz. Nem értem, ez a gyerek miért akar iskolát változtatni? Minden iskolában adnak házifeladatot. Igazán mindegy, melyik iskolába jársz. — Szóval, az ügy el van intézve — mondta erre Johnny. — Fogd ezt a pennyt, Francié, szaladj le a cukorkaüzletbe, hozz egy iv levélpapírt és egy borítékot. Francié lerohant a boltba. Futott vissza a levélpapírral. Johnny megírta az igazgatónőnek, f hogy a kislánya rokonokhoz megy lakni, erre $meg erre a címre s kéri, írassák át. Még azt is jjhozzátette, hogy Neely továbbra is otthon lakik, /’őt hagyják a régi iskolában. Aláírta a levelet s ‘ | nevét egy határozott tollvonással aláhúzta. Másnap reggel Francié remegve adta át a Ilevelet az igazgatónőnek. A hölgy elolvasta, morogott, átírta a gyereket, kiadta neki a kiskönyvét, jtöis mondta, mehet: az iskola úgyis túl van zsu- Íjfolva. || Francié ment az okmányaival az uj iskolába s jelentkezett az igazgatónál. Az igazgató Jgíkezetfogott vele s azt mondta, reméli, Francié iljól érzi majd magát az uj iskolában. Egy segédje tanító fölvezette az osztályba. A tanítónő rög- jUtön megszakította az órát és bemutatta Franciét hjaz osztálynak. Francié tekintete végigjárt a soro- jwäkon. Csupa szegényesen öltözött kislány ült a •Jppadokban. De tiszta volt majdnem mindegyik. »Francié külön padot kapott és csakhamar beleilleszkedett az uj iskolai rendbe. Ebben az iskolában egész más élet folyt. Itt nem nyomorgatták olyan kegyetlenül a gyermekeket, mint a másik iskolában. A tanítónőket sem bántották. Akadtak itt is komisz gyerekek, de a komiszságukban nem volt semmi természetellenes. Gyerekek voltak. Csínyeket követtek el, de nem üldözték egymást. A tanítónőkkel bizony itt is megesett, hogy türelmetlenek, rosszkedvűek voltak. De sosem szidalmazták a gyermekeket, nem kegyetlenkedtek. Testi fenyítést itt nem alkalmaztak. A szülőkben nagyonis meg volt az amerikai öntudat; tisztában'voltak vele, hogy az amerikai alkotmány milyen jogokat biztosit az állampolgároknak; nem lettek volna hajlandók jámborul lenyelni az igazságtalanságokat. Ezeket már nem lehetett sem megfélemlíteni, sem kizsákmányolni, mint a későbben bevándorolt williamsburgi lakosokat s gyei'mekei- ket, a második generációt. Ebben az iskolában egészen más volt a légkör mint a régiben. Francié azt hitte, hogy ezt az iskolaszolgának köszönhették. A tagbaszakadt, őszhaj u embert az igazgató is Jenson urnák szólította. Sok gyereke, számos unokája volt s nagyon szerette a családját. Az iskolában pedig valóságos apja volt a kicsinyeknek. Esős napokban, amikor a gyermekek átázva érkeztek az iskolába, addig erősködött, mig le nem küldték őket a kazánházba száradni. ■ (Folytatjuk) fc t n n s V le f le n k u te h n d v S] a ti n n» s; ga ói IE lő di Iá g' g; te hi z< ei el m de he m he né vé gj tő ak bő ra de ke Sfc; lg ce né ta mm» A j éve lió őre Az em ni! ÍC c:
