Amerikai Magyar Szó, 1953. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)
1953-01-09 / 2. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ January 9, 1953 Tizenhét bányász megmentésének története — Magyarországi riport — j December 16-án, kedden hajnalban történt a szerencsétlenség a borsodmegyei Szuhakálló község bányájában. óriási mennyiségű via tört elő és kezdte elönteni a bányát. A viz feltartóztathatatlanul áradt — a dolgozók menekültek a másfél kilométer hosszú bányából. A föld mélyéből lejtősakna vezet a felszínre. A viz a lejtősakna végén, a bánya legmélyebb pontjain kezdett felgyűlni, a kijáratot fenyegette. A bá- bányászok egymást segítve, átgázoltak még ezen a részen. De mire a legtávolabbi munkahely dolgozói a lejtősakna közelébe jutottak, ott a viz már a bányafolyosó tetejéig ért. Az ár egyre növekedett. A külvilágtól csakhamar harmincezer köbméter viz zárta e* okét. A viz — óriásméretü \i/.dugót képezve — többszáz mérte hosszúságban teljes egészében betöltötte a folyo- fs-'t. Az áradás szomszédságában nagy gomolvagokban mérgei szénsav-gáz tört elő. A bennrekedtek — a “régi világ” bányaművelésnek tapasztalatai szerint — halálra voltak ítélve. ! A tizenhét bennrekedt bányász közt voltak öregek, fiatalok, volt két fiatal lány is: Kresák Magda gépkezelő és Szűcs Zsuzsánna belső szállító. ,j “Ne veszítsétek el ' *|_ a reményt” Megkeresték azt a helyet, ahol a legkevesebb gáz volt és társaikkal ott telepedtek le. Lámpáikat felváltva égették, takarékoskodtak a kar- biddal. A párttitkár ügyeié- • tét állított a régi bányatelefon mellé. Elrendelte: noha lentről senki sem válaszol, felváltva, állandóan csengetni kell. Takarékoskodtak a a mozgással és a lélegzéssel is. Csütörtökön az utolsó lámpából is kifogyott a kar- bid; a fény kialudt, teljes sötétség lett. Az idősebbek lefeküdtek a földre. Akadt, aki azt tanácsolta, hogy most már nyugodtan fekve kell bevárni a halált. De a párttitkár az életről beszélt nekik. Arról, hogy kint most értük dolgoznak. És a, sötétben szünet nélkül forgatta a telefon emeltyűjét. Egyszerre másfajta berregés törte meg a csendet. Visszacsengett a telefon. A külszin, az élet jelentkezett. Vrábik izgatottan kiáltott a kagylóba: — Halló, itt front! itt front! Ki beszél? — Éltek? Hányán vagytok?! Itt Poráczki titkár beszél, a gépházból. Ne veszítsétek el a reményt. Már megkezdtük a szellőzőlyukak fúrását!' És itt vannak az ország legjobb sztahánovista vájárjai, akik mentőaknát isnak felétek! Rákosi több- -zör telefonált már és izent lektek: tartsatok ki, megmentünk benneteket... “Rákosi üzent”. Még a fékük is talpraugrottak. A ti- enhét ember egymás kezét zorongatta. A föld mélyébe árt emberek szivébe remény is bizalom költözött — azokba is, akiket idáig, aggoda- om és halálfélelem mardo- sott. A régi bányatelefon kisvártatva behozta hozzájuk izetteik hangját. A lentma- .-adtak aggodalomtól gyötört bozzátartozói egymás kezé- jőI vették ki a hallgatót, hogy az örömtől és sírástól dcsukló hangon néhány szót váltsanak szeretteikkel, akivet sokan már holtnak hitvek. Volt, aki nem hitte el, íogy valóban él a férje. Bá-j lóczi vájár felesége igy szólt: j — Kedvesem* Csak akkori őszem el igazán, hogy meg-- agy, ha majd a kezed irá- ,át látom! Emberéletet mentenek a harci kocsik ... Ezalatt rendkívüli küzdelmet vívtak a föld színén. ví ország légj óbb brigádjai megérkeztek hatalmas fúró-1 /épekkel, hogy levezető csövet fúrjanak a bányába, a- inelyen át majd levegőt, vizet és táplálékot kaphatnak a bennrekedt bányászok. A mérnökök megállapították a1 urólyukak helyét. Ezek nagy- vészt egy hóval és agyagos várral borított magas domb etején voltak. Oda kellett! vontatni a soktonnás gépeket. I \ teherautók kereke elmeült az agyagban. A minisz- érium, a megyei pártbizottság, a bányászszakszervezet ezetői nem egyszer térdig bárban, együtt huzták-von- ák a gépeket a környékbeli lányászokkal és a környéken! Ulomásozó katonaság, az Ál-! amvédelmi Hatóság jegkivá-! óbb tisztjeivel és harcosai-; al. Hatalmas hóvihar tört ájuk, amely az éj beálltával sak fokozódott, a munka izonban egyetlen pillanatra em szünetelt. v Lánctalpas raktorok érkeztek a vonta- áshoz. Ez sem elég: a su-| yos furóberendezések meg-! ' kadtak az agyagban. Ei*re a l léphadsereghez fordultak se-j itségért és csakhamar dübö- ögve megjelent a domb al- ] in egy óriás harckocsi. Ez untatta a domb tetejére a egnagyobb furóberendezése- cet. Közben megkezdték munkájukat az ország legkiválóbb sztahánovista vájárai. Az egyik fúrótorony közelében mentőakna mélyítéséhez fogtak. Egyszerre két vájár dolgozhatott az aknában. Óránkint váltották egymást. Az első csákányvágást az Albert-telepről jött Loy Árpád Kossuth-dijas sztahánovista vájár és Burkus István ormospusztai sztahánovista vájár tették. Loy három napig jóformán le sem tette a csákányt a kezéből. Megpillantják az eget A föld alatt és a föld felett emberfeletti küzdelem folyt a tizenhét bányász életéért. Két nap múlt el. Csütörtök reggel volt. A fúrás zaja egyre közeledett. Végre bekövetkezett a várva-várt pillanat. Egy nagy szovjet fúrógép órák alatt fúrta át a földet, melyet régebbi gépek napokig fúrtak. A fúró hegye áttörte a bennrekedt bányászok fölött a mennyezetet. Béléscsöveket helyez-! tek el a lyukba, nehogy az! agyagos talaj ismét összezá-i ródjék. A csövön át a lentiek i már megpillantották az eget. Az utolsó percben azonban a legalsó béléscső kicsúszott a j lyukból, lezuhant és a bánya talapzatába fúródott. A len-1 tiek ismét el voltak zárva aj külvilágtól. A három napjq étlen-szom- jan élő, bennrekedt bányászok ekkor hősies munkába I kezdtek. Emberfeletti erőfeszítéseket tettek, hogy csákányaikkal kiássák a talajból a mélyen belefuródott vascsövet. Annyira le voltak már gyengülve, hogy egy ember alig tudott néhányat ütni a csákánnyal. Vrábik párttitkár emlékezett rá, hogy van egy emelő a bányában. Érte mentek, megkerees- ték, annak segítségével felemelték a csövet. Ismét látták a -külvilágot, ismét szabadon áramlott befelé a levegő. A csövön valaki lekiáltott. — Szabadság! Mit akartok legelőször kapni? Lám) iát kértek először, azután vizet, táplálékot. Egy tucat villamos zseblámpát, karbidot, villanyégőket küldtek le, majd egy gumicsövön forró teát, vizet, végül kekszet, citromot, összesodort meleg alsóruhát és néhány apró üvegben konyakot. Nem szabad sírni . . . Most mindenki “élő hangon” beszélt a családjával. Bánóczi László, akiről felesége egy nappal előbb nem1 hitte el, hogy él, most cédulát küldött fel, saját kezeirá- sával, a leeresztett dróton. A családtagok fent biztatták egymást: nem szabad sírni, nem szabad megijeszteni a! lentieket. S a hős bányászasszonyok nem is sírtak. De akik látták őket és hallották őket, amint a lyuk fölé hajolva kedves szavakat kiabáltak, azoknak torkát fojtogatta a sirás. ... Uj élet kezdődött a oánya mélyén. A. lentiek beosztották a kapott világitó- oszközöket és az élelmet. A egnedvesebb ruhadarabokat szárazzal cserélték fel. Fekvőhelyet készítettek a mun- icahelyen található deszkák- oól és gerendákból. A résen lelefonhuzalt és telefonhall- íatót is kaptak. Felváltva “ártották mellette az ügyéiért, éjjel és nappal. Félórán- íint-negyedóránkint bészél- ek a külszínnel. Kétzer pengő és négy bányász élete Lent a titkár ‘közvetítette társaihoz a megmentésükért folyó emberfeletti küzdelem részleteit, amiről telefonon rrtesitették. Aztán idősebb Bakos János vette át tőle a szót, visszaemlékezett valamire. — Az egyik, szuhavölgyi [izemben, 1938-ban is vízbetörés volt. Négy embert zárt be a viz. Hat méter hosszú folyosót kellett volna vágni, bogy kiszabadíthassák őket. Ez a munka'kétezer pengőbe került volna és a bányatulaj - ionos, akinek öt bérháza volt Pesten, soknak találta. így aztán nem csináltak semmit ?s a négy bányász teste ma is ott van betemetve az elzárt bányarészben... A bánya szárazon maradt lejtősaknája, ahol a szivaty- tyuk dolgoztak, rendkívüli képet nyújtott. Az ország legkiválóbb szerelői dolgoztak itt nagy csoportokban — közülük legtöbben már harmadik-negyedik napja talpon voltak. Bányász- és hon- védcsoportok szállitották le §s fel a lejtősaknában a kábeleket, csöveket, géprészeket. Katonák és államvédelmi őrök, akik napok óta nem aludtak s jóformán nem ettek, könyörögtek parancsnokuknak, hogy ők maradhassanak itt, ők segíthessenek. Pénteken délután újabb váratlan nehézségekbe ütköztek a mentésnél. A lefurt cső oldalain betüremlett az agyag és majdnem teljesen elzárta a nyílást. Nem lehetett többé vizet és élelmiszert lekül- deni, csak a telefnhuzal maradt bent. Lent romlott a levegő. A másik fúrólyuk nem volt még teljesen készen. Élethalálharc kezdődött a hóviharban a dombtetőn. Az emberek futva vitték fel vállukon a nehéz oxigénpalackokat. Egy vékony kábelt sikerült mégis ledugni az összeszűkült lyukon. Arumiam kezdett lefelé az oxigén. Csakhamar azonban kezdtek befagyni az oxigénvezető gumicsövek. Erre az emberek élő láncot alkottak és meztelen tenyerükben tartva melengették a fagyos csövet, amely az életet jelentette a lentmaradottak számára. A fentiek nem akarták, hogy a föld alatt maradtak megtudják, milyen válságos a helyzet. Ezért a telefon- kagylót itt fent egy rádiókészülékre erősítették és zenét sugároztak le a bányába... A lentiek időközönként kérdeztek vagy mondtak valamit a telefonba; de ők is titkolták, hogy náluk is baj van, lassan körülvette őket a mérgesgáz. Egyetlen panaszos szót sem ejtettek. Csak hang-, jukon lehetett hallani, hogy egyre nehezebb, egyre zilá- lóbb a lélegzetük... Hétfőn hajnalban, a hatodik napon jelezték, hogy a szellőzőjáratokat eltömő utolsó vizdugó is elszakadt a mennyezettől; meg lehet kezdeni a gázok kiűzését.. Megindították a bánya óriási ventilátorát. Az egész környék amely a mentőkkel virrasztóit, felfigyelt a hatalmas bugásra, mindenütt" mosoly lo- pódzkodottt az ajkakra. — Kiszivatják a gázokat... Most már biztos, hogy kijönnek a mieink. .. Az egész környék hajnaltól kezdve talpon volt és készült a megmentettek fogadtatására. A hozátartozók — feleségek, szülők, gyermekek— már hatodik napja itt vir- rasztottak. Most aggódó várakozással sereglettek az akna szája köré. Délelőtt tiz órakor kint az emberek között végigfutott a hir, jönnek. Nemsokára imbolygó lámpák fénye látszott a mélyben. Bányamentők, bányászok, katonák kíséretében feltűnt a hat napja be- zárt tizenhét ember. Holtfá- radtan, de mégis vidám, mosolygós arccal haladtak felfelé. A bánya mélyétől a felszínig bányásztársaik sorfala között haladtak, kezet szorított velük mindegyik, ott volt üdvözlésükre az egész körnek. Szóltak hozzájuk, kérdezősködtek, ők pedig jöttek felfelé, az akna szájához és minduntalan csak azt ismételték : — Köszönöm elvtársak. . . A szuhakállói tizenhét bányász története az emberfeletti erőfeszítés, az önfeláldozás hat és fél napjának története. Az ország, a magyar nép küzdött fiaiért. S erősebbnek bizonyult a le- birhatatlannak hitt elemeknél. Tardos Tibor. A ZENEKULTÚRA VIRÁGZÁSA MAG YARORSZÁGON ' (Folytatás az 5-ik oldalról) nes előadássorozatot rendez “Mozart élete és müvei” címmel hanglemezekkel. Az első előadásnak már igen nagy.sikere volt. Az említett sorozatokon kívül számtalan könnyűzene-estén csendülnek fel majd Strauss, Offenbach, Lehár, Kálmán szerzeményei. Rengeteg szóló-koncertet is terveznek, amelyeken fiatal magyar zeneművészek mutatják be tudásukat. Zenei közönségünket bizonyára érdekli, hogy milyen nagyszabású uj müveket mutatnak be magyar szerzőktől a tél folyamán. Elsősorban Weiner Leó egy órai időtartamú nagyszabású Toldi-szimfóniájára kerül a sor. Ez a mü most készültei és 12 zenekép Arany János éposza nyomán. Minden, valószínűség szerint Somogyi László Kossuth-dijas karnagyunk tanítja be és vezényli Weiner Leó Kossuth-dijas zeneszerzők élete íömüvét. Nagy érdeklődés előzi meg Viski Já- hos nemrégiben befejezett zongoraversenyét is, »melyről úgy tudjuk, hogy a szerző egy fiatal magyar zongoramüvészt akar felkérni a bemutatásra. Kőkai hegedűversenye is ebben az évadban kerül bemutatásra.
