Amerikai Magyar Szó, 1953. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)
1953-06-18 / 25. szám
June 18, 1953 AMERIKAI MAGYAR SZÓ ■* 9 Régen nem jártam már a> Hortobágyon, s most szikrázó májusvégi napfényben száguldónk befelé a kis Skodával Szoboréról. Amikor legutóbb itt jártam, akkor is “tavasz volt, s akkor még a régi Hortobá- gyot láttam, a régi irők, a régi csikósok, gulyások Hor- tobágyát, a kormányfőtanácsosok és miniszteriális urak vadászterületét, angol vénkisasszonyok, unatkozó, girhes külföldi tőkések kiránduló helyét, s ha késve is, de nekem is látnom kellett még ezt a helyet. Ottlétemkor még arról volt hires, hogy a walesi herceg egyszer belekóstolt a gulyások bográcsába. Most itt járok megint, s mintha el- sülvedt, volna a régi Hortobágy . .. Nagy szégyenfolt, volt ez a terület nemcsak Magyarország, hanem az egész Európa testén is, hiszen a debreceni cívisek gulyái harminchét elpusztult magyar falu romjai ( felett legeltek, s a betyárok, s más üldözöttek szaladó lábai alatt dongott a föld, mert ez a hely merev ült temető! Mintha lyukas lett volna itt a világ, szelek, hófúvások csak úgy általszá- guldottak a tájon, senki és semmi nem indította itt megi az életet. A világ legmostohább szállását, a “cserényt” s ki tudja, milyen kedvenc és néprajzos alkalmatosságot tá- vasszal összeütötték, ősszel felszedték, vagy pedig a téli, fergeteg borogatta le, hordta szét, hogy nyomuk se maradt. Nagyhortobágy huszonnégy kilométer, Debrecen huszonegy kilométer — mutatja a nyíl és szám az ut elágazásán, s ahogy megyünk befelé a pusztán, azonképpen nyílik, bomlakodik rendre és rendre a világ. Az ut két, ol- j dalánál birkafalkák legelésznek, juhászok állanak össze párba, hármába? pulik csaholnak, közeli s távoli vad-1 vizek ragyognak, tündökölnek, s ezüstpárák kavarognak a messzeségben. Ahány viz, tócsa, tocsogó, megannyi nap fürdeti magát benne, s a távolságok közelebb kerül- nak egymáshoz a vizek csillogó ezüsthijjján. Állami gazdaságok uj, hatalmas épületei sorakoznak, bokrosodnak szakszerű, tiszta. építmények hodályok, kutricak, lakások, némelyikének fedele náddal van korcolva, de olyan takarosán, mintha legyalulták volna. Odább hótiszta barom- fik legelésznek a gyepen, százszámra, talán ezerszámra, a kakasok itt ágálnak az ut mellett, a szél borzolja tolláikat, mint megannyi kokárdát. Megyünk és megyünk beljebb, a puszta mélyibe. S egyre sűrűbb, egyre zsúfoltabb a település. Téglarakások piroslanak messze a gyepen, erre is tég la, arra is tégla, mennyi tégla! Teherautók száguldoznak, vontatók csattognak a bekötő utakon, amott meg traktorok szántanak, még odább valamit vetnek, s a vetőgépek csövei muzsikálnak azon az üde, kedves hangon, amelyen nem tud megszólalni semmiféle zeneszerszám a világon. De mi megyünk, száHortobágyi jegyzetek guldunk és* megtörténik az első csoda: nem ismerjük ki magunkat a csárda tájékán ás eltévedünk. Hova lett innen a vén csárda szomorú magánossága ? Hova lett a vadlibák zugó kiáltozása, hova lett a hazátla- iuI bolyongó kósza szél, ho- va lett a busongó juhá'sz romantikája és hova lett a múltnak minden szégyene, jecstelensége; annyi bűnt köpettek el a Hortobágy ellen, bogy még a földnek is fájt. Pompás, nagy emberi település varázsolódott a csárda tájékára, nem falu, nem város, nem is tanya, de hatalmas, modern épületek sorakoznak, gépállomások, napköziotthon, kulturház, s lakóházak, s a vén csárda tornácán nyitott büffé. A csárda innenső sarokszobájában szállott meg Petőfi, mikor itt járt, s most két ablak között márványplakett hirdeti a világba ezt a \tényt. De most Petőfi nem azt a pusztát látná, mint akkor, hanem a zsongó települést, s közele- sen egy teherautót, amely ép- oen most borítja ki magából j mindazt, amit hozott. Dél i van, söröspoharak koppannakj a büffé asztalára, mások esz-! nek, s odábbról, valahonnan, valamelyik épületben vagy iskolában zeng, harsog a kórus az ifjú szivekben: “Milliók ajka zengi vígan... Éljen a Köztársaság!...” A fiatal, fegyelmezett ének, szétömlő neszek, zajok, gépdübörgések olyan ámulattal töltik el az embert, hogy alig bírja megkérdezni, hogy merre is kell hát innen indulni a halastónak? A Hortobágyi Tógazdaság régi keletű, mármint a töltések, épületek, csatornák, de mindig és mindig újak a vizek és ami legfontosabb, újak az emberek! De micsoda pompás embei’ek ezek... Irtó nagy távolságra várostól, falutól itt van ez a sziget, a tógazdaság, vezetőivel, agronómusaival, dolgozói-1 val, pártszervezetével, lakóházaival és úgy élnek itt, nint egyetlenegy nagy csa- ád. A legközelebbi kultur- lely a csárdái település, de hiszen még az is gyermekko- át éli, s az is valami nyolc . cilométerre van. A tógazdaság tehát magánosán él itt a jusztán, ahol még fa sincs, nindössze egy tenyérnyi kis tkácerdő birkózik a szikkel, neg az idővel, s ahol igy, avasztrájban virágzik mind- ssze valami szikisaláta-féle 'övény, s majd, valamivel ké- őbben napokra piros virág- zönbe borul a tamariska. Az egész gazdaság ember-1 akta része nagyjából a kp-| etkező egy igazgatósági | piilet, egy irodaépület, tizen-! at lakóház,» s melléképüle-1 ek, s azon t,ul kutricák s kiutók ezerötszáz sertés hiz- dására. S egy magános, ár- a kis ház a telelők között. Kétezerötszáz katasztyólis old víztükre van a gazdaágnak, s az idén tizenkét- '.errel kezdik a kacsate- vésztést, a tavalyi ezerkét- • ó-z-rai szemben. Öntöző csatorna a Hortobágyon Sajnálom, hogy Bartha Károly, a főagronómus nincs idehaza, egy távolabbi gazda-! ságban van dolga, de a másik agronómust megtalálom. Aki afféle “debreceni talyi- gás”-származék, és mint ilyen, kedélynek, humornak, s a gyors felfogóképességnek egyáltalán incs hiján. Nagyon, nagyon t,udom szeretni ezeket a csupa értelem, rá-! termettség-fiatalokat, nincs az életnek olyan nehéz terü-i lete, ahol fel ne találnák magukat. Mondom, hogy szeretnék megnézni itt, a gazdaság j környékén egyet s mást. — Hát akkor. .. először tán nézzük meg ezt a csoda- kut,at — mondja és fejével a délutáni égtájba csap, s már megyünk is a tamariska bokrokon át. S egyre s egyre közelebbről hallik a vizcso- bogás. Itt van a kút, megvan a kút. Én keresem benne, rajta a csodát, de nem lát,ok semmi különösebbet, s gyanakodva nézem az agronómust, vájjon nem énrám akarja evvel a “csodával” rámhuzni a vizeslepedőt? Vájjon nem a régi, talyigás ősök humorával szemléli ezt a kutat is, mint az egész világot? Az árt,ézi- kut közönséges ártézikut, egy nagyobbacska vashordón át engedi a vizet, ami vastagon, fakón ömlik, mintha nem is j viz, hanem egy függőleges fémdarab lenne. A nyitott vashordóra egy másik, kisebb | hordó van ráborítva, mintha nem is vasból, hanem fenyőfából lenne, s azért borították volna ide, hogy ne hullassa el az abroncsát. De az agrönómus már beszél. — Eboen a kutban az a uardon... — s valami hallatlan gvermeki derű, kedv, bizakodás ragyog ennél az észvesztő furcsa szójátéknál a szemében — hogy. . . ez hajtja a szerszámgépeket, s fejleszti az áramot, szállítja fel a takarmányt a negyedik, | harmadik, s minden emelet-! re, ráadásul ez világítja meg; a lakóházakat, irodákat, kul- turházat... — s felpattan az j üres hordó tetejére. Az lesüllyed a nagyobb hordó vizébe, aztán leugrik róla, s az visszaemelkedik eredeti helyzet,éze. — Mi az, hogy... megvilágítja? — kérdezem és ugv nézem at egyszerű kutat, hogy majd kiapad á szemem. — Úgy, ahogy mondom. Bevezettük a villanyvilágítást a tanyába és mindenhova. Sokáig töprengtünk rajta végre aztán rájöttünk, hogy... Szóval, ez olyan kút volt, hogy az emberek avval szórakoztak még a múlt évben is, hogy ha valamelyik ivott, wämmtümimKi-M a cső alatt, a másik hirtelen gyufát rántot, a gáz lángra lobbant és leperzselte a bajuszát. Mi csak néztük itt, tavaly aztán beirtunk az energia-minisztériumba, hogy ilyen és ilyen kutunk van, a hő viz gázzal szökik fel, mit csináljunk véle? Azt a választ kaptuk, hogy az ener- gia-miniszt.őrium nem tart igényt erre a gázra. Hát ha nem tart, akkor nem tart. Akkor nekünk kell vele csinálni valamit Bartha Károly bácsi, a főagronómus, meg aztán Nagy András bácsi, a pártt.itkár, addig spekuláltak, hogy végre kisütötték azt, hogy evvel az üres hordóval a gázt elfogjuk, bevezetjük a műhelybe. Úgy is lett. Egy motorból kidobt.uk a szerszámgépeket, meg a szállitó- berendezést, s egyben áramot fejleszt, az áramot bevezettük a lakásokba, magtárba, ahova csak kell. Szóval, sikerült,. . . S megint néz rám avval a nyílt, derült szemével. Majd az mondja, hogy most menjünk és nézzük meg az egészet. Megyek utána. Sok agronómust kisérgettem már az utóbbi években különböző gazdaságokból, gépállomásokon, de még ilyet nem. Csodakút. •. Villanyvilágítás... Mi több, nem kell villany- számlát fizetnie a gazdaságnak! Hát ilyet még nem pipált a világ. De most nézzük meg a négyemeletes magtárt, amit szintén villannyal világítanak s villannyal hajtják a felvonókészüléket. Ez a felvonókészülék is olyan egyszerű, mint ama üreshordó. Egyetlen egy függő csatorna, kanalszijjal, s a műhely motorja hajtja, a szíjat mozgásba hozza, á óránként két és fél vagon, három vagon takarmányt viszen fel a harmadik vagy negyedik emeletre! Amit eddig nehéz fizikai munkával ige1' sok ember, vagy leány végz _ el, most két lány játszva e. igazítja. Milyen egyszerű e: az egész. Csak hát uj embe rek kellettek hozzá, akik ki találják. A magtárnak lapos tetej< van, s ki lehet menni a tetőre. Érdemes, mert ez a Hortobágy legmagasabb pont ja. Nagy András párttitkái ugyan azt mondja, hogy... a múltkoriban járt, itt valaki Pestről, aki azt mondta, hogy aki a Hortobágyon jár, bolond, ha ki nem mászik a tetőre, de az is bolond, aki kétszer kimászik... Szóval igy évődünk egymás között, s közben már kint, is vagyunk. A jövetben látott tanyák, falkák, éuületek, birkahodá- yok, baromfitelepek innen összevonatban látszanak a közelebbinek. Sárgán ragyognak a cegiakazxaK, minr, az arany, a vadvizek csillognak, ragyognak, tündökölnek, eni- oeiek, asszonyok tarkállnak a földeken, teherautók, vontatók mennek, jönnek, fordulnak, s kék ködbe vész a messzeség. Északra a tógazdaság négy kilométer hosszan fekszik, két sor tórendszer közt kisvasút fut a túlsó széléig, kis ló kocog lóréval a síneken, kacsák, vadlibák repülnek a magosságban, s mindezt mintha álmodná az ember, csak néz, s hallgatja, hogy vérében zsong a táj közeli, s távoli nagyszerűsége. | — Persze, t,i vadásztok is, hiszen sok ellenségé van a halnak. — Hogyne. Hány pézsmapatkányt lőtt mostanában, Bandi bátyám? — kérdezi a i titkárt az agrönómus. j — Mindjárt csak... Van oV egy jó néhány. — Hát j vadmacskája mennyi van? — Hat darab kitömve. Az ! őszön harmincnégy libát lőttem egy este! Mintha hallanám a régen ! elpukkant puskák dörrenését, ! s vaiami úgy elborítja a szi- í verne*, Szeretném megölelni j ezt a két embert, ezt az idő- | sebbet, még ezt a fiatalt, ; pompás hősei ők az annyi : bűnökkel megvert Horto- , bágynak. Az ő életük min- denképpen duzzadó, pompás emberi élet, szinte idill a modern tógazdaságban. Ahol a j világ kavargása mindenképpen józanul és megtisztulva rezdül, s ahol olyan csodálatosan szépek a napfeljötték... S ahol uj, soha nem álmodott telepek, kultúrák emelkednek fel szinte máról holnapra a földből. Nem az ég kegyelméből, hanem a szocializmus embert, tájat átformáló erejéből. Szabó Pál. RÖVIDEN LONDON. — 19 amerikai leányt, akik az amerikai légi haderő katonái WAFS Londonba helyeztek. Ha valamelyikük angol polgárhoz talál férjhez menni, külön segítségben fog részesülni férje eltartása címén. Akár csak az amerikai katona, aki ha angol nőt vesz feleségül, kap külön tartási költséget felesege részére. Szegény, sajnálatraméltó Pennsylvania vasúttársaságnak dacára, hogy a bevétele 3 millióval kevesebb lett, a profitja 10 millióval több volt ez év első 4 hónapjában. Ez Walter S. Franklin a társaság elnökének hivatalos jelentése a részvényesek évi gyűléséhez. Ha ez igy megy tovább és Mr. Franklinnak nagy fejtörést okozna, hogy mi történjék a sok fölösleges pénzzel, nem lenne-e jó egy általános béremelést ajánlani munkásai részére? Hisz végre is az ő munkájuk gyümölcse az egész. • Az 5 éves Brigette Fossey kis francia mozicsillag Londonba érkezett, hogy jelen legyen a “Les Jeux Interdits” (a tiltott játszma) cimü darab bemutatásán. Az angol hatóságok a darabot úgy osztályozták, hogy “csak felnőtteknek”! És ezen a elmen a kis mozicsillag nem nézhette meg azt a színdarabot, amelynek főszereplője volt.
