Amerikai Magyar Szó, 1952. október-december (1. évfolyam, 1-10. szám)

1952-12-12 / 8. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

December 12, 1952

ERŐSS JÁNOS LEVELE ÉS A SZERKESZTŐSÉG VALASZA...

(Lapunk felszólítására, hogy olvasóink írják meg őszinte véleményeiket a Magyar Szóról, Erőss János, Milwaukee, Wis. olvasónk érdekes, tartalmas levelet irt hozzánk. Tekintve a levél terjedelmét, némileg összevonva közöljük azt.)

Tisztelt Szerkesztő Uram!

Fogadják szivbéli szeren- c-sekivánataimat az uj laphoz. Kívánom, hogy nehéz, fáradságos munkájuk, igazságos szókimondásuk az amerikai magyar munkástörténelemben örökös emlék maradjon.

Felszólitssukra, hogy az olvasótábor véleményt nyilvánítson a lap eddigi tartalma fölött, mint e tábor szerény tagja, én is megszólalok.

Kedves Szerkesztő Uram!

Mint minden gondolkozó embre, én is kialakítottam magamban egy bizonyos élet- filozófiát, melynek minden leckéjét az élet kemény is-j Kólájában tanultam. Amolyan Kossuth-függetlenségi ember vagyok, aki szeret a középső utón járni. Nagyon magas árat fizettem leckéimért.

Napjaink egyik főkérdése az amerikai demokrácia helyzete. Engedjék meg, hogy leírjam, hogy én hogy fogom fel, vagyis hogyan szeretném hogy az valóra váljék. Mert Isten bizony, úgy néz ki, hogy veszélyben van.

Minek nekünk oly drága időt, energiát a Walll Street és a milliomosokra pazarolni, nagyon mélyen politikával foglalkozni, újságírók becsületébe, papokra, magánszemélyekre, pláne magyarokra egymásra kígyót békát kiabálni !

Már most, ami Amerika kritizálását illeti, frissítsük csak fel az emlékezőtehetségünket. Mi volt legtöbbünknek otthon, különösen szegény munkásoknak? Még kenyérből sem volt elég!

Mit ér és mennyi időnk van politikával foglalkozni ? Hogy a Wall streeti urak mennyi milliókat csinálnak, meg mennyit sikkasztanak a nagyok, mennyi pénzt csinálnak a gyárosok, én legalább, ha helyes, úgy fogom fel, hogy “nagy, ember, nagy baj, kis ember, kis baj.”

Én abban is hiszek, hogy mindezekből nem árt egy kis kstolót adni, de nem kell olyan mélyen belemenni. És én szeretném, amennyire csak lehet, elkerülni a munkást a kenyéradója ellen uszítani. Mert hiába, a világ művelődik, pláne Amerika és a tudomány mutatja a fogát.

Istenem, hiszen az újságírók a legjobban tudják, hogy Amerikáért, a demokráciáért c-ipasziv, nagyeszű emberek harcoltak, dolgoztak, egy nagy Amerikáért, boldogabb, szebb jövőért. És mi most, tisztelet a kivételnek, esszük, rágjuk, mocskoljuk egymást. Úgy a fogadott hazát Amerikát, mint a szülőhazát, Magyarországot, az édesanyát.

Pedig a mi uj hazánk kenyérből annyit ád, hogy nem is birjuk megenni, hogy több I

megy kárba (bár tudjuk, vannak kivételes esetek) mint amennyit fel tudunk használni. Akkor, amikor a mi Amerikánknak égető szüksége van minden igazi emberre, amikor az egész világ szeme-füle minket figyel, a- mikor az összekevert világ tőlünk várja a Messiást, a demokráciát, az igazit, nem az utánzatot, amikor a mi Amerikánk a történelem legnagyobb vizsgáján keresztül szeretne esni, akkor mi egymást esszük, rágjuk. Ha igy

megyünk tovább, nagyon könnyen elveszíthetünk mindent, még az utolsó ingünket is.

Az Isten nekünk mindent megadott a boldogsághoz és felesléges és veszélyes a szomszédba menni a mások patentját vagy kosztümjét próbálgatni.

Nem szeretném, ha valaki azt gondolná, hogy könnyű az Erős Janinak, mert hát jól áll a szénája. Mert bizony a mi Amerikánk, de senki Isten fia egy vörös pennyt ingyen nem adott. Hanem Amerika megtanított egyenesen járni, dolgozni. Mindenütt, ahol harmincegy éve megfordultam, megtanított egyenes munkást csinálni. Vagyont nem szereztem, de mégis nagyon gazdagnak éreztem magam. De a szemem, fülem, az ész, a szív mindig vigyázó állásban van. Azt tapasztaltam, hogy Amerika egy nagy és legjobb életiskola. Akármihez kezdtem, semmi sem sikerült, de Istenigazából mondom, hogy

IIIIMIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIUIIIIIIIUIIIIIimillllllllHIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIIIIIIMIIItlIlllllllllllllllDlllimilllllMllllllll: I lUltKUUI 111 •» III Ulti »1111II11II! i

A szerkesztő válasza.

Ebből a levélből az tűnik eltüntetni az élet színteréről.

ki először, hogy a munkás írójának tele van a szive jósággal, szeretettel az emberiség iránt, hálával a fogadott' hazánk iránt, mert nehéz küzdelmek és súlyos muhi- ká árán is, adott vagy biztosított kenyeret neki és a családjának. Ebben a gondolatban egyek vagyunk. Mi is és minden magyar bevándorlott munkás hálás Amerikának azért, amit nyújtott neki, fejlődésben és gazdasági jobblétben is.

A gondolat, ami végighúzódik a levélen, az, hogy “ne bántsuk egymást.” Mi ebben is együtt érzünk a levélíró munkás olvasónkkal. Ne bántsuk egymást. Például, mint az Egyesült Államok munkaügyi minisztériuma egy most kiadott könyvében is mondja, az nem volt valami felemelő dolog, amikor az amerikai nagyobbára bevándorolt munkások 1827-ben sztrájkba álltak, hogy a napi 18 órás munkaidőt lesztrájkolják napi 14 órára. Aztán napi 12 órára, aztán negyven év múlva napi tiz órára és olyan bérrel, amiből ruhát is lehetett venni a gyerekeknek. Szép és nemes gondolat az, hogy ne verekedjünk a. munkaadókkal, beszéljünk velük úgy, ahogy az urak szoktak egymással beszélni, finoman, kedvesen, mosolyogva. Yes, ez volna a helyes. Igen ám kedves barátom, de ha mi olyan finomak lettünk volna, mint maga álmodja, akkor ma-is napi 18—16 órát állna a gyárban a kazán előtt, vagy napi 14 órát dolgozna a 15 éves fia, lánya, hogy legyen neki is mit enni, mikor va-j sárnap nem dolgozik.

Tudom, hogy arra gondol, hogy én bizony néha még goromba ifc vagyok azokkal szemben, akik akár gazdasági, akár politikai okokból a magam, meg a munkástár- )aim vérét akarják kiszívni, ikik előtt mi “el a kezekkel” szerepet játszunk, pláne manapság, amikor minden szocialista elmélet, pláne egy népi demokrácia gondolata Valóságos skorpió csípés gyanánt hat a billiomosokra meg a megfizetett bérenceikre.

Vannak a gazdasági és társadalmi életnek bizonyos tényei, amiket nem lehet szép szóval és kedves mosollyal

Vannak dolgozók éjs vannak dolgoztatok. Ezek örök idők óta, vagyis mióta munkáltató és munkás van, gazdasági ellentétben éltek. Miért jött ön Amerikába 31 év\jel ezelőtt, kedves Erőss barátom? Mert) az otthoni földesur becézte í magát? Hozta minden, vasár-; nap a rántott csirkét a gye- j rekeinek meg a feleségének ? I Ugye nem. Ellenkezőleg, lehetetlenné akarta tenni, hogy valaha is lásson ejgy rántott csirkét. Csak etetnie volt szabad a csirkét, amit a földesur evett meg.

Allright, én beleegyezzem, | hogy veszekedjünk finoman; és előkelő úri modorban. De | mért ne kezdjék, mondjuk aj nyilas gyilkos urak? Mért kezdjük mi? Mért ne legyen az az elvünk, miijit a hires francia politikusnak, akit rá akartak bírni, hogjy szávazza meg a halálbüntetés eltörlését, mire az azt felelte, hogy “előbb a gyilkos urak szüntessék be az ölést, akkor mi | is beszüntetjük a halálbüntetést.” Mi„ ha nem harcoltunk volna, értve a régi elődeinket, ma is a 18 órás munkanapnál tartanánk, ma is más enné a becsinált csirkét, és most nem <f>tt folytatnánk mi, ahol az Elődeink elhagyták, de a küzyetlen utó- j daink újra kezdhetnék a napi| 14 órai munkanapot abban a percben, amikor sikerül nekik az ilyen McCarran törvényekkel kiverni a munkások, kezéből a . szervezkedési hatalmat. Mit mondjak? Már félig ki is verték... Egyéb aztán igazán nem hiányzik, pláne mpst, minthogy keztyüs kézzel bánjunk velük, hogy lássák világosan, hogy a munkásság meg van; ijedve, hogy mosolyogva ve-! szí tudomásul, hogy a Kongresszus Washingtonban egyik munkásellenes törvényt szavazza meg a másik után, hogy minden arra megy, hogy j nagyobb legyen a haszon, j •még pedig a munkabérek rovására.

Hát amennyire becsülöm ennek a derék levélírónak a motívumait, a tiszta emberies érzéseit, gondolkodását, nem látok rá módot, hogy mi azok után, ami történik velünk — nemcsak ebben a hazában, hanem az egész világon, ahol a tőkésuralom dühöng, — mi kezdjünk finoman és udvariasan veeszekedni, vagy csak vitatkozni is az ellenfeleinkkel. Pláne politikai téren és magyar téren, ahol a nyilas banditák 200 ezer munkás, meg zsidó legyilko- lását helyezték “kilátásba”, ha ők valaha “hazatérnek.”

Egy dolog bizonyos, hogy ez az újságíró nem fogja őket soha keztyüs kézzel kezelni és ha majd már odajutok, akkor hívhatják a papot, hogy meggyónjak... És ha nem tévedek, azt is elküldöm a sárgába. .. nagyon finoman és udvariasan, már! ahogy szoktam. |

Szebenvei Jóska.

megérte, mert a szív, az ész egy kicsit kicsiszolódott. Sokáig úgy jártam ezt az országot, mint a bolygó hollandus, de a hit, remény, szeretet, mindig révbe vezetett.

Azt a keveset, amit tudok, sok mindenféle újságból a fejembe elraktároztam, szóval olyanféle emberektől, mint a Magyar Szót szerkesztő uraktól tanultam.

Azt ajánlom a Szerkesztő uraknak, maradjanak a tréfás hangnál, az udvarias hangnál, mert az igazság méreg és sok ellenséget szerzünk, ha túl nyíltan adjuk be, járjunk túl az ellenségünk eszén udvariasan. Próbáljunk meg más fegyvert használni. Mutassuk meg, hogy a jobb Amerikáért vívott harcunkban tudunk úriemberek lenni, persze nem olyan, mint a volt úri Magyarország ‘úriemberei’ voltak, de ugyanakkor kell, hogy tettekkel bebizonyítsuk, hogy különbek vagyunk, mint ők. Ez szerintem nehéz és fáradságos munkát igényel, de ez az egyedüli ut a békességhez. Ne engedje Isten, hogy tévedjek, mert én tudom, hogy az embefi természet egy kifürkészhetetlen valami s ezért nagyon sokszor tévedünk és csalódunk.

A legjobb kívánságokkal, tisztelőjük

Erőss János.

A SZERKESZTŐ BIZOTTSÁG TÖBBI TAGJAINAK VÁLASZA

Elolvastuk Erőss János szívből fakadó, jóakaratu kedves levefét. Még ha csak egyetlen olvasónk nézetét j tükrözné vissza, akkor is fontosnak tartanók arra tárgyilagos választ adni, de Erőss munkástárs levele, véleményünk szerint millió és millió becsületes, jóhiszemű amerikai munkásnak a progressiv sajtóval szemben táplált tévhitét sűríti össze és igy különös figyelemre tart igényt.

A leglényegesebbekre redukálva Erőss János levelét, a következők a megjegyzései, illetve tanácsai:

1. Időt és energiát fecsér- liink, amikor túl sokat foglalkozunk Wall Street ügyeivel és túl mélyre megyünk politikai kérdésekben. Tudnunk kellene, hogy ‘nagy ember nagy baj, kis ember kis baj’. Főjjenek hát ők a saját zsírjukban.

'2. Kerüljük el azt, hogy a munkást a munkaadója ellen uszítjuk.

3. Amerikát csupasziv nagyszerű emberek tették eddig naggyá. Ez az ország jó volt hozzánk, de ne veszekedjünk egymás között, már csak azért sem, mert az egész világ tőlünk, azaz Amerikától várja a vezetést, az igazi demokráciát.

Van ezenkívül még sok más megjegyzés és tanács, de a fentiek a legfontosabbak, igy| hát e megjegyzésünkben! csak a fentiekkel foglalkozunk.

Mi,' akik a Magyar Szót szerkesztjük, szintén jártunk az élet iskolájába. Nem mondjuk, hogy kijártuk ezt az iskolát, de igyekeztünk tanulni és igyekszünk legjobb belátásuk, legjobb meggyőződésünk szerint a tanultakat kedves olvasóink épülésére felhasználni.

Mi is régen tápodjuk Amerika földjét. Nem azért mondjuk ezt, mintha Amerikát csak az tudná szeretni, az tudná megérteni, aki régóta van itt, vagy éppenséggel, a- kinek családja régóta él itt. A szent meggyőződésünk az, hogy mi egy napi ittlétünk után hűségesebb, igazibb fiai voltunk ennek az országnak, mint sokezer más olyan, akinek ősei a Mayfloweren jöttek ki ide, de akik egész kontribuciója Amerika építéséhez és boldogitásához annyi, hogy nyáron Long Is- landon, télen pedidg Floridában vagdossák részvényeikről a kuponokat.

Élettapasztalatainkat nemcsak Amerika gyáraiban, áruházaiban, műhelyeiben töltött évtizedek folyamán szereztük, hanem Amerika, Magyarország s az egész emberiség fejlődéstörténelmének céltudatos, alapos tanulmányozásával. — Megtanultuk Amerika és a dolgozó emberiség sorsának megismerését nemcsak akkor, amikor sorban álltunk a becsukott bankok előtt 1932-ben, nemcsak,

(Folytatás a 7-ik oldalon)

UM1I

6