Amerikai Magyar Szó, 1952. október-december (1. évfolyam, 1-10. szám)
1952-12-05 / 7. szám
December 5, 1952 AMERIKAI MAUYAK sz,o o oimmimim...................................lnnnmiiiiiiiBii»iiHiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiii»iiHiiii,Mi,iii,i,,,iMi Hétvégi levél Írja: Rev. Gross A. László B. D., Th. M. “A gazdag a szegényeken uralkodik, és szolgája a kölcsönvevő a kölcsönadónak.” (Péld. 22:7.) Amilyen töméntelenül gazdag a mi országunk anyagiakban, éppoly szegény őszinte és hűséges barátokban. Pedig ez az ország gazdagságának egy tekintélyes részét pont arra költi, hogy széles e világon mindenütt barátokat szerezzen magának. Nem érzelmi okokból keresi a külországok barátságát, hanem azért, mert úgy találja, hogy szüksége van rá; úgy is tekint tehát erre a barátságra, mint minden más szükségleti cikkre: azt tartja felőle, hogy jó pénzért meg lehet vásárolni és ha egyszer megvásárolta, hát nagyon természetes, hogy — mint minden egyéb ingó vagy ingatlan birtokát — úgy használhatja fel, ahogy éppen jólesik neki... Amit pénzen megvásároltun, az a mi elvitathatatlan tulajdonunk és azt tehetünk vele, amit akarunk — nemde? Hát össze is vásároltunk egy sereg úgynevezett barátot — egyiknek-másiknak a vételára mesébeillö összegeket emésztett fel! — de minél borsosabb árat fizettünk érte. annál kevesebbet ért a portéka... Ha Washingtonnak szeme volna a látásra és füle a hallásra, már régen rájött volna, hogy minél magasabb árát hajlandó fizetni az áruért, annál kevésbbé számithat az áru minőségére és annál ke- vésbbé rendelkezhetik a pénzen vett portékával tetszése vagy szeszélye szerint. .. Egy egyénnek vagy egy nemzetnek egyaránt nagyon kényelmetlen az a tudat, hogy ő lekötelezettje valakinek. Az egyén hiúságát, büszkeségét, önérzetét éppúgy, mint egy nemzetét, sérti az a felfedezés, hogy a “jótevő“ vagy kölcsönadó nem önzetlen rokonszenvből, hanem ravasz, önző számításból nyújtotta a segítséget és mert a “jótéteményt” kétségbeesett helyzetében a kölcsönvevő elfogadta, a kölcsönadó jogot formál az ő szolgálataira. Nincs olyan önérzetes egyén vagy nemzet, amelyik berzenkedés nélkül el tudná viselni a megalázó gondolatot, hogy mivel ő elfogadta egy jóakaró barátnak az álarcában közelgető uzsorásnak a segítségét, hát ő most annak kényre-kedvre kiszolgáltatott lakájává alacsonyodott le, aki köteles mindenben a “gazda” utasításait követni. Már pedig a mi kormányzatunk minden restelkedés és kertelés nélkül értésére adta nem egyszer a szerencsétlen kölcsönvevőknek, hogy azok a kezek, amelyek kinyúltak a segítségért és elfogadták azt, ennek az aktusnak az erejénél fogva elkötelezték magukat a kölcsönadó engedelmes szolgálatára. A szolgaságnak és alárendeltségnek ez a szánalmas állapota megszületett abban a pillanatban, hogy a szolgajelölt mohón kapott a felkínált anyagi támogatás után (amit azóta bizonyára ezerszer is megbánt.) De a szolgaság állapota, a másoktól való függés tudata, no meg a gazdának a pökhendi, fölényeskedő magatartása nem nagyon alkalmas arra, hogy a szolgában a gazda iránt valódi, lojális barátságot és rokonszenvet ébresszen; ellenkezőleg: az ilyen viszony csak megvetést, utálatot és gyülölséget szülhet. Legtöbb szolga — félvén a kellemetlen következményektől — ezt a gyűlöletet nem viseli a homlokán, ahol a gazda szeme tüstént felfedezhetné, de ott él a szivében és csak alkalmas pillanatra vár, amikor annak szabad folyást engedhet.. . Minél nagyobb mértékben sikerül magunkhoz kötni a szolgát anyagi kötelékek révén, annál jobban eltávolítjuk őt magunktól irántunk táplált érzelmeiben. Ha a szolga testét képesek vagyunk is “mortgage” alá helyezni, a lelkét nem tudjuk birtokba venni, mert az nem eladó, tehát nem lehet vásári alku tárgya... Barátokat véltünk vásárolni és kiderült, hogy vettünk magunknak egy csomó gyűlölködő ellenséget, aki alig várja, hogy lerázhassa magáról a dollárbilincseket, amelyekkel ma_ gunkhoz láncoltuk őket. Tekints végig széles e világon és mutass nekem egyetlen olyan nemzetet is, amely önként, saját jószántából, teljesen ingyen és minden kényszerítő körülmény nélkül vált volna barátjává és szövetségesévé a mi országunknak. Én megpróbáltam: nem találtam egyet sem! Vagy mutass csak egyet is azok közül, akik kénytelenkelletlen barátoknak adják ki magukat, amelyik őszintén örülne ennek a barátságnak! Ha találsz egyet, légy szives értesítsd e sorok íróját, mert az ő ebbeli igyekezete teljesen hiábavalónak bizonyult! Mint ahogy nem találsz egy józan esze birtokában lévő szolgát, aki boldog afelett, hogy szolga lehet; mint ahogy nem találsz egy épkézláb börtönlakót, aki nem szívesen cserélné fel cellája vasrácsait a szabadsággal; mint ahogy nem találsz egy tajtékzó hullámokkal viaskodó hajótöröttet, aki nem ragadná meg az első kezeügyébe kerülő úszó tárgyat, hogy annak segítségével a felszínen maradhasson, éppúgy nem találsz a földkerekségen egy olyan nemzetet, amely örülni tudna annak a barátságnak, amelyben az ő szerepe az, hogy egy nagyzási mániában szenvedő gazdaországnak az engedelmes cselédje legyen... A PÁPA “LEMOND” A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZI NAGYBIRTOKRÓL LONDON. — A Vatikáni rádió itt felfogott leadása szerint a római katolikus egyház nem számit arra, hogy régi pozícióját visszakapja minden tekintetben amidőn azt az országot majd “felszabadítják”. (Az idézőjelek benne voltak a Religious News Service jelentésének szövegében). A vatikáni rádiókommentátor kijelentette, hogy nincs szükség arra, hogy az egyház visszakapja papi uradalmait, melyekből jövedelmének nagy részét szerezte. (Ez utólagos bevallása annak, hogy az egyház rég odaadhatta volna a földet azoknak, akik művelik, de persze sohasem tette. Most miután elvették tőlük és a föld azoké lett, akik művelik, a Vatikán kijelenti, hogy ‘nincs is szükségem rája’. Szerk.) A Vatikán kommentátora így folytatta: “Az egyházi intézmények fenn tartása természetesen pénzbe kerül. Azonban az anyagi feltételeket elő lehet teremteni MODERNEBB MÓDSZEREKKEL, mint a! földbirtoklás rendszerével.” Szép beismerés! Mennyivel üdvösebb lett volna, ha 10-20 évvel ezelőtt történik! Szántó hangversenye Most szombaton, délután 3 órakor tartja hangversenyét a Town Hallban Szántó Ervin, a kiváló fiatal magyar .aongoramüvész. UJ FEJLEMÉNY A ROSENBERG ÜGYBEN Miközben a reakciós lapok . “vörösnek” bélyegeznek meg mindenkit, akik kétkednek a halálraitéle Rosenberg házaspár bűnösségében és kegyelmet követelnek számukra s a “liberális” New York Post undorító cikksorozatot közöl, melynek célja, hogy biztosítsa a házaspár januárra kitűzött kivégzését, kipattant valami, ami jogi szempontból is kétesnek minősiti az egész tárgyalás levezetését, különösen az ügyész és az FBI szerepét. Sylvester Ryan szövetségi biró előtt, aki a Rosenberg házaspár védőjének beadványára átvizsgálja az ítéletet. John A. Harrington, az FBI képviselője beismerte, hogy egyik koronatanú hamis esküt követett el a tárgyaláson. Harrington Írásbeli nyilatkozatot adott át Ryan bírónak és Myles A. Lane kormányügyésznek, elmondva abban, hogy Ben Schneider, aki a vád egyik főtanuja volt, hazudott a tárgyaláson, mikor Irving Saypol, az azóta szövetségi bírói kinevezéssel jutalmazott ügyész kérdésére azt válaszolta, hogy nem látta a vádlottakat azóta, mióta állítólag fényképet készített számukra, útlevél céljára. Az FBI ügynöke beismerte, hogy Schneidert titokban bevitték a bíróságra a kihallgatását megelőző napon és megmutatták neki Rosen- berget és feleségét, hogy másnap felismerje őket a biró előtt. Nyilvánvaló, hogy csak abból a célból történhetett, hogy begyakorolják a tanút szerepére. Ezek után minden józan és becsületes ember előtt igen kétségessé válik az egész ügv. A biró igen nagy nyo- matékot helyzett Schneider vallomására, mely azt bizonyította, hogy a két áldozat menekülni akart az országból. Most kiderül, hogy az FBI begyakorolta a tanút, hogy felismerje Rosenbergé- ket, akiket talán soha nem látott azelőtt. Ez a tény erős kétséget kell, hogy keltsen még a legszigorúbban vett jogi szempontból is. Ugyanakkor egyszersmind felmerül a kérdés, hogy a tanú nem követte-e el a hamis esküt az ügyész tudtával. A tárgyalás jegyzőkönyvéből a következő derül ki. Saypol ügyész megkérdezte a tanútól, hogy a fényképfelvétel volt-e az utolsó eset, hogy látta a vádlottakat. “Ügy van”, hangzott Schne- der válasza, ami hazugság volt. Saypol. ügyész tovább kérdezett : “Mikor az ügynökök (FBI) meglátogatták önt tegnap, mutattak önnek fényképet?” A válasz: “Igen, mutattak.” “Ezekről a képekről ismerte ön fel őket?” “Igen.” “Most, ahogy látja őket, azonosak azokkal a személyekkel, akikre ön emlékezik, hogy üzletébe mentek?” A tanú itt különös nyomatékkai kijelentette: “Igen, ők voltak.” Itt Bloch védőügyvéd a tanúhoz fordult: “1950 júniusa óta, mióta a vádlottak megfordultak az ön üzletében, nem látta őket?” Saypol ügyész tiltakozott a kérdés ellen A biró jóváhagyta a tiltakozást azon az alapon; hogy a tanú már válaszolt, erre a kérdésre. Felmerül azonban a kérdés: vájjon miért tiltakozott Saypol ügyész az egyszerű kérdés ellen? Talán azért, mert tudott róla, hogy a tanú hazudott s előző nap egyenesen begyakorolták, hogy biztosan felismerje a vádlottakat? Schneider vallomásának döntő szerepe völt a halálos ítélet meghozatalában. Most erről az emberről kiderült, hogy hazug tanúvallomást tett a tárgyalás folyamán. A vád legalább egy pontjáról kiderült, hogy hamis alapon nyugszik. Eggyel több ok arra, hogy az ügyet újratárgyalják. HÍREK Felmentették a ,! hamisan vádolt Harold Wardot Harold Ward néger szakiszervezeti vezetőt, aki egyike volt a chicagói Harvester gyár ellen folytatott hosszzut isztrájk vezetőinek, még a sztrájk ideje alatt hamis gyilkossági váddal letartóztatták. Wardot hat héten át börtönben tartották s a tárgyaláson kiderült, hogy William Scott Stewart, a vád taHarold Ward huja, a Harvester gyár által kitűzött 10.000 dolláros jutalmat akarta megkapni, azért vállalkozott a hamis tanú szerepére. A védelem a tanuk egész sorával bizonyította, hogy Ward nem volt a piketvonalon október 3-án reggel 6 órakor, mikor William M. Foster munkást meggyilkolták a gyár előtt. Az esküdtszék az első szavazáson egyhangúlag ártatlannak nyilvánitotta Wardot, akinek első kijelentése az volt, hogy harcolni fog a munkába való visszahelyezésért. A Harvester társaság ugyanis kizárta a béremelésért folyó sztrájk 03Z- szes vezetőit. 200 ezer dollár a rongyos öregember bőröndjében Rodger P. Stewart 70! éves öregember szegényes albérleti szobában élt egy queensi bérházban. Mrs. Alice Flannery, a lakás főber- lője szerdán regggel halva találta az öregembert, aki mindig rongyos ruhában járt. Értesítette a rendőrséget és elmondta, hogy Stew- ; art egy bőröndöt őrzött a ’ íszobában, erősen lezárva,' megtiltva, hogy bárki hozzányúljon. A bőröndöt felnyitották s 200.096 dollárt taták benne, közöttük egy 10.- 000 dolláros bankjegyet. Amerika a világ leggazdagabb országa? Amely országnak nincs egy igaz*barátja, az a világ legszegényebb országa az én szememben... Tiltakozó gyűlés a Walter-McCarran törvény ellen A Külföldi Születésüekel; Védő Amerikai Bizottság tiltakozó tömeggyülést hivcrt össze a Walter McCarraa törvény és a deportálási hajsza ellen. A tiltakozó gyüléá kedden, december 9-én este 8 órakor lesz, a Webster Hallban, (119 E. 11 St.) A belépőjegy ára 50 cent.
