Amerikai Magyar Szó, 1952. október-december (1. évfolyam, 1-10. szám)

1952-11-28 / 6. szám

November 28, 1952

AMERIKÁI MAGYAR SZŐ

Elmondom önnek, uram, ezt a történetet, mert iróem- ber és mert úgy érzem, itt az ideje, hogy szélesebb körben is hallják, mint amilyen az én örökös magányom. Az ön feladata, hogy mesterkéletlen szavaimat úgy fogalmazza meg, ahogyan az irodalomban szokás. Arra kérem, adjon beléjük erőt és loíbogást és annyi szomorúságot és figyelmeztetést,, amennyit' csak lehet egy megírt történetbe. Szükség van erre, mert akkor talán elhiszik az emberek azt, amit el fogok mondani.

Egy bérházban élek, ismeretlen asszonyként, nincs rajtam semmi rendkívüli. Csaknem senki sem ismer. Lakásom két ablaka egy naiv- fénytelen utcára tekint, és a függönyök mögül a szemben lévő házak falát láthatom. Szükségtelen, hogy szebb kilátásom , legyen, én már amugyis csak a múltba nézek.

Naponta kétszer látnak a ház lakói: amikor fekete bevásárlótáskámmal a piacra megyek és amikor visszatérek. Lassan járok, beteg a szivem és nehezen lélekzem. (Nem tűnt még fel magának, hogy milyen sok magányos asszony jár igy és senki' sem veszi észre őket? A körülöttük dobogó élet nem az ö életük, a kirakatok nem nekik fény lenek, senki sem várja őket és ők mégis élnek, mintha az események határán élnének, önmaguk árnyékaként És mégis, mindannyi unkát, minden, ami történik, éppen úgy érint, mint azokat, akik teli szájjal habzsolják az életet. De mögöttünk valami súlyos emlék van, valami nehéz fájdalom, melyről már senki sem tud, egy egész elborult élet, melyről már senki sem beszél.)

— Az a földszinti öregasz- szony bevásárolni megy — mondják rólam. *

Egyszer azonban a ház- mesterné megtudta születési évemet és összecsapta kezét: — Dehiszen maga még égé- j szén fiatal! Csak a fehér ha- > ja öregiti!

— Sok minden egyéb is,! asszonyom. Nem, nem vagyok fiatal. Néha úgy érzem, ezer esztendős vagyok.

Ő nevetni kezdett, bizony-; talanul és szomorúan nézett | rám mintha sajnálna. De mi- j ért is sajnálna ? Életem nem j volt mindig olyan, mint most.' Valamikor nagyon is szép' volt. Szépen éltünk, én és a férjem boldogan éltünk, mikor gyermekünk született.

Láthatja, tulajdonképpen az egész történetben nincs Semmi különös, hiszen ilyesmiket ezer és ezer ember élt meg. És, attól tartok, eluta- iitja történetemet, nem ir meg egy ilyen szürke életet. Kérem, legyen egy kis türelemmel.

Kitört a háború. Ebben sincs semmi rendkívüli, valamennyien átéltük és mindannyian jól tudjuk, milyen volt. Nem gondolja azonban, hogy kevés csak ezt mondani, hogy: háború? Csak szó ez, néhány hangzó s távolról sem mondja él, mennyi borzalmat rejt magában. Nem jó szó, gondolom, túlságosan lágy; üvöltenie kellene, ordítania,

AZ ANYASZÍV

írta: JIRI* MAREK

fájnia kellene, puskaportól és., égett vértől kellene biizlenie — és még mindig nem jelentene semmit a valósággal: szemben.

A férjem is harcolt. Nem | fegyverrel a kezében, mert erre nálunk nem volt mód. Elfogták és felforgató tevékenységért halálra Ítélték. És én egyedül maradtam a gyermekemmel. i

Fontos, hogy megértsen két dolgot: a háború szó borzalmát és csendjét, azt az állapotot, amikor minden emberi tevékenység elveszti értelmét, amikor a halál egy asztalnál ül az élőkkel s ezzel szemben a gyermek esen- dőségét és gyengeségét, aki álmában ökölbeszoritja kis kezét, mintha meg akarná ra- • gadni a szertefoszló álmot.

Fontos, hogy jól írjon le ilyen részleteket: a nap süt a park füvére és a gyermek ott botladozik, gügyög, kezeivel mozdonydugattyukként- hadonászik. Ki hinné, hogy ebben a parkban légvédelmi « árkokat ásnak s fáradt em-| berek földreszegzett szemmel I járnak? Hiszen ő vonat most, | síneken szalad, gyönyörű kaland ez és szép a világ, mert szemednek egyetlen rebbené- sével megváltoztathatod.

Aztán amikor vesszőparipán lovagol! A vessző megelevenedik, hátán egy fiúcska lovagol, rázza göndör fürtjeit és most egyáltalán nem látszik védtelennek, most erős, igazi lovag s ut, nem ut, ugrál át az akadályokon. Sose ér véget ez a nvargatós. De ekkor egy veréb kopog rá az ablakon túlról és a lovacska a földre esik, mór nem lovacska, már csak egy félredobott halott eszköz. Ott,, az ablak mögött, egy veréb ugrándozik! És orrocskáját az üveghez nyomja és nézi; miért nem várt meg? Miért rázta meg a farkát? És mit mond a verébke, amikor nem is tud beszélni?

Egy perc múlva a színes labda már sokkal szebb, mint a veréb, szépségével semmi sem veheti fel a versenyt, pompás, amikor magasra repül, egészen az égig és amikor újra visszatér és olyan nevetségesen felpattan melletted.

(És ezalatt a felnőttek hirdetményeket bőn gésznek, melyek háborút, szenvedést és halált jelentenek.) ,

És a kövér ujjacska most egy könyvön pihen, követi a sorokat, megbökdösi a képeket: emberek autóban, kocsis ostorral- gőzös a folyón... Hanem már nem is ujjacska, hanem kéményseprő és mászik a létrán, egy, kettő, egy, kettő. “Anyu hová jár aludni a kéményseprő? És ki oltja el a csillagokat? A nap nagyobb, mint a tányérom?”

• Minden gyerek szép, de a legszebbek, mikor elalszanak, úgy hullnak az álomba, mint a párnájukba s mikor fáradt szemüket lehunyják, szájuk körül már mosoly játszik; aztán a fejetlen lovacska, a

.Jabda és a veréb leül a paplan szélére és tovább él, mert ennek a világnak a szépsége- só- jsení ér véget.

Miért beszélek minderről I ilyen hosszasan? Mert láttam gyermekemet meghalni men- )ii.

Rémült g-yermektekintettel ment, mert agyonrémülten mindattól, ami körülötte volt, kézenfogva a többiekkel, Hosszú menetben, mentek meghalni és olyan kicsik, oly gyengék, oly elesettek voltak.

Az én fiacskám. .. Nem, nem fogok sírni. . . ne féljen, csak-a hangom remeg; a panasz már régen mögöttem van, csak a borzalom maradt még, de az nem zokog.

Ezt ugyancsak jól és. pontosan kell megírnia. .Reménytelen, kopár vidék volt- és a sivár ut a vasúti sínek mellett kiszáradt sárral volt borítva. Azon taposnak, a gyereklábak, fölöttük borús az ég és köröskörül semmi sem mozdul, egy' levél sem rezdül, túlságosan borzalmas ez, még a szél is szégyelli magát és a fák kedvteleniil állnak, -— ha nem lennének földbe nőtt gyökereik, menekülniük kellene ettől a borzalomtól. •Az egész táj döbbenten hallgat, rémülten, nyomottan, lélekze- tet sem véve. Csak az. a.menet mozog, kis gyermekek menete, kis gyermekeké, akik már túlságosan sok szörnyű dolgot láttak. Szó, kiáltás nélkül mennek, mert nem értik azt,. ami történik, csak -mennek, egy egész csapat, mintha az iskolából mennének hazafelé, kéz a «kézben. És őrzőik dongó léptekkel kísérik őket. így írja ezt le valahogy és mondja: meghalni mentek azok a gyermekek.

Akkor, láttam meg őket, mikor nőkkel egyetemben, lejárt vagonokban hosszú, végtelen útban “rendeltetési helynek” mondták. Rettenetes ut volt, szomjaztunk -és éheztünk, néhányan meghaltak közülünk, de. a legelviselhetetlenebb fájdalmunk volt gyermekeink elszakitása miatt. Az a bizonytalanság volt a leggonoszabb: mi lesz velük? Árvaházakba zárják és durván büntetik? Borzalmas gondolat volt, de mégis va- elami reményt nyújtott, mindezt ki lehet bírni, ba gyermekeink életben maradhatnak. Mi már nem számítunk..

És akkor, a sínek mellett feltűnt a gyermekcsapat, csöjidben vonultak a már hosszú ideje vesztegelő szerelvény mellett, lassan némán mentek az utón, melynek végén füstölögtek a kémények.

Ahogy összeszorultunk a rácsozott ablaknyilásnál, észrevettem őket és megpillantottam a fiacskámat köztük. Az én fiam! — sikoltoztam fel és öntudatom utolsó villanásánál láttáim, amint megfordult, mintha meghallotta volna hangom, de akkor a többi asszony elrántott az ablaktól, ők is látni akartak és a kétségbeeséstől már különben is szinte bolondok voltunk. «A-kocsi padlóján -fe- iküdtem, tapostak rajtam, de (én nem tudtam már semtni- ■nől. Csak később mondták el,

; hogy a vagonban olyan borzalmas siránkozás és jajve- I székelés tört elő, hogy hirtelen kiadták - a parancsot a : továbbindulásra, de az anyák í sírása hömpölygőit tovább, mint az. áradat és nem állit- ihatiák meg sem a káromkodások, sem durva ütlegek, sem- puskalövések, j Aztán az asszonyok azzal j nyugtatták magukat (mert I az egyetlen dolog,, ami soha- ; sem hagyja él. az embert, a |remény), hogy ezek nem is a jmi gyerekeink voltak. Hogy lén nem ismerhettem fel fi- í acskámat, mert hiszen nem is volt köztük, ilyen véletlenek nincsenek. Nem, nem a mi gyerekeink voltak, nem lehettek, azok, velük jobban fognak bánni, árvaházba'ihe- lyezik őket, életben hagyják őket.

Nem, nem a mi gyermekeink voltak, ismételgették az asszonyok, ezek idegen gyermekek voltak.

De mit jelent az, hogy: Idegen ? Hiszen megszakadt fölöttük a szivünk!

Igen, ilyen menetben ment az én fiacskám, pirospozsgás arcú kis fiacskám, akinek az Volt a gondja, hogy hová mennek aludni a csillagok. És ha nem ö volt. akkor más. A halál azonban mindannvi- uhk számára egyforma volt, a hosszú menetekbe vezetett gyermekek halála, a, gyermekeké, akiknek kibújt harisnyájukon az ujjuk, akik öklükkel törlik bemaszatolf orrukat s hajuk olva" és puha, mint a madárfészek Akadnek-e egyáltalán szavak, melyek kifejeznék ezt a szörnyűséget? Le lehet-e irni iga- ! pán azt, amit azokban a per- i cekíben- éreztek az anyák?

És a leggonoszabb az volt,

1 hogy éltem, hogy nem haldokoltam, bár a szivem már régen megdermedt. A halál talán szégyelt az arcomba nézni, én tehát életben maradtam és visszatértem. A fiacskám azonban nem tért vissza.

íme, ez. az én történetem: láttam meghalni menni a gyermekemet.

A háborúban ez már a végzet játéka, a háborúban a gyermekek is harcolnak, mondta valaki egy gyűlésen.

, De ez nem ,igaz, a gyermekek csak tűrnek és szenvednek. Mert a háborúkban mindig i kevesen vannak, akik harcolnak, de áldozat az sok van és a szenvedés végtelen.

Miért meséltem mindezt el I magának ? Miért kívánom, hogy ezt a gonosz sorsot megírja, bár tudom, hogy az embe relc felsóhajtanának, hogy szívesebben olvasnánk vidám és derűs történeteket a szerelemről és a szép dolgokról ?

Mert uj háborúról fbeszél- ; nek.

Az én magányomban a ‘háború már nem pusztíthat el

pemmit, az én semmimből nem rabolhat el semmit. Jte vannak anyák, akiknek 4L gyermekek ugyanolyan mosollyal ébrednek, mint az én fiacskám ébredt és' éppen oly fáradtan alszanak - el, hasonló játékaik vannak és* homlokukat gyermeki álmok lengik körül.

Ezek számára írja meg, hogy őrködöm. És hogy ők is őrködjenek. Hogy mialatt az uj háborúról beszélnek és köszörülik a fegyvereket, én csak a meggyilkolt gyerekek kiáltását hallom. És őkv is hallják! És ha a parkban járok, nem azokat a gyerekeket látom, akik ott .játszanak, hanem azokat, akik a hábo- jrut.nem élték túl. A halálra : ítéltek meneteit látom, akik a halál küszöbén megkérdezték, vájjon a nap olyan nagy -e, mint a tányérjuk.

Jó tudom, mit beszélnek azok a hetvenkedök a háborúról. Én, az anya, aki ezer éves vagyok és ezer és ezer fájdalom döfött át. Gyermekeim sírjának számát senki sem számlálhatja meg, mert mindazok a halott gyerekek, az én gyerekeim voltak. És (senki sem adja vissza azt az' egyet közülük, aki hozzám- bujt gömbölyű párocskáival, i Háború? Nem, nem szaibad lennie, a gyermekek léptei, akik a halálba meneteltek, riadót dobolnak: nem szabad háborúnak lennie! j Az én nevem Mária, az én nevem Kata, az én nevein Rachel, az én nevem Penelo- : pé. Ezer nevem van és az egész világ örök anyja vagyok.

j Háborúról beszélnek, de én ! nem hallom, az ő beszédüket. Gyermeki gügyögést hallok és legyilkolt gyermekek kiállását hallom.

És felemelem kezem, nézzetek rám, felemelem kezem hogy feltartóztassam a borzalmat.

1 És feltartóztatom őket. És ha kell, akkor öreg kezemet, mely már sohasem simogat gyermekfejet, azoknak a torkára forrasztom, akik háborúról beszélnek.

(Csehből ford.: H. F.)

Munkában a bombavetök

A francia bombavetők, a jelentés szerint több támadást intéztek Indo-Kina északnyugati részében. Miután a franciák a múlt héten Ho Csi Minh vietnami csapatainak “visszaverését” jelentették, most beismerik, hogy veszélyben van Nasan, az ország legerősebb lé gibázisa, 117 mérföldnyire Ha nőj tói. +

Tokioi jelentés: U. S. bombavetők támadást intéztek Wonsan északkoreai kikötő ellen.

George Meaney az AFL uj elnöke

Az American Federation of Labor William Green elhalálozásával megüresedett elnökségére egyhangúlag az 58 éves George Meaneyt, a szervezet eddigi titkárát választotta meg a szakszervezet vezetősége. Meaney első tevékenysége az volt. hogy felszólította a 4 mHliós tagsággal rendelkező CIO-t, hogy egyesüljön a 8 milliós AFL szervezettel.

Jt