Amerikai Magyar Szó, 1952. október-december (1. évfolyam, 1-10. szám)
1952-11-28 / 6. szám
2 AMERIKAI MAGYAR SZÓ November 23, 1952 Béke Irta: DR. RÁCZ ZOLTÁN, Budapest (Megjelent az “Uj Élet” c. zsidó hetilap nov. 6-iki számában) “Békességed van-e, bcaessege van-e lerjednek, békessége van-e gyermekednek?” (Királyok II. 4. 26.) Az emberiség eddigi története — háborúk története, így tanultuk az iskolában, erre tanítottak minket az törté- nelemkönyvek, erről Írtak az irodalmi müvek. Ez a íelfogas a múlt történetszemlélete. Az emberek hitték is, érezték is, hogy ebben a felfogásban sok igazság van. Elhitették azt, hogy “homo homini lupus”, az ember embernek farkasa, mert azt kellett látniok, hogy a népek gyűlölettel törnek egymásra. Úgy hitte, úgy tudta a gyermek, a felnőtt, ug-y hirdette — és hirdeti még ma is sok “tudós” —, hogy a háború szükségszerű valami, hogy háború nélkül nincs haladás, nincs fejlődés, háborúk mindig voltak, mindig lesznek, ami részben igaz is volt, mert a háború egy bizonyos társadalmi rendnek kísérője és természetes velejárója. Dicsőítették a harc, a vérontás hőseit, kizárólag ezeket állították példaképül a félrevezetett milliók elé, el akarták hitetni és ők maguk is elhitték, hogy a háború maga a haladás. Ezzel a felfogással szembenállóit minden korban az a vágy, az az elképzelés, hogy élhetnek egymással, egymás mellett békességben az emberek, a népek, az országok. Élt is a vágy az emberiség legjobbjaiban, hogy egyszer béke lesz a világon, örök béke fog uralkodni. Vallásunk ezt tanította, erre vágyott, erről álmodozott legtöbb prófétánk és a “sólaum”, a béke volt nagyszerű hirdetéseik, világszemléletük erkölcsi alapja és foglalata. Álmodoztak az örök békéről, a gyűlölet vadállati szenvedélyének megszűnéséről, egy olyan korról, amikor eltűnnek az ellentétek ember és ember között, “nem rontanak és nem ártanak többé, eltörik kardjaikat és dárdáikat és békés szerszámokká alakitják”, álmodoztak arról, hogy lesz olyan idő, amikor “egyik nép nem visel majd a másik ellen háborút és nem is tanulják többé a háború mesterségét”. A tökéletes, zavartalan béke és nyugalom szemléltető jelképeként, a békevágy beteljesülésének kifejezésére igy jelölték meg azt az eljövendő békés korszakot: “Mindenki derűs nyugalommal pihenhet majd a szőlőtőke és a fügefa árnyékában.” , Prófétáink örökbéke-hirdetése és vallásunk e szelíd vágyálma nemcsak az ősidőkben nem valósulhatott meg. Ez a vágy — vágy maradt akkor is, amikor tudósok, bölcsek, költők, álmodoztak beteljesüléséről, amikor milliók hitték és vágyták megvalósulását. A háború szükségszerűségébe vetett hit realitása mellett, utópiának tűnt fel — az örökbékéről szőtt álomkép. A háború, a harc valóság volt, és ma is az abban a társadalmi rendben, ahol az emberi együttélés alapja a másik ember kizsákmányolása, elnyomása, rabszolgasága. Nem volt olyan erő, olyan hatalom, amelyik ezt a vágyat elérhető, hamarosan elérhető -és megvalósítható realitássá tudta vagy akarta volna változtatni. Voltak hódítók, akik a szabadság eszméjének leple alatt hatalomra, uralomra törtek. Nem békét, hanem dicsőséget áhítoztak. Harcaiknak vezéreszméje a sajátmaguk és kiváltságos rendjük uralmának kiterjesztése volt. Felemelő érzés, hogy ma olyan korban élünk, amikor van olyan eszme, olyan erő, olyan hatalom, amely ezt a szedd békevágyat a békeakaratból fakadó realitássá változtatta, amikor utópiából elevenen ható és élő százmilliókat megmozgató erővé vált a próféták szelíd elképzelése. A dicsőséges Októberi Forradalom közelebb hozta az emberiség egy részét, legjobbjait, a békéi’e vágyókat annak a megvalósulásához, ami eddig csak utópia, álom volt. Ma azokat bélyegezzük őrülteknek, gonosztevőknek, akik a háborúk hirdetik minden probléma megoldásának orvosságaként, akik jogtalan, igazságtalan és erkölcstelen céljaik eléréséért vérbe borítanák a világot, akik csak rontani, ártani akarnak. Vallásunk azt tanítja: szeresd a békét, keresd a békét, ‘szeresd az embereket. A mi vallásunk tanításainak, tanítóinak .erkölcsi felfogása szerint csak a béke, a belső és külső békesség hozhatja magával a fejlődést, a haladást. “A béke nem születik meg magától, A békét meg kell teremteni, a békéért küzdeni kell. Arra a kérdésre tehát, amelyet Elisa próféta intézett — küldöttje által — a sunémi asszonyhoz: “Békességed ' van-e, békessége van-e férjednek és gyermekeidnek”, mi azt feleljük: szeretnék, akarjuk, hogy béke legyen’, és harcolunk is azért, hogy békénk legyen, nekünk, családunknak és békéje legyen az egész emberiségnek. BEVITTÜK A “CIVILIZÁCIÓT” A BIBLIAI (BŐKRE EMLÉKEZTETŐ MAROKKÓBA Elveszik a béke- értekezleten részt- í ?vök útlevelét NEW YORK. — Henry Wilson new yorki mérnök és felesége résztvettek a szeptemberben lefolyt pekingi bé- keértekezíeten. Szerdán érkeztek vissza Anglián keresztül az Idlewild repülőtérre s a külügyminisztérium rendeletére azonnal elvették útlevelüket. A pekingi értekezlet elfogadott több javaslatot, melyek a koreai háború azonnali befejezését követelték, a hadifoglyok hazaengedését, az idegen csapatok visszavonását Vietnamból és Malayaból és öthatalmi békeértekezletet. Edwin Hartick, a Walll Street Journal munkatársa igen érdekes helyszíni riportban számol be a lap november 20-iki számában az U. S. 1 marokkói légibázisairól. El-1 mondja, hogy a pusztaság- í hoz hasonló északafrikai államban, melyben csak néhány egymástól távoleső arab sárkunyhó tarkázza az egyhangúságot, mint óázis emelkedik ki az atombombák szállítására alkalmas, B-26 tipusu repülőgépek szá- j mára épített amerikai repülőtér. Sidi Slimani, az első óriási U. S. légibázis már teljes működésben van s 1—2 éven belül elkészül négy másik hasonló bázis is. Mindez együttvéve az amerikai adófizetők félmilliárd dollárjába kerül, azonban a modern, lökhajtásos repülőgépeknek mindössze öt-hat órára van szükségük, hogy bombáikat elvigyék a Szovjetunió szivéig, az ipari központok fölé. Az öt amerikai repülőtér mindegyike teljes működésben lesz 1954-ig és az egyes I bázisok területe 5,000 hold-1 tói 17 ezer holdig terjed. Hogy a területeket megszerezzék, 6,000 arab bennszülöttet kellett kiszorítani föld-! jéről. Miután ez megtörtént,! az egyes bázisok területét elkerítették és katonai te-j repnek nyilvánították. A Sidi Slimani bázis mellett ugyancsak működésben van már aj Casablanca, valamint a Rabat és Ben Guerir közelében épített repülőtér. A két utóbbi mélyen, az ország alsó részében fekszik. A bázisokat 400 mérföld hosszúságú olajvezeték fogja összekötni, mely a repülőgépek számára szükséges benzint fogja szállítani. Gramofon-automaták és börtönök A Wall Street Journal Írója azt az alcímet adta cikke j fölé, hogy “az U. S. atombombavetőket és gramofonautomatákat visz be a biblikus Marokkóba.” A cikkben leírja, hogy az amerikai repülőbázisok nem csupán nagyságukkal tesznek benyomást az emberre. “A helyzet az, hogy a kopár, bibliai időkre emlékeztető életszínvonalon j álló területen az amerikai lé-1 gihaderő kicsiny Amerikát! épít, bankokkal, automata! gramofonokkal, tüzfecsken-} dokkéi, fagyasztó szekré-1 nyekkel, tenniszpályákkal, la-i boratóriumokkal, iskolákkal,! börtönökkel, Coca-Cola automatákkal.” I Beszámol az iró, hogy mind-j ez változást idéz elő a benn-j szülöttek életmódjában is. j így például kiderül, hogy az; arab pásztor, aki életében soha nem hajtott mégcsak lovaskocsit sem, egyetlen hét alatt megtanulta a buldózer j kezelését. A városok kávéhá-í zaiban a zenekarok amerikai' muzsikát játszanak s az újságos állványokon egyhónapos amerikai lapok kaphatók. A bázisok építését 1950-ben kezdte meg az Egyesült Államok, a koreai háború megindulása után, a francia kormánnyal kötött egyezmény értelmében. Az egyezmény j szövege szigorúan titok s az j teljesen a marokkói nép megkérdezése nélkül jött létre. Most aztán az történik, hogy éppen úgy, mint Tunisz, Marokkó is függetlenséget követel, saját, nemze-j ti kormányzatot és egyre gyakoribbak a falakon megjelenő feliratok, melyek hazatérésre szólítják fel a franciákat, kijelentve: “Marokkó a marokkóiaké!” Az arab nacionalisták az amerikaiak segítségét szeretnék a francia uralomtól szabadulni akaró törekvésben. Washingtont ezzel igen nehéz helyzetbe hozták, mert egyik oldalon Franciaország egyik legfontosabb szövetségese, a másikon viszont Marokkóban épült bázisait szeretné megtartani, függetlenül a franciáktól. Marokkó története folyamán egyik hódoltságból a másikba került. Először a föníciaiak foglalták el, majd jöttek a rómaiak, a gótok, az arabok éa végül a franciák. Mindegyik otthagyta a maga nyomát az ország életén. Mint Edwin Hartrick Írja: “Most az amerikaiak következnek, akik szintén maradni akarnak, ameddig csak lehetséges s magukkal hozzák a huszadik század civilizációját.” Ugylátszik, hogy ennek fő szimbóluma az atombombák szállítására alkalmas bombavető és az automata, gombnyomásra működő gramofon. BÉRRÖGZITÉS, LAKÁSÍNSÉG IZRAELBEN Az Izraelben látogatást tevő pénzemberek nyomására az izráeli kormány a Hisz- tadruttal és a gyárosok szövetségével megkezdte a munkatempó gyorsítását. A béremeléseket &r fokozott termeléshez kötötték. Ez persze nagyon szépen hangzik, a valóságban azonban az árak felszökésével a bérek igazi vásárlóereje lecsökkent. Az izráeli kormány kimutatása szerint 1950 vége felé az élelmiszeradagolási rendszer 2,400 kalóriát biztosított a népnek. Ez azonban csak négyötöde a táplálkozás szükségletének. De még igy is az volt a helyzet, hogy a családok 24 százaléka (a népesség nagyobb százaléka) még ennél a 2,400-nál is kevesebbet fogyasztott. Ezek az emberek nem engedhették meg maguknak, hogy a teljes adagolást megvásárolják vagy pedig nem voltak hozzászokva az elérhető különleges élelmiszerekhez. A kimutatás szerint a helyzet rosz- szabb volt, mint egy évvel ezelőtt (N. Y. Times, 1951 szeptember 17.) Azóta pedig a helyzet tovább rosszabbodott. Francis Ofner irta Te! Avivból a “N. Y. Post”^ április 30-iki számában: “Izrá- el félmillió bérkeresőjének a jelek szerint még kisebb lesz a vásárlóereje a közel jövőben. Ez be fog következni a kormány bérrögzitő rendeleté és az elégtelen drágasági pótlék következtében, ami szándékosan nem tart lépést a hivatalos árak általános emelkedésével.” A" lakásínség még ennél is csüggesztőbb képet tár elénk. A bevándorlók roppant be- áradásával és a drága lakóházak korlátozott épitésével a tisztes lakások bérlése a felsőbb rétegek kiváltságává válik. Még azok a dolgozók is, akiknek a mandátum idején volt lakásuk, kénytelenek voltak feladni, hogy hozzájussanak a “kulespénz”-hez (egy lakás áthelyezéséért járó fizetéshez), mert szükségük volt erre a pénzre béreik pótlására, hogy legyen mit enniük. Ideiglenes helyeken 250 ezer bevándorló huzza meg magát még mindig, 36 ezer ezek közül ponyva alatt. Minden uj bevándorlót sátrakban szállásolnak el. Mindössze 8,200 lakásegység (szoba) van épülőben. A jövő évi kilátások még sivárabbak, amennyiben semmiféle újabb tervezetről nem hallani. Májusban és junius elején hazabocsátott katonák és hadirokkantak vezettek országos sztrájkot, hogy tiltakozzanak az ígéretek megszegése ellen, melyeket majdani lakásaikra vonatkozólag tettek. A “Business Digest”, Izráel félhavi gazdasági folyóirata, május 14-én beismerte, hogy Izráel. az az ország, ahol a megfelelő lakáslehetőség a gazdagok számára van fenntartva: “A kormány saját ‘nép- épitkezési terve, melyet félévvel ezelőtt széltében-hosz- szában reklámoztak, úgy kezd feltűnni, mint egy nagyszabású tréfa. Több millió font- nvi előlegekkel páncélszekrényeiben, a kormány még csak életjelt sem ad arról, hogy a házak építkezését megkezdené. Erre különben sincs sem költségvetés, sem építkezési anyag, sem elégséges erőforrások.” Mindezeket a szenvedéseket oly színben állítják be a munkások előtt, hogy azok az ország közgazdasága érdekében hozott áldozatok. A tények azt mutatják, hogy a külföldi pénzemberek nem építik ezt az országot és nem javítják fel az ország pénzügyeit. Saját hasznukat keresik és nem törődve az uj ország sorsával, egyre jobban kimélyitik Izráel pénzügyi válságát.
