Amerikai Magyar Szó, 1952. október-december (1. évfolyam, 1-10. szám)
1952-12-19 / 9. szám
December 19, 1952 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7 LJA TURITCSIN: A FEHÉR KIMONÓ X (E novella témája megtörtént esemény. Az esetet a Japán Nöszövetség levélbe irta meg Európába. A levelet a Demokrata Nők Világszövetsége 1952-es berlini februári ülésén olvasták fel.) Mio az esti utcákon ment keresztül és néha- néha megnézte az üzletek gazdagon díszített ki- íakatait. Sápadt arca a fényreklámok vörös és kék fényében csillogott. A kávéházakból és vendéglőkből kihallatszottak a dzsessz-zene rikácsoló hangjai. Szemben véle hosszúkabátos, arany- fogú, gyémánt nyakkendőtüs és kézelőgombos férfiak jöttek, üzlettulajdonosok, magasállásu hivatalnokok voltak, akik a “fölkelő nap országának ” törvényét ma is tiszteletben tartották. A szétvert császári hadsereg tisztjei is erre sétáltak, ők azonban most már rendőrtiszti egyenruhát hordtak. Az üzletek ajtajai előtt fehér kimonóbaji különös, hallgatag emberek ácsorogtak. Az egyiknek a kabátujja fityegett üresen, a másiknak falába volt, a harmadik eltorzított szemüregével vakon meredt a világba. A koldulást szigorúan büntették. Kinyujott kézzel senkisem állhatott az utcán, ezért a rokkantak hosszú, bőujju, fehér nemzeti öltözetet, kimonót viseltek. A fehér kimonós emberekről minden japán tudta, hogy az illetők hadirokkantak. A rendőrség a rokkantakkal szemben tehetetlen volt, hiszen alamizsnát egyik sem kért... A forgalmas utón tiz és száz fehérruhás hallgatag alak állott. Mintha kisértetek lettek volna, a rendőrtisztek igyekeztek észre se venni őket. Mio félóráig lakott az iskolától. Hazáig legalább félóráig tartót az ut. Persze, villamoson is mehetet volna, de ez túl sokba került. Mio! — kiáltotta egy fehér kimonós alak. Elhúzódott a fal mellől és kopogó falábbal megindult az aszfalton a leány mellett. Kudo, a nagybácsija volt. — Hazamész ? — Igen, hazamegyek Kudo esetlenül sántikált Mio mellett. Még nem volt huszonhat éves, de olyan fáradt volt a szeme és beesett az arca, hogy már aggastyánra hasonlított. Akár az öreg emberek, rekedten köhögött. Mio hallgatagon ment mellette. Kudo oldaliból figyelte unokahuga gondokkal teli arcát. Befordultak egy mellékutcába és mintha mindent elvarázsoltak volna, eltűntek a kirakatok és az utcai lámpák. A sötét utcák valahová a sötét bizonytalanságba torkollottak. Görbe ablaktalan kunyhók illeszkedtek sűrűn egymás mellé. A falak repedésein a piszkos aszfaltra halovány fénysávok verődtek. Ez volt Kotoku negyede. Nagy esőzések után errefelé mindent elöntött a viz. Itt él Mio családja. Ha a leány hazaérkezett az iskolábból, a mécs világánál segített Yesa nagymamának a kézimunkázásban. Az öreg Ye- ea most is hímzés mellett vakoskodott. Hány öltést kellett naponta végeznie? Tízezer egyforma, szoros öltést és mindezt húsz jenért, amiért legfeljebb egy félkiló kenyeret vásárolhatott. A szobában hideg volt. A sarokban egyetlen rongyos pokrócba burkolva három kicsi aludt — Yesa unokái. Sonoe, az anyjuk a Nihonboseki teknőgyár- ban dolgozott. Nemsokára hazaérkezik és majd morog azért, mert a misosziru—a szójaleves — túl hig. De mit tehetett róla az öreg Yesa, ha a szója félig már megrohadt, de igy is el kellett használni ? Nagyon nehéz az élet! Yesa nagy egyetértésben élő családja széthullott. Négy fiát a császár bevonultatta, majd Kínába küldte háborúba. Mi kei-esni valójuk volt Yesa fiainak Kinában? Ott más nép élt. amelynek meg voltak a maga gondjai, a maga élete. 1945-ben már csak két fia tért vissza. Sonoe férje, Misaki és Yesa legkisebb fia. Kudo. Misakit letartóztatta a rendőrség, amikor másokkal együtt kenyeret és békét követelt. Kudonak pedig féllába volt s igy senki sem akart munkát adni neki. Most dsiyu rodosja, azaz szabad munkás volt, a munkanélküliek igazolványát hordta magánál, de már elvesztette minden reményét, hogy valaha is munkát kapjon. Yesa szive majd megszakadt a bánattól, de mégse tudott a fián segíteni. Yesa már csak az unokáinak örült. Mio, Sonoe legnagyobb lánya ötödik osztályba járt. Kitűnő emlékezőtehetsége volt és jó szive. Yesa felügyelt az unokáira, nevelte őket. Csak háború ne jöjjön-!... Az öregasszony letette a kézimunkát és odalépett unokájához, aki a szokottnál is hallgatagabb volt. — Mi az, leány, talán történt köztetek valami ? — Nem, semmi. Yesa figyelmesen nézte Miot, azután Kudora pillantott. Talán veszekedtek? Dehogy is! Kudo szerette az unokahugát és a leány is szerette őt. Yesa fölállott és hangtalanul mezítláb egy csésze meleg misoszurit tett az asztalra. — Egyetek! Mio leült Kudoval szemben a csámpás padra. Eleinte hallgatagon kanalazták a levest, azután Mio fölfogta Kudo kérdő pillantását. — Ma az iskolában házifeladatot kaptunk.... — Talán nehéz? — kérdezte Kudo óvatosan. — Utálatos! IMIMHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIItlIllimHIIIIIIIIItlIlllllllttlIliniltlIHItItHlllllllltllllinillltlIIIIIIHIIIIItIHIÍ FAZEKAS MIHÁLY (1776—1828): A HOSSZÚ TÉLHEZ óh, meddig kell még a mord szél Dérdurságát szenvednünk? Engedd már óh makrancos tél Zuzos lárvád elvetnünk. Vidd-el rólunk vad honjába A mord éjszak tunya seregét, Hadd láthassuk pompájába A vidító kikelet egét. A gémbergő természetnek Engedj egy kis tágulást, A sok beburkolt életnek Lágy szellőtől ujulást, A madár hadd csimbalygódzon A bimbódzó csere tetején, Egy kis fűszál hadd nyujtódzon, S egy szem harmat legyen a hegyén. Akkor mi is felfrissülvén A tavasz jóvoltából, S uj lélekkel felperdülvén A sut rekkent zugjából, A zsendülő természetbe Vig énekkel ki ki szaladunk, S egy két verset tiszteletbe, Csak halj-meg tél, neked is adunk. PETŐFI VÁLOGATOTT VERSEI ÖRMÉNY NYELVEN Az örmény SZSZK köztársaság irodalmi kiadója, az “Ajpetrat” a közelmúltban kiadta örmény nyelven Petőfi Sándor válogatott verseinek gyűjteményét. A verseket G. Arejan fordította. Az Örmény Párt központi lapja Sz. Ahum- jan ismertetését közli a kötetről. Sz. Ahumjan a többi között ezeket irja: — Kétségtelen, hogy a fordító feladata nem volt könnyű, mert a magyar nyelv ismeretének hiánya nagy nehézségeket okozott számára. A fordító csupán Petőfi verseinek olasz fordítására. támaszkodhatott és ennek alapján képzelhette csak el az eredeti stílust. Arejan lényegében megbirkózott ezzel a nagyon nehéz feladattal, bár a fordítás nem teljesen mentes a hibáktól, ami éppen a nyelvismeret hiányának következménye. A hiányosságok ellenére is üdvözölnünk kell a gyűjtemény megjelenését, mert az örmény olvasó előtt feltárja a testvéri magyar nép egyik nagyszerű költőjének munkásságát. Uj, korszerű egészégügyi intézmények A közelmúltban számos uj korszerű egészségügyi intézmény létesült az országban. A Lász- ló-járványkórházban két uj elkülönítő, megfigyelő épületet létesítettek 15 millió forintos költséggel. Cegléden és, Szolnokon uj szülőbetegosztály nyílt meg. Budapesten a HL, XIV., XV., XVIII. és XXI. kerületben orvosi rendelők épültek. Lengyeltóti és Heves község korszerű szülőotthont kapott, Pécsett, Komlón, Sopronban, Vácott, Szombathelyen és Győrben, valamint Budapesten a XXII. kerületben, valamint Sárisáp, Somogy- sámson és Arló községekben uj gyógyszertár nyílt meg. És Mio elmesélte, hogy az iskolában aznap mi történt. Motsidsuki a tanító, óra után a lánynövendékeket a teremben gyűjtötte össze. — Lányok, — mondotta — nagy hazánk, .,. “fölkelő nap országa” nehéz időket él. És az. Egyesült Nemzetek segítségünkre siet. Japán sohasem maradt hálátlan. A “Tarka toll” nevű hírneves szervezet megkezdte a gyűjtést azok számára, akik Koreában oly hősiesen védik Ja pánt. Ajándékképpen nemzeti viseletbe öltözött babákat készítünk nekik. Úgy gondoltuk bogy legjobb lesz, ha a babák háborúból győztesen visszatérő katonákat ábrázolnak. Egy hét leforgása alatt a babáknak el kell készülniük. ....Kudo arcán szederjes foltok jelentek meg. — A tanítótok megérdemelné, hogy kékre Verjem a falábammal, — mondotta. Yesa megrémült. — Te, Kudo, miket beszélsz!? Hát szabau ilyesmit mondani? Hiszen Motsidsuki ur a mi lányunkat is tanítja.... És aztán ő is volt a háborúban.... — Anya, te nem ismered a dolgot. Amikor mx sárban, golyózáporban feküdtünk, a tanító a törzsnél kuksolt. Japánokat lövetett agyon, akik nem akartak harcolni. Mio figyelmesen hallgatta nagybácsiját szomjasan szívta be minden szavát.... Másnap a leány hosszasan beszélgetett barátnőivel, aztán amikor hazaérkezett, nagyanyjá tói rongydarabkákat kért. — Elkészítem a babát, — mondotta határo zottan. Elmúlt a hét s tanítás után, amikor a babá kát át kellett adni, Motsidsuki ur ünnepélye.1 arccal, kövér, prémkabátos nő kíséretében érke zett az osztályba. Félkatonai uniformisbluzár. rendjelek csilingeltek. A leányok fölállottak és meghajoltak előtte A tanító fölényes gesztussal intett, hogy üljenek le. A kíséretében lévő kifestett szemöldökű asszony folyon kacsintott és mosolygott. A lányok mindjárt az elején látták, hogy az illeti a “Tarka Toll” nevű fasiszta szervezet tagja. “Tisztelt hölgy” — és Motsidsuki az idegen nő felé fordult: “Intézetünk növendékei, válaszolva a fölhívásra, szeretetük és hálájuk jeléül babákat készítettek. Ezek a babák a háborúból visszatérő győztes katonákat ábrázolják.” — Lányok! Igazi japán nőkhöz méltóan viselkedtetek, — mondotta selypítve az asszony mintha zsíros arca megakadályozta volna, hogy értelmesen beszéljen. — Szervezetünk és a had sereg nevében köszönöm néktek. A tanító most elvárta volna, hogy a beszédre a többiek nevében valamelyik leány válaszol De senki sem szólt egy szót sem. — A növendékek az esemény ünnepélyessége miatt úgy látszik izgatottak, — magyarázta a tanító. — Lányok rakjátok le a babákat az asztalra ! Egyik lány se mozdult és most már láthatóan izgatottak voltak. A kövér asszony hízelkedve mosolygott. — Ilyen esetben nem kell az elsőségtől félni Az igazi hazafi mindég ott áll az első sorokban — mondotta az asszony. Mio erre fölállott és kivitte a bábuját. Egye nes tartással az asztalhoz lépett, csak reszkető keze árulta el, hogy izgatott. Amikor a bábut az asztalra tette, a tanító, mintha kígyó csípte volna meg, hirtelen fölkiáltott. Arca rákvörös lett, szeme kitágult. Mio babájának féllába volt és fehér ki monoba öltöztették. Motsidsuki előrelépett. A lába mintha megmerevedtek volna. Kezét kinyújtotta az egyik növendéklány felé és rekedten kiáltotta: — A babádat! A leány odanyujtotta bábuját: ennek is féllába volt és fehér kimonót hordott. A tanító az osztály másik végébe rohant. — A babát!... A harmadik babának a két karja hiányzott. A babát! Bolondul visszhangzott végig az osztályon. Az asszony púderezett arcán lila foltok bukkantak elő. — Mit jelentsen ez ?! — kiáltotta Motsidsuki ur. Az egyik leány, aki még nem adta át “ajándékát”, fölállott és átnyújtotta egylábú babáját. — A baba háborúból visszatért katona! Nem akarjuk, hogy újra háború legyen! —mondotta A japán iskolás lányok tizenöt bábuja közüí kilenc fehér kimonóba volt öltöztetve.
