Reformátusok Lapja, 1972 (72. évfolyam, 1-7. szám)
1972-06-01 / 6-7. szám
12 REFORMÁTUSOK LAPJA EGYHÁZ ÉS EGYESÜLET Amerikai magyar református életünkben egyesületeink és egyházaink ikertestvérek. Melyik volt előbb? Sok gyülekezetünkből kinőtt az egyesület, sok egyesületünkből kinőtt az egyház. Mivel az egyház fogalma magában hordozza a hasonlóan érzők, hívők és gondolkodók seregét, megállapíthatjuk, hogy az egyház gondolata tömörítette egyházzá az újvilágban egymásban testvérére ismert magyar református embereket, s a lelki egység megvalósítására gyülekezetek szerveződtek, egymás anyagi megsegítésére — diakonia — pedig a Református Egyesület alakult meg. A kettő kezdettől fogva együtt növekedett, erősödött. Az egyház szolgáltatta a vezetőséget és a tagságot az egyesület számára, az egyesület kölcsö- neivel, kiadványok megjelentetésével az egyház segítségére jött. A ligonieri gyermek és öreg otthon létesítésével az egyház diakoniáját végezte az egyesület az egyház segítségével és irányításával. A kettő kiegészítette, segítette egymást, amerikai magyar református és nem református testvéreinket is. Ebben a kettősségben, amikor mindkét fél a maga kötelességét híven teljesítette, szinte zökkenő nélkül haladt mindkettő a teljesség felé, amikor azonban egyik, vagy másik, egyének, csoportok, pártok befolyása alá került, a kettő viszonyában nézet- eltérés támadt, mely káros hatással volt mind a kettőre, különösen pedig a Bethlen Otthon szeretetszolgálata sínylette meg. Számunkra adva van mind a kettő és a kettős életközösség. Szinte a régi egyház-állam fogalom. Ez a viszony azonban akkor egészséges, ha egyik sem keresztezi a másik pályáját; az egyház maradjon egyház, az egyesület maradjon egyesület! A vonat sehová se mehetne, ha a sínpár egyike, vagy másika közelednék egymázhoz, vagy távolodna egymástól. A kettő kimért távolsága, vagy közelsége, adja meg a lehetőséget mérhetetlen teher hordozására, s amellett óriási sebesség és a cél elérésére, így, ha az egyház nem lesz egyesületté, és az egyesület nem akar egyházzá lenni, hanem mindegyik a maga szolgálatát végzi, virágozhat, és virágozni is fog mind a kettő. Érdekek kereszteződése esetén egymás kárára lesznek. Ezért kell a bölcs vezetés az egyesület és az egyház és egyházi csoportok számára. Az élet kellékei: az arány, a harmónia, kölcsönösség, egymás megértésben és szeretetben való elhordozása. Az egyesületben és az egyházban is érvényes ez az alaptörvény, mely a zökkenőmentes, emelkedő és kiteljesedő élethez vezet. Nem egyéni, vagy csoportos érdekek keresztülvitele legyen az irányadó, hanem nézzük, mi a helyes, ki az alkalmas, képzett, megfelelőbb, melyik az a középút, amelyiken kéz a kézben, mint testvérek, együtt tudunk haladni magasabb célok s táguló horizontok felé. Imádságunk pedig ez legyen: Uram, Szentlelkeddel irányíts és szentelj meg, hogy akaratod szerint cselekedhessünk! Ebben a lelki egységben feloldódik kettősségünk, kikristályosodik a kettős szolgálat, s így válik számunkra érthetővé és áldottá a kettős paradoxon: az egyesület és az egyház egy, és az egyesület és az egyház kettő — civitas Dei — e földön az örökkévalóságra készülő, Istennek Amerikába szakadt, magyar, református népe, annak múltja, jelene és jövendője .. ! Ha meg tudjuk találni ezt a közös lelki nevezőt, lesz egyesület, nagybetűvel írva, lesz egyház, piros betűvel írva, lesz Bethlen Otthon — Beth El —, lesz nyomda, lesz nyomtatvány és lesz olvasó . .. így válik kívánatossá, hogy minden egyháztag legyen az egyesület tagjává, s minden egyesületi tag pedig az anyaszentegyház élő és szolgáló tagja. Munkára fel! Hűséges tagja vagy egyházadnak? Építsd Református Egyesületünket is! Tagja vagy e testvérsegítő Egyesületnek? Csatlakozz azok seregéhez is, akik az Egyesület horizontján túl az örökkévalóságra készülnek..! Egyesült erővel, összefogással, magad, szeretteid, néped, az ó és az új haza szebb jövendőjét is munkálod! Józsefi voltunk így lesz áldás sajátmagunk, szülőhazánk, küzdő-könyörgő anyaszentegyházunk, új határokon túl s szétszórattatásban élő drága magyar véreink és hittestvéreink számára. Szavaimmal szíveteket szeretném megérinteni egy szebb és boldogabb amerikai és magyar református jövendő reményében . . . Vitéz Ferenc (folytatás a 15-ik oldalról) amit Jézus a 22-ik versben mond: “Bodogok lesztek, mikor az emberek titeket gyűlölnek!” Hát boldogság az, hogy gyűlöl a szomszédom? Ha haragba vagyok vele? Ha egy kis baráti csoport, melynek tagja voltunk, idegenkedéssel fordul el tőlünk, és nem vesz be a maga körébe? Sőt kirekeszt! Boldogok vagyunk-e, mikor szidalmaznak, bántalmaznak? Ugy-e nem?! Gondoljunk arra, mennyire nem dicséret volt, de fájdalom, amikor édesanyánk valamiért megszidott, korholt. Mennyivel fájóbb, ha ez az emberektől, barátoktól jön! Úgy történt életünkben többször, mint Krisztus mondta: kivetik neveteket, mint gonoszt! Ez nem boldogság! De boldogság akkor, ha mind ezt az Embernek Fiáért, Jézus Krisztusért szenvedjük el! Krisztus beszéde megértésének a kulcsa kezünkben van: Boldogok vagytok ti szegények! — Uram, cselekedd, hogy vállaljuk Érted a szegénységet, hogy igazán gazdagok legyünk, mint egykor Wald Péter is. Boldogok vagytok ti, akik most éheztek! — Uram támassz bennünk igaz éhséget, hogy megelégíttessünk! Ágoston a világ kútjai mellett étlen-szomjan maradt, Te elégítetted meg. Kérlek, minket is! Boldogok ti, akik most sírtok! — Uram, mikor könny árja önti el arcunkat, cselekedd, hogy boldogan tudjunk mosolyogni, mint Mária és Márta is. Boldogok lesztek, mikor titeket az emberek gyűlölnek, kirekesztenek és szidalmaznak és kivetik a neveteket, mint gonoszt, az Embernek Fiáért! — Uram, engedd, hogy vállaljuk mindezt Teéretted, mint Kálvin János is tette, vagy Molnár Mária. Legyünk kirekesztettek, üldözöttek, de Általad elfogadottak és örökre megtartottak, akkor tudjuk, hogy mindezeket a földi életben elszenvedvén az Embernek Fiáért — egykor igazán boldogok leszünk! Makár János
