Reformátusok Lapja, 1972 (72. évfolyam, 1-7. szám)
1972-04-01 / 4. szám
12 REFORMÁTUSOK LAPJA Nagysikerű Ifjúsági Tábor Pennsylvaniában A Kálvin Egyházkerület 1971-i ifjúsági táborát nagy várakozás és felkészülés előzte meg. A tavaszi kerületi gyűlésen új határozatok születtek a tábor nagyobb szervezettsége és sikere érdekében. Az ez évi tábor volt az első, amely az egyházkerület határozatait életbeléptette. A megelőző komoly előkészületi munkákat hatalmas siker koronázta. A tábor résztvevőinek száma különösen rengeteg új résztvevővel gyarapodott. Az új döntések lényege az volt, hogy egyház- kerületünk teljesen magára vállalta a táborral járó organizációs, adminisztrációs és felügyelői felelősségeket. A tábor az egyházkerület szerves és elidegeníthetetlen részévé vált. A tábor résztvevői egyhangúan elfogadták az új irányelveket és azokon alapulva a tábor a megosztott felelősség elve alapján működött. Ez azt jelentette, hogy a tábor hivatalos vezetői voltak felelősek a véeső döntésekért, de a tábor “munkás szívét” az egyetemista korosztályba tartozó ifjúság felelősség vállalása adta meg. Ők voltak a fiatalabb korosztály közvetlen felügyelői és ezt a felelősséget példamutatóan ellátták. A tábor különálló sikere az, hogy ebben sikerült a konfirmációs koron túllevő korosztályokat egybetömöríteni. Más szóval a “legnehezebb korosztályokat” a 12—22 éveseket, egyházunk számára nemcsak megtartani, hanem felelős egyházi, világi pozíciókra is felkészíteni. Az egyhetes tábor felmérhetetlen módon növeli ifjainkban a vallás és az egyház iránti vonzalmat és ez egyházkerületünk jövője szempontjából a legfontosabb dolgok közé tartozik. A résztvevő lelkipásztorok nagy száma megmutatta, hogy a tábor élete és sikere az egyházkerület számára mennyire fontos. Ez a részvétel adta meg azt a láncszemet, amely a tábort minden tekintetben az egyházkerülethez fűzi. Ft. Beretz Árpád és neje, Nt. Kecskeméthy József és neje, Nt. Elek Áron, Nt. Kovács Zoltán nemcsak jelenlétükkel, hanem konkrét munkával, szakcsoportok vezetésének elvállalásával demonstrálták odaadó készségüket az ifjúsági munka ügyéért. Nt. Orth Győző az esti áhítatokat vezette nagy hozzáértéssel és hatással. Tiszt. Medgyessy Lászlóné egyházkerületünk első felszentelés előtt álló női lelkésze pedig a tábor főtémáját — Krisztus királysága az egyén életében — adta elő a hallgatóság lelkes részvételével. Mi tesz egy ifjúsági tábort sikeressé? Odaadó felkészülés és a résztvevők közös, komoly felelősség- vállalása. Ez az egysoros tanulsága az ez évi tábornak, amely megmutatta, hogy egyházkerületünk a helyes úton járt és jár ifjúsági életünk újjászervezésében. Medyesy László a tábor igazgatója KEVI SKARICZA MÁTÉ A nagykegyelmű Úristen minket gazdagon megáldott a múltban bátor és erős reformátorokkal, akikről szinte mindennap emlékezhetnénk az esztendőben. Kevi Skaricza Máté 1544-ben született Ráckevén. Huszonnégy éves korában már a szülővárosának egyik tanítója. Igen nagy lelkesedéssel ragaszkodott az akkori idők nagy reformátorához, Szegedi Kiss Istvánhoz, aki elbeszélte neki külföldi élményeit. Ezeket nemcsak lejegyezte, de ezeknek nyomán annyira fellelkesült, hogy elindult Olaszországba, és a páduai egyetemen tanult. Genfbe is elment, ahol megismerkedett Béza Tódorral. Járt Bázelban, Párisban, Londonban és Wittenbergben. Hazatérve szülővárosában választották meg lelkipásztornak 1572-ben. Óriási része volt abban, hogy a Duna mentén a genfi hitvallás jutott diadalra. Akik hűséges templom járók vagyunk, és szeretünk énekelni, szinte vasárnaponként emlékezünk Kevi Skaricza Mátéra, akinek kedvenc énekét mi is gyakran énekeljük: “Megáll az Istennek Igéje”. Áldott emléke töltse be szívünket, ahol csak magyar nyelvű kálvinisták hiszik és dicsőítik Istent. György István A JANCSÓ - BÉRES - KECSKÉS EGYÜTTES TOVÁBBI ELŐADÁSAI: Május 1— 7-e között Montrealban és a dél-ontarioi magyar településeken, Földédesanyám, 10. New Brunswick, N. J. Ifjúsági előadás 6 órakor a Cserkészházban, 11. Perth Amboy, N. J. Magyar évszázadok dalban és versben, 7.30-kor az Our Lady of Hungary School Mindszenty Halijában (Catherine St.), 12. Passaic, N. J. Magyar évszázadok dalban és versben, 7.30-kor a Református egyház Kálvin termében, 13. New York, N. Y. Földédesanyám, 7.30-kor a Wagner High School színháztermében (220 East 76 Street), 14. Phoenixville, Pa. Földédesanyám, 3.30-kor a Magyar Ház nagytermében (224 Hall St.), 15. New Brunswick, N. J. Magyar évszázadok dalban és versben, 2 órakor, a Református egyház termében (179 Somerset St.), 15. New Brunswick, N. J. Koszorú (mai magyar költészet), 7.30-kor a Rutgers Egyetem Kirkpatrick Chapel-jében, 16. Washingon, D.C. Földédesanyám, 7.30-kor, 17. Richmond, Va. Földédesanyám, 7.30-kor, 20. Miami, Fia. Földédesanyám, 8 órakor, a Református egyház termében, Mindegyik előadáson könyv- és hanglemez-kiál litás és vásár. A rendezők érdeklődhetnek a Püski Sándor — Magyar Book cégnél, 87 Forest St., Montclair, N. J. 07042, telefon: (201) 783-7184, ha nem felel, akkor a (201) 744-8294 vagy 783-9245 számon.