Reformátusok Lapja, 1971 (71. évfolyam, 1-12. szám)

1971-06-01 / 6-7. szám

REFORMÁTUSOK LAPJA

5

Szabó Pál író temetése

maga világát..., s csak egyszer-egyszer jajdult fel önmaga felé, amikor úgy látta, hogy minden kör bezárult, és talán nem is bírja tovább: “Rávettél engem Uram és rávétettem, megragadtál engem ... s mintha égő tűz volna szívemben, az én csontjaimba rekesztve, erőlködöm, hogy elviseljem azt” . . . . s mégis újra felkelt... és szerette és szolgálta tovább az embert és prófétáit tovább . ..

Család? Igen, családja is volt. Édesanyja, akinek Bibliáját halálig őrizte .., Etelkája, aki nélkül egyetlen írása sem került a közönség elé, akit millió mondata, gondolata között egy-egy forró, szerelmes gondolattal körülölelt. ., óriási munkájában társa- leánya, nagyon szeretett fia, unokái, dédunokája,

vejei és menye, testvére, hűséges, szolgálatra kész, szinte családtag gépkocsivezetője, rokonok serege Tordáról, a családnak ez a drága köre, amely követte az elsőt, a mindent jelentőt: írói, prófétai szolgálata óriási világát ennek a községnek, Biharugrá- nak népét, a jó barátokat.

És Istene, Egyháza is volt. A kálvinista férfi szemérmességével, de meg nem alkudva, hordozta szívében Istenét, Megváltóját, bibliás hitét. . ., s mi, magyar református lelkipásztorok, hittel valljuk róla, hogy nincs több olyan írónk, aki annyi jóakaratú féltéssel és szeretettel hordozott volna bennünket, szolgálatunkat, gyülekezeteinket szívében, mint éppen Szabó Pál.., s amikor őt most itt temetjük, azt