Reformátusok Lapja, 1971 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1971-05-01 / 5. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 7 Cr. gróf hallerkeői Haller M. István, 1905-1971 Dr. Stuart Pál, 1909-1971 Dr. Haller István, volt földbirtokos, született Miskolcon 1905. december 25-én. A gimnáziumot szülővárosában, államtudományi és jogi tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, ahol doktori fokozatot szerzett. Miskolcon 17 évig volt árvaszéki ülnök, Alsózsolcán földbirtokos, örökösjogú főrendiházi választó, a református egyház főjegyzője, a mályinkai református egyház főgondnoka, képviselőtestületi és vármegyei törvényhatósági tag. A második világháború után 1950- ben jött Clevelandba, ahol előbb gyári munkával kereste kenyerét, majd városi szolgálatba lépett. 1951- től húsz éven át magyar és német programot vezetett a WXEN 106.5 FM rádión és magyar nyelvet tanított a Harvey Rice középiskolában. Az Első Magyar Református Egyháznak hosszú éveken át jegyzője, majd tiszteletbeli presbitere volt. A Kálvin Egyházkerület Tóparti Egyházmegyéjének mindhalálig főgondnoki tisztét viselte, az Amerikai Magyar Református Presbiterszövetség elnöke volt, s lelkesen vett részt minden egyházi és magyar megmozdulásban. Nemes lelkét rövid betegség után március 22-én adta vissza Teremetőjének a clevelandi egyetemi kórházban. A Hartman és Társa Temetkezési Otthonban volt ravatala. Az Első Magyar Református Egyház templomából temeték március 25-én délután egy órakor. A temetési szertartást zsúfolt templomban a gyülekezet lelkipásztora, Ft. Dr. Szabó István, volt egyházkerületi elnök, Dr. Harangi László egyetemi tanár, Elek Áron a Tóparti Egyházmegye elnöke, Endrei Ferenc lelkész, Brachna Gábor magyar evangélikus esperes és Vitéz Ferenc, a Kálvin Egyházkerület jegyzője és a Reformátusok Lapja szerkesztője végezték, valamint Dr. Piri József a Kálvin Egyházkerület és a gyülekezet főgondnoka, aki az Egyházkerület búcsúszavait mondotta, s befordította az ősi Haller címert. Dr. Stuart Pál orvos Budapesten született 1909-ben. A középiskolát Budapesten, egyetemi tanulmányait a prágai német egyetemen végezte, mely után a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Klinikájára, majd a Szent István Kórházhoz osztották be. 1940-ben jött Amerikába és Perth Amboyban telepedett le. 1944-Í952-ig az amerikai hadsereg orvosa volt. A perth amboyi, elizabethi, a new yorki VA kórház és Rahway, New Brunswick és Edison kórházai elme- gyógyintézeti orvosa volt. A következő orvosi egyesületek tagja volt: Amerikai Orvosszövetség, New Jersey Orvosszövetség, Union megye Orvosszövetsége, Amerikai Elmegyógyászati Szövetsége, Amerikai Elmegyógyászati Orvosszövetség. Elizabethen a Westminster Presbiteriánus Egyház tagja volt. Nemes lelkét rövid betegség után április 2-án otthonában adta vissza Teremtőjének. Gyászolja felesége de Nagy Éva kiváló festőművésznő és fia Péter, nejével. Temetése április 6-án délután 2-kor volt az elizabethi Westminster Presbiteriánus templomból. Tetemét kívánsága szerint elégették. Dr. Stuart barátságos, kedves magyar református ember volt, a környékbeli magyar és református összejövetelek kedves vendége. Különösen aktív részt vett a Protestáns Bálok rendezésében, melynek egyik igazgatója volt. Helye szívünkben üresen marad; benne családja kedves tagját, barátai feledhetetlen, kedves jóbarátot veszítettek el. Áldás és béke poraira! Tetemét hosszú temetési menetben a Brooklyn Heights temető kápolnájában tartott végső szertartás egyházi után elégették. Gyászolja hitvese; született Mihály Evelyn, leánya: Ilona de Gants, unokája: Erika, valamint az egész kiterjedt rokonság, barátai és ismerősei. Távozásával szívünkben és amerikai magyar és református életünkben helye üresen maradt. Legyen álma csendes, áldás és béke poraira! Vitéz Ferenc