Reformátusok Lapja, 1971 (71. évfolyam, 1-12. szám)
1971-05-01 / 5. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 5 Ebben a ránkkövetkező jubileumi esztendőben hívunk haza mindenkit, ide hozzánk Cleveland városába, az amerikai magyar Debrecenbe. Hívunk haza mindenkit, akit csak egy apró emlék fűz már csak hozzánk, vagy egy sírhant, amelyet talán már nem gondoz senki. Imádkozni hívunk haza mindenkit és emlékezni azokra, akik nem csak neked, de minékünk is kedvesek voltak valaha és együtt kérni az Úristent, hogy tudjunk méltók lenni azokhoz, akik olyan nagyon kedvesek voltak, amíg éltek számunkra. A mostani esztendővel bezárva csak az elmúlt 22 év alatt ezer egyháztagot temettünk el, kísértünk ki a csendes temetőkertbe ebből a mi új Nagytemplomunkból. Ez az egyezer ember már mind tovább vándorolt az égi-országúton abba a szent birodalomba, ahonnan soha többé nincs visszatérés, de akiknek emléke itt él velünk örökre. Hívunk haza mindenkit a 115-ik zsoltár szavaival: “Nem nékünk, Uram, nem minékünk, hanem a Te nevednek adj dicsőséget, a Te öröktől fogva való nagy kegyelmedért és hűségedért ... és ahogyan elődeink, apáink a Te országod építő szolgálatában álltak egy emberéleten keresztül, hasonlóképpen úgy tesszük mi is, amíg élünk, de te is, ki e sorokat olvasod, idetartozol hozzánk, bárhol is élsz ebben az országban. Hívó szavunk mindenütt elér és mindannyian kérünk, ne utasítsd vissza szeretetünk hí- vogatását ... és pontosan ez az, amit elmulasztottunk megmondani eddig mindenkinek, aki idetartozik mihozzánk . . . bárhol élsz ebben az országban, a szíveddel és a szíved szeretetével idetartozol mihozzánk, és mi a clevelandi első magyar református egyház népe, a te fajtád, szívünkből jövő igaz szeretettel várunk haza szeretteiddel együtt . . . Dr. Piri József, főgondnok “Édesanyámat láttam bennük...” Néhány éve annak, hogy esküvő volt Painesville, Ohio-ban, a 150 éves Congregational Church templomában. A mennyasszonyt én kereszteltem, így megkértek arra, hogy vegyek részt az esküvői szertartásban. A nagy templomot betöltő gyülekezet jelenlétében megkezdődött az esküvői szertartás. Nagy meglepetésemre, az egyház lelkipásztora úrvacsorát szolgált az ifjú párnak, azt mondván: “szívetek édes boldogsággal, örömmel van tele, de senki sem tudja mi következik az élet útján. A napsugarat sötét felhő válthatja fel, megpróbáltatás, betegség, gyász jöhet. Ez az úrvacsora arra emlékeztessen, hogy minden időben, örömben és bánatban, van Valaki, Aki gondol reátok, törődik veletek, szeret titeket. Úgy szeret, hogy mint mondta: ez az én testem — tiértetek töretik meg, vérem, — tiértetek ontatik ki . . . úgy szeret, hogy életét adta értetek. Vele járjatok, Őhozzá forduljatok és Ő, két karja közt ölelve, visz a békesség felé.” Egyszerre új megvilágításban tűnt fel előttem az úrvacsora, az egyház, a lelkipásztor szolgálatának jelentősége: örömben—bánatban Isten jelenlétét éreztetni meg, vigasztalást, erőt adni abban a bizonyosságban, hogy nem vagyunk egyedül, elhagyatva, van, aki törődik velünk, szeret minket. Erre van szükség az emberi élet útján, mindenkor, de különösen az út végén, az öregség idején. Mi néhányan, visszavonult, idős pásztorok, nyugalomban levő, öreg amerikai magyarok között élve, tapasztaljuk, hogy mily sokan árvának, egydülvaló- nak érzik magukat, akik a zsoltáríróval együtt érzik: “olyan vagyok, mint a magános madár a háztetőn ... olyanná lettem, mint a bagoly a romokon . ..” “Terjesztgetem kezeimet Feléd, lelkem, mint szomjú föld, úgy eped Utánad ...” Isten és megértő, szerető szív után eped, azoknak az idős amerikai magyar testvéreinknek szíve, lelke, kik egyházaink, egyesületünk, közéletünk munkásai, építői voltak. Ezt érezte, látta meg Novák Lajos lelkipásztorunk és felesége Nánássy Irénke. Önfeláldozó, megszentelt munkával, lelkileg, anyagilag erővel, élettel teljessé tették Elyria, Ohio-ban levő magyar egyházunkat. Esztendők eredményes munkája után lemondtak és Floridába költöztek. Itt, Floridában, látták a közép Floridában élő idős magyarokat, beszélgettek velük, megismerték, megszerették őket, és azt érezték, amit Megváltónk érzett, Ki látta az embereket, kik olyanok voltak
